Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-13 / 46. szám
2 Független Budapest Budapest, 1935 november 13. amely nem 'kockázatos s amely a mai időkben — szerintem — az egyedül járható utat jelzi. Már sürgetik ia főpolgármestert, úgy, hogy alig tudom feltenni neki a kérdést: — Mi a véleménye méltóságodnak a költség - vetés eddig lefolyt vitájáról? Már készíti a következő tárgyaláshoz a szükséges iratokat s közben csak ennyit felel: — Minden felszólalásból, amit eddig hallottunk, az a törekvés csendül ki, hogy minél szebbé, jobbá, boldogabbá váljék az élet a mi szépséges Budapestünkön. Budán most is új források után kutatunk. De úgylátszik, hogy egy forrásra máris rábukkantunk, mégpedig arra a csodaforrésra, hogyan leltet egyetértéssel, összemunkálkodással, megértéssel Budapestet odaemelni, ahova természet adta szépsége és gazdagsága, polgárainak szorgalma és képessége s a külföldiek egyre megérdemeltebb figyelme predesztinálják. Az egész magyarság érdekét szolgálja az, aki résztvesz ebben a munkában. Es nekem csak lelki boldogságom, hogy ennek a munkának magam is munkása, sőt irányítója és támogatója lehetek. Viszontlátásra — köszönök célzatosan. Ö elértve, szorítja meg a kezemet/ Zsirkay János. A Magyar Városok Szövetségének alakuló ülésére Budapestre jönnek a polgármesterek Nagyfontosságú kérdések a szövetség első' érdemleges ülésén parancs, ami elől kitérni szinte egy a szociális érzés megtagadásával. — Sok hivatkozás történik ezzel kapcsolatosan a külföldi példákra is, főként Londonra, ahol — a hírek szerint — egész városrészeket s többszázezer házat bontottak le, hogy újaknak és egészségesebbeknek adjanak, helyet. De az ítélkezés nem a tárgyilagosság bázisán mozog. Mi nem tehetjük meg azt, amit esetleg megtehet London, vagy más szerencsésebb viszonyok között lévő főváros. Nekünk a magunk lehetőségei szerint szabad csak nyújtózkodnunk, ti a volt idő, amikor én magam voltam a rúgó, — most azonban ha kötelességemet előbbrevalónak tartom mindennél, esetleg még a népszerűségnél is, azt kell mondanom, hogy a fék szerepére is vállalkoznom kell és arra kell kérnem mindazokat, akik Budapest sorsát a leikükön viselik, hogy legyünk ezekben a nehéz és nagy kérdésekben mérsékeltek, óvatosak, / , — Én, legalábbis a magam részéről nem tudnék nyugodtan az adósságcsinálás síkos lejtőjére lépni, még ha bármilyen ^ kecsegtető álomképek csalogatnának is arra. Ezt az álláspontomat- meg’ is indokolhatom. A gazdasági életnek megvannak <a maga szigoréi törvényei, amelyek ellen végzetes következmények nélkül nem vétkezhet sem az egyes, sem a közületek, Nem kockáztathatunk, nem kísérletezhetünk — Egy összeomlott, nagyvállalat bűnpere éppen most játszódik le előttünk s halljuk, amint az összeomlás indokát az egyik vezetőember a vállalat »túlméretezett« voltával magyarázza. Ebben a magyarázatban nagy tanulság rejlik mindannyiunk számára, akiknek a kezére egymilliós lakoséi fővárosnak a vagyoni és polgári sorsa van rábízva, A magánember esetleg kockáztathat és kísérletezhet, ha ez^ a kísérletezés és kockázat a maga számlájára megy. De ezt a fényűzést már nem engedhetjük meg magunknak mi, akik polgáraink sorsáért vagyunk a felelősek. A jelen idők nagyon is indokolják a megfontolást és a anérlegelést. Bármennyire óhajtunk is a munkanélküliség szemébe nézni s ezzel a harcot felvenni, de még a legtetszetősebb jelszavakért sem tehetjük meg, hogy olyan megoldással kísérletezzünk, amely az összpolgárság, az egész város érdekeit kockáztathatnáAzért mondom: óvakodnunk kell az adós'sáig- csinálástól, mert ha azzal bizonyos mértékben és átmenetileg segítünk is egyeseken, de nem tudjuk, milyen megterhelések származhatnak ebből az egyetemességre. — Hivatkozhatom ezúttal a svájci példára, ahol a költségvetés mintegy 77 ^ millió _ frank hiányt jelez és a kormány mégis kijelenti, hogy semmiesetre nem hajlandó sem adósságot csinálni, sem idegen tőkét igénybeveniü, mert ez csak nehezítené a polgárság helyzetét és nem javítaná. — Ha méltóságos uram nem híve a kölcsön felvételének, —- mondom — hogyan gondolja mégis a mostani nehézségek áthidalását és Budapest fejlődésének biztosítását? Mosolyog. Le fogjuk győzni a nehézségeket — Cortez, Mexikó meghódítója, az összes hajóit felgyujttatta, miután partra^ szállott. Ezzel azt is mondotta: nincs meghátrálás. Vagy győzelem, vagy halál. Szeretném, ha ez a mi álláspontunkat is kifejezné, jelezve, hogy sokkal jobban él bennünk a vágy Budapest sorsának minél kedvezőbb intézése iránt, minthogy az elénk táruló nehézségektől meghátrálni akarhatnánk, Szembenézünk a nehézségekkel s hiszem, hogy le is tudjuk győzni azokat. De anélkül, hogy az egyik baj orvoslásával új bajt fakasztanánk. Egy kisebb bajért egy nagyobbat. Egy részletbajért egy általánosat. Ebben talán mindnyájan is egyetértünk. Tisztán áll mindenki előtt, hogy a közterhek emelése végzetes volna a polgárságra, Ezt el is kell kerülni. Ej adósságok azonban mindig a közterhek növelését jelentik, mert hiszen a kölcsönök után kamatokat is kell fizetni s azokat törleszteni is kell- Hogy ezt elkerülhessük, annak csupán egy módja van: közüzemeink olyan kihasználása, amely mellett a jövedelmet biztosító befektetések is lehetségessé válnak. Ez az egészséges, ez a természetes haladás, KAKUK I., Attila körút 22 úionnan átalakított, hangulatos téli helyiségei lien erdélyi mórion, nyílt tűzön flekkensűtés. Cigány- és Schrammelzene. Asztalrendelés 50-7 C; A Magyar Városok Országos Szövetsége átalakulása óta most fogja első érdemleges közgyűlését tartani, amelyen igen nagyfontosságú kérdések kerülnek megvitatásra. Szendy Károly, a szövetség elnöke és Lukács Ödön ügyvezető alelnök november 19-re hívták össze a Magyar Városok Országos Szövetségét ülésre, amely a budapesti városháza tanácstermében lesz. Előzetesen, november 18-án, a szövetség választmánya tart ülést, amelyen a másnapi közgyűlésre felvett tárgyak előkészítését tárgyalják. A közgyűlésre az összes vidéki városok polgármesterei Budapestre utaznak és az alkalmat felhasználják arra, bogy a főváros üzemeit, intézményeit megtekintsék. November 18-án az Élelmiszemagyvásártelepet, a menhelyeket, a városszéli telepet, az Elektromosművek, a Gázművek kiállításait és a pormentes szemétgyűjtést, a poroltókészülékek gyakorlati bemutatását tekintik meg. A november 19-i közgyűlést megelőzően felavatják Sipőcz Jenő főpolgármesternek, a szövetség volt elnökének arcképét. Az ünnepi beszédet Szendy Károly polgármester A NEMZETI EGYSÉG FÖVÁIiOSI SZERVEZETÉNEK HÍREI A Nemzeti Egység Pártja XIII. kér. szervezetének 124. körzete pénteken felolvasó estét rendezett, melynek kertében dr. Széli Elemér székesfővárosi főtiszt tartott szép és nagysikerű előadást »Közigazgatóisi tanácsadó«, címmel. A megjelent nagyszámú közönség lelkesedéssel fogadta az előadást és az előadót melegen ünnepelte. Az előadás után Miriszlay Béla közp. kér. titkár mondott lelkesítő beszédet. . * A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége VIII. és IX. kerületi csoportja vasárnap este 6 órakor a Nemzeti Egység székházának márványtermében fényes sikerű, jótékonycélú műsoros előadást tartott. A résztvevők zsúfolásig megtöltötték a termet. A megjelent magyar asszonyokat az Országos Pártszervezet és a Székesfővárosi Pártszervezet nevében dr. Kauser István ügyvezető-igazgató bensőséges meleg szavakkal üdvözölte, rámutatva arra, hogy nők feladata elsősorban a jótékonysági akciók megszervezése és támogatása. A nagysikerű est megrendezésének érdeme ibi Iby Dénesnó elnöknő és szemerei Roboz Károlyné ügyvezető-elnöknő fáradhatatlan munkájának eredménye. NEP-NAPTÁR munkaprogram november 13—20-ig. 13-án, szerdán. VII. kerület: (G—7 óráig) Adó- és OTI-tanáes- adó. Vílt. kerület (fél 5): Körzeti titkári értekezlet. (7): Csoporlértekezlet. (8): Zenekari próba. Űj városháza (5): Közgyűlés. X. kerület (8): Tár sas vacsora Usetty, Pözel és v. Tóth- András képviselők tiszteletére. 14-én, csütörtökön. IV. kerület (fél 8): Dr. Szabó Endre előadása: »A magyar ifj. szervezetek és az ifj. jövője« címen. Sportfilm. V. kerület (fél 7): Elnöki bizottsági ülés. VI. kerület (7): Bessenyei) Zénó országgyűlési képv. fogadóórája. VII. kerület (fél 8): Külpolitikai óra. Zcch Alfonz báró előadása. Vili. kerület (fél 8): Ifjúsági szervezet ülése. Dr. Szabó Endre előadása: »A magyar ifjúsági szervezetek és az ifjúság jövője címen. X. kerület (7): Bikkal Dénes dr. OTI- titkár előadása: »Érdekképviseleti rendszerek« címen. (G—8): Dongó Orbán kerületi elnök fogadóórája. XIII. kerület (G): Hegedűs B. főv. biz. tag fogadóórája, (8): Szervezői értekezlet. XIV, kerület (7): Dr. Cser János előadása: »Az emberismeret fontossága a nemzet életében« vetített képekkel. Űj városháza: (5): Közgyűlés. mondja. A közgyűlés tárgyalni fogja a szövetség alapszabálymódosítását és az előző közgyűlésen megállapított ügyrendet hatályon kívül helyezi: Megválasztják a szövetség tisztikarát, tiszteleti tagjait, számvizsgáló bizottságának tagjait és ezután kerül sor az érdemleges tárgyak megvitatására. Többek között a városok kárblztosításának ügye szerepel a napirenden. Javaslatokat terjesztenek elő az ínség enyhítése és a munkanélküliség csökkentése érdekében végzendő közmunkák költségeinek fedezete, a kisiparosok és kiskereskedők helyzetének javítása, a városok függő adósságainak rendezése, a városok forgalmiadórészesedésének felemelése ügyében. Letárgyalják ezután a szövetség elődjének, a Magyar Városok Országos Kongresszusának múlt évi zárszámadását és vagyonleltárát, majd a szövetség jövő évi költségvetését. Tárgyalják továbbá Várhidy Lajos igazgató nyugdíjazási kérelmét. A közgyűlés után az új választmány tart ülést, mely alkalommal határozatot hoznak a szövetség hivatalos lakijának megindítása ügyében. 15-én, pénteken. IV. kerület (7): Sándor László előadása: »Adóügyi tanácsadó« címen. VII. kerület (8): Vitaest. Női csoport beszámolója a karácsonyi gyűjtésekről. Vili. kerület (7—8): Törvényhatósági biz. tagok fogadóórája. (8): Dalárda. X. kerület (7): A »Sportszakosztály« torna- és játékórája a Szent László- reálgimnáziumban. (9): Táncos összejőve tel. XIII. kerület (8): Szervezői értekezlet. Új városháza (5): Közgyűlés. 16- án, szombaton. V. kerület (4): Mesedélntán vetített képekkel, mesék. VI. kerület (fél 4): Gyermekdélután. VII. kerület (6): Női csoport kultúrestje. Vili. kerület (fél 8): Józsefvárosi Kaszinóban. »Magyar est«. Katona J. biz. tag előadása: »Lész-e magyar feltámadás« címen, utána tánc, zene, móka. X. kerület (fél 8): Szendi Sarolta előadása: »Abesszíniái riport« címen. 17- én, vasárnap. VI. kerület (reggel 8)í Kirándulás. Zugliget, Svábhegy stb. VII. kerület (4): Mesedélután, bábszínház. VIII., kerület (4): Gyermekelőadás. XIII. kerület (6): Teadélután. XIV. kerület (6): Műsoros teadélután. 18- án, hétfőn. IV. kerület (fél 8): Szendi Sarolta előadása: »Abesszíniái riport« címen. VI. kerület (fél 7): Szur- day Róbert országgyűlési képv. fogadóórája. VII. kerület (fél 7): Jogi tanácsadó. (8): »A népbiztosítás módjai és jelentősége«. Dell Lajos előadása és ugyanakkor sportfilmek. Vili. kerület (fél 8): Pártnap. Károlyi Ferenc előadása: »A Dunamedence problémája« címen. XIII. kerület (4): Gyermekdélután. (8): »Adóügyi tanácsadó.« Hoffbauer Artur előadása. 19- én, kedden. IV. kerület (7): Jogügyi tanácsadó: Szende Dezső kér. ügyv. alelnök. VI. kerülőt (fél 8): »Magán- biztosítás a közgazdaságban.«. Tarősdy Pál pénzintézeti igazgató előadása. VII. kerület- (fél 8): Szervezői bizottsági ülés. Vili. kerület (fél 8): Munkás- és iparosgyűlés. X. kerület (6—8): Dongó Orbán kerületi elnök fogadóórája, Kreizler S. kerületi alelnök, Joóba László kerületi alelnök fogadóórája. (7) A »Sportszakosztály« torna- és játékórája a Szent László-reálgimnáziumban, XIII. kerület (8): Körzeti titkári értekezlet. XIV. kerület (fél 8): Dell Lajos előadása: »A népbiztosítás módjai és jelentősége« címen. Ugyanakkor sportfilmek. 20- án, szerdán. VII. kerület (6—7): Adó- és OTI-tanácsndó. (8): Hoffbauer Artur előadása: »Az adózók éi’deke a bevallásoknál« címen. X. kerület (7): Dell Lajos vezértitkár előadása: »A biztosítás célja és gazdasági jelentősége« címen. Ugyanakkor oktató sportfilmek. XIII. kerület (S): Felolvasóest 121—122. körzetnél. Körzetvacsora (129). Körzetgyűlés (90, 91, 127, 128, 123, 126).