Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-10-30 / 44. szám

6 Független Budapest Budapest, 1935 október 30.; A jövő évben felállítják a XII. és XIII. Kerületi elöljáróságokat A polgármester megbízást adott a Két elöljáróság megszervezésére Ä, XIT, és XIII. közigazgatási kerületek önálló működésének megkezdése .küszöbön áll. A polgár- méstér minden igyekezetével azon van, hogy lehető­leg már a jövő évben niind a két még1 meg nem a La-, kult közigazgatási kerület megkezdhesse működését. A beruházó kölcsönhöz 500.0(10 pengőt irányoztak elő az új kerületek székházainak létesítésére, ez az összeg azonban legjobb esetben csak egy új székház építésére volna elegendő. A főváros vezetőségének most sikerült megoldania a kérdést, mégpedig olyan kielégítő módon, hogy a rendelkezésre álló fedezet keretén belül egyidőben mindkét elöljáróság felállítása le­hető lesz. Az angyalföldi XIII. kerületi elöljáróság számára a Váci út és Hungária körút sarkán létesítenek szék­házat, a hegyvidéki, XII. kerület kodig az Olasz­fasor 8. szám alá, az erdő és mezőgazdasági hivatal épületébe perül. Ezt az épületet a főváros néhány évvel . ezelőtt átépítette, kibővítette, úgyhogy kevés költséggel megfelelően lehet berendezni elöljáróság számára. A hely központi és forgalmas fekvésénél fogva is alkalmas/é célra. A polgármester a XII. kerület szervezési mun­kálataival -Farkas Lajos elöljárót, az - I. kerület je­lenlegi vezetőjét bízta meg, a XIII. kerület szerve­zési munkálatainak »vezetésére pedig újlaki Holtz- spách Ödön tanácsnok kapott megbízást. Miután a közeljövőben az egyik kerületi, elöljáró nyugdíjba vonul, a két újonnan felállítandó kerület végleges vezetésével a polgármester két, jelenleg a központ­ban szolgálatot teljesítő főjegyzőt fog megbízni. Arra való tekintettel, hogy most már rövidesen az új fővárosi törvényben megállapított mind a tizennégy közigazgatási kerület működni fog, a legrövidebb időn belül életre hívják a kerületi választmányokat, melyeknek tevékenységére sem az előző ciklusban, sem a legutóbbi választások után még nem került sor. Szendy Károly polgármester megígérte, hogy mivel a XII. és XIII. kerület szervezési munkái már megindultak, intézkedik a kerületi választmá­nyok megalakítása iránt is. „Ezen a télen egy budapesti ember se legyen, akinek a legelemibb életszükségletek hiánya miatt szenvednie kell"... Á polgármester felhívása önkéntes adakozásra a társadalomhoz Küszöbön a tél és a főváros ismét nagy és ne­héz feladatok előtt áll, amikor az inségenyhítés le­küzdésére vállalkozik. Amint azonban a múltban erején felül is teljesítette a főváros ezirányú kötele­zettségeit, ugyanúgy fog idén is gondoskodni az ín­ségesek téli nyomorának enyhítéséről. Az ebédelte- tési akciók, az ingyentej, ingyenkenyér, csecsemő- kelengye akciók, a tüzelőszerelosztás, az ingyen élel­miszerutalványok és az egyéb állandó jellegű nyo- mornyhitö akciók mellett újabb meg újabb területe­ken bővítik a segélyre szorulók támogatását. Különösen nagy gondot okoz most a szegények felruházása. Ebben a tekintetben a főváros szociális vezetősége a múltban is minden lehetőt elkövetett. A gyermekek és felnőttek felruházása minden év j őszén eddig is megtörtént. Két évvel ezelőtt a zá- | logba helyezett ruhákat is kiváltotta a főváros, hogy j télire felöltöztesse azokat a szerencsétleneket, akik j utolsó ruhadarabjukat voltak kénytelenek pár pen- j goért zálogba tenni. j A nyoinorenykítés terén azonban olyan nagyok a szükségletek, olyan hatalmas arányúak a felada­tok, hogy azok megoldását a főváros erejének meg­feszítésével sem képes teljesíteni. Szükség van a társadalom megértő áldozat­készségére, a nagyközönség támogatására is. A polgármester ezért most kérő szóval fordult Budapest polgáraihoz és a gondokat hozó tél küszö­bén felkérte mindazokat, akik a mai viszonyok mel­lett a legcsekélyebb természetbeni adományt is ad­hatják, siessenek lerongyolódott embertársaik segít­ségére. A polgármester az egyénekhez fordul és név­szerinti címekre küldi el kérőlevelét, mely többek között ezeket tartalmazza: »Budapest polgármestere arra törekszik, hogy ezen a télen egy budapesti ember se legyen, akinek a legelemibb életszükségletek hiánya miatt szenvednie kell. Áz éhség ellen a meleg étel, a hideg ellen a fedél és a ruházat: nem lehet ezekből annyi, hogy kevés ne legyen, hogy azt mondhassa valaki, több már nem kell az Ínségesek számára. Segítsük a polgár­mester törekvését azzal, hogy legalább 100.000 nélkü­lözhető, de használható darabot összegyűjtünk. Legalább valamit adjunk a magunkéból: ka­bátot, cipőt, ruhát férfinak, fiúnak, nőnek, lánynak való ruhadarabokat. Nem fogadnak el olyan ruhadarabot, melyre a sze­gény embernek szüksége nincs, vagy amivel, ha vi­selné, nevetségessé tenné magát, mint például fel­tűnő kalapot, csak fényűzést szolgáló alsóruhafélét, ruhadíszt, keményített gallért és hasonló cikkeket. Az adományok elküldésével egyidejűleg a rokonok, ismerősök közül legalább kettőt bírjunk rá, hogy az Ínségesek részére megszervezett ruhagyűjtésben ugyanazt vállalják, amit mi cselekedtünk.« A polgármester bízik abban, hogy kérelme Bu­dapest polgárságánál meghallgatásra és teljesítésre talál. 76 iskolában állítottak fel adománygyűjtő he­lyeket. Bizonyos, hogy az akciónak nagy sikere lesz és ennek eredményeként csakugyan nem lesz Buda­pesten az idei télen a szegények között sem rongyos, sem fázó, hiányos ruhájú ember. Az új városházépités költségeit az odatelepi- tendő üzemi igazgatóságok fedezik A Gázművek 3a6 milliót kapnak az OTI-tól a Tisza Kálmán téri telekéri: ezt a városháza építésére fordítják Még a múlt év végén hozta nyilvánosságra i Független Budapest Szendy Károly polgármester nek azt az elhatározását, hog; napirendre tűzi az új városházi felépítését. Közöltük, hogy a pol gármester - megbízása alapjál Fridrich Lajos műszaki főtanácsos a magasépítési ügyosztály helyet tes vezetője hozzákezdett a vázla tos tervek kidolgozásához és i nyár elején az elkészült terveke be is mutatta, a, polgármesternél, Magától értetődően ez a házilaj készült terv csupán arra szolgált hogy az esetileg épülő új város háza építészeti szempontból szükséges adatait fel 'dolgozza és csoportosítsa, mert komolyan senkisen gondolt arra, hogy a főváros vezetői az új város házál nyilvános tervpályázat mellőzésé vei akarnál megépíttetni. Fridrich Lajos tervei nyilvánosságra' is kerül lek <s nagy vita keletkezett körülöttük, későid azonhgn ez a vity elcsöndes.^dett, és az .utóbbi Innia pókban ól ár nem i,s .esett .szó többé yz új város 'házáról. . ‘" '* íírtersiilésünk szerint- ■ • > . -. /■ Szendy Károly polgár mester most döntő in­tézkedést tett ebben a kérdésben. Wossalá Sándor A multheti tanácsnoki értekezleten a polgár- mester szóbaliozta az új városháza problémáját és a napirendretűzés nyomán megindult megbeszélések során megbízta Wossala Sándor tanácsnokot és Fridrich Lajos műszaki főtanácsost a nyil­vános tervpályázat előkészítésével. Eszerint az új budapesti városháza terveire kiírják a. nyilvános pályázatot és ezzel gyönyörű feladat megoldása elé állítják az • egész magyar építészeti kart. A magasépítési ügyosztály vezetői a tervpályá­zat. előkészítésén már dolgoznak is. A Fridrich-féle tervek adatai alapján írják majd ki a pályázatot: ezek az adatok a beépítendő területre, annak elhe- i lyezésére, a létesítendő helyiségek számára és ki­képzésére fognak szorítkozni. Egyéb megszorításo­kat a kiírandó pályázat nem fog tartalmazni. Előrelátható, hogy. a' nem mindeunapi tervpá­lyázat hatalmas .érdeklődést; kelt építészeti körök hon, mégpedig nemcsak a feladat nagyszerűsége miatt, lianieim azért is, mert « főváros a megoldásra váró feladat hoz méltóan fogja megállapítani a terv­pályázat díjait is. l)e nagy érdeklődésbe tartott számot az új vá-’ rosháza építkezésének napirendre tűzése más szem­pontból is. Nevezetesen a főváros vezetősége komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy az új városháza épüle­tében helyezi el egyes üzemek igazgatóságát és hivatalait. Elsősorban "a Gáz- és a Vízművek adminisztrá­ciójának' idetelepítésére gondolnak, de ezenkívül még több más üzemnek a városházára való költöztetésé­ről is folynak megbeszélések az új városházával kapcsolatban. A főváros vezetőségének ugyanis az az elgondolása, hogy az új városháza építésének költségeit, vagy legalább is annak jelentékeny részét az üze­mek által fedezteti. A Gázmüvek Tisza Kálmán-téri telkét eladják az OTI-nak kórház- és kislakásépítés céljaira. Az OTI állítólag 3,600.000 pengőt fizet a telekért és a Gázgyár ezt az összeget- már át is adná az új város­háza építési céljaira. Ez körülbelül fedezné az épí­tési költségek felét. De hozzájárulna az építkezés­hez a Vízművek igazgatósága is, mely most tekin­télyes hért fizet idegen bérházban lévő helyiségei után. Számos más városi üzem és intézmény is, amely most bérelt helyiségekben működik, szívesen költözködne a városháza épületébe. Ha azután a bért a községi háztartásnak fizetnék, ezekből az összegekből a városháza építke­zési költségének amortizációja jelentékeny arányban megtérülne. A tervpályázat során tehát úgy akarják megol­dani az építészeti problémát és a megfelelő számú helyiségek kérdését, hogy az újonnan építendő vá­rosházában ezeknek az üzemeknek is jusson hely. SZÁLLÍT: gyümölcsfát, fenyőt, díszfát, díszcserjét, rózsát stb. Budapesti iroda: IV., Veres Pálné ueca 8. sz. Telefon: 88—3—31. Árjegyzék ingyen VII. kér. úri közönségtalálkozóhelye Takács János vendéglője VII., Roltenbiller ucca 7. A MABI kórház mellett, j Naponta zene. Olcsó árak. NÉP tagok törzshelye. I Szegedi konyha, saját termésű faj borok. Közmunkáknál ismert cég : Búza István és Molnár Géza ÁCSMESTEREK Budapest, I., BeréK ucca 19. sz. Telefon ; 60-5-46 Elválla'nak minden a szakmába vágó ács- és parkettnuinkálatokat ■UWB Ribárszky György és Társa Bútorberendező és Épületmunkák Üzeme Budapest, V., Wahrmann ueca 4, Ügynök ucca 41 Teleton: 91 0-31 Breifeier Bernát Jégszekrények és Hűtőkészülékek Gyára Gyár, raktár íl iroda: Budapest, VI., Király ucca 36 ________Alapíttatott 1876 Góisch Mihály cserépkályha-építő iparvállalata Budapest, IL, Iskola ucca 33 Telelőn: 52-3-22 Alapítva : 1872 IMYULÄSSY mm Gyári lerakat: parkett- és padozati vállalat Bpesf, ix.. Dandár u 24. Telelőn: 4I-1-3I Vit/laí ü/ ós w*cgi fehtetéstés minden­féle padozatmunftá! a legolcsóbban Juhász István Pál építőmester, építési vállalkozó Budapest, I., Gregus ucca 7 Telefon : 536 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom