Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-05 / 36. szám
(5 Független Budapest Budapest, 1934 szeptember 5. Elszámolási „differenciák" állam és főváros között Behajtja a főváros az állami intézményekkel szemben fennálló követeléseit Elszámolási alapon jut hozzá a főváros sokmilliós kintlevőségeihez Több alkalommal írtunk az államnak a fővárossal szemben fennálló tartozásairól. Még’ most is hónapról hónapra növekszenek ezek a tartozások, de a főváros túlságosan méltányos álláspontra, helyezkedik követeléseinek behajtása dolgában. Ezzel magyarázható, hogy újabban már olyan összegeket sem. kap meg e-gy.-e.gy állami intézménytől, melyeket' azok a főváros megbízásából szednek be. Enyhén szólva: »elszámolási differenciák« keletkeznek, melyek egyre több milliót tesznek ki. Csak legutóbb jelent meg egy kimutatás, melyből kiderült, hogy a MÁV a vasúton érkező élelmiszerszállítmányok után a főváros helyett beszedett több mint 3.8 milliót kitevő városi vámmal nem számolt el. Ez a közel négy milliós összeg természetesen nagyon hiányzik a főváros pénztárából, de a MÁV többszöri sürgetésre se fizette meg a hatalmas ösz- szeget. Most azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a főváros viszont nem fizet majd a Talbot- éentrálétól átvett áramért és így számolják el a MÁV-nál behajtott, de be nem fizetett városi vámösszegeket. A dunántúli centrálé tulajdonjoga a MÁV-é és a főváros a végleges Talbot-szerződés megkötésekor az addig felmerült áramdíj-diferenciát is ilyenmódon számolta el. A főváros akkor is jelentős összeget követelt a MÁV-on. ugyancsak beszedett, de be nem fizetett városi vámok címén és akkor 1.8 milliót vontak le a MÁV-nak járó áramdíj-differenciából. A főváros folytatni fogja az ilyen „kompenzációs'l tartozás-kiegyenlítést, mert máskülönben sohase jutna hozzá jogos követeléséhez. A közszolgáltatások ármérséklése a közvélemény egyik legelsőrendűbb követelése. Eddig csak a villamosvasútnál lehetett keresztülvinni .a mérséklést, még a többi közintézmény a tarifa leszállításával. Most végre napirendre kerül a villany és a gázárak leszállítása, helye sebben reformja, is. Több mint két éve foglalkoznak ezzel a kérdéssel az illetékes tényezők, de mineddig nem- tudtak előterjeszteni olyan reformtervezetei, mely valamennyi érdekelt fél megelégedésével találkozott volna. A közi-/ szolgáltatásoknak az elviselhetővé tétele ugyanis nem könnyű probléma. A főváros az Elektromos- és a Gázmüveket hasznothajtó intézményként kezeli és ezek a nagy közüzemek bevételük tekintélyes részét kötelesek nyereségképen a községi háztartás rendelkezésére bocsájtani. A tarifareform tehát- a főváros szerint csakis úgy képzelhető el, hogy ennek nyomán a főváros anyagilag ne járjon rosszul, sőt a bevételei lehetőleg szaporodjanak, de a közönség is megfelelő előnyökhöz jusson. Az eddig előterjesztett tarifamódosító tervek,. melyek ezeknek az elveknek alapján készültek nem nyerték meg a döntésre hivatott tényezők tetszését és ezért a reform megvalósítása is folyton késett. Most azonban már nem húzhatják tovább a fontos probléma megoldását és már az ősz elején tárgyalásra bocsátják az új tervezetet, amely lényegében mégis a korábbi elgondolásokon PATAKI FERENC oki. gépészmérnök, kövező-mester, út- és vasútépítési vállalkozó Iroda: Budapest, Vili., Fiumei út 12/B. III. 17. Telep : Rákosszentmihály, Miklós u. 20. szám. Magyar Műanyagáru Gyár Budapest, V., Holtán ucca 3. Telefon: 179-39 "K PC7lt * műiéből koporsókat a legszebb és leg- l\Ch£lt» díszesebb kivitelben, műipari és iparművészeti tárgyakat. Műmárványból kozme- , tikai tégelyeket, reklám-hamutálcákat,lapokat, W. C. ülőkét egy darabból egyszerű és többszínű luxuskivitelben. Most hasonló alapon akarják megoldani az új .autóbuszrendeléseket is. Megírtuk, hogy a Beszkárt 30 új autóbuszt akar rendelni és az érdekelt gyárakkal már folynak a tárgyalások a szállítási feltételekre nézve. Többek között az Állami Gépgyárral is tárgyal a Beszkárt. Az Állami Gépgyár nagy osz- szeggel tartozik közüzemi díjakért. Egyedül a villanyszámlatartozása megközelíti a félmilliót. A főváros e tartozások fejében autóbuszokat kér az j Állami Gépgyártól, illetve a szállítandó autóbuszok értékéből le akarja vonni a gyár közüzemi tartozásait. Az ez irányban folyó tárgyalások még nem fejeződtek be és így egyelőre bizonytalan, vájjon az Állami Gépgyár hajlandó-e a fővárossal, szembeni tartozása kiegyenlítéséül autóbuszokat szállítani. A főváros közüzemei a magángyárakkal szemben hasonló elszámolást vezettek he, hogy követeléseikhez könnyen hozzájuthassanak. A most folyó beruházásoknál a fővárosi közüzemek jelentős megrendeléseket tesznek a nagy ipari vállalatoknál, melyek közül többen nagy összeggel tartoznak a fővárosnak. Ezeket az adósságokat most sorra levonják a vállalatok számláiból. A főváros eljárása helyeselhető, mert így a milliós követeléseknek legalább egyrészét sikerül behajtania. Amikor az állam az adóalanyoknak csak akkor fizet, ha azok igazolják adótartozásuk kiegyenlítését, vagy pedig azok követeléseiből levonja a fennálló tartozást, akkor a főváros sem érvényesítheti máskép jogait, mint, adósaival szemben hasonló álláspontra helyezkedik. épült fel. Az elektromosáram tarifareformját ugyanis a korábbi terveknek megfelelően olyképen akarják végrehajtani, hogy megállapítják az egyes fogyasztók által használt áram-mennyiséget, amelyet továbbra is az eddigi áron számláznának, ellenben a többletfogyasztást már lényegesen olcsóbb tarifa mellett fizetné a fél. A reformot ép ezért csak az év elején, ’a jövő év januárjában léptethetik életbe, amikor is pontosan meg van állapítva, hogy az egyes háztartásoknak mennyi volt előző évi fogyasztásuk. Ezklőszerint ez.; a helyzet, hogy 2400 kilowattóra fogyasztásig 3.6 fillért számláznak, azontúl 5.4 fillért. Ősszel már a közepes háztartások is kimerítik a 2400 kilowattórás kedvezanényes árú keretet, úgy, hogy az é-v utolsó hónapjaiban már a drágább áramot használják és ezért mindenki igyekszik az év végén, épen a legsötétebb téli hónapokban az árammal takarékoskodni. Ez a takarékoskodás a főváros érdekeit nem szolgálja, mert hiszen a fővárosnak anyagi szempontból az jelent előnyt, ha minél több az áram- fogyasztás. Miután azonban a reformmal — mint említettük ■— a fővárosnak az is célja, hogy eddgi jövedelmei ne csökkenjenek, az áramszárn 1 álást más rendszerre akarják átdolgozni. A reformterv szerint ezentúl az év elején ugyanolyan mennyiségáramot számláznának 5.4 f illérrel, amennyit az illető fogyasztó az előző év végén a 2400 kilowattórás kedvezményes keret kimerülése után hasonló áron fizetett. Ha pl. valamelyik háztartás előző évi fogyasztása 3000 kilowattóra volt, akikor a következő évben 2400 kilowattórát úgy, mint eddig, 3.6 fillérrel, 600 kilowattórát pedig 5.4 fillérrel számláznának, amig az azontúli fogyasztást, amely teljesen új fogyasztásnak, Illetve többletnek számít, az előző évvel szemben már sokkal olcsóbban, 1.8 fillérrel fogják felszám Unni a fogyasztóknak. A háztartások tehát az év vége felé nem kényszerülnek majd takarékoskodni az árammal, miután az előző évi fogyasztási mennyiségen túl használt áramot korlátlanul 1.8 fillérért kapják. Takarékoskodásnak tehát nem lenne értelme, mert a többfogyasztás nagyon olcsó. A Gázművek szintén növelni szeretné a gázeladást és reformtörekvéseiben az, Eleklromosmüvekhcz hasonlóan Szabóky György parkett-vállalkozó Budapest, IX., Üllői út 73. Tel. i 37-4-03 Vállalok mindennemű parkettmunkát, új és régi foktetóst.--------------------------- - -------------- ------------ ----__íj ug yancsak kedvezményt hajlandó nyújtani agaknak, akik több gázt fogyasztanak. i ■ Eddig a gáz egységára korlátlanul 20 fillér volt bármilyen fokú fogyasztás esetén. A Gázgyár most kétféle megoldást ajánl a fogyasztás emelésére. Vagy a tavalyi fogyasztást fixirozza és a többlet- mennyiséget lényegesen olcsóbb ’egységáron számlázza, vagy pedig, az Elektromosművek mintájára, fogyasztási kategóriákat állapit meg és nagyobb mennyiség fogyasztása esetén fokozatosan csökkenti az elhasznált gáz árát. Az ipari célokra szolgáló fogyasztásnál úgy az Elektromos, mint a Gázművek további nagyarányú kedvezményeket fognak nyújtani. A napokban a városházán értekezlet volt a gáz- és villanypropaganda ügyben. A Független Buda- pest megírta, hogy a két nagyüzem propaganda akcióját szabályozni akarják, miután a mai szabad akvizíció mellett a két üzem egymással elkeseredetten versenyez. Az értekezleten megállapodás jött létre a propaganda-akcó irányelveit illetően. Télen: Bronhy Nyáron: Jégrakéta Egész évben: Frutti Mind a három S T ü H M E R gyártmány A BSzKRt tíz éve Kőhalmy József dr. könyve Nem történelem még, de már nagyon közel van a történelemhez Kőhalmy József dr. gyönyörű könyve; A BSzKRt tíz éve. A címe kevesebbet mond, mint amennyit1 benne találunk: benne van Kőhalmy munkájában a főváros közúti közlekedésének egész története, a múlt lés a félmult, mégpedig nemcsak az a része, amelyet magunk is láttunk és átéltünk, hanem az. is, amelyről először ebből a könyvből veszünk tudomást. A BSzKRt tíz éves fennállásának évfordulója adta ,az alkalmát a könyv megjelenésére. De csak az alkalmat: a könyvnek e nélkül is világra kellett volna jönnie, annyira érdekes, annyira lebilincselő, hogy hálásak lehetünk az -alkalomért, amely szülte. Kőhalmy előadási módja annyira közvetlen, tárgya pedig úgy hozzátartozik mindennapi életünkhöz, hogy néhé-z letenni könyvét, mielőtt végig nem olvastuk és meg nem tekintettük a képeket -és táblázatokat, amelyek 1869 óta, amikor a közúti közlekedés la főváros uccáin a legelső lóvasúti vállalat alapításával megindult, ennek minden titkát leleplezik. Hangulata van ennek a könyvnek. Ahogy sorba nézzük a kopeket, olvassuk a sorokat, életünk, múltúnk támad fel azokból. Es ráeszmélünk arra, amit sokszor elfelejtünk: Istenem, milyen fiatal ez a város! Előttünk, a .szemünk láttára bontakozott ki: nini, itt a lóvasút fotográfiája, amely vidáman tülkölt bele gyermekkorunkba a Kerepesi (ma Rákóczi) úton, a kis körúton, aztán itt van az első, földalatti vezetékű, döcögő villamoskocsi a Nyugatitól a király ucoáig, melyet aztán rövidesen követett a többi. I-tt a földalatti építése is, a. felbontott Andrássy úttal és . .. Mehetnénk így tovább, örülhetnénk sokáig: Kőhalmy nem sajnálja tőlünk az újabb meg újab-b emlékeket. Ami a BSzKRt tíz esztendejét', a Folkwsházy- rezsim korszakát illeti, azt bőségesen, hűséges adatokkal ismerteti a szerző. Most, amikor így együtt látjuk az egészet, akkor eszmélünk csak) rá, mi mindent végzett e nehéz 10 esztendő alatt a BSzKRt. Kellett ez a könyv már emiatt is: az egymást követő napok és évek munkájának impozáns eredményiét csak ilymodon lehet ad oculos demonstrálni. Balogh Emil nyugalmazott BSzKRt igazgatóhelyettes, mérnök, értékes statisztikai és műszaki anyaggal segített az összeállítás munkájában, a fővárosi Házinyomda pedig, Kurfürst István igazgatóval az élén, a gyönyörű kiállítás és ízléses előállításnak művészi munkáját Végezte. A Folkusházy —Márkus Jenő rezsim a BSzKRt első tíz évét örökre emlékezetessé tette :a főváros közlekedésének történetében, de a szerző egyet nem említ meg: azt, hogy ennél a munkánál ő maga is jelen volt és részese annak a nagyszerű fejlődésnek, -amit ez a tíz óv jelent. Még egyet. Amit talán nem szívesen hall a. szerző, aki közben igazgatóvá lett a BSzKRt szolgálatában: író műve ez >a könyv. íróé és újságíróé, nem pedig a száraz szaktudósé. Mindenki részére készült, gyönyörűséggel olvashatja bárki, mert nem adathalmaz, nem is nagyképű tudományos munka, hanem mindez együtt, de olyan feltálalásban, amely szórakoztató, nagyon érdekes olvasmánnyá teszi, olyanná amelynek színe, íze, illata van, hangulat árad belőle, amit csak írói egyéniség tud beleadni egy ilyen -témába. Napirendre a villany- és gáztarifa reformja A fogyasztás emelésének gondolata irányítja a tarilamódosítást