Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-28 / 13-14. szám

2

Független Budapest

Budapest, 1934. március 28.

Kozma Jenő nyilatkozik az elért eredményekről

Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek ez a nyilatkozata, amely a kormány szanálási tervezetéről és annak igazi céljairól szól, alkalmas arra, hogy eloszlassa a különböző oldalakról hangoztatott aggodalmakat. Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy az a feszültség, amely a kormány és a főváros vezetősége között a reformjavaslat benyújtásával kapcsolatosan támadt, a parlamenti vita során és a bizottságban, valamint a plenáris tárgyalás alatt elért eredmények révén lényegesen enyhült. Ezt bizonyítja

Koznia Jenőnek, az Egységes Községi Polgári Párt elnökének

a nyilatkozata is, amelyet a Független Budapest munkatársa előtt tett az alábbiakban:

— Most, hogy a képviselőházi vita végétért, megállapíthatjuk a küzdelem eredményeit. Ha mérleget csinálunk, meg kell néznünk: milyen ponton indult meg eredetileg a harc a kormány fővárosi reformjavaslata ellen.

Kezdetben az autonómiának teljes megszüntetéséről és kormánybiztosnak a kiküldéséről volt szó —

arra az egy vagy két esztendőre, amíg a szanálási program végrehajtása tart. Most tető alá került — legalábbis a képviselőházban — a fővárosi reformtörvény és

az autonómia nem szűnik meg, hanem még ez alatt a szanálási terv végrehajtására szánt idő alatt is működni ' og, sőt 17 tagú bizottsága révén állandóan nyomást gyakorolhat a főpolgármesterre,

még a szanálási terv végrehajtását illetően is. Ha a kiindulási pontot és az elért eredményt összehasonlítjuk, a mérleget nem zárhatjuk le más megállapítással, mint azzal, hogy

sikerült lényeges eredményeket elérni.

| Én a legfőbb és leglényegesebb eredményt abban látom, hogy

az autonóm szervek változatlanul működni fognak

és csak a szanálási program végrehajtásához nem lesz hozzászólási joguk. Ebben a vonatkozásban azonban

garanciát jelent a 17 tagú testület működése.

— Ha a főpolgármester nem köteles is a 17 tagú testület véleményét figyelembevenni, any- nyi bizonyos, hogy sok tekintetben lehet majd eredményeket elérni, mert hiszen a főpolgármester nem vállalhatja magára azt a nagy felelősséget, amivel egyes elhatározásainak a megvalósítása járna abban az esetben, ha a fővárosi pártok vezetőiből alakított szerv véleményét figyelmen kívül hagyja.

Kozma Jenő tehát meg van elégedve az eredménnyel és bízik abban, hogy az autonómia akarata még a kormány szanálási tervének a végrehajtásánál is érvényesülhet.

Minden attól függ azonban, hogy ki lesz az új főpolgármester,

aki a kormány szanálási tervét végrehajtja. Ma már egyre többen hangoztatják, hogy Huszár Aladár nem marad meg a főpolgármesteri székben, ahová

a kormány olyan politikust, vagy miniszteriális szakembert akar állítani, aki a szanálási

programba foglalt rendelkezéseket vakon végrehajtja.

Annyi bizonyos, hogy Huszár Aladár főpolgármester érdekében a legbefolyásosabb politikai tényezők mozdultak meg, Gömbös Gyula miniszterelnök azonban csak a húsvéti ünnepek után fog ebben a kérdésben véglegesen dönteni. (r. k.)

A fővárosi képtár továbbfejlesztése

Irta: Liber Endre, alpolgármester

Az 1933. év őszén nyitotta meg kapuit Budapest székesfőv^Pcus képtára, a IV., Egyetem u. 6. sz. a. | levő volt gróf Károlyi-palota j első emeleti dísztermeiben. 22 helyiségben, közel dOO műalkotás került igy a közönség elé, melyek legnagyobb része eddig hivatali helyiségekben elosztva, hozzáférhetetlen vo,lt, vagy legalább is csak a véletlen juttatott hozzá egy-egy hivatal járót, hogy nagy magyar értékekben gyönyörködjék. Csupán a gróf Zichy Jenő gyűjtemény állott azelőtt is múzeumszerü elrendezésben a nagyközönség rcn- Liber Endre delkezósre, azonban őszintén

meg kell vallanunk, hogy az úgynevezett gróf Zichy Jenő múzeum, helyiségeinek félreeső volta miatt, ez az alapjában értékes gyűjtemény nem tu'dott kellőképen ismertté válni.

A székesfőváros képtárának felállításával régi terve valósult meg a székesfőváros közönségének. Több, mint 50 esztendő gyűjtőmunkája, — elkezdve a magyar művészet rendszeres támogatására vonatkozó 1880. évi közgyűlési határozattól — szinte akaratlanul is nemcsak számban hatalmas képző- művészeti anyagot halmozott fel a székesfőváros tulajdonában, hanem azáltal, hogy a képzőművészeti vásárlások rendszere mindenkor lehetőleg az időszak legjobb művészeinek alkotásai felé irányult, a tudatosan összeválogatott gyűjtemény meggyőző elhelye- életének keresztmetszetét jelentő műveket sorakoztatott egymás mellé.

Mikor az illetékesek megkapták a feladatot, hogy ebből az anyagból összeállítsák a székesfőváros képtárának törzsét, messzemenő mérlegelési volt a kötelességük. A cél ez alkalommal egy — az épület beosztása folytán előre megadott — teremsornak önmagában zárt és a magyar művészet fejlődésére jellemző múzeummá való átalakítása, ezekben, az épület régi rendeltetéséhez szabott szobákban egy ludalo- tosan összeválogatott gyűjtemény meggyőző elhelyezése volt. Nehezítette a rendezést az, hogy — a vol- taképen helyesebb múzeumpolitikai alapelv megfordításával — itt a kiállítandó anyagnak kellett alkalmazkodnia, a termek régi belső kiképzéséhez, világítási lehetőségeihez stb., s ezt az alkalmazkodást mégis kevéssé volt szabad éreztetnie.

senki, a sízékesfőváros képtárának felállítása az illetékes pénzügyi köröknél is a legteljesebb megértéssel találkozott. Nagyban hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy a felhasznált költségek nem voltak magasak, sőt azt kell mondanom, határozottan csekélynek minősíthetők, szemben a végzett munkával. Ez természetesen a teendők gondosi átrostálásának volt következménye, hogy mindent, ami szükséges, elvégezhessünk, de csakis azt és semmi többet. Aki az átalakítási munkálatok irányításába betekintett, tisztán láthatta az intézőknek ezt a sok fáradságba, sok latolgatásba kerülő igyekezetét.

Nem célom most a képtár felállításának történetéből ezeket az oldalakat kiemelni, nem is azért említettem meg, hogy büszkélkedjem azokkal. Az előre- bocsátott gondolatok azonban önkéntelenül toliam alá kerültek akkor, amidőn tulajdonképpeni mondanivalómra, a képtár továbbfejlesztésére gondoltam. Továbbfejlesztés csak akkor lehet helyén, ha a kialakulás szerves folytatásául tekinthető és a kialakulás alapvető elveinek tisztázása már magában foglalja az igazi továbbfejlesztés munkatervét is.

Továbbfejlesztés? Az idők rohamos változása, a gazdasági helyzet egyre szigorúbb kérlelhetetlen- só ge ismételten gondolkodóba ejt. Lehet-e ma továbbfejlesztésről beszélni? Szabad-e ma terveket szőni, melyek nemcsak a már meglevőt mentik át nagy- j nehezen a jövendőbe, hanem újat is alkotnak, pénzügyi nyelven szólva: új terheket jelentenek, új kiadásokra köteleznek.

Mikor ezt a kérdésit felvetjük, jól esik emlékezni arra a régi axiómára, hogy a nyugvó állapot csak átmenet két mozgás között. Amennyiben ez az átmenet nem a továbbfejlesztés felé irányul, akkor a visz- szafejlődés fordulata fenyeget, mert — különösen kultúrintézmény •— nem tud egyhelyben állvamaradni.

A tétlenség visszafordulást, hátralépést jelent. A működési területükben túlságosan kötött, megrögzített múzeumok jó példái ennek. Nem lehet azt mondani rájuk, hogy állanak, hanem azt, hogy megállották, nem azt, hogy élnek, hanem csupán azt, hogy vannak.

A mi képtárunknál éppen az ellenkezőjét érzem. Akkor, amidőn a továbbfejlesztési, a bővítés gondolata felmerül, nem szabad azt hinni, hogy ezt a gondolatot mindössze a helyi adottság, az épület rendelkezésre állása sugallta. Hogy a most megnyitott 22 terem csupán az U-alakú épület középső, kérészIrészének első emeletét foglalja el és még felhasználható a két szárny, ha csak az emeleten maradunk is és nem

A képtár megnyílt s az azóta észlelt — a fület- len termekben igazán meglepőnek mondható — állandó érdeklődés mulatta, hogy a székesfőváros helyesen cselekedett, midőn ezt a gyűjteményt átadta a nagyközönségnek. Pedig talán a rideg anyagi meggondolás azt az ellenvetést tehette volna: a legsúlyosabb pénzügyi válságok idején, a szükségletek kényszerű megszorítása közepette helyes-e és indókolt-o az erre fordítandó költség?

Tartozom az igazságnak azzal a kijelentéssel, hogy ezt az ellenvetést ténylegesen nem tette meg

megyünk le a földszintre.

Ha csupán erről volna szó, csak üresen álló szobák megtöltéséről, nem állanék a gondolat mellé. Bár kétségtelenül ez is kötelesség, a rendelkezésre helyiségeket minél előbb beállítani a magyar művelődés szolgálatába, hiszen ennek a balaors által any- nyira üldözött magyar fejlődésnek olyan kevés védő- vára van, hogy minden új térnyerés erősödést, életerőt jelent a számára.' Mégis fontosabb, döntőbb az a másik érv, mely magából a képtár belső szellemi tartalmából iparkodik kimutatni a továbbfejlesztés lehetőségét és egyben szükségét.

Mint legelői említettem, 22 terem állott rendelkezésre, midőn a képtár rendezési munkálatai megkezdődtek. Mi történt ezzel a 22 teremmel? Hat terem fogadta magába a Zichy múzeum anyagát, 2 terem és a két helyiségből álló nagy előcsarnok a régebbi magyar festészetet, 1 különtermet a Lotz-gyüjte- mény töltött meg, a nagy dísztermet a szobrászat, míg az elő magyar festőművészetet — elkezdve Nagybányától egészen a mai fiatalokig — összesen 8, inkább szoba, mint terem mutatta be, hogy még egy külön terem a magyar grafikának, egy kicsi szoba pedig, az utolsó, a városképfestészetnek, Budapest ábrázolóinak jusson.

Szerte osztva igen kicsiny számok. A magyar festészet hőskora, a magyar biedermeier, mely pedig a pest-budai művelődéstörténetnek büszke lapjait foglalja el, egyetlenegy teremben szorong, inkább csak egy-egy szemelvénnyel jelezve a rögös út egymástól messze eső állomásait, az aranykor pedig, a kiforrott magyar festőművészet nagyjainak korszaka egy, az előbbinél kisebb teremben inkább emlékezetbe hívja a nagy neveket, mintsem alkotásaikkal meg is .győzne. Hogy azután a névsor sem itt, sem ott nem telj.es, az már következménye a helyszűkének, melyet az eredeti elrendezésében megőrzendő díszterem, minthogy a termek sorát itt szükségképen megszakította, elkerülhetetlenné tett.

Az élő magyar művészet termeiről szólva, csak egy, hogy úgy mondjam, kulisszatitkot legyen szabad közölnöm. Az elő művészek közül csak a legnagyobbak szerepelnek két művel, mindenki más csupán egy- gyei, a művészek benső fejlődésének bemutatása nem történhetett meg. S hányán vannak a kimaradtak, akik valóban szintén bekívánkoznak'?

Hogy csak egyet érintsek, közelebbről, itt van a fiatalok, vagy nem bánom, mondjuk azt, a modernek csoportja, akik bizony igen gyéren kerültek be, holott — mindén értékeléstől függetlenül is — mégis beletartoznak a művészet történeti folyamatába, bele a kép teljességébe.

A budapesti városképek festői részére is több helyet kell teremteni. Még akkor is állítom ezt, ha meg is fontolom, hogy csodálatosképen Budapest, melyet soviniszta szívünk igazán joggal vallhat a világ legszebb városának, vagy legalább azok egyikének, milyen kevéssé ihlette a festőket alkotásra, milyen kevesen próbálkoztak meg problémáinak megoldásával, holott ha Monet képsorozatokat festett egy ugyanazon témáról, a szín- és fényhatások változatait kutatva, a Duna is nyújt megannyi új képet nap-nap után. De éppen a múzeum irányító hatására gondolok, ha otthont iparkodom juttatni a magyar főváros ábrázolóinak és az ő képeik összegyűjtésével, szembeállításával okulágt nyújtani és igaz gyönyörűséget.

Csak futtában érintettem a témákat és íme a képtár szinte önmagából épül tovább. Pedig hol vannak még a külön feladatok, mint pl. a régi pesti festőiskola egybegyűjtése, ami ugyancsak a mi feladatunk lehetne. Természetesen ez a sokfelé .elágozódás az egésznek szerves átgondolását, a részek kiegyensúlyozott és arányos alárendelését követeli, a történeti folyamatosságnak és-művészi egységnek, múzeumi folyamatossággá és egységgé való átalakítását.

Hogyan felel meg majd mindennek az épület? Úgy érzem, nem kell aggódnunk emiatt. A mostani termek az épület középrészében vannak, a két szárny üresen áll. Mindkettő felé megindulhat a terjeszkedés, természetesen csak egymásután és a szárnyakon a helyzet annyival kedvezőbb, hogy a teremkialakítás is a mostani berendezkedésre vár. A kisebb szobákból álló lakóhelyiségek a szükséghez képest csoportosíthatók s alakíthatók át falak lebontásával és áthelyezésével. Ez mindenesetre költségtöbbletet jelent, azt azonban nem hiszem akkorának, hogy útját állaná a munkálatok megkezdésének. A tavalyi gondosság és takarékosság most is biztosítható, a szükségletek legszigorúbb méretezése s akkor a pénzügyileg ma is előteremthető, kisebb mértékű fedezetből már a képtár mai kereteit érdekesen bővítő munkálatok indíthatók. A tervezeteket előkészítettük s a lehetőségeket várjuk. z

Merről fog ez a kibővítés megindulni? Jobban kínálkozik a Kaplony uccai szárny, melynek külsejét végre megoldani a székesfővárosnak a háztulajdonnal együttjáró elemi kötelezettsége. A homlokzatmegoldás esetleg olyan szabadságokat is megenged, a mi a termek belső elosztásában is előnyös, viszont tagadhatatlanul a mai teljesítőképességet meghaladó költségeket tesz valószínűvé. A lépésenként való haladás lesz bizonyára >a megoldás útja, amit megkönnyít az, hogy a palotaszárnyak belső szobarendszer,e igen alkalmas képtár! célokra és aránylag kevés beavatkozást tesz szükségessé. , „ ^ .

Mikor kezdődik meg a munka? Errol meg korai írni. Fontos, hogy tudjuk, mit akarunk és hogyan akarjuk. Ennek tiszta áttekintése teszi csak lehetővé, hogy a pénzügyi lehetőségek legcsekélyebb megnyílásakor megtörténjék az első ajtóáttörés vagy falbontás, ami azonban úgy fog folyni, hogy a képtár termei továbbra isi nyitva maradnak. . .

Az élő test rendszerint úgy tud növekedni, hogy

nem kell miatta álomba dermednie.

I mint az üzemek gazdálkodását valóban sza- I nálni.

kalmazkodva, nagyobb takarékossági eredményeket elérni és a főváros egész helyzetét, vala-