Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-07-04 / 27. szám

4 Független Budapest Budapest, 1934 július 4. Kik pályáznak a 123 betöltésre váró állásra Sok az idegen, valamint a más szakról Jelentkező pályázó Az alpolgármesterválasztás után tanácsnokválasz- tás és a többi állások betöltése felé' irányul a közér­deklődés. A tanácsnokok választását — elterjedt hí­rek szerint — őszre halasztják. Ha ez tényleg így lesz, úgy elmarad a többi állás betöltése is, pedig, mint is­meretes. 123 állás van ezidőszerint üresedésben, me­lyekre a főváros vezetősége már meghirdette a pályázatot. Az állások nagy része behelyettesítés útján máris he van ugyan töltve, de az érdekeltek szempontjából, éppúgy, mint a köz szempontjából megnyugtatóbb lenne azok végleges betöltése. Az elnöki ügyosztály a napokban készült el a sok kérvény feldolgozásával és a pályázók rangsorozásá­val. Érdekes, hogy egyes állásoknál több hely van behelyettesítés útján betöltve, mint ahányra pályázatot hirdettek. Ez a függőben lévő, még elintézetlen fegyelmi ügyek­kel vau kapcsolatban. így például hat főjegyző van behelyettesítve és csak 5 állásra hirdettek pályázatot. A főjegyzői állásokra 52-en pályáznak, tehát minden egyes állásra tíz jelölt esik. A pályázók közt vannak az összes tanácsjegyzők, azonkívül Hoepfner Pál mér­nök és Arany István ny. főjeg'yző. A tanácsjegyzői állásokra szintén sokan pályáz­lak. 5 állásra 62 pályázat érkezett, valamennyi a fo­galmazók részéről, egyedül Hoepfner Tál mérnök pá­lyázik erre az állásra is. Pályázata azonban kilátásta­lan, miután a fogalmazási szakra nines képesítése. A hat fogalmazói állásra 93 pályázat érkezett he, tehát minden egyes állásra 15 jelentkező van. Az előmeneteli viszonyokra jellemző, hogy idegen, más szakról Mátray Ferenc tanító, Schneller Edit iskolai kezelőnő. Egy segédkönyv tár ősi állásra 23 pályázat érkezett, köztük 6 idegen. Egy múzeumi tiszti állásra 13 pályázó nyújtotta be kérvényét, köz­tük 9 idegen és 3 más szakú kérvényező. Az idegen pályázók közölt van Bárány István, a neves úszó­bajnok. A közélelmezési szakon egy főtanácsosi állásra öt, egy tanácsosi állásra tíz, két főfelügyelői állásra 16 pályázat érkezett be. Ez utóbbira pályázik három nyugdíjas is, éspedig Marosfy Ferenc, Fáy Máté közélelmezési felügyelő és Komái István ny. szám- tanácsos. A közélelmezési felügyelői állásokra 32-en pályáztak, köztük két idegen és három nyugdíjas. Három közélelmezési tiszti állásra 27 pályázat érke­zett be, köztük 9 idegen, egy közélelmezési segéd­tiszti állásra 19-en pályáztak, köztük 9 idegen. Az adóhivatali szakon két főszámtanácsosi ál­lásra 13 pályázat érkezett, köztük Komái István nyugdíjas számtanácsosé. Két adóhivatali számtaná­csosi állásra 20-an pályáztak. Egy adóhivatali fő­tiszti állásra 45-en, köztük egy idegen. Más szak­ról Honti Zoltán és Scsáp Ágoston végrehatjó fő­tisztek. Egy adóhivatali tiszti állásra kerek 100 kér­vény érkezett, tehát itt van a legnagyobb tülekedés. 22 idegen pá­lyázó van közöttük, más szakról csak ketten pá­lyáznak. Egy főpénztár ősi állásra hatan, egy pénztárosi állásra 17-cn pályáznak, köztük 7 idegen és Girch János ny. pénztáros. Egy pénztári tiszti állásra 50 jelentkező küldte be kérvényét, köztük 26, tehát a fele, idegen. A köztisztasági szakon egy tiszti állásra 27 pá­lyázó jelentkezett, köztük 10 az idegen, kettő niás szakról pályázik. Az állatkerti aligazgatói állásra hatan kérvényeznek, köztük öten más szakról, és­pedig Kerényi Ottó főpénztáros, Baross Imre adó­hivatali főtiszt, Berényi Viktor adóhivatali tiszt, Szem defy István számvevőségi tiszt. Obendorf er Kálmán ideiglenes hivatalnok. Érdekes, hogy a többi állatkerti állásokra csak idegen szak­ról vannak pályázók. Kebelbeli kérvényező egy sem akad. Az állat­kerti felügyelői állásra más szakról öten, a főtiszti állásra ugyancsak kívülről nyolcán, a tiszti állásra összesen 32-en pályáznak, ezek közül 21 idegen. A kezelési szakon egy segédhivatali főigazgatói állásra 19-en pályáznak, köztük ismét ott szerepel Komái István ny. számtanácsos, akit 1925-ben a B-listák alkalmával nyugdíjaztak. Négy segédhiva­tali igazgatói állásra 79-en pályáznak, köztük egy idegen, egy nyugdíjas és egy más szakról. Hat ke­zelő-főtiszti állásra 106 pályázat érkezett he, köztük 4 idegen és 11 más szakról. Hat kezelő-tiszti állásra 168 pályázat érkezett, köztük 46 idegen és 12 más szakról. Végül egy kezelőnői állásra csak egy pá­lyázó adta be kérvényét. A városházán nagy türelmetlenséggel várják a kinevezések nyilvánosságrahozatalát. Megdrágította a kultuszminiszter a városi iskolák tandíjait A tandíjmentesség alapja: a tanuló előmenetele fogalmazói állásra pályázik olyan tisztviselő is, aki több mint 22 éve áll a főváros szolgá­latában és még mindig nem érte el ezt az állást. A 15—20 éve szolgáló és még a fogalmazói rangot el nem ért pályá­zók száma igen nagy. A fogalmazói szakra idegen szakokról és kívülről is többen pályáznak. Külső pályázó 5 van, az idegen szakokról pályázik Zalányi Andor közélelmezési tiszt, Varga Gyula gazdasági tiszt, Mágory Gyula napidíjas és Mátray Ferenc elemi iskolai tanító. A mii szaki ügyosztályok A mérnöki szakon 4 műszaki főtanácsosi állásra 16 pál5rázó jelentkezett, ami aránylag csekély szám­nak mondható. A rangsorban elől lévő műszaki taná­csosok vannak a pályázók között, de jelentkezett egy külső pályázó is. Négy műszaki tanácsosi állásra 27-en pályáznak, köztük Hlatky József volt főmérnök és két külső kérvényező. Négy főmérnöki állásra 31 pályázat futott be, ezek közül 8 idegen szakról, kettő pedig külső pályázótól. Más szakról pályáznak: Vaudra La­jos b. műszaki tiszt, Kocsis Szilárd, Tóth Lajos, Theisz Károly, Kirchner Sándor lietijegyzékes hiva­talnokok, Kálmán Károly lietijegyzékes mérnök, Di- gény Frigyes h. művezető és Lutz Gyula ideiglenes meghízott. Négy segédmérnöki állásra 131 pályázó jelent­kezett, tehát minden egyes állásra 33 jelentkező van. A leg­több pályázó ideiglenes hivatalnok. Külső pályázó csak 8 volt, más szakról pedig csak Vaudra Lajos h. műszaki tiszt és Kucsera Lajos ipariskolai tanár pá­lyázott. Két műszaki főfelügyelői állásra 7 pályázó akadt. Más szakról pályázik Ludvigh János köztisztasági főfelügyelő. Két műszaki felügyelői állásra 19-en adtak be kérvényt. Két műszaki főtiszti állásra 21 pályázó verseng, köztük két külső kérvényező és más szakról Bodnár Andor kezelőtiszt és Hisz Attila napidíjas hi­vatalnok. Négy műszaki tiszti állásra 76-an pályáz­nak. Itt igen sok a külső kérvényező. 18 az idegen pályázók száma, azonkívül más szakról pályázik Farkasvölgyi István, Zoufaly Rezső kezelőtiszt, vala­mint Hisz Attila napidíjas. Egyéb szakokon A kórházi szakon egy kórházi felügyelői állásra 18 pályázó jelentkezett, köztük két idegen, más szak­ról pedig Lipovetz Aurél, Zányi Zoltán, gróf Galler- burg Olivér kezelőfőtisztek és Szenüványi Tivadar kezelőtiszt. Egy kórházi főtiszti állásra 27 pályázó je­lentkezett. köztük 3 idegen, Hónig Mór volt fővárosi alkalmazott. Más szakról Nápolyi Károly, Helfy Mi­hály, Lukács Sándor, Blaha Imre, Kisbalázs Károly, Egyed László, Szenüványi Tivadar kezelőtisztek, Már András ideiglenes megbízott és Mátray Ferenc ta­nító. A pályázók számát tekintve csaknem a re­kordot tartja a kórházi tiszti állás, almi egyetlen üres Pozícióra 65 pályázó jelentke­zett, köztük 24 idegen. Más szakról ('suták Lajos, Ocskay Béla és TasruUly Sándor altisztek. A könyvtári szakon egy főkönyvtárosi állásra 5-en pályázták, egy könyvtárosi állásra 7-on, köztük 3 A főváros még a múlt évben elkészítette az új tandíjszabályrendeletet, amely széleskörű kedvezmé­nyeket biztosít a tanulók, illetve a szülők számára. A kultuszminiszter azonban — mint a Független Budapest megírta — a felterjesztett szabályrende­letet nem hagyta jóvá, mert főleg a főváros által elfogadott tandíjmentességi kereteket túlzottaknak tartotta. Ezért tárgyalások indultak meg a fővá­ros és a kultuszminisztérium között a szabályrende­let átdolgozása érdekében, ami meg is történt és a kultuszminiszter a múlt héten küldte le a városházára a jó­váhagyásával most már ellátott és nagy vál­tozásokon keresztülment tandíjszabályzatot. Nemcsak a tandíjmentességi kereteknél, hanem a tandíjaknál is változtatásokat eszközölt a miniszter, amennyiben egyes iskolafajok tandíjainak összeget leszállította, másokét azonban felemelte. A tandíj­kedvezmény most fokozathoz van kötve és pedig nem a szülők anyagi viszonyainak szem előtt tartá­sával, hanem a tanulók előmenetele szerint. Az a tanuló, aki jobb előmenetelt tanúsít, na- gyobbarányú kedvezményt kap. A főváros eredetileg a leánygimnáziumokban, a leányliceumokban, a női kereskedelmi iskolákban és szaktanfolyamokon a tanulók létszámának 10 száza­lékát, a reáliskolákban, a fiú felsőkereskedelmi isko­lákban a tanulók 20 százalékát, a kertgazdasági tan­folyamokon a létszám 30 százalékát, a női iparisko­lákban a létszám 50 százalékát akarta tandíjmentes­ségben részesíteni, a polgári iskolákban pedig kor­látlan tandíjmentességet kívánt biztosítani. Ezzel szemben a kultuszminiszter által megállapított új tandíjmentességi keretek a következők: Reáliskolákban a tandíjmentességben részesíthető tanulók száma az összlétszám 3%-a, a jeles előmene­telő tanulók az I. fokozatú tandíjkedvezményt kap­ják, ami évi 26 pengő, ezt a kedvezményt azonban a tanulóknak csupán 10%-a kaphatja. A jó előmene­telő tanulók a II. fokozatú 52 pengő tandíjat fizetik, ez azonban csak a tanulók 20 százalékára terjeszthető ki, az elégséges előmenetelő tanulók a III. fokozatú 80 pengős tandíjra tarthatnak igényt, ami az össz­létszám 50%-ának adható, A reáliskolákban a teljes tandíj évi 10G pengő, amit a tanulóknak legalább 17%-a köteles fizetni. A felvételi díj 10 pengő, a magántanulók évi tandíja 150 pengő. A felső mezőgazdasági iskola tandíja 96 pengő, amit a tanulók 55%-a fizet, felvételi díj 10 pengő. Teljes tandíjmentességet a létszám 5%-a kaphat, 24 pengőt 10%, 48 pengőt 20%, 72 pengő tandíjat J0°/o fizet. A felsőbb zeneiskola és a női kereskedelmi szak- tanfolyam teljes tandíja 96 pengő, amit a tanulók 40%-a fizet. Teljes tandíjmentességet 4% kaphat. 24 pengőt 20%, 48 pengőt 26%, 72 pengőt 10% fizet. Á. zenetanfolyamok tandíja 72 pengő, amit a la nulok 35%-a Iizet. Tandíjmentességet 4% kaphat. IS pengőt 20%, 36 pengőt 26%, 54 pengőt 15% fizet. A felvételi díj 10 pengő. // leányközépiskolák és női felsőkereskedelmi is- kplák tandíja 160 pengő, amit a tanulók 50%-a fizet. Teljes mentességei 5% kaphat, 40 pengőt 5%, 80 pen­gőt 25%, 120 pengőt 15% fizet. Felvételi díj 20 pengő, magántanulók tandíja 170 pengő. Ugyanezeket a tan­díjakat fizetik a fiú felsőkereskedelmi iskolák tanu­lói is, a tandíjmentességi százalékarány azonban reájuk nézve ugyanaz, mint a reálisKoláké. A középiskolát végzettek egyéves kereskedelmi szaktanfolyamán a tandíj 248 pengő, amit a tanulók 60%-a fizet. Teljes tandíjmentesség nincs. 62 pengőt 5%, 124 pengőt 15%, 186 pengőt 20% fizet. Felvételi díj 25 pengő. A droguista tanfolyam tandíja 64 pengő, amit a tanulók 55%-a fizet. Teljes tandíjmentességet 4% kaphat. 16 pengőt 10%, 32 pengőt 16%, 48 pengőt 15% fizet. Felvételi díj 6 pengő. A polgári iskolák tandíja 48 pengő, amit a tanu­lóknak legalább 20%-a fizet. Tandíjmentességet 25% kaphat. 8 pengőt 20%, a leányiskolákban 10% 16 pengőt 20%, a leányiskolákban 15%, 32 pengőt 20%, a leányiskolákban 35% fizet. Felvételi díj 3 pengő. Magántanulók tandíja 56 pengő. A női ipariskolák tandíja 48 pengő, amit a tanu­lók 20%-a fizet. Teljes mentességet 15% kaphat. 12 pengőt 10%, 24 pengőt 25%, 36 pengőt 30% fizet. Fel­vételi díj 6 pengő. A kultuszminiszter által tett tandíj változta tások a következők: A polgári iskoláknál a miniszter 67.20 pengőről 48 pengőre szállította le a tandíjat, a felső mezőgazdasági iskolánál 144 pengőrl 96 pengőre, a nőipariskolánál 88 pengőről 48 pengőre. Ellenben a leányközép, a felsőkereskedelmi, a felsőbb zeneisko­lák 144 pengős tandíját 160 pengőre, a kereskedelmi tanfolyam, a kertészképző iskola, a háztartási tanfo­lyam tandíját 88 pengőről 96 pengőre, a droguista tanfolyamét 56 pengőről 64 pengőre, a középiskolát végzettek kereskedelmi tanfolyamának tandíját 220 pengőről 248 pengőre emelte. Fóthi út, Klapka-, Tüzér-, Csángó uccák által határolt telektömb felparcellázva kedvező feltételek äIääIä mellett ClOUU Bővebbet: vasárnap délelőtt hely­színen Fóthi út 35, hétköznapokon Rudolf tér 6. IV., 22. — Tel.: 241-15 Horváth József KíXs Dunaharaszti, Batthyány u. 27. (Saját telepén.) Városi temetkezéseknél síremléken művészi kivitelű lámpákat gyártok. Városi tisztviselők 10 0 0 engedményben részesülnek. Wiesner Vilmos rézműves-, fémáru- és gépműhelye Budapest, II., Kacsa u. 14. Tel.: 52-3-43 Jifindlennemíi ónozást vállai Fischmann Józseí Vas-, vashulladék- és bányatermékek Budapest, VII., Peterdy ucca 6 TAefon: 35-1—10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom