Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-07-04 / 27. szám
Független Budapest Budapest, 1934 július 4. 2 volna el magát olyan nagyjelentőségű lépésre, mint amilyent a törvényjavaslat-tervezetnek a kidolgozása jelent. Nem lehetetlen, hogy ez ii törvényjavaslat-tervezet még az ősz folyamán a képviselőház elé kerül, feltéve, hogy megnyeri a kormány tetszését,. Annyi bizonyos, hogy nemcsak az iparos és vállalkozói érdekeltségek várják türelmetlenül ennek a javaslatnak törvényerőre emelését, hanem a főváros egész közönsége is, tekintve, hogy a Közmunkatanács által készített javaslatnak törvényerőre emelése az építőipari tevékenység fellendülését és ezen keresztül a közgazdasági élet vérkeringésének a felfrissüléséi eredményezheti. Dr. Kátkai Károly. Veszedelmesen terjed a venereás Detegeh száma Budapesten Az utóbbi időkben sok szó esett arról, hogy a főváros területén nagy mértékben pusztítanak a nemi- betegségek. Sürg-ették a főváros preventív intézkedését e veszedelmes bajok terjedésének megakadályozására. A főváros a mai súlyos viszonyok dacára is igyekszik e feladatának eleget tenni és nemrégen három rendelőintézetet állított fel hör- és nemibetegek részére. Most beszámolnak ezeknek a dispensaireknek idei első negyedévi működéséről, amely megdöbbentő számadatokat mutat. A dispensairekben csak azokat a szegénysorsú betegeket kezelik, akik kórházi ápolásra nem szorulnak, és akiknek betegsége köny- nyebb természetű. Mégis a folyó év első negyedében 4303 bőr- és neini- beteg jelentkezett ápolásra. Ezek kivétel nélkül új betegek, mert a régi betegek, akik már a dispensairek gondozása alatt állottak, a kimutatásban nem szerepelnek. A Kun uccai dispan- saireken 1448, a Szent István kórház rendelőjében 2134, az Új Szent János kórház dispansairében 721 bőr és nemibeteg jelentkezett ápolásra. A kezelések száma a Kun uccai kórházban 6208, a Szent István kórházban 16.940, az Üj Szent János kórházban 3434 volt egy negyedév alatt. Ijesztő számok, amelynek lecsökkentése érdekében a fővárosnak minden áldozatot meg kell hoznia. A főváros rádiumkészletéi újból foglaltatják 167.31 mg. rádiuma és 27.94 mg, mezofhoriuma vcsn a fővárosnak Megírta a Független Budapest, hogy a fővárosi kórházaik rádiumkészlete felújításra szorul, mert az idők folyamán a foglalatok nagy kopásoknak voltak kitéve. A főváros mintegy 20 évvel ezelőtt vásárolt a kórházak részére rádiumvegyületet, valamint az akkori beszerzési nehézségre és a magás árakra való tekintettel több olyan hatású, de olcsóbb és rövidebb élettartalmú mezothórium-átészít- ményt. A rádiumok közül többet használaton kívül kellett helyezni, mert a foglalatok eltörtek, a mezo- thórium-készítmények pedig megvizsgálásra szorulnak, miután tulajdonságuknál fogva ezeknek hatóereje változik. Már pedig a hatóérték biztos ismerete nélkül ezeknek a készítményeknek a használata veszélyes. A rádiumos készítményekben rejlő jgyógy- hatások helyes kihasználása érdekében tehát szükséges volt a sérült tokok tartalmának újrafogla- lása is. Weszelszky Gyula egyetemi tanárt, a Tudomány- egyetem Radiológiai Intézetének vezetőjét kérte fel a főváros e munkálatok előkészítésére, amit We- szelszky teljesített is. Javaslatára Németországban platinatűkbe foglalják a főváros rádium-készletéi. Weszelszky megállapításai szerint a fővárosi kórházak tulajdonában lévő tokokban 167.31 mg rádiumelem és 27.94 mg mezo- thörium-készítmény van. Ezenkívül az Üj Szent János kórházban még Őriznek két kg. salakot, amely körülbelül 1.5 mg. rádiumát tartalmaz. Ez onnan ered, hog’y egy alkalommal a rádiumos tokot véletlenül a szeméibe dobták, azt elégelték és amikor a tévedést felfedezték, az elégetett szemét salakját tették félre, mert ebből a rádium, még kivonható. A rádium tűbefoglalását Németországban végzik és evégből a rádium-készletet részletekben elküldik. Összesen 32 darab tűbe foglalják a rádiumot és a tűikbe az igénybevétel szükségessége szerint 1—6.6 m. rádiumot helyeznek. A tűbe foglalás révén a rádium mintegy 4—5%-os veszteséget fog szenvedni, hatóereje azonban mégis lényegesen több lesz, A fővárosnak néhány ezer pengőjébe kerül a rádium átfog] alása. DÚS KA ÉS KIEDLMAYER Iég.szcszu vízvezeték-, fiirdőberen- dezcs , csatolnazasi es ipán csővezetékberendezések vállalata BUDAPEST, í!., BATTHYÁNY U. 67-69 Telefon : Aut. 55-9-75 Borvendég főpolgármester leszállítja az igazgatósági tagok létszámát és tantiémjeit Megalakult a 17-es véleményező testület - A szanálási bizottság megkezdte munkáját Hétfőn délelőtt 11 órakor tartotta alakuló ülését a szanálási művelet végrehajtására hivatott 17-es bizottság. Elnökké Wolff Károlyt. aielnökké Kozma Jenőt választották meg. Borvendég főpolgármester a bizottság jegyzőjévé Szentmiklóssy József tanács jegyzőt nevezte ki. Az első ülésen Borvendég főpolgármester közölte, hogy a részvény- társasági igazgatók létszámát és tantiémjeit le akarja szállítani, éspedig úgy, hogy úgy a BSzKRt-nál, mint a Községi Takaréknál és a Kisipari Hitelintézetnél is csak 6—6 lesz az igazgatósági tagok száma, egy-egy tagot pedig a polgár- mester nevez ki. Bejelentette toAmbbá. hogy a, BSzKBt alvállalatainak igazgatóságait megszünteti, illetve egybeolvasztja, egyben pedig Borvendég Ferenc. a tantiémeket leszállítja a BSzKRt-nál tagonként és havonként 500, a Községi Takaréknál 250, a Kisipari Hitelintézetnél 120 pengőre. A bizottság- tagjai a tantiéinek leszállítását nem ellenezték, de azt kívánták, hogy az egyes igazgatóságok taglétszámát ne 6-ban, hanem 9-ben állapítsa meg a főpolgármester, mert csak ebben az esetben kaphat minden párt képviseletet, ami nélkül komoly ellenőrző munkát végezni nem lehet. Borvendég főpolgármester ragaszkodott eredeti elhatározásához, ami azt jelenti, hogy Borvendég főpolgármester a bizottság véleményének figyelembevétele nélkül adja ki erre vonatkozó rendeletét. DEBRECEN-ÉTTEREM Rákóczi út 88. Tel.: 31-5-66, 34-3-06 Déli menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szerdán disznótoros vacsora, pénteken este halászlé A számszékí igazgató üzemi zárszámadási észrevételeit respektálta a polgármester és a szanáló főpolgármester A polgármester jelentésben válaszol a számszékí igazgató kritikájára Papanek Ernő számszéki igazgató a zárószámadás felülvizsgálása alkalmával több észrevételt tett egyes üzemi kérdésekre vonatkozóan. A polgármester most adta meg ezekre a válaszát, melyben különösen a BSzKRT dolgaival foglalkozik bő részletességgel. A polgármesteri jelentés közli, hogy az üzemekbe fektetett tőkék egységes elvek alapján való köny\re- lését a mérlegszerkesztésről készült új rendelet fogja a közeljöAmben, szabályozni. A beruházások kérdését az új üzemi szabályzatban egységesen rendezik. Kifogásolta. a számszéki igazgató, hogy a mérlegjutalmazások kérdésében az üzemek nem járnak el egyöntetűen és még mindig részesülnek mérlegjutalomban a központi igazgatáshoz tartozó tisztviselők. Ilyen esetek csak egészen kivételesen fordulhatnak elő, mindazonáltal n polgármester intézkedik, hogy a jövőben többé hasonló eset ne történhessen. Az üzemek közül egyesek különböző magánrészvénye- •két vásároltak, de minthogy ezt a számszéki igazgató kifogásolta, tárgyalásokat kezdtek a Községi Takarékkal e részvények értékesítése érdekében. Rendezetlen kérdés az üzemi alkalmazottak nyugdíjellátása, és minden üzem más-más szempontok szerint intézkedik ebben a fontos ügyben. Az öregségi- és rokkantsági alappal szemben sem teljesítik egyes üzemek anyagi kötelezettségeiket és több mint 400.000 pengő az az összeg, amit az egyes üzemek az alap javára elszámolni elmulasztottak. A polgármester közli, hogy rövidesen életbelép az öregségi és rokkantsági ellátás utasítása, ennek megjelenése után minden üzem meg fogja állapítani az elszámolt járulékok nagyságát és a hiányzó járuléktartalékot teherbírásuk arányába befizetik. A BSzKRt-ra vonatkozóan sok észrevétele Amit a számszékí igazgatónak. így többek között kifogásolta i azt, hogy a BSzKBt. anyagkészlete állandóan több. mint az egész évi szükséglete. Erre vonatkozóan maga a BSzKBt válaszol és rámutat arra, hogy a-sokféle kocsitípus, a kocsik elavultsága teszi szükségessé sok ezerfajtájú különböző anyag és alkatrész állandó raktáron tartását. A nagykiterjedésű hálózat miatt a vasút 62 helyen kénytelen anyagokat tárolni. Egyes anyagok csak külföldről szerezhetők be, ezeket is nagyobb mennyiségben kell készenlétben tartani. Mindazonáltal a BSzKRt állandóan törekszik a készletek apasztására., ami évek folyamán főleg a kocsi- típusok és a motorok egységesítésével lehetséges is lesz. Az anyagkészlet máris 25 százalékkal kisebb, mint néhány évvel ezelőtt. Kifogásolta a szám-széki igazgató, hogy a BSzKRt nem tesz eleget értékcsökkenés-javadalmazási kötelezettségének. A legutóbbi két évben 5 millió az az ösz- szeg, amit a, BSzKRt a beruházott vagyon értékcsökkenéséből eddig elszámolni, illetve tartalékolni elmulasztott. Megállapította azt is, hogy a BSzKRt a tartalék készpénzösszeget saját üzleti céljaira használta fel, de megfelelő kamatot nem fizetett. Az előirányzott 2—3 milliós területhasználati díj helyett, mindössze 866.600 pengőt fizetett he tavaly a BSzKRt a. fővárosnak. Végül azt javasolta a számszéki igazgató, bogy a BSzKRt zárszámadásában kimutatott 159.200 pengő nyereséget az értékcsökkenési tartalékalap javára fordítsák és a mérlegben ne mutassanak ki nyereséget. Ezt a javaslatot el is fogadta a polgármester, úgyhogy a BSzKRt módosított zárószámadása nyereség nélkül zárul és így osztalékkifizetésre sem kerül sor. A HÉV-nél szintén kifogásolta a számszéki igazgató az anyagkészlethalmozást, ami a forgótőke hosz- szabb időre Araló lekötését jelenti. Errenézve a HÉV azzal a magyarázattal szolgál, hogy a felügyeleti- hatóság előírása folytán kell ilyen nagymennyiségű anyagot készenlétben tartani. Kifogásolta Papanek számszéki igazgató azt is, hogy a HÉV az újabb beruházásaiból fennálló 10.668 pengő törlesztését még nem kezdte meg és ezért szükségesnek tartja, hogy az annuitások fizetése megkezdődjék. Errenézve a polgármester közli, hogy a beruházások törlesztését azért nem kezdték meg, mert a mai gazdasági viszonyok mellett, mikor a vasút bevételei lényeges kiesést mutatnak, az igazgatóság nem tartotta időszerűnek a törlesztés megkezdését. Minthogy a vasút engedélyideje csak 1998-b-an jár le, helyesebbnek tartják a törlesztést a jöatő — remélhetőleg ked- vezőbb — üzletévekre halasztani. A számszéki igazgató javaslatának megfelelően intézkedik a polgármester a részvénytársasági vállalatok igazgatósági taglétszámának csökkentésé iránt. A tizenhetes bizottság hétfői alakuló ülésén — amint erről lapunk más helyén beszámolunk — a szanáló főpolgármester máris lecsökkentette néhány városi intézmény igazgatósági tagjainak a számát és ennek megfelelően jelentős megtakarítás fog mutatkozni a tiszteletdíjak tételénél is. A Közgyűlés nem fogadta el a zárószámadásoKat Hétfőn nagy meglepetés érte a főváros vezetőségét: a közgyűlés többsége 42 szavazattal 30 ellenében nem fogadta el a zárószámadásokat. A döntés nem Amit -szándékos, egyszerűen, az történt, hogy a többségi pártok tagjai közül sokan nem tartózkodtak az ülésteremben. Természetesen felmerült a kérdés: mi történjék czekután? Két álláspont került egymással szembe. Az egyik szerint csak ősszel lehet a- zárószámadásokat, újra előterjeszteni, a. másik álláspont szerint új jelentést kell készíteni és azt még a nyári szünet elölt be lehet terjeszteni. Az utóbbi vélemény győzött. Sipőcz polgármester úgy határozott, hogy szerdán a pénzügyi bizottság, pénteken pedig ismét a közgyűlés elé kerülnek az új jelentéssel bővített zárászá m a dások. Rosenthal Mór ■■ épületüvegezési vállalata TELEFON: „ J __ 92.9-77 Budapest, V., Tatra-u. 26