Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-06 / 23. szám
Budapest, 1934 június 6. Független Budapest 3 új főpolgármesternek rendkívüli eszközök igénybevételére: nem jelent újságot azok számára, akik a most életbelépett fővárosi törvényt ismerik. Már annakidején, amikor a fővárosi törvényjavaslat parlamenti vitájában felszólaltam, hangsúlyoztam, hogy az új főpolgármesternek adandó fcl- hatalmázás nem tartalmazhat konkrét rendelkezéseket, hanem csak általánosságok között mozoghat. A városigazgatásnak, az üzemi gazdálkodásnak és általában a főváros háztartásának az üs'vei ugyanis annyira komplikáltak, hogy ott részletekre kiterjedő szanálási rendelkezéseket előre megfogalmazni nem lehet. A magam részéről még annyit állapíthatok meg, hogy az új fővárosi törvényről alkotott véleményem most, a szanálási terv nyilvánosságra hozatala után sem változott meg, sőt ellenkezőleg, a kormány által nyilvánosságra hozott szanálási tervezet minden tekintetben igazolja azt az aggodalmamat, hogy egy ilyen felhatalmazás teljesen egyet jelent az autonómia felfüggesztésével. igénybevételével fogja majd az új főpolgármester ezt a szanálási műveletet végrehajtani. Én a magam részéről csal: a legnagyobb helyesléssel vehetem tudomásul, hogy a kormány a szanálási terv végrehajtásával a székesfőváros költségvetésében mutatkozó hiány megszüntetését, a székesfőváros háztartásában, valamint üzemi gazdálkodásában fokozott takarékosságnak az érvényesítését írta elő. Borvendég Ferenc, az új főpolgármester kétségkívül alkalmas személy arra, hogy ezeket az intenciókat az autonómia szolgálatában szerzett tapasztalataival érvényesítse, Afelől sincsen semmiféle aggodalmam, hogy a szanálási művelet végrehajtáséinál ne érvényesülne az autonómiának az akarata, hiszen az autonómiában képviselt pártoknak « vezetői a 17-es tanácsadó szerv révén mindig kifejezésre juttathatják majd véleményüket. Friedlich. István egyelöve várakozó álláspontra helyezkedik Rassay Károly felfogását nagymértékben osztja Friedrich István, a keresztény ellenzék vezére is, aki azonban egyelőre még várakozó álláspontra helyezkedik, reméli ugyanis, hogy bizonyos rendelkezések esetleg megjavítják a városigazgatás menetét és esetleg az üzemi gazdálkodást is. Friedrich István ebben az ügyben a következő nyilatkozatot tette a Független Budapest munkatársának: — Annyi bizonyos, bogy az új fővárosi törvény életbeléptetése után már alig beszélhetünk autonómiáról. A szanálási terv végrehajtását és annak várható eredményeit illetően egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem. A belügyminiszter szanálási tervezete három főirányban mozog. Először a közigazgatási ágazatra, másodszor az üzemi, végül a közszolgáltatási kérdésekre vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket. A közigazgatási részben a belügyminiszter főleg a státusrendezés útján akar megtakarításokat elérni. Az üzemeknél dologi kiadásokra vonatkoznak a megtakarítások, Általában racionalizálni akarják az üzemeket. A közszolgáltatások terén a kormány bizonyos tarifarevíziókat akar keresztülvinni, amelyek — mint a miniszter mondja — igazságosabban fognak bánni a főváros közönségével. így például meg akarják szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy aki több villamos- áramot fogyaszt, bizonyos mennyiségen túl, mintegy büntetőpénzt fizet. Egyébként a miniszter a közérdekű vállalatok ellenőrző- és felügyelő-bizottságának is némi befolyást akar biztosítani a kiadandó tervezetben, ami szintén nem meglepetés, mert köztudomású dolog, hogy ennek a bizottságnak hatásköre már eddig is kiterjedt a főváros üzemeire. Ha tehát a tervezett intézkedések csakugyan megjavítják a fővéiros gazdálkodását, akkor ezeket végeredményben mindenki csak helyeselheti. Meg kell tehát várni az első eredményt, mielőtt további véleményt mondunk. M kereszténypárt többsége támogatja Borvendég Ferencet Borvendég Ferencnek, az új főpolgármesternek a támogatását illetően rendkívül érdekesen alakul a helyzet a Keresztény Községi Pártban. Amikor még a főpolgármester-kérdés elintézetlen volt, éppen a Keresztény Községi Párt vezetői irányították a támadásokat az autonómia részéről Borvendég Ferenc ellen. A vezetőség egyrészének ez a harcias állásfoglalása nem mindenkinél talált tetszésre, sőt a Keresztény Községi Pártban éppen azok vannak többségben, akik jóindulatú várakozás álláspontjára helyezkednek Borvendég Ferenccel szemben. Ennek a pártcsoportnak Petrovácz Gyula áll az élén, aki a Független Budapest munkatársának a következőket jelentette ki: — Nemcsak előttem, hanem pártunk valamennyi tagja előtt is elvi és nem személyi szempontok lebegnek. Nem a személy a lényeg, akire a szanálás munkáját bízza a kormány, hanem egyedül az a szempont fontos, hogy a főpolgármesteri székbe olyan személyiség kerüljön, aki a székesfőváros autonómiájának a légkörében nevelkedett és aki ismeri a főváros autonómiájának sebeit, igényeit és követelményeit egyaránt. Ebből a szempontból Borvendég Ferenc főpolgármesteri kinevezése megnyugtatást jelent számunkra. Én a magam részéről feltétlenül a jóindulatú várakozás álláspontjára helyezkedem és bízom abban, hogy Borvendég Ferenc a főpolgármesteri székben össze tudja egyeztetni az állampénzügyi szempontokat a főváros speciális érdekeivel. Mint a Független Budapest munkatársa értesül. körülbelül ez a véleménye Wolff Károlynak, a Keresztény Községi Párt vezérének és természetesen a párt többségének is. Ellenzéki álláspontra a pártban ma már csak Csilléry András helyezkedik. Teljes összhang Sipöcz és Borvendég között Borvendég Ferenc főpolgármesterré történt kinevezésével kapcsolatosan az a kérdés is fölmerült, vájjon Sipöcz Jenő polgármester milyen álláspontot fog elfoglalni ebben a megváltozott szituációban. Mint a Független Budapest munkatársa értesül, Borvendég Ferenc főpolgármester és Sipöcz Jenő polgármester között a legutóbbi napokban komoly, mélyreható megbeszélés folyt, amely azzal az eredménnyel végződött, hogy Sipöcz Jenő polgármester helyén marad. A tanácskozások során ugyanis kiderült, hogy Bor- I vendég és Sipöcz további együttműködésének a. lehetősége biztosítva van. Nemcsak a városházi adminisztráció vezető köreiben, hanem a főváros közönségének legszélesebb rétegeiben is a legnagyobb megelégedéssel veszik tudomásul, hogy Borvendég Ferenc és Sipöcz polgármester között teljes összhang uralkodik, ami kétségkívül biztosítékot nyújt abban a tekintetben, hogy a főváros pénzügyi helyzetének szanálása érdekében indítóit akció sikerrel fog járni. Dr. Iíátkai Károly. Gille István Telefon: faárugyár 91-8-64 Budapest, VI., Lehel u. 17 A Gyáit : Mindennemű háztartási-, sport-, egészségügyi és egyéb tömegárucikkeket M HÉT Huszár és Borvendég Amikor most Huszár Aladár főpolgármester éppoly hirtelen távozik Budapest éléről, amint oly várat tanul érkezett annakidején, a főváros lakossága igaz sajnálkozással búcsúzik tőle. Lelkes, minden szépért és jóért önzetlenül hevülö úriembert ismertünk meg benne, temperamentumos, becsületes magyar embert, póznélkiili, gerinces férfiút, aki nagyon hamar népszerű lett Budapesten, mert nyomban megtalálta a. kontaktust a főváros leikével. Huszár Aladár idealista. Ennélfogva, ha valamiről felismer le, hogy az szép és hasznos, habozás nélkül melléje szegődött. Tud rajongani, küzdeni, lelkesedni és ahogy a háborúban, meg a cseh megszállás elején -is egész figurát mutatott, ezt a tulajdonságát a polgármesteri székben sem tagadta meg. Emberi volt. Közvetlen természete nyomban megszerezte részére a szimpátiát, bármily idegenkedéssel fogadták is, mint vidékről a fővéiros élére rendelt vezetőt. Ö maga egyetlen pillanatig sem érezte magát idegennek a főpolgármesteri székben, és rohammal győzte le a meliciózus, kissé cinikus és fanyar ellenkezést, amellyel a főváros ezt a nekik ismeretlen vidéki urat fogadta. Borvendég Ferenc, az új főpolgármester és Huszár Aladár közt óriási a távolság. Huszár — hogy úgy mondjuk — romantikus egyéniség, i Borvendég maga a megtestesült realizmus. Tiszta gyakorlati tehetség, józanság, nyugalom és higgadtság. Kissé zárkózott, önmagába mélyedő, rendkívül fegyelmezett egyéniség. Huszár Aladár csupa szín, Borvendég látszólag szürke. A szürke színben azonban, mint ismeretes, benne vannak az összes színek és a városháza spektral analitikusai nagyon jól tudják, mikép lehet elemeire bontani, eredeti színeire hozni ezt a magára öltött szürkeséget. Már külseje is elárulja a puritán embert, aki mentes a legtöbb emberi hiúságtól, dki csak a munkában leli örömét. Borvendég korán megtanulta az élettel való harcot, bölcsejét nem ágyazták rózsákra: saját erejével kellett kiküzdenie helyét a nap alatt. A tehetség, tudás és a végzett munka az ő mértéke, amellyel az embereket méri. »A szerzett emberismeret megóvott sa csalóka illúzióktól« *— mondja Borvendég egy helyen, de — úgy érezzük — itt téved: az emberismeret nem olyan tudomány, amelyet el lehet ■sajátítani, arra születni kell. Borvendég gyakorlati érzéke belelát az emberekbe és éppen ez egyike azoknak a döntően fontos tulajdonságoknak, amelyek nélkül nem leket meg \a vezetésre hivatott ember. Az a kemény magyar koponya, amely évtizedek óta gondoskodik a főváros vagyonáról, ugyanolyan kemény nyakon ül: konzekvens, <egyenletes, semmi se ragadja ki abból a biztonságból, melyet önmaga épített fel szigorú logikával maga köré. A számok, a pozitívumok, az Elet embere. Épített egész életében és \hogy milyén eredménnyel, azt azok a számadatok mondják el mindennél ékesebben, amelyek a főváros vagyonának csodálatos fejlődéséről beszélnek az utolsó 'évtizedek alatt. Két főpolgármester: két egymástól élesen elütő ember. Mindkettő kitűnő a maga helyén és a maga idejében. Most Borvendég ideje jött el, őreá van szüksége a fővárosnak. Az idők hozták őt, de az titat sajátmaga törte magának, bámulatos munkabírásával, pozitív gondolkozásával és azzal a kimeríthetetlen polgári energiáival, amely benne Budapestet az első igazán demokratikus, őszintén polgári főpolgármesterrel ajándékozta meg. Borvendég Ferenccel az ősi magyar polgárember típusa vonul be a városházára. Június 9-én délután %3 órakor iigetoverseny Szabóky György parkett-vállalkozó Budapest, IX., Üllői út 73. le!.: 37-4-C3 Vállalok mindennemű parkett- munkát, új és régi fektetést. TŰIMMEL JÓZSEF kőművesmester, építési vállalkozó Budapest, II., Medve ucca 38 (Saját ház) Telefon: 52-3-57 Trau» Ödön asxfaltsxigatelő, tetőfedő vállalata Budapest, X, Rezső tér 3 Telefont 411-65 Hz Egységes Községi Polgcíi>i Pái*t álláspontja Az Egységes Községi Polgári Pártnak a szanálási tervről alkotott véleményét Kozma Jenő, a kormány városházi pártjának elnöke a következőkben fejtette ki a Független Budapest munkatársa előtt: — Most nem akarok vitába bocsátkozni afelől, hogy a kormány által nyilvánosságra hozott tervezetben megjelölt szanálási műveletet az autonómia maga is végrehajthatta volna, hanem egyedül azt a célt nézem, amelyet a kormány maga elé tűzött, amikor az új fővárosi törvény megalkotására és a szanálási tervezet elkészítésére határozta el magéit. Minden attól függ most már, hogy milyen eszközök