Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-04-11 / 15. szám

4 Független Budapest Budapest, 1934 április 11. Öt új tanácsnok, hat új főjegyző ^ A törvénymódosítás után véglegesítik a most behelyettesített tisztviselőket A közbejött húsvéti ünnepek miatt csak most számolhatunk be a közben megtörtént tisztviselői előléptetésekről. Már napokkal előbb beszéltek a vá­rosházán a küszöbön álló behelyettesítésekről, de amikor a kinevezési listát napvilágra hozták, eré­lyes cáfolat jelent meg hivatalos részről, mely úgy állította be a dolgot, mintha a behelyettesítések az új főpolgármester részére lennének fenntartva. A cá­folat cáfolatául aztán a következő napon megjelent a Az új tanácsnokok: . , • ,r, , „ marosvásárhelyi báró doroglu Farkas Ákos Thorday Lajos dr. Babarczy István dr. gédfogalmazók: Pászthy Károly, Séthy Béla, Szegedi István, Huszár László, Buzáth Imre és Fábiánok Jó­zsef. Függőben tartotta a főpolgármester az egyik üres tanácsjegyzői állás betöltését és most a kulisszák mögött nagy harc folyik ennek az állásnak a behelyettesítése érdeké­ben. Ezen a héten megtörténik a többi szakokon üresedés­ben lévő pozíciók behelyettesítés útján való betöltése is. Az időközben történt nyugdíjazások és elhalálo­zások folytán a műszaki, számvevőségi, adóhivatali és egyéb szakokon szintén több üresedés következett be. A belügyminiszter felhatalmazást adott ezen ál­lások betöltésére is. TlVOORfr pszichotechnikai és ,, . szervezési intézet, Budapest, V., Nádor-utca 26. sz. Telefon : 16-1-27 Borvendég Ferenc alpolgármesternél több napon át folytak a megbeszélések az érdekelt hivatalvezetők bevonásával a behelyettesítendő tisztviselők kijelö­lése érdekében. Az érdekelt tisztviselők körében nagy az izgalom éa türelmetlenül várják az új főpolgármesteri behelyettesített névsor publikálását. Amint az új fővárosi törvény életbelép és az auto­nómia az új keretek között megkezdi működését, a főváros vezetői intézkedni fognak az iránt, hogy a közgyűlés a hatáskörébe tartozó választásokat lefoly­tassa, a polgármester pedig a tisztviselőket kineve­zéssel fogja megerősíteni új állásaikban. Megkezdődött a Gázművek nagy propagandaakcíója Csak a szanálási tervezet megjelenése után dönt a főváros a világítási tarifák módosítása ügyében Felkai Ferenc Morvay Endre dr. főpolgármester behelyettesítési rendelete, mely az érdekelteknek meghozta a várt és megérdemelt hús­véti ajándékot. Nagy meglepetést keltett, hogy a főpolgármester nem 4, hanem 5 tanácsnoki behelyettesítést eszközölt, amennyiben betöltötte Gö.möri Albert tanácsnoki he­Az új főjegyzők: Rosta János dr. Horony Pálffy Aurél dr Boros Pál dr. Bärti Tivadar Szvoboda Endre dr. Beliczay Imre dr. lyét is, akivel szemben még folyamatban van a nyug­díjazási eljárás. Tanácsnokhelyettesekké nevezte ki a főpolgár­mester Thordai Lajost, Felluiy Ferencet, Morvái Endrét, Farkas Ákost éa báró Babarczy Istvánt. Fő­jegyzőkké helyettesítették be: Bürtl Tivadar, Szvo­boda. Endre, Rosta János, Horony-Pálfi Aurél, Boros Pál és BeffAczay Imre tanácsjegyzőket. Tanácsjegy­zők lettek: Kállai/ József. Horváth Vidor, Pacher Béla, Orbay Dénes és Lehocky Iván. Fogalmazók: Oswald Nándor, Szél Lajos, Dorogsághy Győző. Keren- csy László, Lukács Ödön és Tomcsányi Tamás. Se­TEMESVÁRY ÉS TÁRSA elektrotechnikai vállalat Budapest, Vil., Erzsébet körút 5. — Tel.: 35-3-08 Bohacek és Társa parkettgyár Budapest, V., Váci út 66. Teleíon: 90-6-02 A főváros közönsége kozd türelmetlenkedni a régóta ígért gáz- és villany tarifa-reform késedelme miatt. Két esztendeje húzódik a tarifamódosítás ügye, de a generális rendezés még ma is messzi tá­volban van. A legújabb kijelentések szerint az új fő­városi törvény életbelépése után kerül sor erre a lé­pésre, mert a fővárosnak meg kell előbb ismernie a sza­nálási tervezetben foglaltakat és ehhez kell alkalmaznia pénzügyi és üzemi gazdálkodását. A fogyasztók tábora azonban mind sürgetőbben lép fel és a közelmúlt napokban a kereskedelmi érdek- képviseletek sürgették meg a polgármesternél az elektromos áram tarifareformját. Beadványukban az általános egységár mérséklését kérték, továbbá, hogy az üzleti áramfogyasztási ugyanazon az áron szám­lázzák, mint a háztartási áramot. A polgármester sietve válaszolt a memorandumra és közölte, hogy az Elektromosművek bevételeinek mostani alakulása mellett az általános egységár leszállításáról szó sem lehet, mert bármily csekély mértékű, például egy ]0%-os árleszállítás már 4.5 millió pengő bevételi csökkenési idézne elő az üzem költségvetésében, amely esetben a vállalat kötelezettségeinek nem tudna eleget tenni. Kijelentette azonban a polgármester, hogy az új díjszabás már elkészült és az messze­menő kedvezményeket biztosít az egyes fo­gyasztói kategóriák számára, de amellett tekintettel van a főváros anyagi érde­keire is. A polgármester is megnyugtatta az érde­keltségeket, hogy ez a reformjavaslat rövidesen tár­gyalás alá kerül. Megkezdte a nagyarányú propagandatevékenysé­get a Gázművek vezetősége. A háztulajdonosok köré­ben indult meg az új propagandaakció és a felhívás­ban az tizem közli, hogy nagy kedvezményekkel sze­reli fel gázzal azokat a házakat és lakásokat, ame­lyekben eddig nem volt gázvezeték. Az akció hivat­kozik arra, hogy a gázbevezetéssel történő épület- modernizálásokra is kiterjed az átalakítási adóked­vezmény. Az új akció lényege az, hogy ha a. ház tulajdonos házának lakásai után négy éven át laká­sonként évi 200 köbméter gázfogyasztást biztosít, úgy ennek ellenértékéként a befektetés jövedelmezőségét feltétlenül biztosító térítést kap a Gázmüvektől, to­vábbá, hogy a gázbevezetés költségeit négyévi részletben, az adókedvezmények igénybevételének ideje alatt törlesztheti, tehát a gázberendezéssel kapcsolatos modernizálási munkálatokat külön hitel igénybevétel nélkül old­hatja meg. Az évi 200 köbméterben megszabott gáz­fogyasztást a háztulajdonosoknak természetesen csak a bérbeadóit lakások után kell biztosítani, az eset­leges üres lakások után nem, az időközben kiadott lakások után pedig a bérleti időtartam arányában. A gázfogyasztás biztosítás aai háztulajdonosoknak nem. jelen kockázatot, mert például az. elmúlt évben a gázmérő-kén ti fogyasztás átlagosan 690 köbméter volt. A lakások kiadásánál nagy előnyt jelent, hogy a lakónak a tetszetős kivitelű készülékek után bér­leti díjat sem kell fizetniük, viszont a havi 3.40 pengő értékű garantált gázmennyiséget annál bizto­sabban elfogyasztják, mert az alig haladja meg a bérbeadott készülékek után egyébként fizetendő bér­leti díjat. Megírtuk, hogy a Gázművek vezetősége elhatá­rozta a sokat emlegetett tarifareform mielőbbi tető alá hozását. Mielőtt azonban az új egységárak és a nyújtandó kedvezmények tekintetében állást foglal­nának, tudni akarja az üzem vezetősége, milyen fej­lődési lehetőségek vannak a gázfogyasztás terén, hol lehet új fogyasztókat verbuválni és hol vannak olyan fogyasztók, ahol a. gázfogyasztás mennyisége megfe­lelő .eszközökkel lényegesen emelhető. Ezeknek az adatoknak megismerése végett a Gázművek megkezdi a statisztikai adatfel­vételt. Elkészültek az összeíró ívek, amelyekkel a Gázgyár közegei házról-házra, lakásról-lakásra fognak járni. Az íveket a hatósági emberek fogják kitölteni és két­szeresen ellenőrizni, mert az adatok összes-zedése kü­lön ismeretet követel. Az összeíró iveken ugyanis rengeteg kérdőpont szerepel, többféle csoportosítás­ban. Összeírják a fogyasztó foglalkozását, a felszerelt gázberendezési tárgyakat szám és minéműség szerint. Ezeket az adatokat a háztartási és az ipari gázfo­gyasztás tekintetében elkülönítve írják össze. Külön feltüntetik az íven azt a körülményt, hogy valamely háztartásban, vagy üzemben miért fogyasztottak 12 hónapnál rövidebb ideig gázt. Amennyiben valyame­lyik fogyasztó havi fogyasztása. 20 köbméternél ke­vesebb, ennek okát külön vizsgálják meg. Erre a kér­dőpontra például a következő nyomtatott válaszok szerepelnek, amelyek közül a megfelelőt hagyják meg a kisfogyasztó,s megokolásáúl: „Nincs megfelelő jö­vedelme.« »Csak szükség esetén, kisegítésre használ gázt.« »Keresetképtelen.« »Állásnélküli.« »Nem vezet háztartást.« »Garzon.«' »Az üzem szünetel.« «Csökken­tett üzemmel dolgozik.« »Csak kis égőt használ.« A Gázművek rövid időn belül akarja befejezni a statisztikai adatok összegyüjtését, hogy azután minél hamarább sor kerüljön a gáztarifareform érdemleges tárgyalására. I Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. * Építőanyag ipara: Budapest, V., Sas ucca 25. sxám Telefoni 23-0-71,10-3-59,14-1-52 Cementgyári Lábatlanban ................ évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyár ak: Lábatlanban................. ,, ,, ,, 5.000 ,, Dorogon ...................... ,, ,, ,, 3.000 „ Té glagyárak: Buda-U.jlak, Kőbánya, Nyergesujfalu ...... évi telj. kép. 80,000.000 drb Cserépgyári Buda-Ujlak ......... ,, ,, ,, 8,000 000 drb Mi ért van az, hogy dacára annak, hogy mindenegyes osztály sorsjegynél! egyenlő a * nyerési esélye, mégis sokan különféle szerencseszámot: pl. születési, névnapi számot, 3-mal, 7-tel, 9-cel végződő^ ■ sorsjegyet, vagy olyan sors­jegyet, melynek összege ^13, 21 vagy 39 stb vásárolnál!,, rendelnek ? ^ Mert sok ember KABA- LÁS, néha álmodik egy számot, azt veszi meg, vagy a házszáma, telefonszámával egyező sorsjegyet rendel. De az bizonyos, hogy egyiK sorsjegy olyan, mint a másiK, a választott sorsje- gyeKneK vagyszerencse- számoKnaK nincs előnyüK !

Next

/
Oldalképek
Tartalom