Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-04 / 1. szám
«> Független Budapest Budapest, 1933 január 4. Az ONGI panaszai az äcimiszer-nagpasaneiep ellen A hözlehedés és a piaci hírszolgáltatás megjavítását héri az OMGE A spa'oksáriúti új élelmiszer-nagyvásáá’telep, rövid fennállása óta, a bonyodalmak egész, légióját váltotta ki. Mielőtt az új vásártelep megnyílt volna, az érdekeltségek folyton sürgették az építkezés befejezését és az élelmiszernagykereskedelem odatelepítését, de amikor ez nagy áldozatok árán sikerült, a legszenvedelmesebb támadások kezdődtek az új vásárteleppel szemben. Ezekben a támadásokban mindenki részt vett, akit a legcsekélyebb szál is fűz á nagyvásártelepbez. A termelők, az árusok, a nagy- kereskedők, a közvetítő kereskedelem és a fogyasztóközönség egyaránt kifogásokat emelt a vásárteleppel szemben, melynek elhelyezését most utólag sem tartják megfelelőnek és ezerféle követelést támasztanak. Az elégedetlenkedők sorába beállt a termelők hivatalos érdekeltsége, az OMGE is, amely memorandumban fejtette ki álláspontját. Ez hangsúlyozza, hogy már a tervek megvalósításának elején is aggodalmai voltak amiatt, hogy a telepet a város szélén, a közforgalomtól messze építik meg és rámutattak arra, hogy a nagy térbeli távolság és az ezzel kapcsolatos fuvarozási költségtöbblet drágítja a fogyasztást, vagy pedig ennek ellensúlyozásaképpen a termelői árakat fogja csökkenteni. Ezi a nagy távolság okozza azt, hogy újabb közvetítői kezek kapcsolódnak az élelmiszerforgalomba. Végeredményben a termelők értékesítési lehetőségei szenvednek kárt — mondja az OMGE —, ahelyett, hogy. a helyzet javult volna. Az élelmiszerforgalomnak kell megfizetnie magas helypénzekkel az új intézménybe fektetett milliók súlyos kamatait és törlesztési terheit. Azokat a magas térdíjakat és helypénzeket, melyek az árusok körében máris elégedetlenkedéseket okoztak, nem lehet fenntartani. E költségeket a fogyasztókra sem lehet áthárítani, mert a vásárlóképesség úgyis erősen csökkent. így7 tehát ezek a helypénzek is a termelői árak rovására érvényesülnek. Hangsúlyozza az OMGE, hogy a messzi fekvő vásártelepen nem jelentkezik elegendő kereslet az oda összpontosított kínálattal szemben, úgyhogy7 nagy árutorlódások, kényszerel- j adások és ennek folytán áresések vannak. Minthogy7 j tartani lehet attól, hogy a sokkal kényesebb és nem tárolható idénycikkek megjelenésekor fokozódni fognak a most tapasztalható nehézségek, ezért szükség van arra, hogy7 a főváros illetékes, tényezői a helyzet tanulmányozásával szerzett tapasztalatok alapján megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyek a jelentkező bajok elhárítására alkalmasak. A nagy vásártelep távoli fekvésének kedvezőtlen hatását a közlekedési és szállítási viszonyok megjavításával kell ellensúlyozni. Gyors és olcsó közlekedéssel kell a telepet a fogyasztó piacokhoz közelebb hozni, Legfontosabb teendő emellett a felszállítás és< a piac ellátásának megszervezése, ami azonban az érdekelt kistermelők nagy tömegeire való tekintettel súlyos nehézségbe ütközik. Addig is, míg ez a szervezés szövetkezeti, vagy bármilyen más alapon megvalósítható, a piaci hírszolgálat kiépítésével kell a fővárosnak a termelők segítségére jönni. E hírszolgálatnak naponként fel kell ölelnie nemcsak a piaci helyzet, az árak alakulása és a felszállítás mennyiségének részletes és fontos adatait, hanem tájékoztatni kell a készletekről és a várható keresletről is, hogy7 a termelők megfelelő támpontokat kapjanak. A főváros közélelmezési ügyeinek vezetői a nagyvásár telep körüli panaszokat a leggondosabban megvizsgálják és arra. törekszenek, hogy valamennyi jo- I gos sérelem orvoslást nyerjen és az új intézmény I mindenki megelégedésére töltse be nagyjelentőségű I hivatását. Egységes vezetés alatt állnak újév óta a főváros összes fürdői és gyógyüzemeí Központi igazgató: BÁNLAKY GÉZA Karácsonyi szamunkban jelentettük, nogy a polgármester január 1-től kezelve egységes igazgatás alá helyezi a főváros három fürdőüzemét és az Ásvány vízüzemet. Ez az intézkedés újévkor életbe lépett. A központi vezetés minden nehézség nélkül kezdte meg a gyakorlatban is működését. Mint jelentettük, az egyesített üzemeknek kereskedelmileg bejegyzett új közös cégnevük lett: „Budapest Székesfőváros Gyógyfürdői és gyógyforrásai“ elnevezéssel. Ezt a céget a polgármester, a csoport- vezető alpolgármester, a íürdőügyekot intéző ügyosztály vezetője, Bánlaki) Géza központi igazgató és a helyettes igazgató jegyzi. A Központi Takaréknál új folyószámlát nyitottak az egyesített üzemek készpénzkészleteinek elhelyezésére. A rendelet szerint Ligeti László üvegfestészeti és üvegtechnikai műintézete Bpest, Vili., Józse:-u. 23. Tel.: J. 32-1-08 Tükörlámpák, külső és belső világításra. Fényszórótükrök. Hö- és nedvességálló tükörborítás galvanikus úton 5 évi jótállással. Épületüvegezés. HACKER EMIL oki. mérnök, építési vállaikozó, ; út- és csatornaépítési vállalata ! Budapest, V., Kossuth L»Jos-»ér 16 TeBefön: 29-0-95 I König. Román és Stein mérnökök, építési vállalkozók Budapest, Vili., Népszínház ucca 13 Telefon: 431-44 Bal za Sándor « Czrha Gyula ohl. gépés/mérnöhölt — Telefon: 2TI-4T Budapest v., fali* Pliftsa ucca 32 Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás a központi igazgató irányítja az üzem- és üzletvitel és az egyesített üzem propaganda tevékenységét. Mindazt meg kell tennie, ami az üzem zavartalan fenntartása, a bevételek fokozása, általában az üzem rendeltetésszerű működésének minél teljesebb mértékben történő megvalósítása érdekében szükséges. A központi igazgató látja el a fonásfelügyeleti teendőket is, különösen balneológiái szempontból. A polgármester által megállapított általános árszabályok és kedvezmények terhén belül megállapodásokat létesít intézményekkel, betegsegélyző pénztárakkal, utazási irodákkal a fürdők, gyógy tényezők és a szállodai szolgáltatások igénybevételére vonatkozóan és a műszaki igazgatóval együttesen gondoskodik a. forrástermékek értékesítéséről. Amikor késedelem az üzemnek elháríthatatlan károkat okozhat, a központi igazgató e hatáskörét túlhaladó ügyekben saját felelősségére önállóan is intézkedhetik. A munkások alkalmazása szintén hatáskörébe tartozik. A műszaki igazgató a központi igazgató helyetteseképpen működik, és műszaki dolgokban önálló intézkedési jogköre van. A központi igazgatás 8 főből intézkedési jogköre van. A központi igazgatás 8 főből áll. Az igazgatókon kívül lesz egy propaganda- és saitóelőadó is. Megállapították az egyes intézmények normál státuszát. Eszerint a Gallért fürdő és szálló személyzete 236, a Itudasfiirdőé 65, a Széchenyi fürdőé 241, az Ásvány vízüzemé 113 főitől állhat. Részletesen fel van sorolva e stáiuslétszámon belül az egyes alkalmazotti kategóriák legmagasab létszáma is. Mindaddig, míg ez a normális státusz helyre nem áll, — miután most az alkalmazottak száma több — senkit nem szabad alkalmazni az intézményeknél és az egyik helyen esetleg szükséges munkaerői a másik üzemből kell pótolni. Egyidejűleg egységesen állapítják meg az egyesített üzemekben alkalmazott személyek fizetését és munkabérét. Megszűnik a négy üzemigazgatóság is és ezek helyett n.j üzemigazgatóságot fog választani a. törvényhatósági tanács, de csak egyet. KIIFFI FjHáp liszteket orvosok ajánlják ** l\wl I LLI I Gyermekeknek erőt felnőtteknek egészséget ád Minden gyógyszertárban kapható. Forgalomba hozza és főlerakat: A FÖLD RT., Budapest, II., Hermann Ottó-út 5. Telefón : 52-6-01 r villamos INGER varrógép SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Fiókok mindenütt NOIINARD HUNÉ GRASSE PARIS GYÁRTMÁNYAI VILÁGHÍRŰEK Ha ajándékot vesz, csak ezt kérje. HADANITA, ISCLES D OR, CALENDAE, CARINO STB. illatok Boby és Daisy a közönség kedvencei a ^ Székesfővárosi Állatkertben Páímaház. Akvárium Nyitva egész nap. TISZA KÁLMÁN TÉR A kéthetes premierek színháza! Minden hónap 1-én és 16-án új műsor! Jegyek 60 fillértől 4 pengőig! Hindu csokoiádégyár Budapest, IX., Szvetenay ucca 20. sz. kÓSTÍlinpniipj Teleién: Józseí 45-8-95. í P a leciobbah. legolcsóbbak Igyunk „HARMAT“-vizet Megrendelhető: Székesfővárosi Ásványvíz-üzemnél (L, Gellért-rakpart 1. Tel.: 530-03) GOSZTONYI ÉS TÁRSA Általános Szigetelési Vállalat „Flintkote" specialisták IX., Soroksári üt 34 Telefon: 35-8-04