Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1933-12-20 / 51-52. szám

Budapest, 1333 december 20. Független Budapest konyhaépületre emeletet húzunk. Ezeken kívül az épület állagának megóvására több kisebb tatarozási munkát (tetőfedés, mázolás, burkolási munkák stb.) is végeztetünk. A Horthy Miklóskor háznál a fertőtlenítések ré­szére külön épületet emelünk. A röntgenfilmek tűz­biztos megőrzése céljából röntgenfilm-megóvót épí­tünk. Ennél a két kórháznál a felsorolt munkákra összesen 190.000 pengő áll rendelkezésünkre. A Szent László-kórház mosdóépületét, ahol a be- beteg látogatóinak a fertőtlenítését stb. végzik, 35.001) pengő költséggel teljesen átalakítjuk és meg­nagyobbítjuk. ezenkívül két régi fabarakot 45.000 pengő költséggel végleges kőépületté átépítünk. Ezekre a munkákra, valamint többféle kisebb átala­kításokra és tatarozásokra összesen 121.000 pengőt fordítunk. Az Űj Szent János-kórházcsoportnál folytatjuk az új szcntároló kibővítését továbbá átépítjük a sze­mészeti pavilion alagsorát, új orvosi laboratóriumot és ápolónői lakásokat is építünk. Ezekre az új épít­kezésekre és tatarozási munkákra összesen 204.000 pengőt fogunk elkölteni. A közkórházaknál tatarozási és modernizálási munkálatokra összesen 677.000 pengőt fordí­tunk. Ez az összeg — tekintettel arra, hogy több kisebb munkáról van szó — a kisipar részére is nagy segít­séget jelent. A folyó évben adtuk át rendeltetésének a Kun uccai és a Szent István-kórház keretében felállított két nemibeteg-rendelőnket. Az új esztendőben elké­szül a harmadik is, és pedig Budán, az Űj Szent Já- nos-kórház egyik melléképületében. Itt kell megemlítenem, hogy az OT1 -betegeknek a székesfőváros közkórházaiban történő gyógykeze­lése ügyében eddig folytatott tárgyalásaink is re­ményt nyújtanak arra, hogy ezt a régóta húzódó kérdést mindkét fél megelégedésére a közeli napok­ban el tudjuk majd intézni. A főváros nehéz gazdasági helyzete a temetői munkalerv végleges kialakulását is késlelteti. A ren­delkezésünkre álló csekély anyagi eszközökkel is igyekszünk az elmúlt évben körvonalazott temetői munkatervünknek az új évre eső első részletét, a te­metői utak kiépítését és karbantartását, továbbá a szükséges parcellarendezéseket végrehajtani. Az itt felsorolt munkákra 110.000 pengő áll rendelkezé­sünkre. A budai részen levő régi vízivárosi és tabán- krisztinavárosi temető kiürítési munkálatainak elő­készítését befejeztük. Ha a szükséges hitelösszeg az 1934. évben rendelkezésünkre fog állani, úgy ennek a két temetőnek a . végleges kiürítését és temető­parkká váló átalakítását is még az új esztendőben meg fogjuk kezdeni. A hozzámtartozó egyéb intézményeknél még annyit említhetek meg hogy a jövő esztendőben a Közegészségügyi és Bakteriológiai Intézet egy régi hiányát pótolhatjuk, mert az itt feltétlenül szüksé­ges kísérleti állatok megfelelő elhelyezésére 30.000 pengő rendkívüli hitelt kaptunk. Kovácsházy Vilmos dr. tanácsnok, a vámos gazdasági XI, ügyosztály vezetője A városgazdasági ügyosztály 1934. évi programját a Budapest fürdőváros gondolatkörében létesítendő intézmények, intézkedések, rendelkezések fogják ki­tölteni. A Rudas-fürdőnek gáztüze­lései való berendezési munkálatai még ez év végén megkezdődnek és hiszem, hogy az igazgatósági épü­letnek már befejezett eltávolítása után az ugyancsak kifogásolt ka­zánházat és füstkéményt is sike­rül majd legkésőbb május hónapra lebontani. A Rudas-fürdő építésé­nek kérdése, illetve a Rudas-fürdő­nek átrendezése, ott egy polgári fürdőszanatóriumnak berendezése, a gyógyfürdő modernizálása a források és ivócsarnok új kiépítése és a fedett sétány felépítése a tör­vényhatósági tanács azon döntése Kovácahdzv Kí.mos után, hogy a tervek elkészítésére már megbízást adott. remélem, hogy 1934. év elején megkezdődik és ugyanebben az évben be is fejeződik. A főváros az új Rudas-fürdő felépítésével végre meg fogja oldani ezt a nég húzódó kérdést és hiszem, hogy az új Rudas-fürdő s'zámos értékes gyógyhatású forrásaival, ivókúra berendezésével, modern felújított fürdőivel és újonnan berendezendő polgári fürdő- szanatóriumával a fürdőváros gondolatkörben egyik legértéke- kesebb gyógytényezője lesz Budapestnek. A Gellért-fürdőben ugyancsak tavaszra elkészül a pezsgőfürdő is. Mindent el fogunk követni, hogy a megnyitás a hullámfürdő megnyitásával egy időben mcg'örténhessék. Elgondolásunk ugyanis az, hofey a hullámfürdő közönsége egyszerre, minden külön díja­Lábfájósok megváltása a Pedarius új rendszerű eljárás, hol lábfáió- so < teljes gyógyulást nyernek ! Muftavsifts Teréz krt 5 a Hévízről országszerte ismert lábfájósok specialistáj i zás nélkül, a pezsgőfürdőt is használhassa. Az esős és borús napokra gondodolunk. amikor a hullám­fürdő közönsége most már majd a pezsgőfürdőt fogja használhatni s a fürdésben nem lesz akadá­lyozva. Természetesen a hullámfürdő szezonjának megszűnése után a pezsgőfürdő továbbra is nyitva marad és reméljük, hogy a hullámfürdő közönsége ezt a fürdőt, éppen olyan nagy szeretettel fogja felkarolni s a közönség előtt éppen olyan népszerű lesz, mint a hullámfürdő. Ugyancsak tavasszal megkezdjük a Gellert szálló­ban megfelelő átrendezés útján a szanatóriumi rész­nek a berendezéséi is. Egyelőre 25—30 szobát kívá­nunk elkülöníteni azok részére, akik a Gellért-fürdő­ben fürdőkúráit kívánnak tartani. Ugyanakkor igyek­szünk majd átcsoportosítani az egyes gyógyeszközök: röntgen, kvarc, dia'.hermia iszapkezelés hőlégfürdő, vízgyógykezelés, stb. ma szétszórt helyiségeit akként, hogy a fürdőket használó betegeket megkíméljük at­tól hogy a fürdők és a gyógyeszközök együttes hasz­nálata esetében többször kelljen vetkőzniük. Minthogy a Gellért-fürdő 1934. évi költségvetésé­ben megfelelő gondoskodás történt, hogy a gyógyfür­dők orvosi propagandája is lehetővé válhassék, en­nélfogva ezirányban is megtörténtek már a szüksége8 előmunkálatok. Máor az év elején a Gellért-fürdőről több orvosi cikket fogunk megjelentetni a külföldi sajtóban és ezenfelül egy orvosi szakkönyvet is adunk majd ki a Gellért-fürdő gyógyeszközciröl és gyógyered- ményeiről. A Széchenyi-fürdő területén tervezett második hőforrás fúrási munkálatait is bizonyára sikerül majd tavasszal megkezdeni. Az ügyosztály másik nagyobb munkakörében, az idegenforgalmi propaganda munkakörben igyek­szünk továbbra is a már eddig bevált propaganda eszközöket módszeresen továbbra is alkalmazni. Az idegenforgalmi propaganda nagy nyereségét: az 1933. évi fényképpályázat nagyszerű, hatalmas anya­gát az 1934. évi német francia, angol, olasz nyelven megjelent idegenforgalmi naptárban csak részben használtuk fel és még számos nagyszerű fényképet használhatunk majd fel az 1934. évben folytatott propaganda munkáiban. Mindenesetre az 1934. esz­tendőben is megtartjuk az idegenforgalmi fénykép- pályázatot. A bécsi iroda továbbra is folytatni fogja azt a munkát, amelyben eddig oly szép eredményeket ért el. Továbbra is folytatja előadásait, felolvasásait Budapestről, s továbbra is rendelkezésre áll majd a Budapestet felkeresni kívánó idegeneknek. Az ügyosztály többi munkaköre inkább adminisz­tratív természetű s ezekben a munkakörökben az 1934. évre előirányzott hitelkeretekben igyekszünk majd lebonyolítani mindazokat a feladatokat, ame­lyeket tőlünk a főváros közönsége vár. Morvay Endre dr. h. tanácsnok, a világítási és vízvezetéki XII, ügyosztály vezetője A polgármesteri XII. ügyosztály ügykörébe tar­tozó központi igazgatási feladatokat tar.almazó, 1934. évi munkaprogram két részre oszt­ható, úgymint 1. azokra a felada­tokra, amelyek általános üzemi vonatkozásúnk, 2, oly feladatokra, amelyek igazgatási szempontból közvetlenül az ügyosztályhoz tar­tozó Elektromos-, Gáz- és Vízmü­vek tevékenységével vannak kap­csolatban. Az 1. alatt említett tennivalók közül jelentőségüknél fogva ki­emelkednek a következők: a) az üzemszabályzat megalkotása; b) az egységes szolgálati- és illetmény szabály­zat megalkotása oly elvi alapokon, amelyek az üzemi szolgálathoz fűződő közérdekeket és az alkalmazottak részéről támasztható jogos érdekeket kielégítő rend­szerbe foglalják; c) az üzemi gazdálkodás, különösen a nagy­üzemek gazdálkodásának üzemágankinti rendszeres és részletes felülvizsgálása, a racionaló üzem- és ügyviteli módszerek megállapítása és alkalmazása, továbbá ennek alapján a lehetséges szervezeti egy­szerűsítéseknek a takarékosság elveivel megegyező keresztülvitele érdekében; ez a munka szakértő be­vonásával a Vízmüveknél megindult s fokozatosan ki fog terjesztetni a többi nagyüzemekre is; d) az üzemek belső ügy- és üzletviteli szabályza­tának, az egyöntetű könyvvitel, költségvetés és záró­számadás alaki és tartalmi berendezésének a meg­állapítása; e> az üzemekben fekvő ingatlan- és ingóvagyon értékének tényleges becslés alapján való felvétele. Ez a becslés amelynek a megszervezése az üzemek­ben fekvő vagyon nagy változatosságára, az étéke­lésnél figyelembe veendő szempontok sokféleségére való tekintettel igen hosszadalmas szakszerű és ala­pos munkát kíván, az eddiginél világosabb és meg­bízhatóbb képet fog adni az egyes üzemek és egy­szersmind a főváros egyetemes vagyoni helyzetéről: f) az üzemi alkalmazottak (özvegyeik, árváik) nyugdíjszerű ellátásának a. rendezésére vona'kozó 714/1931. kgy. számú szabályrendelet életbeléptetése és az azzal kapcsolatos tennivalók; g) munkásügyi vonatkozású kérdés azoknak a munkásoknak az üzemek kötelékében való folytató­lagos elhelyezése akik — számszerint mintegy 600-an- a, 184M933. kgy. számú határozat és az azt jóvá­hagyó 79484/1933. TV. sz. belügyminiszteri leirat ér­telmében 6 hónap alatt megszüntetésre, illetve leépí­tésre kerülő üzemekben vagy műhelyekben ezen az időn túl már nem lesznek íoglalkoztatha.ók. A ter­vezett megoldás ezeknek a munkásoknak a központi nyilvántartása volna abból a célból hogy a meg­maradó üzemekben, illetve műhelyekben jelentkező munkásszükségletet elsősorban ebből a kontingensből lehessen fedezni, illetőleg hogy megfelelő szervezet segí ségével a munka nélkül maradó munkások az üzemeknél minél hamarabb ismét keresethez jus­sanak. A vízvezetéki és világítási ügyosztály szűkebb ügykörébe tartozó egyes üzemek jövő évi munka- programja — a már említetteken kívül — főbb vo­natkozásokban a következődben adódik: a) Az Elektromos Müveknél a bővítési kölcsön­ből végrehajtandó beruházási terv folytatólagos megvalósítása és az újítási alap terhére elhatáro­zott, munkák alkotják a program gerincét. Az előbbiek közül a 30 KV-os kábelhálózat fej­lesztése, a Kazinczy-, valamint a Liliom-utcában át­alakító gépcsoportok felállítása a fontosabbak, az utóbbiak közül pedig a kelenföldi telepen a gőzka­zánok modernizálásával összefüggő munkák a jóléti épület munkái, továbbá a Kazinczy-utcai alállomá- son az egyenáramú hálózat céljait szolgáló új ak­kumulátortelep létesítése; b) a Gázművek programjában a benzolgyártó be­rendezés létesítése a külföldi gázszénszükséglet ál­landó biztosítása céljából szükséges kereskedelmi' tár­gyalások eredményes befejezése és a propaganda- tevékenység fejlesztése áll az előtérben; c) a Vízművek programjának legkiemelkedőbb pontjai a beruházó program keretében a káposztás­megyeri két iartalékadagút megépítése — a szükséges 1 őrületek megszerzése után — a II. sz. budai vízmű tervei szerint az építési munkálatok megindítása. Végül a jö>vő évi költségvetés tárgyalásával kap­csolatban. a közgyűlés az elektromos áram és gáz­szolgáltatási díjak mérséklését határozván el, a jövő évi munkaprogram keretében ezzel a kérdéssel is be­hatóan foglalkozni kell. Wossaia Sándor tanácsnok, a magasépítési XIIi. ügyosztály vezetője A polgármesteri XIII. ügyosztály jövő évi munkásságát négy csoportba lehet osztani. Szólni kell először az új létesítményekről, szrdán az átalakításokról, továbbá a tatarozásokról és végül néhány egyéb munkáról. Ami az új munkákat, új létesít­ményeket illeti a Programm, saj­nos, nem olyan gazdag, mint a boldog béke idején. A főváros a rossz gazdasági viszonyok és egyéb nehézségek dacára igyekszik a szükségleteknek megfelelő új léte­sítményeket megépíteni. A köz­egészségügyi épületek közül a jövő év folyamán a következő munkák vannak tervbe véve. A bakteorológiai intézet részére körülbelül 27.000 pengő költséggel új állatistálló lé­tesül. A X. kér. Maglódi úti Horthy Miklós közkór­házban külön fertőtlenítő épület készül 20.000 pengő és egy röntgen filmkamra 2000 pengő felhasználásá­val. A Szent Rókus-kói házban 15.000 pengőért garázs- épület létesül. Az Űj Szent János-kórházban új föld­alatti széutároló létesítésére 20 000 pengőt irányoz­tunk elő. A Kerepesi temetőben virágárúsító csarno­kot fogunk készíteni 2500 pengőért, a rákoskeresztúri új temetőben az új kerítésfalazat folytatására 5000 pengőt fogunk felhasználni. A farkasréti temetőben 10.000 pengő hitelkerettel új kertészház létesül. A Ke­repesi úti temető hátsó lezárására folytatni fogjuk 0500 pengős keretben az új vasbetonkerítés készítését. A közoktatásügyi épületeknél új iskola létesítésére kereken 400.000 pengő van előirányozva. Az I. kér. Leányliceum részére 250.000 pengő viszont a X. kér. Üllői-úti iskola toldalékénak készítésére 160.000 pengő. A Népligeti sporttelep munkái részére a f. évi költségvetésben 60.000 pengő van előirá­nyozva, amit az ügyosztály az é>v folyamán felhasz­nálni szándékozik. A jövő év folyamán előreláthatólag két elöljáró- sági épü'et fog létesülni, illetve két meglévő épületet alakítunk át elöljárósági épületté. Ezek a kelenföldi és a zuglói elöljáróság részére készülnek. A városszéli telep kibővítése a jövő év folya­mán valószínűleg szintén sorra kerül. Hatvan darab további ikerház megépítésével 120 új telepes részére óhajt a főváros lakást adui. Az átalakítások során viszont sokkal bővebb a Programm Az Allatkert egyes épületeinek, illetve állatlakó­házainak modernizálására 25.000 pengőt fogunk fel­használni. A Budavári koronázó főtemplom toronysisakját teljesen átépítjük a meglevő sisakrész lebontása és kemény mészkőből való újrakészítése útján. Ugyan­itt a szobrászati munkák a sisakátépítési munkákkal egyidejűleg elvégeztetnek. Mindkét munkára össze­sen 300.000 pengő vétetik igénybe. A belvárosi főplébánia templom külső restaurálá­sából. ami több éven át összesen körülbelül 280.000 pengőt fog igényelni, a jövő évben 30.000 pengőt fo­gunk felhasználni. A X. kér. kőbányai Szent László plébánia- templomnál a hiányzó pirogránit architektónikus dí­szek pótlását 10.000 pengő felhasználásával fogjuk vé­gezni. A VTT. kér. Rózsák terén levő r.katli. templom­ban szigetelés és szellőzőberendezések céljára 20.000 pengőt szánunk. A. tatarozási munkák ügyosztályunknak sok gon­Dr. Morvay Endre Wossala Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom