Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-04-26 / 17. szám
Budapest, 1933 ápril's 25. Független Budapest 7 A magánmérnökök be akarnak kapcsolódni a városrendezési munkákba A Rudasiürdő alkonya Vizsgálóbizottság dönt, íentartsáh-e a Rudasfürdő üzemét A földmérő mérnökök memoranduma a polgármesterhez A mérnöki pályán nagy a túlzsúfoltság és a munkátlanság. A magánmérnökök hiába igyekeznek munkaalkalomhoz jutni, de különösen a földmérő mérnökök között nagy a nyomor. Azt remélték eddig, hogy a bejelentett városfehnérésnél akad majd egy sereg munkaalkalom, de anyagiak híján a vár os felnié rés is csak nagyon lassú tempóban és szerény keretekben haladhat előre és csupán néhány állami mérnök dolgozik a nagy feladat előkészítésén. Magánmérnökök bekapcsolására csak akkor kérői liet sor, ha erre majd fedezet áll rendelkezésére. A Földmérő M a g á,n m ér nők ö k Országos Egyesülete most memorandumot intézett a polgármesterhez és azt kérte, hogy a városrendezési ügykörben nyújtsanak részükre valamilyen formában kereseti lehetőséget. A memorandumban rámutatnak arra, hogy a főváros városrendezési ügyosztályának munkafeladatai olyan nagy terjedelmiek, hogy azok ellátása a mai személyzettel lehetetlen. Elismerik, hogy személyzetszaporításról hosszú ideig nem lehet szó, viszont a közönség érdeke megköveteli, hogy a város- rendezési ügyek, főleg a felekfeiosztások és kitűzések minél simábban intéztessenek el. A személyzet elégtelensége miatt sok a panasz. Az egyesület azt kéri a polgármestertől, hogy a telek- kitűzések és felosztások irodai és helyszíni elintézésébe vonja bele a főváros azokat a magánmérnököket, akik az igazságügyminisztériumban működő vizsgálóbizottságtól földmérői jogosítványt szereztek és az ilyen ügykörben jártasságukat igazolják. A magánmérnökök kétféle lehetőséget látnak a hatósági teendőkbe való bekapcsolódásra. Az egyik szerint a magánmérnököt közvetlenül az érdekelt magánfél bízná meg a munka végrehajtásával és a mérnök a féllel kötött megállapdás szerinti díjazását a megbízótól kapná. Ez esetben a magánmérnök a megbízást felmutatná a főváros illetékes ügyosztályiénál, amely a munka magánmérnöki végrehajtására az engedélyt megadja, de indokolás nélkül meg is tagadhatja. Áz ügyosztályi a magánméruök munkáját ellenőrizné, felülvizsgálná és hitelesítené. A másik megoldás szerint a főváros bízná meg a magánmérnököket egyes munkálatok végrehajtásával és a díjazást is a főváros fizetné. Erre az esetben kerülne sor, ha valamelyik fél a munkálat soronkívüli elintézését kívánja, mely esetben, úgy mint a telekkönyvnél, a főváros a rendes díjak kétszeresét hajtaná he soronkívüliség címén. Ezt a többletet kapná azután tiszteletdíj fejében a magánmérnök. Elismerik a magánmérnökök, hogy bizonyos nehézséggel jár kívülállóknak a fővaros ügyvitelébe való bekapcsolódása, remélik azonban, hogy az akadályok áthidalhatók és megtalálható a helyes megoldás. Hivatkoznak arra, hogy állami hivatalok, minisztériumok már évekkel ezelőtt helyt adtak a magánmérnöki közreműködésnek az állami felmérés végrehajtásában. Hivatkoznak azonban arra is, hogy sokszor a főváros is elfogadta a magánmérnökök felosztási és kitűzési munkáit, amikor a fél a munkálatok sürgőssége miatt, vagy üzleti és egyéb okokból bízott meg magánmérnököt a munkák elvégzésével. Végül is rámutatnak arra, hogy a magánmérnököknek a főváros ügyvitelébe való bevonása nemcsak a közönség érdekét szolgálná és a főváros műszaki admi- uisztrájcióját tehermentesítené, hanem kenyérhez juttatna sok mérnököt és hozzájárulna a diplomások nyomorának enyhítéséhez. Az érdekes előterjesztéssel legközelebb foglalkoznak az illetékes tényezők. Fischer Miklós és Fia AU rosti VAROZÁSI VÁLLALATA Budapest, VI., Országbíró ucca 38 Tel.: 91-5-45 Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a IX., Gyáli-úti Szent István-közkórbázban a nemibeteg-rendelő építésével kapcsolatosan szükséges föld-, kőműves- és elhelyezőmunkákra. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként — .50 pengőért kaphatók 1933. évi április hó 15-től kezdve naponta d. o. 12—2 órák között a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em., 312. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Hoffer Ferenc főmérnök, előadónál, a Központi városháza, III. em. 309. ajtó alatti hivatalos helyiségében. Az ajánlatok 1933. évi ináius hó 1-én (hétfőn) d. c. fél 11 óráig a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály III. ern., 350. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. ern., 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1933. évi április hó ll-én. A székesfőváros polgármestere. A Rudasfürdő ellen nemrégen éles támadást intézett Csilláry András, aki azt állította, hogy a fürdő piszkos, egyáltalán nem felel meg a higiénikus követelményeknek és azt proponálta, hogy vagy modernizálják ezt a fürdőt, vagy pedig üzemen kívül helyezve, csak mint a török időkből származó látványossá,got mutassák az idegeneknek. Ez a felszólalás nagy feltűnést keltett, mert a fővárosnak olyan gyógy tényezőjével szemben hozták nyilvánosságra ezeket a súlyos vádakat, amely intézménnyel a főváros eddig mindig büszkélkedett. Éppen erre való tekintettel a polgármester a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el a Rudasfürdő ügyében és pártatlan bizottság fogja megállapítani, vájjon tényleg fennállauak-e azok a kifogásolt, közegészség- ügy ellenes állapotok, amelyekre Csilléry hivatkozott. Megvizsgálják azt is, vájjon szükség van-e a Rudasfürdő népfürdőosztályára. Erre a fürdőre ugyanis a főváros állandóan ráfizet, aminthogy álta— Egy jó ember halálára. Alig néhány héttel aranylakodalma után, amelyet a főváros legszéleBebb köreiben örömmel ünnepeltek, meghalt Budapesten Blockner Izidor, a népszerű Blockner-hirdetőiroda alapitója és szenior főnöke. Nyolcvanéves volt az elhunyt öregúr, mindenki „Blockner bácsija“, a derű, a szüretet és jóság megtestesülése. A régi Best szívének egy darabja távozott el a kiváló örégúrral, meleg, érző, emberi szív, amelyből oly kevés van már, hogy nagy fájdalom, amikor egy-egy darabja kihűl és itthagy bennünket. Őszinte megbecsülés és ragaszkodás vette kőiül az elhunyt patriciusi alakját, amit bizonyított az. a hatalmas, előkelő, könnyező közönség, amely utolsó útjára elkísérte a rákos- keresztúri temetőben. Minden köziilet, melynek tagja volt, mély fájdalommal búcsúzott a sírnál, amely egy önzetlen, jóságos, derék embert fogadott magába. Emiiért, akinek nem voltak ellenségei, csak barátai, akik most meg'- rendült lélekkel vesznek részt a gyászoló család nagy fájdalmában. Özvegyén kívül ifj. Balázs Dezső dr. ügyvéd és újságíró-kollégánk, Balázs-Blockner Pál, az elhunyt utóda a válla; lat vezetésében és Hajós Alfrédné, az európai hírű műépítész felesége, mint gyermekei, nagyszámú rokonság, valamint a tisztelők és barátok nagy serege siratja Blockner bácsit, akiről csak jót, szépet és nemeset mondhat mindenki, aki oly szerencsés volt, hogy hosz- szabb időn át közvetlenül érintkezhetett Amié. — Gergely Tódor, Balabáu Imre és Molnár Oszkár kitüntetése. A kormányzó Gergely Tódor gazdasági főtanácsosnak, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság vezérigazgatójának sokévi érdemes szolgálata elismeréséül a II. osztályú magyar érdemkeresztet, Molnár Oszkár és Balabán Imre ügyvezető igazgatóknak pedig- közhasznú, érdemes tevékenységük elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet adományozta. — Öregedő egyéneknél, ha az erek meszesednek, Igmándival segíthetnek s évekkel tovább élhetnek. — Házasság. Binzberger Grete és vitéz Horváth László fővárosi tanáesjegyző, az inségúgyek előadója, április 29-én, szombaton délután 7 órakor tartják esküvőjüket a Kálvin téri ref. templomban. Dr. Brüll István ügyvéd április ho 13-án nőül vette Jutassy Zsuzsit, Jutassy Ödön kollégánknak, a «Molnárok Lapja» főszerkesztőjének leányát. — Simontsits Elemér: «A titkos választójog és a felsőház reformja.» Politikai tanulmány, amely a titkos választójog bevezetését alkotmánybiztosítékhoz kívánja kötni és ezt az alkotmányt)]ztosítékot a felső- háznak a régi magyar alkotmányon alapuló reformjában találja meg. A reform lényege a tanulmány szerint az, hogy a törvényhozás két házának teljesen egyenlő jogkört kell biztosítani. Az ízléses kiállítású müvet az Egyetemi Nyomda adta ki. A 64 oldalas mű ára 1.80 P. — Interpellálnak a közgyűlésen az üzleti napellenző rendelet ügyében. A főkapitány legutóbb rendeletet adott ki és szigorú ellenőrzést gyakoroltat közegeivel arra vonatkozóan, hogy az üzletek napellenzői a járdától legalább két és fél méternyi magasságban legyenek. Az üzletek legtöbbjénél olyan napellenzők vannak, amelyek a szabályzatnak nem felelnek meg, úgy hogy azokat le kellene szerelni és nagy költséggel átalakíttatni. A mai gazdasági viszonyok az ilyen váratlan kiadásokra nem alkalmasak és éppen ezért Vörösváry Miklós bizottsági tag a főváros legközelebbi közgyűlésén interpellációban kéri a polgármestert, intézkedjék, hogy a főkapitányi rendelet végrehajtását függesszék fel és mentesítsék a kereskedőket és iparosokat o kiadások alól. — Hunyadi János természetes keserűvízből már egy pohárral elegendő a túlterhelt és elrontott gyomor rendbehozására. Iában deficittel jár a népfürdők fenntartása. Ha a vizsgálat az állításokat igazolná, úgy a Rudastürdőhől csak az uszodát tartják majd üzemben, ellenben az összes többi fürdőosztályokat becsukják. Talán, épp ez á körülmény okozza, hogy még- a mai napig sem döntöttek a Rudasfürdő füléskérdésében. A sok különféle megoldásra nézve már valamennyi illetékes fórum megtette az észreA^ételeket és az Ápolna hátra, hogy ATalamelyik alternatíva elfogadása mellett döntsenek és az építkezést megindítsák. A döntés azonban egyre késik és úgy látszik, elhúzódik addig, amíg az egész Rudasfürdő jövőjét illetően határoznak az illetékesek. Amennyiben a gőzfürdő és a többi fürdőosztály csakugyan megszűnnék, úgy már nem lesz szükség költséges fűtőberendezésekre és talán valamilyen olcsóbb megoldással is kielégíthetik az épület melegszükségletét. A szakértő bizottság a napokban folytatja le a vizsgálatot, amely a fürdőüzem minden részletére kiterjed. — „Elektromosság- a háztartásban“. Ezen a címen Lumpéi Géza, a fővárosi Elektromos Művek igazgatója a rádióban igen érdekes plőadást tartott a polgári háztartásban használható különböző elektromos készülékekről. Lumpéi Géza direktorról kiderült, hogy nemcsak kitűnő ismerője és propagátora ennek a témának, hanem kiváló előadó is, akit a legnagyobb élvezettel hallgatott a rádió óriási hallgatósága. Művészi formájú, mindvégig lebilincselő előadása valósággal elragadta a hallgatóságot és tökéletesen elérte a kitűzött célt: oly szuggesztív erővel hatott a mikrofonon keresztül is, mintha nem is szakember, liánéin a legkiválóbb és leggyakorlottabb előadóművész; ült volna a felolvasó asztalnál. — Ötezer kötet Petőfi-költeményt ajándékoz a főváros a Petőfi Társaságnak. A Petőfi Társaság azzal a. kéréssel fordult a polgármesterhez, hogy a főváros kiadásában megjelent és még eladatlan Petőfi- költemények díszkiadását a magyar közönség részére való közreadás céljából díjmentesen adja át a társaságnak. Néhány év előtt ugyanis a főváros népszerű kiadásban sokezer példányban megjelentette Petőfi Sándor összes költeményeit. Az első Kiacláshcn még mintegy 1000 példány, a második kiadásból pedig 4000 példány fekszik ívekben, beköttetleniil a Házinyomda raktáraiban. A polgármester a Petőfi Társaság kérelmére most ennek az 5000 kötet Petőfi- költeménynek az ingyenes átengedésére telt javaslatot, annak kikötésével, hogy a költeményeket csas egy Petőfi-albumba bekötve szabad felhasználni. — A népligeti iskolai sporttelep. A főváros a Népligetben hatalmas kiterjedésű iskolai sporttelepet épít, amely valószínűleg alapja lesz az olimpiai stádionnak is. Minthogy a sporttelep létesítése nagy költséggel jár, az építkezést több éven át hajtják végre, úgy, ahogy a fedezet rendelkezésre áll. A polgármester már kiírta a pályázatot a népligeti iskolai sporttelep föld- és betonmunkálataira és az ajánlatok benyújtásának határidejét május 15-én d. e. fél 11 órában állapította meg, amely ideig a pályázatokat a városháza magasépítési ügyosztályához kell benyújtani. — Az állatkerti belépődíjak leszállítását kérik. Vitéz Aladár bizottsági tag interpellációt jegyzett he a legközelebbi közgyűlés napirendjére, amelyben kéri, hogy az állatkertben a belépődíjakat a mai viszonyoknak megfelelően szállítsák le. — 5000 négyszögöles telket vásárol a főváros park céljaira. A főváros városrendezési bizottsága legközelebbi ülésén egy nagyobb telekkomplesum megvásárlásáról határoznak. Özvegy Nyáry Józseínétól akarják megvásárolni a zuglói Vezér-utcában lévő 5000 négyszögöles ingatlant. melynek helyén a főváros parkot szándékozik létesíteni. — Rákóezy Imre dr., Dulin Elek és Pásint Ödön előléptetése. A kormányzó Rákóezy Imre dr. min. osztálytanácsost, a miniszterelnökség sajtóosztályának helyettes vezetőjét;, miniszteri tanácsossá nevezte ki. Rákóezy Imre dr. tíz esztendőnél hosszabb idő óta működik felelősségteljes, nehéz állásában nagy hozzáértéssel és lelkiismeretességgel. Egyidejűleg- a sajtóosztály két másik kiváló tisztviselője is előléptetésben részesült: Didin Elek dr.-t és Pásint Ödönt miniszteri osztálytanácsosokká nevezte ki a kormányzó szolgálataik elismeréséül. Az előléptetések őszinte örömmel töltik el az egész magyar sajtót, amely megbecsüléssel és kollégiális szeretettel üdvözli kinevezésük alkalmából a miniszterelnöki sajtó- osztáy kiváló munkásait. — Halálozás. Bloch Sándor ismert pesti likőr- és rumnagykereskedő, volt fővárosi bizottsági tag, 6.1 esztendős korában elhunyt. Bloch Sándor élénk részt vett a VII. kerület társadalmi és politikai életében, ahol szerénységéért, emberbaráti áldozatkészségéért mindenki tisztelte és szerette. Szerdán temették igen nagy részvét mellett. Szánt hó Ferenc oki. mérnök, kövező mester Budapest, I., Nenkina János ucca 17 Telefon; 55 1 87 Telefonj 55-1-87 DFT 10 Ä CG ¥ AC'T’f H orvosi műszerész, t El 1 IiüÍJu JbläiJtlilU orthopadgóp- és műszaki vállalat — Budapest, VII., Károly körút 5 Telefon: 37-5-09 — Gyógyászati segédeszközök, ortliopadgépek- lúdtalpbetétek, sérvkötők, kötszerek, sportcikkek, betegápolás cikkek. Műszaki gumiá uk, a legmodernebb kézi tűzoltó- készülékek, ipari gázilarcok, gépszíjak, mindenféle műszaki cikkek Nickelezéseket vállalok.