Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-02-24 / 8. szám

) ■r -----1 _ Bu dapest, 1932 február 24. Független Budapest 7 Félmillió négyzetméterrel kevesebb útolafozás Kiírták a versenytárgyalást a nyári űtolajozásra Mi lesz a benzoígyárral? bet-híd aluljárója mellett kezdték el az első fúrást és rövid munka után 41 méter mélységiből egyszerre forró kénes víz szökött <♦ magasba. Amire nem számítottak, nagy lökőerejű, 45 fokos kénes forrásra bukkantak, ((melyből két és félméter magasra, szökik a gyógyvíz. A váratlan eredmény nagy örömét keltett a városházán, mert Minden év tavaszán úgy az érdekelt vállalkozói körökben, mint a városházán nagy érdeklődés nyil­vánul meg az út olajozást pályázat iránt. Legutóbbi években ugyanis olyan bonyodalmak keletkeztek az olajszállítási versenytárgyalások körül, melyek mél­tán magukra vonták a közfigyelmet. A főváros már- már arra gondolt, hogy az olajjal való portalaní­tást végleg felhagyja, és ezirányban több felszólalás is hangzott el az illetékes bizottságokban. A sfilyos pénzügyi viszonyok miatt azonban a főváros nincs abban a helyzetben, hogy gyors tempóban átépítse az olajozásra szoruló makadámútokat, és végleges burkolat létesítésével kikerülje ezt az évről-évre visszatérő jelentős kiadást. Ezért idén is megismét­lik, igaz ugyan, hogy sokkal kisebb arányban, az útolajozást, de már megkezdték ennek a rendszernek fokozatos leépítését. A polgármester az út- és csatornaépítési ügy­osztály előterjesztésére e héten kiírta a nyilvános pályázatot 600.000 négyzetméternyi makadám útbur­kolat olajjal való portalanítására és az ajánlatok benyújtásának batáridejét március 30-ában jelölte meg. Tavaly 460.000 pengő volt előirányozva por- mentesítésre, idén azonban csak 260.000 pengőt hagy­tak a költségvetésben ezen a címen. Tavaly 26 fil­lérbe került egy négyzetméternyi út olajozása, az előző évek horribilis költségvetésével szemben, de a vállalatok még így is jól jártak, mért a kedvező idő- i járás miatt keveset kellett olajozniok. ! A tavalyival szemben kereken félmillió négy­zetméterrel csökkentik id% a portalanítandó útteriiletet. Miután a főváros makadámburkolatainak területe több mint két millió négyzetméter, ilyenformán csupán a portalanításra szoruló utak negyedrészét fogják olajozni. Az érdekelt útvonalak lakossága már is akciót indí­tott a bizottsági tagok és más befolyásos tényezők révén, hogy a pormentesítésből ki ne maradjon. A köztisztasági hivatalnak igen nehéz helyzete lesz, nyírt a közel kétharmaddal csökkenten olajozási programmból természetesen sok útvonalat kell majd kihagynia és általános lesz az elégedetlenség. A versenytárgyalási eredménytől teszik függővé különben az olajozás végrehajtását, mert ha a vál­lalatok ismét kartellbe tömörülnének és megkísérel­nék az árak emelését, úgy a főváros teljesen lemond, az utak olajozásáról és a por mentesítést gázgyári kátránnyal hajija végre. Erre vonatkozólag máris folytok eredményes kísérletek. Az útolajozás kérdése minden évben visszatér és minden egyes alkalommal anakronizmusként . hat. Ha a fővárosnak nincs pénze a makadám utak egy­szerre való átépítésére, térjen át fokozatosan az aszfaltozásra vagy más megfelelő módon oldja meg a kérdést, de semmiesetre sem lehet évről-évre az olajkartel kedvteléseinek és üzleteinek vadászterülete a város. Jó, hogy csökkentik az olajozandó területet, de ez nem elég. Be kell szüntetni, az olajozási és minden erőt koncentrálni a benzolgyár lás mielőbbi megkez­désére. M adöh 93 százaléka folyt be Budapesten az elmúlt énben Csillém p€nzu$ui£azgaió érdekes jelentése a mait év második leiéről Csilléry Béla pénzügyigazgató elkészítette a múlt- évi második félévi jelentését, ameljmt a főváros köz- igazgatási bizottsága márciusi ülésén tárgyal. A pénzügyigazgatói jelentés rendkívül érdekes adatokat tartalmaz. Mindenekelőtt megállapítja a pénzügyigazgató beszámolójában, hogy az elmúlt évben, a gazdasági válság ellenére, a helyesbített adóelőírás 95%-a folyt be, azonkívül az utolsó negyedévben 15 millión felüli szükségadót és szükség adó előle get fizetett be a fővá­ros lakossága. Az adóügyi hatóságok éppen a nehéz viszonyokra való tekintettel lehetőleg kerülték a vég­rehajtási eljárás utolsó lépésének alkalmazását. Ezeknek igazolására megemlíti, hogy a múlt évben mindössze 191 adóárverést tar­tottak, ami a 208.000 adótételnek alig egy ezrelékét teszi. A múlt évben megjelent adóamnesztiarendeletnek jó hatása volt, a hátralékos adó egy összegben való ki­fizetésének kamatmentes kedvezményét 3757 fél vette igénybe és ennek hatása alatt több mint 2.5 millió pengő adót fizettek be. . Sokan vették igénybe a részletfizetési kedvez­ményt és megszaporodott ázoknak a száma is, akik az adó részbeni vagy teljes elengedését kérvényezték. Az ügyforgalom az előző évhez viszonyítva nagy­mértékben emelkedett. Amíg az 1930 második felében 139.327 üggyel foglalkozott a pénzügyigazgatóság, addig a múlt év második felében 205.979-re szapo­rodott az ügydarabok száma, ami 40 százalékos emel­kedésnek felel meg. A kerületi forgalmi osztályok 26.000 adózónál vizsgálták felül a forgalmi adóátalányt, A múlt év­ben 50.336 forgalmi adóalanyt tartottak nyilván a hatóságok. Bélyegben 14.740. bélyegátalányban 24.955, készpénzben 3601, készpénzátalányban 6040 adóalany fizette le forgalmi adóját. A forgalmi adóalanyok száma. egyébként tavaly 3811 fővel csökkent. A for­galmi adóellenőrök 1000 esetben állapítottak meg sza­bálytalanságot és a megindított büntető eljárás során 44.063 pengő pénzbírságot szabtak ki. A múlt évben 32 malomellenőrzést tartottak. A budapesti malmok 610.373 bolettát szolgáltattak be 2,034.045 pengő érték­ben, míg a gabonaexportőrök 1,870.032 gabonajeggyel számoltak el 21,296.717 pengő értékben. Közli a pénzügyigazgatói jelentés, bogy a a fényűzési forgalmi adóalanyok száma 85-tel esett vissza. Fény űzési adóban 188.965 pengő folyt be. Érdekes a jelentésnek az a része, amely az ital­mérési engedélyek nagyszámú törléséről számol be. A múlt évben 176 korlátlan, 83 korlátolt, 86 kis ital­mérési engedélyt töröltek és 20 bor- és sörnagykeres­kedő adta, vissza italmérési engedélyéi. Óriási értékű kénes gyógyforrást fedeztek fel a Rudas-fürdő mellett 41 méter mélységből harmadfél méter magasra szökik fel az új forrás Budapest földalatti kincsei, a hőforrások, még mindig kiaknázatlanok, pedig az egész főváros alatt elhúzódó kifogyhatatlan melegvíz- és gyógyforrások felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Budapest egész jövőjét ezeknek a forrásoknak értékesítése dönti el, mert ezeknek igénybevételével akarják és lehet iga­zán megteremteni Budapest fürdő-világvárost. A gyógyforrások feltárásán kívül azonban a ter­mészetes hévvizek felkutatása is fontos a fővárosra, nlert szakértők megállapítása szerint a Budapest alatt elhúzódó talajrétegek egyes pontjain olyan nagyhőfokú, természetes me­legvizek találhatók, melyek alkalmasak nem­csak egyes üzemek, hanem egész városrészek fűtésére és hőenergiájának ellátására. Ilecsey Antal áll az élén annak, a mozgalomnak, amely üzemgazdasági szempontból állandóan sür­geti a hőforrások föltárását és kiaknázását. Az elő­zetes tanulmányok és kutatások mindenben igazol­ták a szakértők állításait. A múlt évben az Állatkert végén végzett tíz próbafúrás 75 fokos melegvizet eredményezett. 1000 méter mélységben találták meg a, fűtési célokra kiválóan alkalmas melegvízréteget, azonban a vég­leges kutak építése legalább 400.000 pengő beruházást igényel, úgyhogy ezidőszerint a hőforrások feltárásai még nem valósulhatnak meg. Amint azonban a viszo­nyok megengedik, kiaknázzák az állatkerti hőforrá­sokat, melyek, a Széchenyi-fürdő és a környék egyéb városi épületeinek hőellátását fogja, kielégíteni. Mindezt abból az alkalomból mondottuk el, hogy a Rudas-fürdő mellett az elmúlt héten váratlan és örvendetes felfedezésre jutottak a geológusok. A szak­értők már előzetesen megállapították, hogy a Gellért­hegyen még számos felfedezetlen gyógyforrás van és a hegy lábánál is források vannak. A főváros fel­kérte Wendl Aladár geológust, műegyetemi tanárt, hogy próbafúrásokat eszközöljön és szakértők bevo­násával néhány nap előtt meg is kezdték a munkát. A Rudas-fürdő igazgatósági épülete, előtt, az Erzsé­az új kénes gyógyforrás következtében a Gel­lérthegy körül kialakítandó fürdőváros jövője újabb nagy jelentőséget nyert. Itt ugyanis még egyáltalán nem volt kénes forrás és nem is számítottak ennek jelenlétére. A forrás kiaknázásával Budapest lehet a magyar Karlsbad, a gyomorbetegek Mekkája, mert' seholsem fordult még elő a világon, hogy egy helyen közvetlenül egymás mellett lithiumos, jödos és kénes források legyenek, amint ez nálunk a Gellérthegy tövében található. A főváros most intézkedett, hogy a próbafúrás nyílását tömjék be és úgy tervezik, hogy a forrás helyén rövidesen természetes szökőkút,at létesítenek, ahol a föld mélyéből több méter magasságra fog szö- kellni a kénes gyógyvíz. A főváros fürdőügyeinek intéző tényezői türel­metlenül várják a költségvetés jóváhagyását, hogy felhasználhassák az ott előirányzott 250.000 pengős rendkívüli hitelt, melynek révén megoldódik a Ru­das-fürdő kazánházának megépítése. Amint a jóvá­hagyás megtörténik, a már kész tervek alapján sür­gősen lebontják a sokat kifogásolt régi kazánházat és igazgatósági épületet és a föld alatt helyezik el az új gépházat. Az a terv, hogy a Rudas-fürdőt már az újonnan felfedezett hőforrás útján fogják fűteni. ALEXY GYÖRGY oki. gépészmérnök v5B*am©ssági és műszaki vállalata BUDAPEST, V., Fáik Miksa u. 2G-28 Táözöf! gőz- és mo soríiengesiésí Vállől WÖLFE ERNŐ BuóapesMfelenföió, MefenSold! ól i Telefon: Aut. 59-9—68 Saly Árpád ny. min. osztáSytanácscs tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST. Belső iroda : Horthy Miklós út 29. Telefon : 690-01 és 680-99. Külső iroda és csúzda: I., Kelenföld, Buda­örsi út 56 - 58. szám — Telefón : 6§6—15 Krisch fekete János teföfediö mester Budapest, 8., Karolina ót ló Telelőn: 69-5-59 Telelőn : 14-6-44 1 AKABJÓZSEF parketvállalata — Elsőrendű anyagból kifogástalan munkát előnyös árban készít Budapest, V., Visegrádi ucca 14 Klassohn Gyula B&stSapesi Telefon 53—7 57. a Nemén^i Testvérek Papírgi, ár Rí. Csepel magyarországi vezérképviselője ÁMON ANTAL ES FIAI kövozömesterek, ílt-, csatorna- ős beton- építési vállalkozók, földmunka, vágány- fektetés, mészkőbánya Will., fuíó-iitca IO. Telefon : I. 303-85 A LÉGZŐSZERVEK BÁNTALMAINÁL ASTHMA EM.PH1SEMA esetén biztos gyógyulást nyújt a Szent Gellert Gyógyfürdő legtökéletesebb berendezésű Snhaiatöriuma és pneumatikus kamrája* Hertzka és Kaszás hőszigetelő vállalat ■HHBBmi Budapest V., Tátra ucca 12/a. sz. — Telefon: 125—34 Üvegfonal, parafa és kovaföld szigetelések. Hőszigetelések alacsony nyomású, magas feszültségű, túlhevített gózu cső­vezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Külön­leges szigetelések : Jéggyárak és hűtőberendezések számára KRAL GYULA kőfaragó-mester, kőbánya-tulajdonos és márványáru telepe elvállal: épület-, síremlék- és ciklopmunkát! Budapest, III., Lajos u. 77-79. Tel. : Aut. 236-27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom