Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-02 / 44. szám

8 Független Budapest Budapest, 1932 november 2. = — Az újjáalakult központi választmány tagjai. A központi választmány mandátuma lejárt ás a leg­utóbbi közgyűlésen alakították újjá a bizottságot. Az új központi választmány tagjai lettek: Joanovich Pál, Us'Btty Béla, Cselényi Pál, Martin János, Gyur- kovits Henrik, Kunze Lajos, Orova Zsigmond, Szőke Gyula, Horváth Károly, Miklós Ferenc, Payr Hugó, nemes Nagy Mihály, Girardi Tibor, Nagy László, Kollmann Dezső, BHehler József, Propper Sándor, Pakots József, Vörösváry Miklós, Csapó Ferenc, Hajdú Marcell, Szepessy Albert, Bechtler Péter és Farkas István. _ Csárihann tanácsnok búcsúztatása. Csármanh Fe renc székesfővárosi tanácsnokot nyugalombavonu- : sa alkalmából kartársai és tisztelői a FANSz helyi­en vacsora hereiében búcsúztatták el. A rend­kívül nagy számban megjelentek lelkesen ünnepelték a távozó főnököt és kartársat. Szécsi Jenő műszaki főtanácsos a polgármesteri III. ügyosztálytól, Schön Géza gázgyári vezérigazgatóhelyettes a városi mér­nökök országos szövetsége részéről méltatták az ün- nepeltnek 35 évi fővárosi szolgálata alatt kifejtett nagyértékű munkásságát. Csármann Ferenc tanács­nok megliatottan köszönte meg a meleg ünneplést. — A FANSz műsoros estéi. A FANSz tisztviselő­osztálya a főváros népművelési bizottságának támo­gatásával havonként, minden hónap első szombatjain, hangversenyt, illetve irodalmi és kabaréestét rendez. Az októberi hangverseny 15-én folyt le nagy és elő­kelő közönség jelenlétében. A legközelebbi, november ö-i irodalmi est műsorán Dallos Sándor és Komáromi János írók, Simon ff y Margit szavalónő és két opera­házi tag lépnek fel. December 3-án kabaréest lesz, Szilveszter-estén pedig tarka est, művészek fellép­tével. — Solty Lajos tanácsnok tisztelői ösztöndíjat alapítottak. Solty Lajos nyugalmazott fővárosi mű­szaki tanácsnok tisztelői tanulmányi ösztöndíj-ala­pítványt létesítettek,, amelynek kezelését felajánlot­ták a fővárosnak. Az alapítvány kamatait ösztöndíj formájában minden évben fővárosi alkalmazottak egyetemi tanulmányokat folytató gyermekei kapják, akik tanulmányaikat jelesen vagy legalább jó ered­ménnyel végzik. — A szakbizottságok új tagjai. Az egyes szak- bizottságokban több tagsági hely üresedett meg. A legutóbbi közgyűlésen az elnöki szakbizottságba Bie­ber József helyére Halmay Zoltánt, az út- és csa­tornaépítési bizottságba Perczel Béla helyére Hal­may Zoltánt, a közjogi szakbizottságba Weiss Kon­rad helyére Csapó Ferencet, a közlekedési bizottságba Sármezey Endre helyére Bieber Józsefet, a pénzügyi bizottságba Perczel Béla helyére Weiss Konrádot, a közoktatási bizottságba Padányi Andor helyére Nagy Zsigmondot, a közművelődési bizottságba Draskóczy László helyére Nikolszky Zoltánt választották meg. — Nyugdíjazások a fővárosnál. A polgármester több fővárosi tisztviselő nyugdíjazása iránt intézkedett. A ren­delet értelmében Radnay Árpád adóhivatali főszámtaná- esost, Sarbó Artúr dr. kórházi főorvost, Pók István Ru­dolf gazdasági felügyelőt, Zmeskáll Ernő kezelőtisztet, Mader Béla kezelőtisztet, Tenk Sándor végrehajtófeliigye- lőt és Albrecht Gusztáv gépészt küldötték nyugalomba szolgálati idejük kitöltése, illetve a nyugdíj szabályzatban előírt életkoruk elérése miatt. — Az Union Nasic folyó hó 18-án tartotta Géni­ben évi rendes közgyűlését. A közgyűlés elhatározta, hogy a kimutatott 127.450.34 svájci frankot kitevő tiszta nyereséget a múlt évi nyereségáthozattal együtt új számlára viszi át. Szécsi Pál, a Hazai Bank alelnök-vezérigazgató ja a társaság alelnökévé, Sohr Sándor vezérigazgató pedig az igazgatóság új tágjává választatott meg. VITÉZ MÁTYÁSI BRUNO MŰBÚTORASZTALOS LAKBERENDEZÉSI VÁLLALATA TÖRV. BEJEGYZETT CÉG TELEFON : J. 434—78 BUDAPEST, VIE, DEM UCC/I 11. SZÁM Számyszivattyú Wohanka és Társa utóda Budapest, VI , Vilmos császár út 61. Alapittatott: 1866. Telefón: 21-8-04. Szivattyúk. Motorok Műszaki és üzemszük­ségleti cikkek Házi villamos vízellátó SUGAR ZSIGMOND és szerelő Budapest, I, Királyhágó-u. 18. Tel.: 57-1-94 Kiváló munkáért többszörösen kitüntetve Tervez és készít: Épület és díszmű bádo­gos munkákat, vízvezeték és csatornázást. FREIMANN ÉS TÁRSA vésnöki műintézete, pecsétbéiyeg címke és domborműnyomdája BÉLYEGZŐK Budapest, VI., Király ucca lO TELEFÓN: 245—69 Parafakőgqár Rt ezelőtt: KLEINER és BOKMAYER Siuílüpest. vili., Tötiercea Sáasóor-tér 4 Telefon: József 301-14, József 301-16 Készít sajtolt parafa-parKetta padló- burKoíatoKat. — Teljesen zajta­lan járású, lábmeleg, vízálló padló. A polgármester a következő közmunkák kiadása • dolgában döntött: A soroksáriúti élei miszernagy vásár telep burkolási pótmunkáit a következő cégek kapták: Péry Dezső 1363, Szendrő Zsigmond 2845, Marik Ernő és Társa 1404 pengőért. Ugyanott az elektromos kábelfektetési munkát Hät­schele, Guttmann és Társa cég kapta 1145 pengőért. Ugyanott 150 db szemétgyüjtőtartány szállítására Orenstein és Koppel kaptak megbízást 5220 pengőért. Ugyanott 20 db kézikocsi és szemétátemelő darüberen- dezés szállítására Dávid és Kertész kaptak megbízást 15.900 pengőért. A polgármester által kiirt versenytárgyalásokra a következő ajánljatok érkeztek he: A Széchenyi-fürdő ács- és bádugosmunkáira pályáztak: Er10’ Lf^o« 3040, Hellebráudt Ödön 3177, Szívós László 3610, Töke György 3637, Érti József 3725, Sághy Gyula 4233. Sramó .Lajos 4510, Kozma Pál 4522, Kovács Lajos 1441. Kulcsár Kálmán 1672, Egyedi László 1930, Steinbach János 2093 pengővel, A tűzőrségi laktanya központi gőzfű tőberendezési mun­káira pályáztak: Columbia 7438. Farkas Izor 8078, Szepesy Gyula 8304, Tollár Lajos 8440, Szentgyörgyi és Társa 8443, Gerő Lajos 8607, Rohonci Hugó 8613, György és Brukner 8645, Tors és Ormai 8826, Tóth Imre 8870, Wagner Hugó 8873, Körting E. 8948, Theimer József 9867. Rótli Vilmos 9121, Gyöngyösi István 9567, Csépay János 9810, Janisch János 11.126, Fan­csali Ferenc 12.221 pengővel. Az élelmlszernagyvásártelep pincéjében burkolt válaszfal készítésére pályáztak: Urbach és Tafler 7228, Margalit Andor 7920, Audrey Rt. 8208, Schillinger Zsigmond 9827, Na.gybátony—Újlaki Rt. 8405, Kiss Jenő 1847, Melocco Rt. 10.053 pengővel. A fonyódi flúárvaházi üdülő asztalosmunkáira pályáztak: Nyitray Károly 2898, Brichta József 3100, Dören Hen­rik 3871, Mecsery József 4083, Hegedűs és Nagy 4097, Gera Lajos 4376, Banyák József 4475 pengővel. A Marcibányi melegedő bővítésére pályáztak: Barcsay Lajos 5046, Grandits Gyula 5597, Dreiacker Ödön 5754, Kellermann László 5762, Klenovits és Báthory 6346, Udvardi Géza 5999, Lukoy Emil 6279, Katona János 6723, Olchváry Ödön 7226, Mód Lajos 7325 pengővel. A Rókns-kórház kőműves javítási munkáira pályáztak: Szabó Mihály 3679, Pinkay Károly 4024, Láng Adolf 4189, Deák Sándor 4219, Schubert János 4292, Varjas Gyula 4459, Német Béla 4616, Kurcsák Gergely 4629, Hengl Andor 5167, Hlavay György 5504, Panlheim Lénárt 6367 pengővel. A Németvölgyi ú. elemi iskola és óvoda kerítés lakatos­ul unkáira pályáztak: Sallay Nándorné 3271, Zsédely Károly 4086, Hermann János 4556, Nagy Gyula 4797, Skolkay Mátyás 5425, Pick Ede 5817, Kajtór Lajos 5986* Jungfer Gyula 6656, Vass és Kovács 7758, Polgár Ignác 8230 pengővel. A budafokiúti áramfejlesztőtelepen létesítendő jóléti épü­let különböző munkáira pályáztak: Teleki Katona és Varjas 42.667, Juhász Iván 44.011, Neuschloss Ödön 45.038, Streitz Gusztáv 46.800, König, Ro­mán és Stein 47.113, Prustíha József 47.208, Szűcs Jenő 48.451, Fábián, Somogyi és György 49.303, Szentpályi és Társa 49.408, Pollacsék és Epstein 50.176, Gorondy István 50.178, Kellermann László 50.783, Koch Károly 50.997, Kle­novits és Báthory 52.847, Méhes Emil 55.384, Gottfried Géza 56.160, Milter és Váczi 57.634, Nagy Testvérek 59.516, Nagy István 59.612, Helvey Tivadar 4574, Posnansky és Strelitz 4615, Grozit kátránygyár 4797, Bitumenipar 4918, Kőbányi Kátrány 5252, Juhász István 5429, Neuschloss Ödön 5597, Biehn János 6052, Polatsek és Epstein 6662 pengővel. Kőanyagszállításra pályáztak: Zalahápy bazaltkőbánya, Badacsonyi bazaltbánya, So- moskői bazaltbánya, Sághegyi bazaltbánya, Solymosi és Farkasmályi, Fábián és Katanios, Spát János, Franki János, Zinn er Manó, Binét Jenő, Zsilvölgy —Úrikányi, Abriinesoci bazaltbánya., Hubertus kőbánya. 130(1 db csatornázási vasszerelvény szállítására pályáztak: Ullrich B. J., Petz Testvérek, Magyar Va g'ón- és Gép­gyár, Oetl Antal, Hofherr és Sckrantz, Siemens Művek, Salgótarjáni Gépgyár, Állami vas-, acél- és gépgyár, Donáth József, Weiss Manfred. A kiadásért felel: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. Családi házat olcsón épít tehermentes telekre, vagy saját tóikéin kényelmes törlesztésre. Minden ópítő- iparosmunkát jutányosán vállal az Építőiparosok Szövetkezete Andrássy út 56 Dr. Helvey Tivadar vegyészeti gyára Budapest, VI, Eötvös u. 21. Telefon:97-2-751 Krisch rekele János tetőfedő mester Dudfipesl, 1., Karolina úl 10 Telefon: 69-5-59 The Neuchatei Asphalte Com pan ij Limited BUDAPESTEN, Iroda: VI., Vilmos császár út 31. sz. Telefón: Aut. 212—46. Gyár: VI., Váci út 35. Telefón: Aut. 914—88. Alapítva: 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulaj­donosa‘a Val d. Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kanton­ban, Svájcban, valamint a Scafa-San Valentinói aszfaltbányák­nak, Chieti tartományban, Olaszországban. Gyárt és elad: Val de Traversi mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és ön­tött aszfaltból járdákat és kocsi utakat. Telefon! 53-0-92 védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém-dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet phosphor bronzokból és köny- nyűfém dugattyúkból Gyártja: Schütz Testvérek fémöntödéje motor- és gépgyára Buda­pest, II. kér., Káplár ucca 9. szám. Sztanő iézseff Röntgen, diathermia és elektrotechnikai üzeme Budapest, Vili., Kisfaludy u. 18 Telefon : 38-1-25 Saly Árpád ny, min. osztálytanácsos tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST. Belső iroda : Horthy Miklós út 29. Telefón : 690-01 és 680-99. Külső iroda és csúzda: L, Kelenföld, Buda­örsi út 56—58. szám — Telefón: 686—15 vitéz Darvas Lajos oki. mérnök — Nemes építő vállalat Budapest, IV, Királyi Pál u, 20. Telefón: 86-2-96 Fischer Miklós és Fia AUTOFUVAROZÁSI VÁLLALATA Budapest,VI,, Országbíró ucca 38, Tel.: 81-5-45 WIH ART FERENC építész építőmester Budapest, Via., Columbus ucca 5/b. sz. Telefon: József 350-97 WEISS Központi gőzfűtés, melegvízfűtés, légfűtés, szellőző és szárítóberendezések, vízművek, vízvezelékberende- zések és csatornázások tervezési és szerelési vállalata Budapest, IS, Iskola ti. 47. Telefon : Ä. 57-2-55 Betón, makadám, aszfalt felvágá­sához vegyen HORHKBEISSaBa € O* a ■ Föalárusítási BUDAPEST, VI.« MOZSÁR UCCA 9 D ona Döme és Társa Päplr és írószeren gyári raktára a „Papfrmalomhoz" BUDAPEST. IV.. AllANYKÉZ UCCA 6 Telelőn: Aut. 077-15 Alapítva: 1790-hen BÉRKOMPRESSORT I ICkÄ ICMŐ okleveles gépészmérnök w L.I1U kompressor-bérbeadó Budapest, VIII., Orczy út 22. Telefon : 335-42 A TÖKÉLETES AUTOPNEU SID01 Sn,sntt0 (.0121 UPÓI „SID0L“ VegyiterméKeK Gyára Rt. • Budapest, VII., Cserei u. 14 Telefonszám : Aut. 966—S6. 968—27 Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom