Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-24 / 34. szám

Független Budapest — Megnyílt a Labriola Varieté-Színház. Szom­baton este nyílt meg- a legújabb budapesti színház, a Labriola Színház Varieté. Csoda történt a Tisza Kálmán téri nagy Kodállyal, a Városi Színház sivár betóntömegévei: a nagy költséggel véghezvitt átala­kítás ragyogó, intim tündérkertet varázsolt ebbe a szürke épülettömegbe. Megragadóan szép látvány volt maga a zsúfolt, csillogó, bársony- és aranydíszbe öltöztetett nézőtér is, a tetszést azonban a legtelje­sebb sikerig fokozta a pompás műsor, amely Buda­pestet újszerű, finom és nemzetközi értelemben véve is elsőrangú kultúrintézménnyel tette gazdagabbá. A Labriőla-gőrlők, Schicht amerikai bábszínháza, a The Palos Ladies, Weintraub Syncopators zenei mu­tatványai és a műsor egyéb, igazán ritka élvezetet nyújtó gazdag számai meghódították a közönséget az új vállalkozás számára, amelynek megnyitó mű­sora a teljes győzelmet jelenti az új vállalkozás szá­mára. A várospolitikai újságírás megteremtője : a Független Budapest — Megérkezett a Gleich-cirkusz! Pénteken reggel j hót órakor két, egyenként hatvan vagonból álló vo- l nat futott be a józsefvárosi pályaudvarra: a Gloicb- cirkusz. Még talán mozogtak a vagonok kerekei, mi­kor máris leugráltak a cirkusz emberei és nekiláttak a különböző láncok, csavarok, kapcsok kicsavarásá­hoz, eloldásához, úgyhogy még a vonat a vasúti rám­pához ért, megkezdték a kirakodást. Hogy ez mit jelent, csak egyetlen számot elég, ha ideírunk: há­romszázötven artista, hetvenöt zenész, ötven ember­ből álló istállószemélyzet és ötszáz állat foglalt ezek­ben a vagonokban helyet, nem is beszélve azokról az óriási ponyvákról, oszlopokról, amelyeknek elhelye­zésére 28.000 négyzetméterre van szüksége a világ­hírű Cfleieh-cirkúsznak. A hatalmas traktorok egy­másután kezdték vontatni a Tattersallban felállí­tandó cirkuszhoz a rekvizitumokat és — jellemző ennek a cirkusznak a tökéletes szervezettségére, hogy alig hat órán belül a cirkusz, állatsereglet, pénztár, zenekar, minden a legtökéletesebb pontossággal és rendben állott a lielyén. A Gleich-cirkusz első előadá i sát nagy fénnyel és pompával, pénteken este nyolc órakor kezdte meg. VÁLLALKOZÁS Az 3 milliós csalornaépilési es az «építési verscnolárnuaiás Hz ú lépié!íezésefere Msem cégels pályázatán is várfal, a csaíornaépitkezéself- nél fiegfelj€Pft 10-15 íeienáfoezore számttanaft a városházán Budapest, 1932 augusztus 24. A „FÜGGETLEN BUDAPEST1 egyes pél­dányai az IBUSZ uccai újságpaVillonjaiban ,rs megvásárolhatók. Egyes szám ára 50 fillér. Sipőcz Jenő meglátogatta a bécsi magyar idegenforgalmi irodát. Lapunk más helyén is megírjuk, hogy Sipőcz Jenő polgármester — mi­után súlyos műtéten esett szerencsésen keresz­tül. — orvosai tanácsára nékányheti üdülésre Gasteinba utazott. Vasárnap reggel utazott el a polgármester és délután érkezett Wienbe, ahol meglátogatta a Kürntner-strassen a magyar idegenforgalmi hivatalt. A polgármester — aki most először látogatta meg ezt a kitűnően mű­ködő intézményt, — legteljesebb elismerését fe­jezte ki az ott tapasztaltak felett. — A hitelnyilvántartó rendeltetése. A polgármes­ter a hozzá érkezett jelentésekből arról győződött meg, hogy egyes ügyosztályok nem mindig közlik előzetesen a hitelnyilvántartó hivatallal azokat az ügydarabokat, amelyek egyes hitelösszegek feletti rendelkezést tartalmaznak. Ez az eljárás helytelen, mert a hitelnyilvántartó hivatal, nem értesülvén arról, hogy valamely hitelösszeg felett már rendel­kezés történt, a nyilvántartás hiányos marad. A pol­gármester most felhívta az ügyosztályokat, hog-y a jövőben minden hitel fölötti rendelkezést tartalmazó ügyiratot kiadás előtt a hitelnyilvántartó hivatalba küldjenek meg. A jövőben előforduló szabálytalan­ságok esetén a rendelet ellen vétőkkel szemben a polgármester a legszigorúbban jár el. —• Adó fejében akarnak fuvarozni a fővárosnak. A Budapesti Gép- és Lóerejű Fuvarosipartársulat beadvánnyal fordult a fővároshoz és a szakmában uralkodó nagy munkanélküliségre és keresetnélküli­ségre való hivatkozással azt kérte, hogy ezentúl a, főváros különböző hivatalainál és intézményeinél szükséges fuvarozási munkálatokat az ipartársxilat tagjaival végeztessék>. Az ipartársulat ennek ellené­ben kötelezettséget vállalt, hogy a fuvarozási díjak 50%-át a hátralékos adók törlesztésére fordítják tag­jai. A beadvány alapján a polgármester most ren­deletben felszólította azokat a hivatalokat és üzeme­ket, amelyek gyakrabban végeztetnek áru- és anyag- fuvarozást, hogy a. jövőben az ipartársulat tagjait j hívják fel a fuvarozások lebonyolítására, annál in­kább, mert remény van arra, hogy az adóhátralékok tetemes összeggel fognak e réven csökkenni. — Felavatták az „Esti Kurír“ jubiláris weekend- házát. Példátadó szép háziünnepséggel ünnepelte mag az Esti Kurír szerkesztősége és kiadóhivatala a lap tízéves fennállását. Rassay Károly, a lap alapító­főszerkesztője gyönyörű weekendházat építtetett a ró­mai parton és ajándékba adta az Esti Kűrit mindeto- kori munkatársainak. A felavatási ünnepség meleg hangulatával, családias bensőségével alkalmat adott arra, hogy megvilágítsa azt a lelki kapcsolatot, amely a lap vezérét, Rcossay Károlyt és! munkatár­sait a legbelsőbb harmóniában egyesíti. Pénteken avatták fel a Római-fürdő dunai partján épült két­emeletes. 22 szobás weekendházat. Ax ünnepségen a szerkesztőség és kiadóhivatal tagjain kívül megje­lent Márkus Miksa, a Magyarországi Újságírók Egye­sületének elnöke, Lenkey Gusztáv szerkesztő, a Hír­lapírók Nyugdíjintézetének elnöke, Zimmer Ferenc kormányfőtanácsos, alelnök, Roóz Rezső szerkesztő, az Újságírók Szanatórium egyesületének elnöke, Hege­dűs Gyula szerkesztő, az Otthon-kör alelnöke és még sokan mások a magyar újságírás vezetői közül. Ras­say Károly, a jubiláns lap főszerkesztője üdvözölte a vendégeket, szép beszédben mutatva rá az elmúlt 10 év eredményeire. A vendégek nevébem Márkus Miksa üdvözölte Rassayt és a 10 éves Esti Kurírt, majd dr. Aczél Benő, az Esti Kurír szerkesztője, a lap szer­kesztősége és kiadóhivatala nevében köszönte meg Iiassaynak és a vállalat vezetőségének értékes aján­dékukat. Végül Boross László dr., az Esti Kurír fe­lelős szerkesztője emlékezett meg meleg szavakkal Rassay Károlyról, akitől a nemes gondolat szárma­zott és akinek a ház felépítésében a legnagyobb része volt. Ezután megtekintették a látványosságszámba- menő, gyönyörű weekendtelepet. Nyomban utána meg is kezdődött a strandélet, melyben vendégek és jubilálok egyaránt resztvettek. A remekül berende­zett, pompás parkkal körülvett telepet Vágó László építőművész tervezte és a Katona, Székely és Molnár építési vállalkozó cég építette. — A szállodások anyagi támogatást kérnek a fő­várostól. A budapesti szállodások idegenforgalmi szervezete ülést tartott, amelyen a szállodásipar vál­ságos helyzetével foglalkoztak. Utaltak az értekez­leten arra, hogy a gazdasági válság következtében más országokban, köztük Svájcban is, katasztrofális helyzetbe jutott a szállodásipar, de ott a kormány sietett az ipar megmentésére. Az értekezlet úgy ha­tározott, hogy a kormányt és a fővárost kéri fel, nyújtson anyagi támogatást a pusztulás elölt álló szakmának, adjon hitelt, amíg nem késő. I I lyy LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. k I Mm BUDAPEST, »II. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. Száll. Pénteken jár le az 5 milliós csatornaépítési | inségmunkára hirdetett versenytárgyalás határideje. Az eredmény elé érthetően nagy érdeklődéssel tekin­tenek szakmabeli körökben és a városházán is. Mint már a Független Budapest legutóbbi számában je­leztük, a pályázatra nem várnak sok ajánlatot, mert az ajánlattételben csak tőkeerős cégek vehetnek rész, akik a százezres munkák költségeit ilyen hosszú , időre hitelezni tudják, már pedig a mai viszonyok között nagyon kevés olyan cég van a csatornaépítő szakmában, amely ilyen hatalmas összegű forgótőke felett rendelkeznék. A jelek szerint legfeljebb 10—15 ajánlat érkezhetik be a ver­senytárgyalásra, j de lehet, hogy még ennél is kevesebb lesz a pályá­zatok száma. Azt beszélik, hogy cementgyárak és bankok finanszírozzák egyes csatornaépítő cégek \ részvételét. A fővárost nem is annyira a pályázatok száma érdekli, mint inkább az ajánlatokon kialakuló egy­ségárak. Kétségtelennek látszik, hog*y a hitelműveletes alapon végrehajtásra kerülő csatornaépítke­zések jóval drágábbak lesznek, mint ha a fő­város készpénzzel fizetné a munkálatokat. Az ajánlatok felbontása után a számvevőség azonnal megkezdi az átszámítási munkálatokat és egy héten belül — ha kevés lesz az ajánlatok száma, úgy három nap alatt — befejezi a pályázatok felül­vizsgálását és a számszerű összehasonlítás munkáját. Amint ez készen lesz, azonnal intézkednek a csa­tornaépítési szakbizottság összehívása iránt, mely elsősorban foglalkozik majd az építkezés ügyével és az ajánlatok elbírálásával. Ugyanekkor terjesztik elő az ügyosztály programtervezetét is, az elvégzendő csatornaépítkezések uccaszerinti beosztására nézve. Érdekes, hogy amíg eddig az ingatlantulajdonosok minden követ megmozgattak, hogy közművekkel el nem látott ingatlanukhoz a csatornaépítést kieszkö­zöljék, mert ezáltal ingatlanuk értéke jelentősen emelkedett, addig most sok ingatlantulajdonos éppen ellenkezőleg fűhöz-fához szaladgál, nehogy telke melleit csatorna épüljön, mert nem tudná fizetni a közmű építkezése után kivetett járulékot. Nehéz feladat lesz, épp az ilyen esetekre való tekin­tettel, a csatornázandó útvonalak kijelölése. Mint ismeretes, kiírták a pályázatot az útépí­tési inségmunkákra is. 20 útvonal burkolását, újjáépítését vették be a programba. Főleg a topekaburkolatnak biztosítottak előnyt az új útépítéseknél. A végrehajtásra kerülő útépítések a következő helyeken és a következő anyaggal kerül­nek kivitelre: 1. Az I. kér., Budafoki út (MAV-vonal—Andor ucea) topekával (finom aszfaltbetonnal). 2. Az I. kér., Budaörsi út (Szent Imre herceg útja— Kőérberki út) betonnal. 3. Az I. kér., Hidégkúti út (Zuhatag xít és határ közt) részben betonnal, részben kiskővel. 4. Az I. kér., Horthy Miklós út gyalogútja (Szent Gel- lért tér—Horthy Miklós körtér) öntött aszfalttal. 5. Az I. kér., Németvölgyi út (híd és temető között) kiskővel. 6. Az I. kér., Szaboloska Mihály ucea, volt Diószegi út (Horthy Miklós út és Fehérvári út között): keramittal, vagy (alternative) topekával (finom aszfaltbetonnal). 7. A III. kér., Szentendrei rít (kiépített szakasz és határ közt) betonnal.^ 8. Az V. kér., Korall ucea (Csáky ucca és Hollán ucca közt) topekával (finom aszfaltbetonnal). 9. A VII. kér., Elemér ucca (Bethlen ucca—Aréna út) bitumenes téglával, vagy (alternative) topekával (finom aszfaltbetonnal). 10. A VII. kér.. Telep ucca (Rákospatak—Öv ucca,) keramittal, vagy (alternative) topekával (finom aszfalt­betonnal). 11. A VIII. kér., Eszterházy ucca (Sándor ucca— Múzeum ucca) topekával (finom aszfaltbetonnal)., 12. A VIII. kér., Kálvária ucca (Kálvária tér—Dugonics ucca) topekával (finom aszfaltbetonnal). 13. A VIII. kér., Losonczi ucca (Gólya ucca—Kálvária tér) topekával (finom aszfaltbetonnal.) 14. A VIII. kér., Tömő ucca (Romaneli ucca—Balassa ucca) topekával (finom aszfaltbetonnal). 15. A IX. kér., Gubacsi út (Koppány ucca—Hentes ucca) 3/4-es bazaltkockával. . 16. A IX. kér., Kikötői főút (megépített szakasztól 260 folyóméter) keramittal, vagy (alternative) topekával (fi­nom aszfaltbetonnal). 17. A IX. kér., Kinizsi ucca (Ráday ucca—27/29. szám közt) topekával (finom aszfaltbetonnal). 18. A IX. kér., Páva ucca (Mester ucca—Üllői út) keramittal vagy (alternative) topekával (finom aszfalt- betonnal). 19. A X. kér., Cserkész ucca (Román ucca—Ihász ucca> keramittal vagy (alternative) topekával, (finom aszfalt- betonnal). 20. A X. kér., Hungária körút (Kőbányai lit—Simor ucca) betonnal. Az útépítési pályázat határideje szeptember 9-én jár le és erre a pályázatra lényegesen több ajánlatot vár­nak, mint a csatornaépítkezésekre. Egyrészt ugyanis az útépítő szakmában sokkal több vagyonos cég van, elsősorban a nagy aszfaltgyárak és az útépítő részvénytársaságok, melyek tekintélyes tőkékkel rendelkeznek és így módjukban van hitelezési ala­pon is elvégezni a fentebb kiírt útépítkezéseket. De alkalmat adott a főváros a kisebb, kevésbé vagyo­nos cégeknek is a pályázatokon való részvételre, amennyiben a kiépítésre kerülő 20 útvonal között van olyan kisebb burkolási szakasz is, melynek ér­téke nem haladja meg az 50.000 pengőt. Egy-egy ilyen kisebb útszakasz építésére tehát pályázhatnak szerényebb cégek is, holott a csatornaépítkezéseknél 100.000 pengő a legkisebb hitelezés értéke. A városházán arra számítanak, hogy 100-nál több ajánlat fog beérkezni a hitelműveletes alapon végrehajtandó és körülbelül 4 millió pengő értéket reprezentáló útépítési verseny- tárgyalásra. Erre való tekintettel elhatározták, hogy a pályá­zatok benyújtásának és az ajánlatok felbontásának idejét, a szokástól eltérően, nem a délelőtti, hanem a korareggeli órákra tűzik ki, hogy legyen idő vala­mennyi pályázat felbontására és jegyzékbe foglalá­sára. A hirdetmény szerint szeptember 9-én reggel y29 óráig lehet benyújtani az ajánlatokat az útépí­FIZESSEN ELŐ Telefon: 530—92 védjegyű PH0SPH0RBR0NZ0K és KÖNNYŰFÉM • DUGATTYÚK minőségileg — elismerten a legjobbak! Nagy raktári készlet ph.-bronzokból és könnyfifém­dugatiyukból. Oyárija : SCHÜTZ TESTVÉREK fémöntődéje, motor és gépgyára. Budapest, II. kér., Káplár ucca 3. // FÜGGETLEN // BUDAPEST -re

Next

/
Oldalképek
Tartalom