Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-10 / 32. szám

Budapest, 1932 augusztus 19. Független Budapest / Öl áj földalatti illemhely épül Budapesten Lebontják a Jókai téri és Ferenciek terén lévő házikókat Annakidején megírta a Független Budapest, hogy a főváros hozzájárult László Ferenc és Beetz Vilmos illemhelyvállalkozók kéréséhez és 15 évre meghosszabbította az eredetileg 1942-ben lejáró szer­ződéseiket. Méltányolta a főváros a vállalkozók bi­zonyos anyagi igényeit is, úgyhogy ebben a régen húzódó ügyben végre teljes megállapodás jöhetett létre. A szerződésmeghosszabbítás egyik feltétele az, hogy mindkét vállalkozó tartozik új földalatti Illemhelyeket létesíteni, mert ezentúl a belterületeken nem engedélyezik a földfeletti házikók építését. Nagy tárgyalások foly­tak arról, liogy a földalatti illemhelyek hol létesül­jenek. mert minden környék szeretné eltávolíttatni a közelében lévő földfeletti zöldházikókat és helyet­tük modern földalatti építményeket követel. Főleg a templomok, szobrok közeléből akarják eltüntetni ezeket az intézményeket. Végül is megállapodás jött létre az új földalatti illemhelyek elhelyezésére nézve. A Beetz Ferenc eég, mely 3 földalatti illem­hely építésére köteles, az Erzsébet körút és a Wes­selényi ncca sarkán a körút páratlan oldalán, to­vábbá a Károly körút és a Kossuth Lajos ucca sar­kán a Károly körúti részen, végül a Teréz körút 18. sz. ház előtt építi meg földalatti illemhelyeit. A körút páratlan oldalán a Podmaniczky nccától a Rákóczi térig nincs egyetlen illemhely sem, ezért ezt építik meg elsősorban. A Kossuth Lajos ucca sarkán létesülő földalatti illemhely építésére egy­idejűleg eltávolítják a Károly körút és a Dob ucca sarkán lévő zöldházikót, melyet a zsidó templom közelsége miatt régen kifogásoltak. A Teréz körúti új földalatti illemhely ellenében pedig a Jókai szobor mögötti ugyancsak sokat kifogásolt illem­helyet fogják lebontani. A László Ferenc cég két földalatti létesítményt épít szerződése értelmében. Az egyiket a Petőfi téren, a Carlton szálló előtt, a másikat vagy az új Boráros-téri híd pesti hídfője mellett, vagy a Ferenciek terén kell megépítenie, mely utóbbi esetben a. Ferenciek terén lévő föld- feletti zöldházikót lebontják. A szerződés értelmében a vállalkozók 1934-ig lennének kötelesek az új földalatti illemhelyeket megépíteni. Értesülésünk szerint azonban már most hozzá kezde­nek az építkezéshez és valószínűleg még ebben az evb en~lní i hl I dalTTttr it l'mTfrrlyrf- AkészttJ ettb* A főváros a vállalkozók helyzetének megkönnyí­tése végett megengedte, hogy az illemhelyek ^szeré­nyebb kivitelben készüljenek, mint az előzőek és nem követeli azoknak márvánnyal való burkolását, így is' mintegy 80—100.000 pengőbe fog kerülni egy- egy illemhely építése, ami a vállalkozók részéről nagy áldozat a mai időkben. A lebontandó káiom földfeletti illemhelyet a perifériákon helyezteti el újra a főváros. Szárnyszivatfyú Wohankaés Társa utóda Budapest, VI., Vilmos császár út 61. Alapíttatott: 1866. Telefón: 21-8-04. Szivattyúk. Motorok Műszaki és üzemszük­ségleti cikkek Házi villamos vizel Iátó a 'Városligetben. Thermálíürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdök és egyéb gyógytényezők. Fizessünk elő a „Független Budapest‘Lre! — Ilipka főpolgármester hazaérkezett. Ripka Ferenc clr. főpolgármester, aki nyári ,szabadságának egy részét évek sora óta Reickenhallban tölti és az idén is négy hétig- ott kezeltette mag-át, hazaérkezett Budapestre és hétfőn már elnökölt a közigazgatási bizott­ság- ülésén. Közben a Szent István-heti ünnep­ségek dolgában voltak tanácskozásai. Ezeknek befejeztével a főpolgármester Fonyód-Béla- telepre utazott, ahonnaji csak augusztus hó 18-án jön fel ismét a. fővárosba. — A kormányzó kitüntette az inségalcciót irányító főtisztviselőket. A kormányzó a székesfőváros ínség- enyhítő munkájában, illetve felekezeti jótékonyság megszerzésében kifejtett erejdményes és értékes tevé­kenységükért Liber Endre székesfővárosi alpolgár­mesternek, Schuler Dezső székesfővárosi tanácsnok­nak, Mihalovics Zsigmond rém. kath. plébánosnak, Hatolkay Kázmér református lelkésznek, dr. Raffay »Sándor evangélikus püspöknek és Stern Samunak, a Pesti Izraelita Hitközség elnökének, elismerését nyil­vánította. Bcirtl Tivadar, dr. Ruffy Kálmán és vitéz dr. Horváth László tanácsjegyzőnek a Magyar Vörös- kereszt Érdemkeresztjét, Ryzay Jenő székesfővárosi számvevőségi főtisztnek, dr. Kosa Ferencnének, az Iskolanővér! Intézmény vezetőjének, Kurucz Károly székesfővárosi polgári iskolai igazgatónak és Fekete Jenő elemi iskolai igazgatónak a Magyar Vörös- kereszt Érdemérmét adományozta. — Sipőcz polgármester betegsége. Sipőcz Jenő polgármestert az elmúlt héten tudva­lévőén megoperálták a Pajor-szanatóriumban és kivették manduláit, 'amelyek oly gyakran okoztak fájdalmat és kellemetlenséget a pol­gármesternek. A műtét közel másfél óráig tar­tott és szerencsésen sikerült, úgyhogy a polgár- mester már el is hagyta a szanatóriumot és nyári pihenőre Zebegénybe költözött. — Hány zenekara van a BSzKRt-nak? Folkusházy Lajos, a BSzKRt igazgatója, értesülést szerzett arról, hogy a villamosvasúti alkalmazottak körében fenn­álló különböző egyesületek kebelében zenekarok lé­tesültek és ezek nyilvános helyeken díjazás vagy költségmegtérítés ellenében rendszeresen magánsze­replést vállalnak és ezek az egyesületi zenekarok a nasrsközöjiség. -előtt,. mint ^^zKKt-y-e».ekarok^ müköd-r. nek. A zenekar tagjai villamosvasúti egyenruhában játszanak, ami sérelmes a tulajdonképpeni elismert BSzKRt-zenekarra nézve, miután a vállalat csak a BSzKRt önképzőkörének kebelében alakult zenekart ismeri el hivatalos zenekarnak. A kérdést a vezér- igazgató most úgy rendezte, bogy a jövőben csak a hivatalos BSzKRt-zenekar szerepelhet a nyilvánosság előtt, míg az egyesületi zenekarok, ha továbbra is fennmaradnak, nyilvános magánszereplések alkalmá­val nem játszhatnak villamosvasúti egyenruhában és nem használhatják többé a BSzKRt-zenekar elneve­zését. — Gleich és a szegények legszegényebbjei. Gleich, a cirkuszkirály, akinek óriásvállalkozása, mint tudjuk, augusztus 19-én megkezdi vendégjátékát, igaz barátja a szegényeknek. Ezúton küldeti , meghívását a nyomorék- otthon, az árvaházak, a siketnémák és vakok intézetének igazgatóságának, amely intézitek bennlakóit teljesen díj­mentesen részesíti abban a káprázatos szórakozásban, amit ez a csodálatos vállalkozás nyújt. Az igazgatóság kéri az intézetek vezetőségét, hogy asj errevonatkozó levelüket az óriáscirkusz címére: a Tattersalha küldjék el, amelyben írják meg, hogy mennyi látogatóra számíthatnak stb. Gleich Gyula, a cirkuszkirály, akkor azonnal tudni fogja, hogy melyik napra kérje a látogatásukat. Az ilyen irányú jótéteménye Gleich igazgatónak bizonyítéka, hogy törődik a szegények legszegényebbjeivel és gondoskodik arról, hogy alkalmuk legyen egy szenzációs előadásban gyönyör­ködni. Gleich, a zseniális cirkuszigazgató, a hadiárváknak és özvegyeknek, a hadirokkantaknak és munkanélküliek­nek és egyéb szegénysorsú polgároknak 50 százalékos ked­vezményt ad. Gyermekek természetesen szintén félárou látogathatják a cirkuszt, sőt ha az iskolák igazgatósága bejelentik a tanulók együttes megjelenését, akkor külön kedvezményt ad. Gleich igazgató, tekintettel a rossz gaz. dasági viszonyokra, népszerű helyárak mellett tart elő­adást. így tényleg elérte Gleich igazgató, hogy mindenki­nek módjában áll a világszerte nagy sikert aratott óriás­cirkusz káprázatos előadását végignézni. — Óbuda szabályozását sürgetik a budai ingat­lantulajdonosok. A budai ingatlantulajdonosok egye­sületének multheti értekezletén Lugmayer József dr. társelnök Óbuda szabályozását sürgette, mert szerinte enélkül ott minden haladás lehetetlen. Várady József építész, szintén szabályozási kérdésekkel foglalkozott és sürgette a fővárosnak újból való felmérését. Az egyesület elhatározta, hogy ezekben a kérdésekben felterjesztéssel fordul az illetékes hatóságokhoz. — Rövidesen életbelép az ipartestületi törvény. Rövid időn belül a gyakorlatban is életbelép az ipartestületi reform törvénye. A múlt héten folyt le a döntő tanácskozás a végrehajtási utasítás megszö­vegezése ügyében és a tárgyaláson sikerült olyan megállapodást létrehozni, illetve a kormány eredeti tervezetén olyan módosításokat elérni, mely az ipari képviseleteket most már minden tekintetben kielé­gíti. CHAFFER KÁROLY oki. mérnök, vasút-, út-, betonépxtésí vállalkozó, kövezőmester BUDAPEST, IV., KECSKEMÉTI UCCA 13. SZ. Teleién : 84-4-12 — Mégsem mond le a Segítőalap a szana­tórium létesítéséről. A fővárosi tisztviselői Se­gítőalap szanatórium-kérdésében újabb for­dulópont következett be. Legutóbb úgy állott a helyzet, hogy lemondtak a szanatórium létesí­téséről. Most azután az intézőbizottsá»- ülést tartott, amely kimondotta, hogy a szanatórium­szerű kórház, nyugdíjasotthon és szakorvosi rendelőintézet létesítéséhez továbbra is ragasz­kodik. Egyben utasította az igazgatót, hogy a határozatnak megfelelően sürgős javaslatot te­gyen a tervek megvalósítására. — Bandi Ferenc halála. A Budapesti Vendéglő­sök Adóközösségének alapító elnöke, Bandi Ferenc, az ismert vendéglős, augusztus 5-én 57 éves korában meghalt. Temetése vasárnap, augusztusi 7-én volt a Kerepesi temetőben vendéglőstársai és hozzátartozói­nak nagy részvéte mellett. — A polgármester rendeleté a tej tisztasága ér­dekében és a tejjel űzött visszaélések ellen. A tej- vállalatok ellen egy idő óta nagy a panasz, minden oldalról sole támadás hangzik el a tejkezelés szabály­talansága miatt. A tejvállalatok körüli anomáliákra mutat rá a polgármester most kiadott rendelete is, amely felhívja a kerületi elöljáróságokat, hogy a kihágási eljárást a legsürgősebben indítsák meg azok ellen a tejvállalatok ellen, amelyek a rájuk kirótt pénzbüntetést a termelői tejárból netán levonnák és sürgős eljárásra utasítja a tejügyekben ítélkező' elöl­járóságokat közegészségügyi szempontból is. — Uj orvosok a Segítőalapnál. A fővárosi tisztviselők Segítőalapja a' megüresedett orvosi állásokat szeptember 1-i hatállyal betöltötte. A felülvizsgáló orvosi állásra Szálka Vilmost, a fogorvosi állásra Jakabházy Istvánt választották meg. — Sarlós Lajos, a Házinyomda igazgatójának fél­százados jubileuma. A fővárosi Házinyomda vezető­sége és munkásszemélyzete meleg ünneplésben része­sítette Sarlós Lajost, a Házinyomda igazgatóját, ab­ból az alkalomból, hogy 50 éve működik pályáján. A kartársak és a munkások emléktárggyal lepték meg a jubiláns igazgatót, akit szeretetreméltó és mindig- előzékeny magatartásáért az egész városháza szeretete és becsülése övez. — Több napra érvényes olcsó bérletjegyeket bocsát ki a Beszkárt. A Beszkárt igazgatósága előnyös ríjítást léptet életbe Budapesten rendezendő különböző kongresszusok, kiállíások és egyéb összejövetelek résztvevői számára. Az utóbbi időben Budapesten évente többször, sőt havonta is többször rendeznek kongresszusokat, amelyekre nagyon sok idegen érkezik. Ezek a résztvevők sokat járnak a vá­rosban és sokszor veszik igénybe a közúti közlekedési esz­közöket. A sok jegyváltás, kérdezősködés kellemetlenségei­nek elkerülése érdekében a Beszkárt vezetősége elhatá­rozta, hogy ilyen kongresszusok, kiállítások vagy egyéb összejövetelek alkalmából a kongresszus, kiállítás egész tái’tartiáfá" érvények1' alkalöníszferű bérlet■■jegyekét" ad’ kit Egy-egy ilyen bérletjegy 2—3 napi érvényességgel bír és azzal a jegy tulajdonosa bármennyiszer igénybeveheti a villamost. A jegyek szövege magyar, német és francia nyelvű lesz és az ára napi 1 pengő. Három napig érvényes jegy tehát 3 pengőbe kerül. A jegyek hátlapján a Sváb­hegy tájképe és alatta a Svábhegy látogatására buzdító szöveg lesz nyomva, — Házfelügyelők és segédházfelügyelők harca. A házfelügyelők egy csoportja hadat üzent a „vicék­nek“, magyarul segédházfelügyelőknek. A vicék terjedelmes memorandumban válaszolnak a házmes­terek támadására, és miközben megvédelmezik sovány jövedelmüket, kérik jogi állapotuk szabályozását is, mert jelenleg teljesen ki vannak szolgáltatva a bi­zonytalanságnak és a házmesterek önkényének. a veszprémi káptalan BALATONALMÁDI Káptalantelepén A TELEP TÖLGYES ÉS FENYVES ERDŐ Árak [T-ként 4 P—10 pengő A fa ára a telekárban Előnyös részletfizetés! Felvilágosítást nyújt, telekelőjegyzést elfogad a káptalan megbízottja: PETHE JÁNOS Budapest, VI., Aradi ucca 11 Telefon: 231—38 Ilii Mz idei nyár* szenzációja a Dudagyöngijc vendéglő CITY BOYS JAZZ l.f Budakeszi út 11. szám. Telefón: 64-7-75 Naponta halászlé. — Díjtalan bridge és romi a parkban. PAPP JANCSI MULAT. Versenuláranaiás! hirdetmény A Budapest Székesfővárosi Községi Temetkezési Inté­zet (Budapest, IV., Kígyó-utca 5) a Fővárosi Közlönyben »Hivatalos hirdetések« rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre való utalással nyilvános verseny- tárgyalást hirdet 400 drb V. osztályú kivert organtin, egy­szerű nyomással, 350 drb IV. osztályú síma lustrin arany vagy ezüst nyomott, 250 drb III. osztályú kétíodros lustrin arany vagy ezüst nyomással, 150 drb II. osztályú kétfod- ros í. a. Jókai-brocat, 150 drb I. osztályú kétfodros I. a. selyem mouslin különféle méretű szemfedelekre, A munkafeltételek teljes szövege, a szemfedelek méreti és minőségbeli leírása, valamint az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok intézetünk főpénztáránál (IV., Kígyó-utca 5), kaphatók s a bánatpénz is, az általános ajánlati feltételektől eltérően ott teendő le. A cégnélküli borítékba zárt és lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat folyó évi augusztus hó 19-én déli háromnegyed 12 óráig IV., Kígyó-utca 5. szám alatt, inté­zetünk főpénztáránál kell benyújtani. Az ajánlatok ugyan azon napon ugyanott 12 órakor fognak hivatalosan fel bontatni. ' Budapest, 1932. évi augusztus hó 3-án. Budapest székesfővárosi Községi Temetkezési Intézet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom