Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-10 / 32. szám

Budapest, 1932 augusztus 10. Független Budapest M MET Sipöcz Jenő „pihenője“ Sipőcz polgármester megoperáltatta magát, a manduláját vétellé ki a Pajor-szanatóriumban. Nagy ürömünkre szolgál, hogy a műtét kitűnően sikerült és hogy a polgármester a teljes gyógyulás útján 'van. Reméljük azt is, hogy ez a műiét egy szer sminden- korra kiküszöböli azokat a meghűléseket, amelyek a polgármester munkáját oly gyakran zavarták>. Van ennek a műtétnek egy olyan momentuma, amelyről meg kell emlékeznünk, mert jellemző Sipőcz polgármesterre. Az tudniillik, hogy nyári szabadságéit használta fel a polgármester erre a célra., pihenő ide­jéből szakított ki egy részt arra, hogy megoperálják. Megható és példaadó az a kötelességtudás és oda­adás, amit a polgármester ezzel a gesztussal mutat. Miután egész esztendejét, annak minden napját a vá­rosnak és a munkának szentelte, megvonja magától azt a csekély pihenést is. amit a nyári szabadság je­lent, mert nem akarja, hogy ezzel megrövidüljön a munka, amely őt kötelezi. A várostól nem von el sem m it, magától m indent:. Ez Sipőcz Jenő. Pihen a törvényhatósági tanács A nagy nincstelenségben nem. érkezett váratlanul Honffy Lajos jelentése az esztendő első hét. hónap­jának kedvezőtlen adófizetési viszonyairól. Mégis megdöbbentően hatnak a lesújtó számok. Könnyű azt mondani: csoda, hogy még ennyit is tudtak fizetni az emberek, — hogy rosszabbra is el voltunk készülve. A főváros szempontjából nem vigasz az ilyen meg­állapítás. A költségvetés realitásokon épült fel, a vi­szonyok és kilátások szigorú figyelembevételével, nem pedig csodák fut óhomokj án. A polgármester óvatossága, amely a kiadásokat az egyre rosszabbodó kilátások alapján már előre zá­rolta, kevésnek bizonyul, ezzel szemben a főváros kö­telességei, melyeket a nehéz idők kényszerítenek rá, egyre nagyobbodnak. Sohasm voltak olyan szörnyű szociális feladatok megoldatlanok, mint most, amikor vége felé közeledik a. nyár és itt az ősz, 1932 ősze. Éppen ezért vem. értjük, hogy ezekben a rendkí­vüli időkben sem. a törvényhatósági tanács, sem a hetesbizottság nem érzi szükségét annak, hogy élet- jelt, adjon magáról. Talán nem tudja, hogy a nyár után ősz és az ősz után tél következikf . .. Akik nem fűrödnek r t . Í Arra számítottak a pesti fürdők, hogy jó szezon­juk lesz, ha kedvező az időjárás. A számítás, valljuk be, reálisnak is látszott, mert a valutéris nehézségeit és a rossz viszonyok folytán a legtöbb ember kényte­len-itthon nyaralni. Elutazásra az idén nincs pénz, arra azonban mégis csak futni fogja, hogy elmenje­nek az emberek a strandra, ha már nem mehettek Karlsbadba, a Lidóra, vagy a Balaton mellé. Nem lett mégsem, kétszerese a fürdők látogatott­sága július 31-ig a tavalyinak (pedig júniusban és jú­liusban jó „strandidő“ volt), el sem érte a múlt évit, hanem annak, mint azt a „Független Budapest“ meg­írta, pontosan a fele volt. Enni kell, inni is kell, fü­rödni — csak kellene, de nem lehet. Nincs reális számítás ma, csak egyféle: ha pesz- •hímisztikus. Sajnos, pesszimizmusunk nem tud ak­kora lenni, hogy le ne főzné a valóság, amély messze megelőz minden Kasszandrát, minden rémlátást. WIH ART FERENC építész építőmester Budapest, Vi9., SoSuraisus ucca 5 b. sz. Teiefón József 350-97 ROSTI JAKAB VAS*, FÉM- ÉS GÉPKERESKEDÉSE Budapest, VI., Váci út 82. Tel.: 902-96 és 914-77 Alapítva 1909 Margalit Andor és Ödön K'UJS .oki. mérnök, építőmester, vállalkozók, vasbetonépitök S9BH Budapest, I , Kelenhegyi út 11-13 ■ 11X7 LAKK- ES FESTÉKGYÁR R.-L fa V I Ai BUDAPEST, VII. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. SZÁM. VARGA FERENCZ bádogos-, gáz-, vízvezeték- és egészségügyi berendező Budapest, I., Horthy Miklós-út 92-94 Teiefón : 69-1-47 PÉRY DEZSŐ-----­I OK L. MÉRNÖK, KÖVEZŐ-MESTER BUDAPEST, I., ATTILA körút 2. TEL. : 562-51 J AKAB JÓZSEF parketvállalata — Elsőrendű anyagból kifogástalan munkát előnyös árban készít Budapest, V., Visegrádi ucca 14 GLEICH ÓRIÁSCIRKUSZ Csak rövid ideig^ augysztus 13-én este pontosan 8 érakor BUDAPESTEN MEGNYITÓ ELŐADÁS 66 szenzációs szám Első előadás augusztus 19-én, pénteken este 8 óra­kor. Szombattal, aug. 20-tól (Szent István napja) naponta két előadás, délután 3 és este 8 órakor. Délután ugyanaz a teljes műsor, mint este. Munkanélküliek, hadirokkantak és nyugdíjasok délután minden helyen féiárat fizetnek. Gyer­mekek mindig félárat. Népszerű árak. Csak ülőhelyek. A cirkusz pénztárai reggelű órától szüntelenül nyitva. Jegy- elővétel a .Színházi Elet boltjában, VII, Erzsébet-körút 7. Telefon : 42-1 -7j2 és 36-2-84. Állatok megtekinthetők reggel 9-től este 18 óráig. Cirkusztelefón: 37-8-98. Ingyenes tér­zene a cirkusz előtt 11—12 (vasárnap 10 —12), 2—3 és este 7—8 óra között. GLEICH a legnagyobb és legjobb cirkusz Csak néhány napig! mmmasmmsm Csak néhány napig! Mpatikaengedéípeket a közigazgatási bizottság fogja ezentút kiadni M belügyminiszter érdekes intézkedése a patikafog terén Az elmúlt időkben ismét megszaporodtak a pa­tikáik engedélyezése iránti kérvények. Mintán egyé­nek, magánszemélyek ilyen irányú kérvényeit a ha­tóságok figyelembe nem veszik, újabban különböző egyesületek, testületek és egyházközségek kérik kör­nyékük részére új gyógyszertárak engedélyezését. Eddig a népjóléti miniszter adta ki ezeket az enge­délyeket és jelölte ki az új gyógyszertártulajdonoso­kat. Most a belügyminiszter, aki a megszűnt népjó­léti minisztériumnak ezt a hatáskörét átvette, új rendszert léptet életbe a gyógyszertárnyitási enge­délyek adományozása terén. A főváros törvényhatósági tanácsa a közelmúlt­ban is számos kérvényt terjesztett fel a népjóléti miniszterhez, ahol azonban mar nein volt idő ezek­nek az ügyeknek az elintézésére. A népjóléti minisz­térium örököseként a belügyminiszter most leiratban értesítette a fővárost, hogy az egyik felterjesztésnek helyt ad és a Eózsadombon a Zárda ucca környékén engedélyezi az új patikanyitását. A leiratnak érde­kes része az, melyben a miniszter közli, hogy a maga részéről csupán az engedélyezést teljesíti, Eszerint tehát a fővárosnak most már nemcsak véle­ményezési szerep jut a gyógyszertár engedélyezések­nél, hanem maga választhatja ki az új gyógyszertár- tulajdonos személyét is. Valószínű, hogy a belügy­miniszternek ez az intézkedése nemcsak erre az egy konkrét esetre szorítkozik, hanem általános jellegű és a jövőben a belügyminiszter előzetes nyitási en­gedélye alapján mindig a főváros jelölheti majd ki az új gyógyszertár tulajdonosát. A főváros szempont­jából mindenesetre örvendetes ez az új hatáskör, végeredményben azonban a város vezetőinek sok kellemetlenséget fog okozni az adományozás lebonyolítása. Megindul majd a városházán minden egyes esetben a nagy kijárás, mert egy-egy gyógyszertári engedély néha százezreket ér és ilyen értékes koncesszióért minden oldalról megmozgatják majd nemcsak a tiszt­viselőket, hanem a pártokat is. Végeredményben a közigazgatási bizottságban dől majd el az ilyen jo­gok odaítélése és miután minden egyes engedélyért előreláthatólag tömegesen fognak pályázni, a bizott­ság szavazás útján fog dönteni. a gyógyszertári jog adományozását a főváros közigazgatási bizottságára bízza. Eltűnnek a jernzsálemtelepi nyomortanyák Az új szükséglakások munkálatait nyilvános versenytárgyalásokon adják ki A Független Budapest írta meg először, bogy a főváros új szükséglakásokat akar építeni. Természe­tesen előbb az ezzel kapcsolatos fedezeti kérdést kell tisztázni, mert amíg pénz nem áll rendelkezésre, hiábavaló minden tervezgetós. A jelek szerbit erre a célra sikerül majd a kormánytól támogatást kapni, úgyhogy őszre 150—200 új szükséglakás építése lehe­tővé válik. Legelőször a lágymányosi Dunatöltésen, az úgynevezett Jeruzsálem-telepen lakó, úgy erkölcsi, mint közegészségügyi és közrendészeti szempontból veszélynek kitett családok elhelyezését akarják meg­oldani. Ezen a nyomortelepen 150 bódé van, a legel­képzelhetetlenebb állapotban és e bódékban mintegy 2000 lélek lakik valóságos állati sorban. Ezeket a nyomorbódékat most sorra lebontják, amint biztosítani tudják egy-egy család elhelyezését. A főváros külön felügyelőt küldött ki a telep ellen­őrzésére. Amint valahol lakás megüresedik, elsősor­ban jernzsálemtelepi lakót költöztetnek oda és ugyanakkor a megüresedett jernzsálemtelepi kuny­hót lebontják. Ennek ellenőrzésére hivatott a telepre kiküldött felügyelő, aki egyben megakadályozza, hogy a nyomor tanyára újabb lakó költözzék be. A Jeruzsádem-telepen valóságos szállodákat nyitottak egyes kunyhótulajdonosok. Van közöttük olyan, akik 5—6 kunyhót túkolt össze sajátkezűleg és ezeket al­bérlőknek adja ki napi 10—20 fillérért és egy-egy vis­kóban 10—15 embert is elszállásolnak éjszakára. A kormányzóné az Andor ucca sarkán lévő vá­rosi telken nemsokára megkezdeti saját költségén 20 szükséglakás építését, melybe ugyancsak jeruzsá- lemtelepi lakókat fognak beköltöztetni. Ezek a szük­séglakások a főváros tulajdonába kerülnek. A to­vábbi szükséglakások építésénél, a legutóbbi, sok kellemetlenséggel járt eset következtében a főváros többé nem mellőzi a versenytár­gyalást, hanem minden egyes munkát nyilvános versenytár­gyalás útján fog vállalatba adni és a vállalkozókat kötelezi arra, bogy a munkálatoknál a szegényjogi nyilvántartóban szereplő Ínségeseket foglalkoztassák. Végtelenül szövött pamut- és teveszőr­gépha|tószíjak, felvonó* és számító- hevederek, géphajjtókötelek hazai és tengerentúli kenderből és pamutból, selfakior- kötéi és gépfoajtózsinórok pamutból, nyer­sen és impregnálva, gazdasági és műszaki kötéláruk mindennemű kivitelben, kötél- szerelések: géphajtó- és sodronykötelek szere­lése és rövidítése. HEHE ANTAL cégi. SCHRENK MÁTYÁS hovederszövö-, kender- és sodronykötólgydra Alapíttatott: 1880 — Rákospalota — Tel.: 95-2 89 KUFFLER l-tápliszteket orvosok ajánlják [Gyermekeknek erőt felnőtteknek egészséget ád Minden gyógyszertárban kapható. Forgalomba hozza és főlerakat: A FÖLD RT., Budapest, II., Hermann Ottó-út 5. Teiefón: 52-6-01

Next

/
Oldalképek
Tartalom