Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-03 / 31. szám

(5 Független Budapest Budapest, 1932 augusztus 3. „KIRÁLY“ GŐZMOSÓ IV., Magyar ucca 3., VII., Király ucca 15., V., Bálvány ucca 23 VII., Dohány ucca 20. — Telefon. — Házhoz küldenek. 1934-re elkészül a Boráros téri híd A feltöltési munlíáK elKészülteK, ősszel már a pilléreKet raKjáK le és tavasszal már a szerelési munRáKat is megKezdiK A Budapesten tervezett új hidak közül a Boráros téri híd építése csakugyan komoly stádiumba jutott. Másfél évvel ezelőtt kezdték meg a lágymányosi holt Dunaág feltöltését és azóta, a téli hónapokat kivéve, szünet nélkül folyt ez a feltöltési munka. A lágymá­nyosi holt Dunaág feltöltése most rövidesen befejező­dik. 600.000 köbméter földet használtak fel erre a célra, melyet a Duna fenekéről a lágymányosi téli kikötő területén kotortak fel. A feltöltéssel 50.000 négyszögölnyi új terület­hez jutott a főváros. A munkálatok egymillió pengő költséggel jártak. Az. újonnan szerzett terület a hídfő környékének kialakításához, és rendezéséhez szükséges. Tekintve, hogy csak a holt Dunaág egy részét töltötték fel és hogy az új híd megépítése folytán előreláthatólag nagy fejlődésnek fog indulni ez a városrész, fíem ha­lasztható sokáig a feltöltés folytatása. A további te­rület eket már beépítési célokra fogják fehasználni. A Boráros téri híd építése egyébként lázas tem­póban folyik. A vasszerkezeti munkák az állami vas­gyárakban igen előrehaladtak. Ősszel már hozzá kezdenek a pillérek építésé­hez is, tavasszal pedig a szerelési munkák is megindulhatnak. A főváros, amely az építési költségek nagyrészét fe­dezi, pontosam fizeti minden hónapban az ingatlan- vagyonátruházási illeték felemeléséből származó 100.000 pengőt, amelynek átutalására kötelezettséget vállalt, Eddig már 800.000 pengőt utalt át a főváros erre a célra, míg az állam hozzájárulása feleannyi. Ügy számítanak, hogy a Boráros téri híd 1934-ben lesz átadható a forgalomnak. A dunai rakpartról már a jövő évben eltávolítják a teherpályaudvart, kiépítek az új villamos vágányo­kat és a rakpartok mentén úgy a pesti, mint a budai oldalon előreláthatólag a magán építkezés is nagy mér­tékben megindul. A főváros női tisztviselőit csak a kezelő irodákban szabad foglalkoztatni Gallina Frigyes tanácsnok — racionalizálási biztos — jelentése a női alkalmazottak munkásságáról A női munkaerők munkássága ellem Bök pa­nasz van az utóbbi időben a városházán. A polgár­mester nemrég adott ki rendeletet, amelyben köte­lezte a női tisztviselőket a gyors- és gépírás záros határidőn belül való perfekt elsajátítására, mert el­lenkező esetben a női tisztviselőket elbocsátják, il­letve nyugdíjazzák. Már ez a polgármesteri rendelet súlyos kitételt alkalmazott a női tisztviselők munka­teljesítményét illetően, mert megállapította, hogy a női tisztviselők tekintélyes része a hivatali szolgálat­ban csaknem használhatatlan. A nőtisztviselők kőid­ben már akkor kellemetlen érzést váltott ki a polgár- mester szigorú megállapítása, de a rendeletnek meg volt a várt eredménye, amennyiben 3D* a női tisztviselők, kivétel nélkül, azonnal je­lentkeztek a gép- és gyorsírói tanfolyamok látogatására. A tanfolyamokat nagy szorgalommal látogatják is és remélhető, hogy mire a vizsgáztatási ideje elérkezik, nem lesz egyetlen női alkalmazott sem, aki használ­hatóságáról tanúságot ne tudna tenni. Az elmúlt napokban újabb kellemetlen meglepe­tés érte a városházi női tisztviselőket, akik eddig nem voltak hozzászokva az őszinte és szigorú kritiká­hoz. Gallina Frigyes tanácsnok — mint racionalizá­lási biztos — kénytelen volt szintén szigorú hangot megütni és leszögezni azt a körülményt, hogy a női alkalmazottak egy tekintélyes része nem veszi komolyan hivatását, és az a törekvésük, hogy minél kényelmesebb beosz­tásba kerüljenek. MOÍRET F. ÖDöÍTrtI PAPIRNEMUGYÁR udapest, IX., Közraktár u. 24 gj rfnn sztító Gyártj a: GÖTZL „SID0L“ VegyiterméKeK Oá Budapest, VII., Cserei u. 14 Jjdra Jgy Telefonszám: Aut. 966—86, 968-27 A racionalizálási biztos, jelentésében rámutat arra, hogy a női tisztviselőket az ügykezelés ponto­sabb ágaiban a jövőben nem lehet többé alkalmazni, és ezentúl csupán gépírási teendők ellátására hasz­nálandók fel. Gallina tanácsnok ezeket mondja a női tisztviselők munkásságáról jelentésében: — Szomorú tapasztalatokat nyertem a hiva­tali vizsgálatok során a gépírónőnek gyors- és gépírása tekintetében. A női alkalmazottak nem is fektetnek súlyt ennek a tudománynak az elsajátítására, még a főváros ál­tal felállított kötelező tanfolyamokat sem akarják látogatni és minden eszközt felhasználnak arra, hogy c kötelezettség alól megszabaduljanak. Egyetlen és legfőbb törekvése minden női alkalmazottnak, hogy előadó mellé kerülhessen és ne kelljen a kezelő iro­dában dolgoznia. Éppen azért a mai rendszert, amikor a gépírónők állandóan egyes előadókhoz beosztva tel­jesítenek szolgálatot, fokozatosan meg kell szün­tetni és minden gépírónő, a titkárnők kivételével, az ügyosztályi segédhivatalban kell, hogy vé­gezze munkáját. Előadó mellett állandó gépírónő csak a legritkább esetben engedhető meg, tehát akkor, ha ügykörük ter­mészeténél fogva sok ügyfelet kell fogadniok és így nem érnek rá érdemleges munkát végezni. Ha az elő­adónak szüksége van diktálás céljából gyors- és gép- írónőire, úgy a segédhivataltól kell ezt meghatározott időre kérnie.' A gyorsírónő az előadónál felveszi gyorsírásba a szöveget és azt saját szobájában gépeli le. A kezelőirodából való távolmaradást a munkakö­rükben kell igazoltatni. Gallina Frigyes tanácsnok még azt is javasolja, hogy a női alkalmazottak gyors- és gépírás tudását időnként vizsgálják meg. Egy elfogulatlan bizottság vizsgáztatná bizonyos időközökben a női alkalmazot­tak tudását és képességük szerint osztályozná őket. Felállítanának a női alkalmazottak részére I., II., III. és IV. osztályú kategóriát és e kategorizálás alapj<hi volna csak meg a lehetőség a női alkalmazottak elő­léptetésére. A városháza női alkalmazottai nagy kétségbeesés­sel fogadták a rációim]izálási biztos szigorú kritiká­ját, annál is inkább, mert az általánosító természetű. ] Az új rendszer bevezetése neon tetszik a női tisztvise- j löknek, kik kétségtelenül kevésbe kényelmes helyzetbe ! fognak ezentúl kerülni. A női alkalmazottak a velük í szemben lépten nyomon tapasztalható hangulatot az­Nyomdafestékgyár Rt. Tel.: Aut. 952-85. Táviratcím: Farbenschmidt Rákospalota. — M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám : **52850. Folyószámla az Angol-Magyar Bank központjánál y&vt t Kii-, könyvnyomdái-, valamint of fsrtj estéiteket. Mint hillönlegességat htis7r.lt i olaj - mélynyomó, anilin - guminyomó és hódognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány ucca 41 G Vass és Kovács Karteien sodronyfonat-, kerítés-, k,wul ágybetét- és vas bútorgyár Budapest II. kér., Fő ucca 48 Telefón : Automata 517-87. — Alapítási év 1893 Magyarország aranykoszorús mestere SZLEZÍK LÁSZLÓ harang- és ércön­töde, harangfel- szerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Prangepán u. 77. szám Telefon: A. 913-53 Bazilika részére készült 7965 kg új Harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923 évi vasipari kiállításon aranyéremmel az 1925. és 1926 év' kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928 év' budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállítá­sokon nagy aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elis- merölevél I — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! — Elönvös fizetési feltételek! PPTRÍQQ f ÄQ7TA orvosi műszerész, í Ii I ÍIÜPÖ UAdAljU orthopadgép- és műszaki vállalat — Budapest, VII., Károly körút 5 Telefon : 37-5-09 — Gyógyászati segédeszközök, orthopádgépek, ludtalpbetetek, sérvkötők, kötszerek, sportcikkek, beteo-ápolási cikkek. Műszaki gumiáruk, a legmodernebb kézi tűzoító­készülékek, ipari gázálarcok, gépszíjak, mindenféle műszaki cikkek. Niekelezeseket vállalok. 99 Y11 §ÖÍÉJRt ® ® Accumulátorgyár B Részvénytársaság Budapest, V., Váci út 137-139. Tel. 92-3-09 Gyárt: TUDOR és VARTA rendszerű accunuilátorokat Közúti gőz- és mo- tornengeriésí vállöl WOLFF ERNŐ Budapest-Kelenföld. Kelenföldi Ul I Telefón : Aut. 59—9—68 Hindu csoholádéguór Budapest, IX,, Szvetenay ucca 20. sz. Telefón: József 45-8-95. készítményei a legjobbak, legolcsóbbak Padozat! munkák elsőrangú kivitelben szlavóniai tölgv- és biikkparkét, táblaparkét egy­szerű és díszes kivitelben, aszfaltparkét és hajópadlók Pestszentlőrinci Parkétgyár és Gőz­fűrész Részvénytársaság, Budapest, V., Rudolf tér 1. Telefón : Aut. 212—44 Miért lakik Ön bérben? Miért fizeti Ön a drága jelzálogtartozásokat? Kamatmentes kölcsönt folyósítunk: Házépí­tésre. Ingatlant terhelő drága kamatozású kölcsön leváltásra. — Felvilágosítás díjtalan „SAJÁT OTTHON“ ÉPÍTŐ-TAKAR ÉK-SZÖVETKEZET Budapest, VI, Vilmos császár-út 45., I. 2. Telefon: 24-8-72 LINÓLEUM ÉS GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE Budapest, IX., Lónyay u. 36. Telefón: Automata 887-49 Ajánlatok díjmentesen! Sztanó József Röntgen, diathermia és elektrotechnikai üzeme Budapest, Vili., Kisfaludy u. 18 Telefon : 38-1-25 Hatscher Károly okleveles gépészmérnök Budapest IX., üllői út 25 Telefon: 86-7-74 Saját gyártmányú Röntgenkészülékek, diathermiák, medikai- és elektrotechnikai készülékek zal igyekeznek korrigálni, hogy a legkomolyabban nekifeküsznek a munkának és legfőbb vágyódásuk, liog-y a főváros vezetői a legközelebbi alkalommal már elismerőbb, díosérőbb kritikában részesítsék a nő- tiszitviselők gárdáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom