Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-06-29 / 26. szám

Budapest, 1932 június 29. Független Budapest 7 33 analfabéta tanfolyam működött tavaly a fővárosban A Népművelési Bizottság szép beszámolója A rossz gazdasági viszonyok mellett is eredményesen dolgozott a bizottság A fővárosi Népművelési Bizottság most adta ki évi jelentését- az elmúlt évben kifejtett működésé­ről. Megnyugvással állapítjuk meg, hogy a népmű­velési tevékenység, a súlyos viszonyok ellenére, to­vább fejlődőit. Az előadások elevenek, vonzóak vol­tak, mert a száraz, a mindennapi életből távoleső, unalmas előadásoktól a hallgatók távol maradnak. Sajnálattal állapítja meg a beszámoló, hogy a hallgatóság száma csökkent, aminek oka a nehéz szociális és gazdasági körülmények­ben rejlik. Különösen a napszámosok, háztartási alkalmazottak és a gyári munkásság köréből jelentkeztek keveseb­ben. A magyar népművelés jelentős tétele az analfa­betizmus elleni küzdelem. Nyilvánvaló, bogy ezt a feladatot a népművelés egymaga sohasem fogja tudni megoldani, már csak azért sem, mert alig ké­pes évről-évre annyi embert az írás-olvasásra meg­tanítani, mint ahány az elemi népoktatás hiányai és a mostoha gazdasági viszonyok miatt analfabéta marad. Amíg az előző évben 29, addig tavaly 33 analfabéta tanfolyam működött a főváros­ban. Ezekre 850-en iratkoztak be, akiknek fele 35 éven felüli egyén volt. Az analfabéta tanfolyam hallga­tói között 168 ipari alkalmazott, 151 háztartási al­kalmazott, 117 napszámos, 101 katona, 34 köztiszta­sági alkalmazott volt. Legtöbbjük magyar anya­nyelvű de akadt közöttük számos német és tót is. A tanfolyamok hallgatói közül 491-en, tehát az ősz- szes hallgatók 54%-a tett eredményes vizsgát. Az elemi ismeretterjesztő tanfolyamokat 4016 hallgató látogatta, akiknek több mint fele 25 éven felüli korban volt. 36 ilyen tanfolyamot tartottak és azok végeztével 583-an, tehát a hallgatók 57%^a tett eredményes vizsgát. A népművelési tevékeny­ség egyik legfőbb feladata az iskolában szerzett is­mereteket felfrissíteni,- a felnőtt ember életszükség­letének megfelelően kielégíteni, az iskolákból kike­rült emberekben az önművelésre való készséget fel­ébreszteni. Tavaly 20 ismeretterjesztő tanfolyam működött szép eredménnyel. Ezeken inkább a fiatal korosztályok vettek részt. A közel 800 beiratkozott, egyén kétharmadrésze ipari ■munkás volt. A női élethivatásra való nevelést 11 tanfolyam szolgálta, 309 hallgatóval. Az ügyességi gyakorlati tanfolyamokon, 1960 hallgató vett részt. Nagy sikert ért el az újonnan létesített Fő­városi Szabad Egyetem,' mely minden állami és városi segély nélkül, tisztán a filléres tandíjakra támaszkodva, nemcsak hogy önmagát tudta fenntartani, de még hasznot is ered­ményezett. Más városokban a Szabad Egyetemeket a társadalom és a hatóság tartja fenn. A Népművelési Bizottság saját rendezésében és társadalmi egyesületek közreműködésével az elmúlt tanévben 6136 ismeretterjesztő előadást tartott, több mint 38.000 résztvevővel. Nagyon sokan vettek részt a kirándulásokon is: 161 helyre 212 kirándulást vezettek, melyeken 11.000 résztvevő volt jelen. Beszámol a, jelentés a bizottság hangversenyei­ről is. A Vigadóban rendezett hangversenyek kö­zönsége nagy arányban szaporodott, a városligeti ingyenes hangversenynek pedig 150.000 hallgatójuk volt. Munhácsij Gyula cég magyar kir. szab. takarék- tűzhely, kályha, kémény- toldó és lakatosárugyár BUDAPEST.VBI, RÓZSAUCCA39 TELEFON: J. 312—SO, 359—1 ALEXY GYÖRGY oki. (jépészmérnök villamossági és BUDAPEST, V., műszaki vállalata Fá ik Miksa u. 26-28 Széhcsfővarosi Pavillon WilNORUDER VÁII OS II Ilii NAPONTA KATONAZENE * A beolvasztott Autóbuszüzem meg­tartja Külön Kereteit és ügyvezetését A BSzKRt egyelőre nem tervez Különös változtatást az üzem vezetésében A jövő hónapban, július l'-ém megszűnik az Autóbuszüzem önállósága és az üzem irányítását a Baszkért veszi át. Amikor ez a terv annakidején elő­ször felvetődött, az Autóbuszüzem erélyesen tiltako­zott ellőne és a. Beszkárt sem lelkesedett nagyon an­nak megvalósítás',ért. Lassanként azonban minden oldalról megbarátkoztak a gondolattal, úgy hogy jú­lius 1-jén az egyesítés meg is történhetik. Meg kell ugyan állapítani, hogy az Autóbuszüzem fájdalmas érzéssel mond le önrendelkezéséről, de hiábavaló lett volna minden ellenvetése, mert ezt a, sorsot úgy sem kerülhette el. Látszat szerint azonban az Autóbuszüzem to­vábbra is megtartja mai kereteit és adminisztráció­ját, a tisztviselők, az, üzemvezetők továbbra is a Szent Domokos uccában fognak működni, csak a legfelsőbb irányítás lesz a BSzRt-é. Eleinte attól tartottak, hogy egyesítést esetén a Besz­kárt igyekezni fog a hatalmába került konkurrens vállalatot megbénítaná és a járatokat olyan útvona­lakra. terelni, ahol azok nem okozhatnak kónkurren- ciát a villamosnak. Erre az aggodalomra nincs ok, mert egyrészt a Beszkártnak már nem kell félnie az autóbusz kankurrenciáfiától, miután az Sajóit vállala­tának tekinthető és jövedelmezősége a Beszkártnak is érdeke, másrészt azonban és ez a legfontosabb: a köz- lekedésügyi ügyosztály őrködni fog afelett, hogy az autóbuszközlekedés fejlesztése a Beszkárt kezelése alatt is a közönség és a főváros érdekeinek megfele­lően történjék. A polgármester külön végrehajtási utasítást küldött a BSzKRt-nak az Autóbusz kezelésbe vétele ügyében és ebbeui hangsúlyozza, hogy a két vállalat közös igazgatás alá helyezésével nem kívánja érinteni az Autóbuszüzemi alkalmazottak jogviszonyát és illet­ményeit, miután ezt a kérdést akkor rendezik, amikor a két közlekedési vállalat végleges egyesítése létre­jön. Most csak átmeneti intézkedések szükégesek, mert a Beszkártnak előbb meg kell ismernie az Autó­buszüzemmel kapcsolatos kérdéseket, a gyakorlatban kell meggyőződnie arról, hogyan egyszerűsíthetné le az adminisztrációt, az üzemvezetést és az egész üzem fenntartását. Mindazonáltal a BSzKRt már most szabad kezet kap az Autóbusz üzemi tisztviselők és alkalmazottak munkaköreinek beosztására és a gazdaságos üzemvezetésre vonatkozóan. Értesülésünk Szerint a Beszkárt egyelőre semmitsem óhajt változtatni az Autóbuszüzem adminisztrációjá­ban éis csak fokozatosan hajtja, végre a szükséges­nek látszó reformokat. Körülbelül egy évre tervezik ezt az átmeneti álla­potot, addig nagyjában minden a régiben marad. Csak azután állapítják meg, hoi lohet egyszerűsíté­seket, leépítéseket keresztülvinni. Előrelátható, hogy a végleges egyesítés után megszűnik az Autóbusz- üzem mai külön számvevősége, könyvelősége, egysé­gesítik az elszámolásokat, a pénztárt és a kalauz- személyzetet. Az Autóbuszüzem, elnevezése továbbra is fennmarad, éppúgy, amint az egyesítés után fenn­tartották a Svábhegyi fogaskerekűvasút és a Budai­lona Döme és Társa Papár és srószereK gyári rahSára a ..Papfruialoinnoz“ BUDAPEST. IV.. ABANYHCZ U££A G Telelőn: Aus, 877-15 Alapflva: i?9©-ben ——————ma—— 970 méter mélységből 74° melegen tőr elő ama radioaktív hőforrás, amely a Széchenyi Gyógyfürdőt táplálja. Csúz, Izületi gyulladás, ischias ellen páratlan hatású. hegypálya önálló elnevezését. Az egyöntetűség ked­véért azonban a végleges egyesítés után sárgára. fog­ják festeni az autóbuszokat, hogy ezzel is dokumen­tálják az összes közlekedési eszközök egységét. Az átmeneti időre az Autóbusznál mutatkozó esetleges deficitet továbbra is a községi alap fogja viselni, egy év múlva azonban, ha a tényleges egyesítés meg­történt. már a Beszkárt veszélyére működik az autó­busz. Lehetséges az is, hogy addigra a különböző le­építések a racionalizálások révéin az autóbuszüzem de­ficitjét sikerül teljesen eltüntetni. Till Antal ügyve- zetőAgazgaló további intézkedésig ugyancsak meg­marad az üzem élén, ideiglenes szerződését határozat­lan időre meghosszabbították. A Beszkárt a közlekedésügyi ügyosztállyal egye­temben sok üdvös újítást fog keresztülvinni a két közlekedési vállalattal kapcsolatban. Ezek között leg­első lesz az Autóbuszról a villamosra való átszállás engedélyezése és a kocsik számának szaporí­tása. A Beszkárt nagy tőkéi mellett minden évben telik majd 15—20 új autóbusz beszerzésére, úgyhogy az autóbuszpark fejlesztése a főváors megterhelése nél­kül valósulhat meg. Karteien kívüli Fedéliemez-gyár Favorit Aszfalt és fedéllemezipar Szállít: Kátrányfedéllemez, bőrlemez és szige­telő lemezeket legjobb minőségben. ! ] Városi iroda- VI., Berlini-tér 2. Telefon: A. 23-3-S8 Gyár: X., Gyömröi-út 40. sx. Telefon: J. 389-17 Családi házal olcsón épít tehermentes telükre, vagy saját telkein kényelmes törlesztésre. Minden ópítő- iparosmunkát jutányosán vállal az Építőiparosok Szövetkezete Andrássy út 56 NYIRBOGDANYI PETRÓLEUMGYÁR RT. Központi iroda : BUDAPEST, VI., Andrássy út 2 Gyár: NYÍRBOGDÁNY BERTOLIN autó- és traktorolajok HELIOS autóbenzin, mindenfajta motorbenzin ALFA világító- és traktorpetróleum gázolaj, henger- és gépolajok, gép- és kocsikenőcsök PORMENTESITŐ OLAJOK SID0Lrtr,,lsimö G0I2LIIPOI „SID0L“ VegyitermélieK Gyára Rt. ©nudapcst'vn-’Cserei ”•14 Telefonszám: Aut. 966—86, 968—27 Közüti gőz- és iuo- íornengeriési vállal mernő Padapesí-Kelenföld, Kelenföldi út í Telefon : Aut. 59—9—68 OBLNDO^ERKÁROLYÉS^UhOIT oki. mérnök-kővezőmesterek, út- és csatornaépítési vállalkozók Budapest. Iroda : Horthy Miklós út 29. — Teleién: 69-2-99 Telep : X., Szlávy ucca 27-29. Telelőn : K. 76-74 Woltanka és Társa utóda Budapest, VT, Vilmos császár út 61. Alapíttatott: 1866. Telefon: 21-S-04. Szivattyúk. Motorok Műszaki és üzemszük- H4zi villamos segleti cikkek vízellátó Szárnyszivattyú LUTZ LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. BUDAPEST, VII. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. SZÁM, Fizessünk elő a „Független Budapest“ -re! Nyomdafestékgyár Rt. Farbenschmidt Rákospalota. — M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám : “52850. Folyószámla az Angol-Magyar Bank központjáná i KS-, könyvnyomdái-, valamint of fsetf estébekét. JVlint különlegességet 1 y készít t olaj - mélynyomö, anilin - guminyomó és bddognyomö festébe ftet. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány ucca 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom