Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-27 / 17. szám
Budapest, 193*2 április 27. Független Budapest / — \ égleg megszűnt egy tagsági hely a főváros közgyűlésében. Vitéz Keresztes'-Fischer Ferenc belügyminiszter leiratot intézett Ripka Ferenc főpolgármesterhez és közölte, hogy D almád y Ödön miniszteri tanácsos, a vasúti és hajózási főfelügyelőség főnökének a főváros törvényhatósági bizottságában viselt tagsága megszűnt. A vasúit és hajózási főfelügyelőséget ugyanis feloszlatták és miután üalmady Ödön, mini e hivatal főnöke, hivatalból volt tagja a főváros közgyűlésének, ilyenformán ebbeli megbízatása is megszűnt. Ez a tagsági hely így végérvényesen megszűntnek tekinthető és a törvényhatósági bizottság tagjainak szánna az eddigi 239-ről 238-ra csökkent. Ugyanebben a leiratban értesítette a belügyminiszter a főpolgármestert, hogy tíezegh- Huszúgli Miklós volt főkapitány tagsági helye az új főkapitányt, Ferenczy Tibort illeti meg. — Meghosszabbították a budai Széehenyi-körvasút építési engedélyét. Esztendők óta húzódik a budai Szé- chenyi-körvasút megépítésének ügye. Sárniezey Endre korinányfőtanácsos, aki a vasúté|)ítkezést kezdeményezte, még sem mondott le a budai körvasút megvalósításáról és ezért most újból folyamodott az építési engedély meghosszabbításáért. A kereskedelmi miniszter ezt az engedélyt meg is adta. A budai körvasút, a tervek szerint, a. Ferenc. József-liíd bndai hídfőjétől indulna, ki és a Gellérthegy, és Sashegy megkerülésével a Farkasvölgy mentén a Svábhegy, a Jánoshegy, Szép.juhászué, Budakeszi erdő, a Jiilianna-mnjor, Máriaremere, továbbá Solymár község érintésével az ürömi MÁV állomásig vezetendő fővonalból. innen elágazva pedig bmlapest—kelenföldi állor másig, továbbá a Remetehegy déli lejtőjénél elágazva Nagykovácsi községig, végül Solymár községnél elágazva Pilisszentiván községig vezetendő szárnyvonalakból állana. A vasutat villamosüzemre tervezik, de hogy az elgondolás mikor valósul meg, az a gazdasági helyzettől függ. — Új fényképpályázatot hirdet az Állatkert. Az Állat- keid igazgatósága tavaly rendezte első fényképkiállítását,, amely várakozáson felüli sikerrel végződött. A gazdag eredményen felbuzdulva, az Állatkert vezetősége elhatározta, hogy a fényképpályázatot az idén is megismétli. A pályázaton az év folyamán bármikor készült fényképpel részt lehet venni. A legszebb képek jutalmazására szerény pályadíjakat tűznek ki. A pályázat lejárati idejét még nem állapították meg, a részletes feltételeket az igazgatóság a közeli napokban közli. — Gundel Károly kapja.az állatkerti vendéglőt is. Az állatkerti belső vendéglő bérletét a főváros nemrégen egyoldalúan felbontotta, mert Kutassy Lajos, az eddigi bérlő, nem teljesítette fizetési kötelességét. A főváros elhatározta, hogy a jövőben az állatkerti belső vendéglőt nem tartja fenn külön bérleményként, mert a külső nagyvendéglő konknrrenciája mellett a belső vendéglő nem tud prosperálni. Ehelyett a két vendégtől egyesíteni akarják közös vezetés mellett. A polgármester most előterjesztést tesz az illetékes bizottságnak, járuljon hozzá, hogy az állatkerti belső vendéglőt is Gundel Károly vezetésére bízzák és felhatalmazást kér, hogy ebben az irányban wie a tárgyalásokat felvehessék. Megkezdték a jövőévi költségvetés előkészítését. Alig érkezett meg a főváros idei költségvetésére vonatkozóan a belügyminiszter jóváhagyó leirata, máris megkezdődtek az előmunkálatok az új, 1933. évi. költségvetés összeállítására. Sipőcz Jenő polgármester szerdán adta ki erre vonatkozó rendeletét és abban további takarékoskodást tart szükségesnek azzal az okadatolással, hogy csak a kiadások ismételt csökkentése árán lehel garantálni a főváros pénzügyeinek egyensúlyát. — Egyenlő közteherviselés a Kolumbusz uccában. Még 1900-ban kimondotta a főváros, hogy a Thököly út — akkoriban Csömöri út — mentén fekvő telkek Rendezésével kapcsolatban a Kolumbusz ucca folytatásaképpen tervezett útvonalat szabályozni kell. 1911-ben azt a korlátozást iktatták e telkekre vonatkozóan a telekköinyvbe, bogy a mindenkori ingatlantulajdonos tartozik a szóban forgó lelkek előtt elhúzódó Kolumbusz uccát az összes közművekkel, tehát csatornával. útburkolással és villany világítással ellátva teljesen kiépíteni, és egy évig jó karban tartva, a közforgalomnak, illetve a fővárosnak átadni. A Kolumbusz uccai ingatlantulajdonosok közül azok, akiket ez a korlátozás közelről érintett, beadvánnyal fordultak a fővároshoz. Igazságtalannak minősítették, hogy ugyanazon uccunak egyik oldalán fekvő inga lián tulajdonosai csak a közterületek bur- 1,-olásáról alkotott szabályrendeletben megszabni I mérték erejéig tartoznak a közműlétesítést megfizetni, míg az ucca másik oldalán fekvő telkek tulajdonosai a teljes útépítés költségeit kötelesek viselni. Most foglalkozott ezzel az üggyel a főváros és elhatározta, liogv a Kolumbusz ucca ingatlantulajdonosai! mentesíti a 30 év előtti tulajdonjogkorlátozás bekebelezése alól és valamennyi ingatlantulajdonost csak a szabályrendeletben megállapított útburkolási költséggel terheli meg. WIHART FERENC építész építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350 -97. ÁNON ANTAL ÉS MAI kövozőinesterek, út-, csatorna- és beton- építési vállalkozók, földmunka, vfcgkny- fektetés, mészkőbánya Vili., rutó-ulco 10. Telefon: J. 303-85 Rövidesen életbelépnek a térképes villamos- ' jegyek. A BSzKRt igazgatósága régóta foglalkozik I olyan jegyreform megvalósításának tervével, amely- j nők segítségével az utazási visszaéléseket kiküszöbölhetik. E tervek során merült fel a gondolái, hogy I térképes' villamosjegyeket rendszeresítsenek. A je- I gyen a kalauz kilyukasztja a kiindulási pontot. A | BSzKRI az e heti közlekedési bizottsági ülésen j részletes javaslatot terjeszt elő a térképes jegyek dolgában. A bizottsá.g hozzájárulása után az áj jegy- típust sürgősen életbelépténk.- A főváros és a sporttelepek. A Budapesti Torna Club és a M. Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak Sport Egyesülete beadvánnyal fordult a fővároshoz, hogy a Fehérvári út, illetve a Kőbányai út mentén levő sporttelepei használati idejét 10 évre hosszabbítsa meg a főváros. A BTC egyidejűleg azt a kérelmet is előterjesztette, hogy az egyenlő elbánás elve alapján, a főváros mentesítse a clubot a sporttelep használata után kikötött 10 százalékos bruttó bevételű részesedés fizetése alól. A polgármester a soprtegyesületek mindkét irányú kérésének teljesítését javasolja. Csak a Fővám téren szabad facsemetét árulni. A polgármester rendeletét adott ki a. kertészeti telepek felülvizsgá,tatáról és a faiskolai terrnesztvé- nyek forgalmának, szabályozásáról A rendelet fa is- kólái felülvizsgáló helyibizottságot alakított, amely feladatát a közgazdasági ügyosztály keretében látja cl. A rendeld, szerint gyümölcsfákat a jövőben az egész főváros területén kizárólag a fövümtéri piac egy elkülönített helyén szabad árulni, az erdő- és mezőgazdasági hivatal alkalmazottai az őrizetükre bízott területen kötelesek ezentúl a faiskolai ter- mesztvfínyeket szállító minden járművet és egyént szigorúan elleőnrizni, vájjon az előírt szállítói igazolvánnyal rendelkezik-e. Hu gyümölcsfát szállító egyén érvényes szállítói igazolványt nem tud felmutatni, az illetőt igazoltatni kell, a fát le kel] foglalni, a származási helyet ki kell nyomozni és a kerületi, elöljáróságnál a büntető eljárást meg kell indítani. ______VÁLLALKOZÁS______ A kövező- és útépítőipar panasza az OKH ellen Az OKH a kövezőipar teljes mellőzésével házikezelésben végeztet csatornázási munkákat A főváros út- és csatornaépítő iparosai rendkívül rrdekes beadványban fordultak a kereskedelmi miniszterhez és a főváros illetékes ügyosztályához. E beadványban panaszt emelnek az OKU ellen, amely intézmény a Budapest-rá kos falvai Kertváros j csatornázási munkálatait házi kezelésben végezteti j és ezzel nem csupán a csatornaépítő iparosok némi munkához való juttatását teszi lehetetlenné, de veszedelmes precedenst teremt arra, hogyan lehet a jövőben ezt az érdemes és értékes adóalanyt minden ily an'Irányút közmunkából kizárni. A panaszos beadvány elmondja, hogy az említett munkát az OKH finanszírozza. E közcsatorna jellegű építkezést elkészülése után a főváros kezelés végett átveszi. Az előirányzott építkezési költség 600.000 P. A felmerült munkát az OKH teljesen saját kezelésben végzi, iparosok és a szükséges felszerelések hiányával. A munkát 1932 április 11-én már megkezdték. A mai idők nagy munkanélküliségében — mondja a beadvány — nem találjuk gazdaságosnak, hogy egy (iOO.OOO pengős munkát felszerelés és szakképzett emberek nélkül, iparosok teljes kizárásával, házi kezelésben végezzenek. Eltekintve az ilynemű munkára teljesen felszerelt iparosok nyomorúságától, az adóalanyok gyengítésétől és főleg, hogy fenti munka után sem az ál lant sem pedig a főváros bevételt nem remélhet: az állami vagyon pazarlását látjuk. Pazarlást látunk akkor, mikor tömegével vannak jólfelszerelt iparosok és az OKU a munka építésére feleslegesen költ anyagbeszerzésre, mellyel a munkát végeredményben drágítja. Drágítja mar avval is. hogy ily munkát még nem végző és gyakorlat lat vem bíró embereket alkalmaz. Kern valószínű, hogy az OKH kebelében hamarosan hasonló terjedelmű munka kerüljön kivitelre, melyből adódik, hogy befektetett 1 őkéje és bevásárolt fel szerelése nem amortizálódhat. Kénytelen lesz fel-» szerelését olcsón eladni. Emellett az iparosok felszerelése is — munka hiánya folytán — tönkremegy. Kegy pontba foglalható sérelmeik sürgős orvoslását kérik az iparosok, akik végül rámutatnak arra a veszedelmekre, amely e mögött a konkrét eset mögött rejlik. Az OKH ugyanis a nagy tőke- befektetést és felszerelését amortizálandó, mint vállalat akar tovább működni és idővel konkurrensévé válik iparosainknak. Amikor a főváros agyonnyomorít ott ipari társadalma élet-halúlharcát folytatja a hatósági és közüzemek ellen, ugyanakkor nem engedhető meg, hogy egy közintézmény üzenjen hadat egy nagy múltú, a főváros fejlődésében nagy érdemeket szerzett és a főváros háztartásának biztosításához nagy összegekkel adózó ipari ágazatnak. Munkához juttatják a kisiparosok tömegeit Minden megosztható szállítást több iparos közt oszt szét a város A közmunkák idén nagyon megritkultak és a főváros alig- tud valamirevaló foglalkoztatást, munkaalkalmat juttatni az iparosságnak. Más években ilyenkor tavasszal néhány tucat versenytárgyalási hirdetmény hemzsegett a főváros hivatalos lapjában, míg most elvétve akad csak egy-két kisebb munkáról vágj' szállításról szóló pályázati közlés. Az iparosság, amely tétlenségre van kárhoztatva, nagy türelmetlenséggel várja egy-egy közmunka kiírását, és ha ez a ritka eset beáll, tömegesen jelentkeznek az ajánlattevők. Mint legutóbb is jelentettük, a cipő- szállításra nemrégen 130 kisiparos nyújtotta be ajánlatát. A főváros igyekezett ezeket a kisembereket a lehetőséghez képest minél nagyobb tömegben munkához juttatni. A 130 pályázó közül 45-en kap tak megbízást a cipők elkészítésére, ami a legnagyobb megelégedést keltette a cipőiparosok táborában. Ez a megosztás nem az utolsó ilyen eset, mert a főváros vezetősége elhatározta, hogy Gyártmányok kitűnő anyagból a leggondosabban készülnek! idetartoznak a különféle hengerelt kereskedelmi árukon kiviil az ipari stabílmótorok, lokomobilok, traktorok, cséplőgépek és más mezőgazdasági gépek. Útépítő (úthengerlő- és útgyalu-) gépek, lakókocsik. Vas- és acélöntvények, öntöttvas csövek, kar kás kályhák és kereskedelmi öntvények. — Teudloff-Díttrich-lele armatúrák, szivattyúk stb. — Teherautomobilok, autóbuszok a „Meicedes-Benz,s gyártási szab szerint a hazai különleges úti viszonyoknak a legjobban megfelelő kivitelben készülnek. Kombinált tűzoltó- és locsoló-autók. Lajtos öntözőkocsik. — Jobbágy Féle szab. folytonégö kályháink a háztartásokban és középületekben, is árián f o I \i i I á dnc í+á cf átt á raián latot I iskolákban, hivatalokban stb. a legjobban használhatók, »verjen Tel VI lagOSIiaST eS arajamaiOl! MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai út 21 Telefon i József 460 29 PH0SPH0RBR0NZ0K és KÖNNYŰFÉM - DUGATTYÚK minőségileg — elismerten a legjobbak! Nagy raktári készlet ph.-bronzokból és könnyűfém- dugaityukból. Gyártja : SCHÜTZ TESTVÉREK fémöntődéje, motor és gépgyára. Budapest, II. kér., Káplár ucca 3. FIZESSÜNK ELŐ A „FÜGGETLEN BUDAPEST -re