Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-02 / 48. szám
Budapest, 1931. december 2. 7 Független Budapest Szomorú lesz a városházi karácson Elmarad a Karácsonyi segély és a félévi jutalmazás, mert egyíKre sincs fedezet Megírta ;i Független Budapest, hogy n fővárosi tisztviselők körében nagy izgalmat váltottak ki a nyugdíjleszállításról és a szolgálati aló felemeléséről kolportált hírek. A nyugalom még mindig nem állott helyre, mert a cáfolatok után illetékes körök csak megerősítettéh- a hír eszi elések alaposságál. Hiábavalónak látszik tehát a tisztviselői érdekeltségek minden tiltakozása. A fővárosi tisztviselők nap-nap után élj meglepetésre ébrednek. Az eddigi, fizetései vonások és jogfosztások nyomán a közeljövőben újabb nem remélt meglepetésben lesz részük. Beavatottak szerint teljesen bizonytalan az idei karácsonyi segély, amely pedig költség vetés Heg volt előirányozva s bár minden évben akadályok tornyosultak a kifizetés elé. mégsem maradt el egyetlen egyszer sem. Az egyhavi fizetésnek megfelelő karácsonyi segély volt az, melyből a fővárosi tisztviselők kissé kiöltözködhet- tek, családjuk szükségleteit kielégíthették és a kereskedők karácsonyi forgalma is ezekre a tisztviselői ünnepi jutalmakra volt alapítva. Most arról beszélnek, hogy az idén semmiesetre sem lesz karácsonyi segély, mert, nincs rá, fedezet. A FANSz vezetősége illetékes tényezőkkel tárgyalásokat folytatott, hogy legalább félhavi segélyt folyósítsanak az adósságokban elmerülő tisztviselőknek, de a kérelmet egyszerűen visszautasították azzal, hogy a mai viszonyok között nem is kísérleteznek ilyen jaiaslat előterjesztésével. Ha csak az utolsó percben a, belátás nem kerekedik felül, a fővárosi alkalmazónak idén teljesen elesnek a karácsonyi segélytől. A külföldi kölcsöntörlesztések körül keletkezett pénzügyi bonyodalmakat, sajnos, a főváros hátrányára oldották meg. A Bázelben hozott választott bírósági döntés kötelezte a fővárost az ostendei egyezmény alapján teljesített kamatszolgáltatás font- árfolyamdifferenciájának megtérítésére. Mint ismeretes, az ostendei egyezmény szerint a külföldi kölcsönök kamatait és a tőketörlesztést a főváros angol fontban, svájci frankban, vagy hollandi foHntban fizetheti, azonban a hitelezőknek jogukban áll meghatározni a kívánt valutáit. A főváros a múltban angol fontban teljesítette a fizetéseket és ebben a valutában utalta át az elmúlt hónapokban is az esedékes kamatrészesedéseket. Havonta mintegy 650.000 pengőt kitevő összeget utal át a főváros kamatok fejében a, hitelezők bázeli megbízottjainak, a font értékcsökkenése óta azonban a megfelelő fontösszegért kevesebb pengőt kellett átutalni. A legutóbbi három hónapban 400.000 pengőt takarított meg ilyenformán a főváros. A hitelezők azonban, mint ismeretes, nem akarták ■elismerni a csökkent értékű fontvalutában történt •fizetéseket, mire Baselben összeült a választott bíróHasonlóképpen veszélyben van az úgynevezett félévi jutalmazás is. Ez év közepén tudvalévőén meg vonták az összes tisztviselőktől az eddig élvezeti külön munkudíjakat, jutalmakat és más mellékjárandóságokat, amelyeket a, tisztviselők vagy rendszeresen havonta, vagy esetenként kaptak. Csak néhány kivételes beosztásban lévő tisztviselőnek hagyták meg továbbra is az alaposan lecsökkentett külön munkadíjat, míg a tisztviselők zömére nézve az volt a határozat, hogy az arra érdemesek a szorgalmas, hivatalos órákon túl is dolgozó alkalmazottak félévenként részesülnek julalmazásban. Most, az év végén lenne esedékes első alkalommal a félévi jutalmazás, amit a tisztviselők érthető türelmetlenséggel várnak, mert mindenki rettenetesen rá van szorulva arra a két-háromszáz pengőre, amire jutalomként igényt tart. Az elterjedt hírek szerint azonban a főváros idei büdzséje annyira kimerült, hogy semmi fedezet sincs a jutalmak folyósítására. Az egyes ügyosztályok és hivatalok most végeznek számításokat annak megállapítására, hogy hol van a költségvetésben olyan megtakarítás, mely az érdemes tisztviselők jutalmazására fedezetül szolgálhatna, de sajnos, ez a kutatás eddig nem bizonyult eredményesnek. A jelek szerint a városházán szomorú lesz az idén a karácsony. | súg, amely az ilyen vitás kérdésekben hivatott dön- I teni. Az ítélet lesújtó volt a fővárosra nézve, ameny- i nyiben a választott bíróságarra kötelezte a fővárost, hogy a legutóbbi három hónapban eszközölt fizetések után a régi és a mostani fontértékkülönbözetet térítse ine'jf: A főváros tehát kénytelen utólag kifizetni a 400.000 pengős különbozetet, melynek megtakarítását remélte. A jövőhavi esedékességet már svájci frankban vagy hollandi forintban kell a fővárosnak fizetnie. A főváros szempontjából effektiv károsodást nem jeleni a választott bíróság ítélete, miután a kölcsönök törlesztésére és kamataira szolgáló összegek még a régi valutaértékelés alapján vannak előirányozva a költ- J ségvetésben. j Ami a december 20-án lejáró négymillió dolláros I függőkölcsönt illeti, az új kormányrendelet értelmé- j ben a főváros a pénzügy minis tér ium és a Nemzeti | Bank bevonásával köteles a függőkölcsön meghosz- | szabbításáról tárgyalni. Nehézségek ezen a téren ! egyáltalán nem történhetnek, valószínű azonban, i hogy a prolongáció csak rövid időre fog szólni és I szükség esetén az újabb lejáratkor további prolon- ' gálás következik. i tartozás hátrahagyásával vonul ki idő előtt a J bérletből, valamint az lbusz vigadóbeli bérleté- 1 nél, ahol a vállalat a 7500 pengős házbér miatt felmondotta az igazgatói irodák bérletét. Más bérleti felmondások is várhatók. A mai viszonyok mellett, a főváros alig akad majd uj bérlőre, még kevésbé olyanra, aki a régi, magas összegeket megfizetné. Az utóbbi időben tartott különböző pályázatokon alig volt résztvevő, sőt voltak olyan bérletek, mint például a városligeti Kolegerszki-kioszké, melyre egyáltalán nem akadt reflekíáns. Egymásután kérik nemcsak a fővárossal szerződéses viszonyban lévő vendéglős és kávésok, hanem a városi házak bérlői és a különböző helyfoglalási engedélyekkel rendelkezők a bérek és díjak leszállítását. Kétségtelen, hogy ha a főváros ezeket a kérelmeket teljesíti, úgy jelentős jövedelemveszteség érné. Ez a veszteség I azonban sokkal kevesebb volna, mintha a bér- I lök a bérleményből kivonulnának és a helyiségek liosszabb-rövidebbí időn át parlagon hevernének. A városi házakban máris tucatjával állnak üresen a lakások, mert magánházakban, ahol mindenütt legalább d—4 kiadó lakást hirdetnek a kapukra kiragasztott cédulák, ma már olcsóbban lehet polgári lakáshoz jutni, mint a városi épületekben. Főleg a bankok által épített új városi házak lakbérei tűim,agasak a mai viszonyokhoz mérten és bár a főváros vezetői már többízben hangoztatták, hogy a házbéreket arányosítják, erre vonatkozóan még mindig nem történt intézkedés. A főváros már eddig is sokkal többet veszített az üresen álló lakások elmaradt bérei miatt, mintha 10—15%-kal mérsékelte volna a házbéreket. Illetékes tényezőknek tehát az a kívánságaik, hogy a főváros az egész vonalon -vegye revízió alá a bérleti szerződéseket és pályázatok mellőzésével enyhítsen a jelenlegi bérlők helyzetén, A vendéglői, kávéházi béreket, a különböző kioszkok béreit néhány százalékkal — egyelőre egy évi időtartamra — mérsékelnék, a házbéreknél a magánforgalomhoz arányosodó házbéreket állapítanának meg. Mérsékelnék a különböző helyfoglalási díjakat, a koncessziók utóm járó engedélyi díjakat is. A pénzügyi ügyosztály természetesen tiltakozik e törekvések ellen, noha be kell látnia, hogy a kevesebb bér még mindig több, mintha az üresen álló bérleményekért semmi jövedelem sem folyik be. BUDAPEST SZEKESFOVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kaptiató minäenütt! TeSefon ’. Aut. 530-03 Waldmann Sándor A főváros vegye revízió alá az Összes bérleti szerződésedet A. külföldi kölcsöntörlesztések bonyodalmai 400 e/.ei* pengő elmaradt haszon — Prolongálják a decemberben lejáró függőkölcsönt Sorra monüjáh fel bérleménijeihef a főváros bérlői — A régi bérlőK nem gijőzíh a régi árahaf — Drágáh a lakásoK a főváros bérházaiban A Független Budapest néhány hét előtt mar jelezte, hogy a főváros egyes bérlői mozgalmat indítottak szerződéseik revíziója, illetve a megállapított bérösszegek leszállítása érde- kében. Azt is közöltük, hogy a főváros elvi szempontból generálisan elutasítja ezeket az igényeket egyrészt, mert ragaszkodik a szerződéses kikötésekhez, másrészt, mert egyik-másik bérlő részére nyújtandó engedménnyel nem j akar veszedelmes precedenst gyakorolni. A városgazdasági bizottság midi heti ülésén tényleg elutasította az összes bérleszállítás iránti kérelmeket, csupán Gundel Kárólv esetében tett némi kivételt, amennyiben egy évre feloldotta a szerződésben | garantált minimális bérösszeg fizetése alól és ' i csupán a bruttóbevétel százalékos részesedésére ! módosította erre az időre a bérfizetést. Az ügyek ezzel még nincsenek elintézve, mert ezen a héten a törvényhatósági tanács foglalkozik az előterjesztésekkel. Értesülésünk szerint a tanácsban olyan javaslat fog elhangzani, hogy a főváros vegye revízió alá az összes bérleti szerződéseket és a mai gazdasági viszonyoknak megfelelő új béreket állapítson meg. Mostanában egymásután előfordul, hogy a bérlők nemi tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek, melyeket még- jobb viszonyok mellett vállaltak és ezért vagy tönkremennek, vagy pedig felmondják a bérletet, ahol erre módjuk van. Ilyen eset állott elő Kid assy Károly állatkerti vendéglős esetében, aki több mint 15.000 pengős .egészségügyi-, kórházi-, víz-, gőz-, légszesz-szerelvények, műszaki cikkek és fémáruk kereskedése. - Fürdőszoba-, mosdó-, klosett-berendezések o gy választékban. Budapest, VI, Vilmos császár út 61. Tel.: Aut. 102-74 LEGEZA SZILVIUS MOTORCSÓNAK ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM BUDAPEST, III., LAJOS UCCA 145 TELEFON : AUT. 625-30 ER II í LY I UDVARI FÉNYKÉPÉSZ NÍINTEZETE IV KFIM1IET. SEMMELWEIS-UTCA 2. SZÁM Ovegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús Uvcgfcstó'mestere Budapest, Vili.. Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapitíatott 1894 CYIíLOP OARAGE Hözép-Európa legnagyobb és legmodernebb autó* garagea 500 férőhellyel, zárható boxoK, Központi fűtés, úrvezető szolgálat, éjjel nappal benzin, olaj, műhely Kiszolgálás. Autószalon, bérautók. VII., Kertész ucca 24-28. Zoalrte,e1&a%3eJ