Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-12-02 / 48. szám
4 Független Budapest Budapest, 1931. december 2. Sipőcz Jenő polgármester csak lényegesen módosított ajánlat esetében kezdhet új tárgyalásokat a HÉV megváltásáról A törvényhatósági tanács elfogadhatatlannak minősítette a HÉV ajánlatot Ha az érdekeltek új ajánlattal jönnek, a polgármester ismét megindíthatja a tárgyalási A HÉV megváltása ügyében hosszas vajúdás után végre állást foglalt a főváros legilleté- kesebb fóruma: a törvényhatósági tanács. Közel két esztendővel ezelőtt nyújtotta be a luxemburgi bankérdekeltség Sipőcz polgármesterhez a HÉV megváltására vonatkozó ajánlatot. Előbb puhatolódzó tárgyalások folytak; majd szakértői bizottság kiküldésére került a sor. Külön szakvéleményt készített a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség és a BSzKRt is. A kérdés lényege az volt, hogy a főváros 1. különösebb befektetések nélkül veheti-e át a HÉV-et és 2. az évi tiszta jövedelem fedezi-e az annuitást? n ,,, A Vasúti és Hajózási Főfelügyelőség szerint 2.5 millió, a BSzKRt szakvéleménye szerint 16 millió pengő értékű beruházásokra volna sznk- ség, ami pedig a tiszta jövedelem kérdését illeti, ebben a tekintetben a szakbizottság olyan értelmű véleményt nyilvánított, hogy nem lehet 1,91)0.000 pengő tiszta jövedelmet elérni, már pedig ekkora összegre van szükség évenként tőketörlesztésre és kamatokra. Ilyen előzmények után került sor a tanács állásfoglalására. Az érdekeltség Hunyadi János természetes keseríívíz ivókúrákra az emésztőszervek betegségeinek kiváló gyógyvize időközben többször meghosszabbította az opció határidejét, amely hétfőn, november 30-án járt le. A tanács a közlekedési és pénzügyi szakbizottságok előzetes véleménynyilvánítása alapján foglalkozott a kérdéssel. A közlekedési szakbizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy közlekedési és szociális szempontból szükség van a HÉV átvételére, a pénzügyi szakbizottság azonban meg állapította, hogy az ajánlat jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ellenben arról szó lehet, hogy a polgármester új tárgyalásokba bocsátkozzék, amennyiben az érdekeltség hajlandóságot mutat az ajánlat kedvező módosítására. A törvényhatósági tanács hétfőn rendkívüli tanácsülésben foglalkozott a HÉV-ajánlattal. Hosszabb vita után a törvényhatósági tanács teljesen magáévá tette a pénzügyi szakbizottságnak az álláspontját, amely szerint elfogadhatatlannak minősíti a HÉV megváltására vonatkozó ajánlatot. A tanács felhatalmazta a polgármestert, hogy amennyiben az érdekeltség az opciót meghosz- szabbítja és módosított ajánlattal jelentkeznék, újabb tárgyalásokat kezdjen. Ezekután az érdekeltségen múlik, hogy milyen további lépésre szánja magát. Előreláthatóan az opció meghosszabbítására és újabb tárgyalások megindításéira kerül a sor. Annyi bizonyos, hogy csak lényegesen módosított ajánlat kerülhet ismét az illetékes városházi fórumok elé. Az Ügetőverseny Egylet elnyeli a főváros százezreit Az új ügetőversenypálya Kedvéért nemcsak a főváros érdekei károsulnak, hanem a testnevelés és a magyar kultúra is — Kérdések, amelyek feleletre várnak Az egykori Tattersall területén javában épül az új Ügető versenypálya, de a munka olyan lassan halad, hogy előreláthatólag csak a jövő év nyarán lesz átadható rendeltetésének az új pálya. Ez a nagyszabású építkezés tulajdonképen közpénzen jön létre, mert a földművelésügyi miniszter utasítására a különböző kulturális és jótékonysági alapok kénytelenek voltak lemondani arról a részesedésről, melyet a. totalizator forgat ómból kaptak. Erre azért volt szükség, mert az új ügetőpálya építkezésének költsége — mielőtt niég a munkához hozzákezdtek volna — az eredeti előirányzat duplájára emelkedett: két millió helyett négy millióba kerül az építkezés, ilyen nagy befektetési költségeket pedig az Ügetőverseny Egyesület a bevételekből nem tudott volna amortizálni. Ügy oldotta tehát meg a kérdést, hogy a totalizatöradót visszaadják az egyesületnek arra az időre, ameddig a pályaépítési költség megtérül. A kölcsönt nyújtó pénzintézetnél a fővárosnak és a többi, érdekelt hatóságnak is garanciát kellett vállalnia a részesedések visszafizetéséért. Az Ügetőverseny Egyesület nagyszerű üzletet csinált. A 15 éves területhasználati idő is csak attól a naptól számítódik, amikor az új pályán az első versenyt lefutják. Így több mint egy évet nyert az egyesület és ugyanennyit veszített a főváros. Az Erzsébet királnéúti pálya használati ideje már az év végén lejár, de miután az új pálya tavaszig nem lesz készen, valószínű, hogy. néhány hónappal a MÁV kitolja a szerződési időt, hogy nyárig még az Erzsébet királynéúti pályán tarthassák az ügető versenyeket. Mondják, hogy súlyos viták voltak a személyzet átvétele körül, miután a szerződés kötelezi az egyesületet, hogy a Tattersall összes tisztviselőit és alkalmazottait saját szolgálatába vegye át. A főváros pedig megkezdte a vágóhíd, mögött az új lóvásártér építését, amire 140.000 pengőt fizet rá, mert az Ügetőverseny Egyesület, amely miatt a lóvásárokat ki kellett telégíteni a Tatter sáliból, csak 100.000 pengővel járul hozzá a negyedmilliós építkezési költséghez. Ki a felelős mindezért? Kinek vagy kiknek a kedvéért kell a fővárosnak ilyen súlyos^ áldozatot hozni? Kiket kell mindezekért kérdőre vonni? Ezek azok a kérdések, amelyekről nem szabad megfeledkezni, melyekre előbb-utóbb mégis csak felelni kell. |(l 6llUl Olajkereskedés ezelőtt v. Gyurkovich és Társa Budapest, V.t ftSásSor u. 6 TeSefőnt 802—29. szám. mssm líáüöLY Központi fűtés-, szellőztetés-, vízvezeték-, csatornázás-, fürdő-, egészségügyi- és légszeszberendezési vállalata Budapest, V., Mária Valéria ucca 19. Telefónhívó: 827-82 SCHMIDT TESTVÉREK "mi i1 WiiM ..inimwi nin■■ i i ■■■mii ii <i i !■un Nyomdafcstéhgyár Rt. Tol.: Aut. 952-85. Táviratcím: Farbensohmidt Rákospalota. M. Kir. Postatakarékpénztár! csekkszámla szám: *‘52850 Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánáj Gyárt: Kő-, könyvnyomdái-, valamint offsetfestékeket. Mint különlegességet készít: Gyár és központi iroda; Rákospalota, Pázmány-u. 41 M HÉT Éber — és az üzemek Éber Antal beszédei mindig élvezetesek. A közgyűlési terem hirtelen megtelik olyankor, ha szólásra emelkedik, így volt ez a költségvetési vita során is. Éber beszélt, a közgyűlés hallgatta. Amikor befejezte az üzemek elleni támadását, szinte kellemetlen volt — főképpen a következő, szűzbeszédét tartó szónokra —, tömegesen vonultak ki az emberek a büffébe; ha én elnök lennék, az ilyen beszédek után rövid szünetet adnék. Éber beszélt: csépelte, verte az üzemeket. És mondjuk meg min gyárt itt, hogy nem az az Eber beszélt, aki egyik vezérlő politikusa a fővárosnak, hanem a másik, aki a Kereskedelmi és Iparkamaráinak képviselője. Hogy ez a kettő nem találkozhatik egymással, az nagyon nagy kára a fővárosnak. Éber Antal minden tudásával, szónoki készségének minden argumentációjával és temperamentumos hevületének egész szug gesztivitásával igaz ügyet védett, a kereskedelem és ipar érdekét és a védelem körül nem is volt baj. A baj a támadásnál bukkant fel, akkor, amikor a bizottsági tag alul maradt a kamarai elnökkel szemben. Nem volt objektív Éber Antal. Elragadtatta magát, ütött, ^ vagdfdkozott jobbra-balra, „akit érek, azt ütök“, sorra vette az üzemeket és amelyik elébe került,, azt ütötte. Egy kis, egészen kevés objektivitással sokkal nagyobb sikere lett volna, de éppen ez a csekélység hiányzott belőle. És ezen vesztette el a csatát. Szó sincs róla.- rendet kell teremteni az üzemi kérdésben. De ezt nem lehet gyűlölettel, nem lehet állandó „delendam censeo“val elintézni, ehhez szeretet kell és az a tudat, hogy a főváros érdekei nem ellentétesek a kereskedelem ésr ipar érdekeivel. Éber ezt nem érzi. Őt befolyásolja az a rengeteg sirám, amely a kamara tagjai felől árad, az a, pusztulás, amelyet napról-napra látnia kell és minthogy ezen segíteni ő sem tud, más sem — ki akarja dobatni a divánt■ Előveszi a „prügelknabe“-t, a fővárosi üzemeket és ott vezeti le háborgó indulatát. Az elmúlt héten aztán újból felszólalt Éber Antal és most már mérsékeltebb volt. Ezúttal felülkerekedett benne a politikus és ennek megfelelő határozati javaslatot terjesztett elő, melyet a közgyűlés el is fogadott. Most már csak néhány üzemet akar megszüntetni és megkegyelmez az Él elun szerüzemnek is, amelynek jövőben való működését már csak a kereskedők által árusítandó tömegcikkek gyártására kívánja korlá tozni. Hogy mit jelent a fővárosra egyfelől, az iparra és kereskedelemre nézve másfelől közüzemek megszüntetése, azt tudjuk már az eddigi tapasztalatokból. Az üzemellenes hangulat nyomása alatt jó néhány üzemet szüntettek már meg, a fővárost óriási, károk érték, de tessék csak megkérdezni a Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletreméltó elnökét: volt-e haszna belőle az iparnak és kereskedelemnekf Akármilyen elfogult, mégsem válaszolhat mást, mint hogy nem volt. Nem szállunk szembe Éber Antal egyes adataival, részletekre nem térünk ki, átengedjük ezt az üzemeknek. Mi csak az elvi alapot nézzük, a nagy kérdést, amelyet Éber nem akar meglátni. Ö csak a fákat látja, mi az erdőt. És ehhez az erdőhöz nem szabad fejszékkel, fűrészekkel közeledni, mert ezek jelentik az egészséget, a főváros és a lakosság legfontosabb érdekeit. A henteseknek fáj az élelmiszer üzem, a volt temetkezési vállalkozóknak a temetkezési üzem. De már a temetkezési vállalkozó nagyon meg ■vau elégedve az élelmiszer üzemmel, állandóan öli vásárol, olcsóbban és jobban, mint. máshol. És így van ez minden viszonylatban elejétől végig. A mai izzó, kétségbeesett hangulatban nagyon könnyű dolog támadni,, de szörnyű nehéz alkotni. Éber Antal le akarja rombolni azt, amit a főváros sok évtizedes munkával és rengeteg küzdelemmel teremtett, nirvánát csinálni abból a virágos kertből, amely megmaradt a magyar gazdasági élet pusztaságában. A főváros üzemeit nem szabad, odadobni hangulatok prédájául. Nem áldozhatjuk, fel azótaI jelszavakért. Még ha azt tudnák, hogy tényleg használnánk ezzel az áldozattal az iparnak és kereskedelemnek, akkor is ezerszer meg kellene gondolnunk, szabad-e ekkora áldozatot hoznia a fővárosnak, de amikor tudván tudjuk, hogy az Éber követelte óriási áldozatok senkinek sem használnak, ellenben ártanak a fővárosnak és mindenkinek, akkor bűnösök lennénk, ha nem védenénk, meg minden erőnkkel a, főváros legnagyobb értékeit, azokat az üzemeket, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen a, főváros egész gazdálkodása. I FDTITP fÁhJAQ VASSZERKEZET- LJLí ílLft JülSsUO ÉS VASÁRÜGYÁR Budapest, X., Asztalos Sándor-út 8. Telefon: József 333-60 GYÁRT: mindennemű híd- és középítési vnsszerkezeteket, lakatosarukat, redőnyöket, kovaesávukat — Egyedüli gyártója a K ö p p 1 i.u g e r-rendszerü idomvasablakoUuak