Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-11-25 / 47. szám
6 Független Budapest Budapest, 1931. november 25. A főváros mentőakciója az orvosnyomor enyhítésére Szabályozzák a kórházi orvosok mellékfoglalkozását, az új rend január elsején lép éleibe A gazdasági válság az orvostársadalmat sem kímélte. Az orvoskongTesszusok és az orvosi szaklapok megdöbbentő adatokat tárnak tel az orvosnyomorról. Kötelességének érzi tehát a főváros is, hogy a maga részéről mindent megtegyen az orvosi társadalom megmentése érdekében. Illetékes körök a segítőeszközök egyik leghatásosabb módiát abban látják, ha a főváros az alkalmazásálban álló orvosok mellékfoglalkozását szabályozza, az Igazságtalan állás halmozásokat megszünteti és a fixfize- tésű alkalmaztatások igazságosabb elosztását biztosítja. Már két évvel ezelőtt készített rendeletet a polgármester ebben az érdemben, de akkor különböző aggodalmak merültek fel ellene, j melyek következtében a rendelkezések végre- i hajtását felfüggesztették. így a kérdés továbbra is megoldatlan maradt, de leg nem ütközik a kórházban vállalt kötelezettségbe. Az Országos Orvosszövetség előterjesztése alapján a főváros respektálni fogja a szerzett jogokat és csak az olyan kirívó eseteket fogja, a polgármester visszaható tilalommal felruházni, melyeknél a fizikai vagy erkölcsi inkompatibilitás megállapítható. Ilyenképpen visszaható erővel eltiltják közalkalmazás jellegével bíró két vagy több állás betöltését. Eltiltják az olyan mellékfoglalkozást, mely lehetetlenné teszi a kórházban vállalt kötelezettség pontos ellátását, az olyan mellékfoglalkozást, mely a kórházi orvost olyan helyzetbe hozza, hogy önmagát kell ellenőriznie, vagy mely által a kórházi orvos alantassá válik olyan orvosnak, akinek más munkakörben ő a főnöke. A kórházi orvosokat most felszólítják, jelentsék be összes mellékfoglalkozásaikat felelősség terhe mellett és a polgármester dönt majd az engedélyezések és megvonások mellett. Az új rendszert január 1-én léptetik életbe. az orvostársadalom azt reméli, hogy a mellékfoglalkozások megszorítása révén sok fix állás fog a nyomorgó orvosok részére megüresedni. Kavarodás a cirkuszi bérletek körül most az összes érdekeltek, a tisztifőorvos, a kórházigazgatók, az Orvosszövetség egyöntetűen követelik a probléma megoldását. A főváros közegészségügyi ügyosztályán Salamon Géza tanácsnok elkészítette az erre vonatkozó tervezetet, mely a kórházi orvosok mellékfoglalkozását rendezi. A javaslat, melyet szerdán délután tárgyal a bizottság, kimondja, hogy a kórházi orvosok a jövőben csak olyan mellékfoglalkozást vállalhatnak, melyre a polgármester előzőleg engedélyt ad. Az irányelvek szerint'« közkórházi al- és segédorvosok semmiféle más megbízást nem vállalhatnak. A főorvosok és adjunktusok részére nem engedélyezhető tisztviselőorvosi alkalmazás, vagy betegbiztosító intézménynél rendelőintézeti vagy körzeti kezelőorvosi állás. Nem kaphatnak engedélyt törvényszéki orvosi megbízatásra, közegészségügyi, igazságügyi, felsőbírósági, munkásbiztosító tanácstagságra sem. A kórházi elfoglaltsággal egyidőbe ütköző elfoglaltságéi állásra, sem lehet, engedélyt adni. Csupán a fővárostól illetményben nem részesülő kórházi rendelőorvosok űzhetnek olyan mellékfoglalkozást, melynek ellátása, időbeliKRAL GYULA kőfaragó-mester, kőbánya-tulajdonos és márványáru telepe elvállal: épület-, síremlék- és ciklopmunkát! Budapest, III., Lajos u. 77-79. Tel.; Aut. 236-27. Szegedy Béla Jenő Okleveles gépészmérnök, út-, vasútépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, II., Margit körút 101 Telefonszám: Automata 553-15 Gulyás és Bor ka épület, mübűtor-asztalosok és parkett*uállalkozók Budapest, Vll„ Thököly út 46. Telefon: J. 376-95 üvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús üvegfestőmestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapitíatott 1894 CUSTODIS ALPHONS mérnöki iroda és speciális építési vállalat Budapest, V., Nádor-utca 19. Telefon : Automata 120—07. Gyárkéményépítés, gőzkazánbefalazás, ipari kemencék építésé és tervezése Igazgatóválság volt a Becivánál — Az Artistaegylet pályázik a két cirkusz bérletére — Új tervek, új alakulatok A városligeti cirkuszok körül nagy az izgalom, bár ilyenkor télen csöndes szokott lenni a cirkuszi front. Az igazgatói irodákban azonban most annál nagyobb sürgés-forgás látható. A rossz szezon erősen megrendítette mindkét városligeti cirkusz anyagi helyzetét. A Néparénának új bérlője volt, Czája János személyében, aki igyekezett is jó programot produkálni és így nem rajta, hanem a gazdasági viszonyokon múlott, hogy a szezon pénzügyi mérlege nem volt a leg- rózsásabb. Hasonló eredményről számolhat be a Bs- kelov-óirkusz is, ahol a helyzetet személyi differenciák is rontották. A napokban igazgatóváltozás volt a Beketov- cirkúsznál, Wildmann Sándor, a régi üzletvezető helyét, aki a Beketov halála óta igazgatói minőségben állott a Beciva élén, a Royal Orfeum Árvay nevű igazgatója foglalta el. Sok felelőtlen híresztelés terjedt el ezzel kapcsolatban. A valódi magyarázat azonban az, hogy a régi igazgató szerződése lejárt és azt a cirkusz bérlői, a fővárossal egyetértőén, nem hosszabbították meg. A Beketov-cirkusz ríj igazgatója a jövő szezont már most kezdi szervezni és hír szerint olyan műsort akar összeállítani, mely havonta Versenijtárgualásf hirdetmény Budapest Székesfőváros Vízmüvei a Fővárosi Közlönyben, a ,,Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati, feltételekre való utalással nyilvános versenytárgyalást hirdet a káposztásmegyeri I. és II. átemelőtelep szentendrei szigeti tartalékgépházai gépészeti berendezéseinek szállítására. A gépészeti berendezés 4 darab centrifugálszivattyű, 4 darab elektromotor, két kapcsolóberendezés, 2 darab transzformátor, kábelek, 2 darab fenékszivattyú, 2 darab vacuumszivattyú és 2 darab venturi vízmérő szállítását öleli fel. A gépészeti berendezésre vonatkozó közelebbi adatokat a részletes leírás tartalmazza, mely a Vízművek igazgatóságánál; (IV., Reáltanoda ucca 1—3. sz. II. emelet 20. sz.) folyó évi november hó 22-étől 3 pengőért megszerezhető. Ugyanott a tervek megtekinthetők és a szüséges felvilágosításokat is megadják. A beszerzésre kerülő gépi berendezés szállítását csak olyan cég kaphatja meg, amely cég kimerítően és hitelt- érdemlően igazolni tudja, hogy hasonló teljesítményű és kivitelű berendezéseket, mint önálló cég, már sikerrel szállított. Az ajánlatokat az egyes gépcsoportokra külön kell megtenni, úgyhogy az egyes gépcsoportokra beadott ajánlatok egymástól külön, az elbíráláshoz szükséges független egészet képezzenek. A Székesfőváros Vízmüvei fenntartja magának a jogot, hogy az egyes gépcsoportok szállítására együttesen vagy külön-külön más cégnek adjon megbízást. Az ajánlatokat 1932. évi január hó 9. napján délelőtt 11 óráig kell a Székesfőváros Vízmüvei igazgatóságának titkári hivatalában (IV., Reáltanoda ucca 1—3. sz. II. em. 28. sz.) beadni. A jelzett határidőn túl benyújtott ajánlatokat nem vesszük figyelembe. Az ajánlatokat ugyancsak 1932. évi január hó 9-én déli 12 órakor a Székesfőváros Vízmüvei fent jelzett hivatalos helyiségében fogják nyilvánosan felbontani. Budapest, 1931. évi november hó 18-án. Budapest Székesfőváros Vízmüvei. Ycrsenutárgiiaaási hirdetmény Budapest Székr^jfaáros Vízmüvei a Fővárosi Közlönyben, a „HivataliW hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre való utalással nyilvános- versenytárgyalást hirdet a káp'asztásmegyeri I. átemelőtelepen felszerelendő nyomásfokozó-berendezésre és egy tartalékáramot szolgáltató Diesel motor-generátor gépcsoportra. A víznyomásfokozó berendezés és a generátor gépcsoportra vonatkozó közelebbi adatokat a részletes leírás tartalmazza, mely a Vízművek igazgatóságánál (IV.. Reáltanoda ueea 1—3. sz. II. em. 20.) folyó évi november hó- 22-étől 3 pengőért megszerezhető. Ugyanott a szükséges felvilágosításokat is megadják. A beszerzésre kerülő gépek szállítását csak olyan cég kaphatja meg, amely cég kimerítően és hitelt;érdemlően igazolni tudja, hogy hasonló teljesítményű és kivitelű gépeket, mint önáló cég, már sikerrel szállított. Az ajánlatokat úgy a víznyomásfokozó-berendezésre, mint a generátor-gépcsoportra külön kell megtenni és a Székesfőváros Vízmüvei fenntartja magának a jogot, hogy a nyomásfokozó-berendezés és generátor-gépcsoport szállítására együttesen vagy külön-külön más cégnek adjon megbízást. Az ajánlatokat f. évi december lió 30. napján délelőtt 11 óráig kell a Székesfőváros Vízmüvei igazgatóságának titkári hivatalában (IV., Reáltanoda occa 1—3. sz. II. em. 23. sz.) beadni. A jelzett határidőn túl benyújtott ajánlatokat nem vesszük figyelembe. Az ajánlatokat ugyancsak f. évi december hó 30-án déli 12 órakor a Székesfőváros Vízmüvei fent jelzett hivatalos helyiségében fogják nyilvánosan felbontani. Budapest, 1031. évi november hó 18-án. Budapest Székesfőváros Vízművel. ERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ PlfHWTÉZETE IV. KERÜLET. SEraMELWEIS-UTCA 2. MAPI SCHMIDT TESTVEREK Tel.: Aut. 952-85. Táviratcím : Farbenschmidt Rákospalota. M. Kir. Postatalcarókpónztári csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az A n g o 1 Magyar Bank központjánáj Gyárt: Kő-, könyvnyomdái-, valamint offfsetffestékeket. Mint különlegességet készít: m3iTsélbá^tom6iliTe9s?l£ekye0.: Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-u. 41 Nyomdafestéhgyár Rt Az 1924. évi XVJII. t.-o. alapján szervezett Iparosok Országos Központi Szövetkezete Postatakarékpénztári számla: 10517 — Postatakarékpénztári csekkszámla: Kis pari kiielakció: 44500. — Girószámla: MAGYAR NEMZE1I BANK. — Táviratcím: 1PKÖZPONT BUDAPEST, VII, KAROLY KIRALY-UT3 c TELEFONSZAM: JÓZSEF 463-39 nem kerül többe 12.000 pengőnél. Miután azonban az egyik bohócnak hosszabb időre szóló, havi 4000 pengős szerződése van, a többi artistának és az egész műsorban fellépő összes szereplőnek mindössze havi 8000 pengő jutna. Ez az a pont, melynél a főváros is bekapcsolódik a cirkusz jövő sorsába. Az Artista Egyesület vezetői fennjártak a városházán és a főváros közbelépéséi kérték a tervezett műsor összeállítása ellen, mert ilyen takarékosság mellett az artisták csak éhhérért dolgoznának. Az Artista Egyesület csak akkor látná biztosítottnak tagjai érdekét, ha mindkét cirkusz bérletét a főváros az Artista Egyesületnek adná. át. Ebben az irányban mozgalom is indult és tárgyalások is folynak a kérdés körül. Hír szerint a bérlők, úgy Beketovék, mint Czája János hajlandók bizonyos feltételek mellett a cirkuszokat átengedni. A főváros az új szezonban nagy gonddal fogja ellenőrizni a cirkuszok műsorát, mert a szerződés is kiköti, hogy a bérlő mindkét arénában nívós programot köteles nyújtani.