Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-21 / 42. szám
Budapest, 1931 október 21. Független Budapest 5 M HÉ irrjrxrx A múlt héten ugyanezen a helyen IaCUJJ elparentáltuk a HÉV ügyét, meg- állapítottuk, hogy a keddi közlekedésügyi bizottsági ülésen teszik rá a sírkövet, ehelyett pedig az történt, hogy keddre újból fellángolt a HÉV-ügy teljes lángolással. A polgármesteri előterjesztés ugyan erősen megváltásellenes, mindamellett úgy látszik, az atmoszféra kedvezőbbre fordult, annál is inkább, mert a kormány is a megváltás mellett van. Már pedig a kormány szava a városházán — Isten szava. Az elmúlt héten, amikor azt hittük, vége a megváltásnak, elmondtuk mindazokat az érveket, amiért sajnáljuk, hogy nem lett belőle semmi sem, most, hogy a megváltás lehetősége újra felmerült, fel kellene sorolnunk az ellenkező érveket, mint az vérbeli ellenzékiekhez illik. Ennek az ellenzéki kötelezettségünknek azonban már eleget tett a polgármester, akinek érveit más helyen adjuk elő, ismétlésekbe pedig nem akarunk bocsátkozni. c/CD FA A A takarékossági bizottságok l\ propozíciói nem nagyon tetszenek a városházán és — tegyük mindjárt hozzá — a városházának igaza van. Az üzemi bizottságok javaslatai viszont az üzemeknek nem tetszenek, ebben meg az üzemeknek van igazuk. De igaza van a takarékossági bizottságnak is és miután így szépen kiosztottuk az igazság pálmáját mindenkinek, állapítsuk meg, hogy az adófizető polgárnak is igaza van, már amennyire az adófizetőnek egyáltalán igaza lehet. A BSzKRt. példáid azt mondja, hogy ő rendben lévőnek érzi a saját házatáját, ha nem kell nagyobb hozzájárulást szállítania a községi alapnak és nem emelik fel a területhasználati díját. Viszont a városnak nincs pénze és a BSzKRt.-tól többet akar kapni, mint eddig, de azt nem engedi meg, hogy új B-listát csináljanak, vagy más ehhez, hasonló módon könnyítsenek magukon. Rettentő zavarban vagyunk: mitévők legyünk, amikor mindenkinek igaza van? Kérünk azonnal egy új Salamont, de sokkal bölcsebbet, mint az első volt, mert aki ma is bölcs tud maradni és igazságot tenni, az világot válthat meg. Világboldogító zsenik ugyan bőven vannak a pesti városházán, de ezekből nem kérünk. És ebben — talán nekünk is igazunk van. l^flTÖPTrW ^ polgármesteri je- I V J 1 \ I V ) ÍV lentés mégis azt mondja, hogy ha a HÉV megváltásáról egyáltalán szó lehet, akkor az csak a villamostarifa drágításán keresztül lehetséges. Más fedezetet nem talál, mert sem újabb adósságot nem lehet ( csinálni, sem pedig a HÉV jövedelmeit nem lehet erre a célra felhasználni, többek közt azért sem, mert annyit a HÉV nem jövedelmez. Nagyon nagy fa a. megváltás kérdése, a főváros fejszéje pedig nagyon kicsiny: mégis — úgylátszik — bele kell vágni, Sipőcz polgármester egész működését az óvatosság jellemzi és nem lehet megvádolni azzal, hogy hazárd módon vezetné a város ügyeit. De — tessék elhinni — nem árt néha egy kis merészség, egy kis bátor fantázia, mert nemcsak Jelen van, hanem Jövő is és a polgármesteri foglalkozás olyan, hogy néha ezzel is kell foglalkozni. Bárczy István példáid főképpen a Jövő felé nézett és... nem volt éppen utolsó polgármestere ennek a városnak. PFlNJTPkT ^ kormány rendeletet adott ki, 1 d i 1 Hív amely meg védelmezi a kisgazdatársadalmat és nem engedi meg, hogy a kisbirtokot elkótyavetyéljék árveréseken. Ez helyes. Debuisset pridem. De amikor ez a rendelet megjelent, nem jutott-e eszükbe az uraknak, hogy vannak más adóalanyok is ebben az országban. Olyanok, akik nem ingatlantulajdonosok? A budapesti ember „ingatlanát“ senki és semmi nem oltalmazza. Igaz, hogy az egyiknek az ingatlana az a kis állás, amelyből úgy- ahogy eltengődik, a másiké a bolt, melybe nem jár a vevő, a harmadiké egy kis műhely, a negyediké az írótoll, az ötödiké a festőecset, a hatodiké a szobrászvéső és így tovább, tovább. Ezek az „ingatlanok“ már régen ebek harmin- cadjára kerültek, de adót fizetniük mégis elsősorban ezeknek az ingatlantulajdonosoknak kell, akiket a védelemnél nem vesz észre az állam, csak — a támadásnál. C 7/"A M R AT Furcsa hír futott a hazán jZAJJVíD/i 1 keresztül: arról beszél, hogy az új lakbér szabályzatban lesz egy házmesterszakasz is, amely szerint házmester csak rendőr, csendőr vagy más karhatalmi altiszt lehet. A hírt cáfolják, lehet, hogy nem is volt alapja — bár rendületlenül bízunk a nem zörög a haraszt-elméletben, — de maga az a tény, hogy felmerült, nagyon sok mindent elmond. Egyebek közt azt is, hogy vannak, akik ugyan boldogok lennének, ha egész Budapestet, annak minden egyes házát, a, házak minden lakóját rendőri felügyelet alá helyezhetnék, merthát Budapest bűnös város, melynek rendőr és csendőr kell. Egyéb semmi. Más minden meg van már, csak ez hiányzik. I IIT7 LAKK-ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. !■ W I Mm BUDAPEST, VII. KÉR., ŐRNAGY-UTCA 4. SZÁM. IJC'TC'fA Tagadhatjuk, vitathatjuk, de ma- ill-' 1 ‘ '-Z gunk előtt mégse titkolhatjuk I el, hogy emelni kell a közszolgáltatások árát, ! hogy nincs más segítség, mint a. tarifadrágítás. | A tízmillió pengős megtakarítás, melyet a pol- j gármester is helyesnek ismer el, édeskeveset \ segít, egyéb utat pedig nem találnak a, válság megoldására, tehát, marad a régi, elsőszámú megoldási terv: a drágítás. Azzal érvelnek, hogy bebizonyíthatólag Budapesten a, legol- j csóbbak ezek a, tarifák, tehát jogos az emelés. Ez az argumentálás azonban nagyon gyenge. Az olcsó tarifák mellett is_ rentábilisak voltak az üzemek, sőt feleslegük is volt, melyet beszolgáltatlak a községi alapnak és mivel a közüzemeknek nem illik nyereségre törekedni, ezen az alapon le lehetne szállítani az árakat. Amikor a megoldást keresi a városháza, rendkívüli f eledékenységről tesz bizonyságot, meg feledkezik a legegyszerűbbről, arról, hogy van a fővárosnak egy 30 milliónál is nagyobb követelése, amelyet minden deficitet ki, lehetne küszöbölni. De — persze — ez a, követelés tabu, amelyet nem szabad, érinteni, a polgárság zsebe pedig, amely éppenséggel az ellenkezője: olyan valami, amit állandóan érinteni kell. Legalább is a, mai városházi gondolkozás mellett, Ernsil Sándor népjóléti miniszter pártolja a főváros kérését az Inségahdók állami támogatása iránt Ernszt Sándor népjóléti miniszter nuiiathozih a független Budapestnek a tóvárosi akciók állami alátámasztásáról — A lehetőségek határain belül segédkezet nyűit a fővárosnak A főváros vezetősége felterjesztést intézett a kormányhoz a fővárosi inségakciók állami támogatása ügyében. A főváros ebben a felterjesztésben azt kérte, hogy a, szükségadóból és az országos Ínség- adóból a kormány juttasson megfelelő részt a fővárosnak, amely ilye,n állami támogatás hiányában képtelen volna megbirkózni azzal a nyomorral, amely a tél folyamán a fővárosi munkanélküliekre és az ínségesekre vár. A kormánytól nem érkezett még válasz a főváros felterjesztésére. Mivel rendkívül fontos, a főváros közönségének legszélesebb rétegeit érdeklő kérdésről van itt szó, a Független Budapest munkatársa magához Ernszt Sándor népjóléti miniszterhez fordult felvilágosításért. Megkérdeztük: támogatja-e a népjóléti miniszter a főváros kérését és általában milyen intézkedéseket óhajt tenni a fővárosi inségakciók állami alátámasztása, iránt. ] kell a fűtőanyag- és ruházati akciónkat is. Bízom abban, hogy az ínség-akciókat zavartalanul bonyolíthatjuk le és pedig- azért, mert egyházi és társadalmi szervezetek is segítségünkre lesznek. Ernszt Sándor népjóléti miniszter elmondotta. még- a Független Budapest munkatársának, hog-y az országos inségakciók lebonyolítása ügyében részletes előterjesztést tett Horthy Miklós kormányzónak, aki a jelentést jóváhagyóan tudomásul vette. ZahlaUáh az adózó polgárságot Védelmet az adózóhnahf Ernszt Sándor dr. népjóléti miniszter a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — A téli nyomor enyhítése súlyos feladatokat ró az összes hatóságokra. A kitűzött célt csak közös erővel érhetjük el. Teljes összhangra, és egymást támogató, egymást kiegészítő együttműködésre van tehát szükség. A főváros kérését, amely a városházi inségakciók állami támogatására vonatkozik, a magam részéről pártolom. A legteljesebb megértéssel igyekszem a felmerült problémák megfelelő megoldását előkészíteni. A döntés a pénzügyminiszter úr hatáskörébe tartozik, mivelhogy itt financiális kérdésről van szó. — Ami a fővárosi inségakciók lebonyolításának állami alátámasztását illeti, ebben a tekintetben csak annyit mondhatok, hogy minden rendelkezésemre álló eszközzel segítséget nyújtok a főváros vezetőségének, — természetesen a lehetőségek határain belül. Nekem a vidéki nyomor enyhítésének a problémáival is foglalkoznom kell. A budapesti inségakciók lebonyolításának a módszereit veszem át a vidéki nyomorenyhítő akciónál, mert meggyőződtem arról, hogy a főváros példaadó módon jár el. Budapesten főként lakásügyi problémák várnak megoldásra. Fejlesztenünk SIDOL f ÉPÍTI SZTiTÓ Qyártj a: __________________QÖTZL LIPÓT „SIDOL“ VegyiterméKeK E'i/ait’a Budapest, VII., Cserei u. 14 xjy C*rd. £\1 • Telefonszám : Aut. 966—86, 968—27 A közhatóságok fokozott tempóban igyekeznek behajtani az adóhátralékokat. Az adófizetők nagy része havonta, részletekben fizeti a kirótt adót. Ezek a részletfizetése« adóalanyok az utóbbi időben úgyszólván hétről-hétre felszólítást kapnak &■ hátralékok befizetésére, minek biztosítására végrehajtásokat vezetnek az adófizetőknél. Számtalan panasz érkezett ilyen esetekből kifolyóan a pénzügyminiszterhez, mert az adóhivatalok nemcsak a tényleg rósz- szül fizető adóalanyokat zaklatják állandóan fizetési felszólításokkal, hanem azokat is, akik pontosan eleget tesznek fizetési kötelezettségüknek. A pénzügyminiszter ezeknek az állapotoknak a megszüntetésére hívta fel a pénzügyigazgatóságot. amely a napokban átiratban fordult a polgármesterhez és — a pénzügyminiszter utasítására hivatkozva — felkérte, intézkedjék az adóhivataloknál az adóalanyok felesleges zaklatásának megszüntetése iránt. Keíe Mihály Épületasztalosmunkák, bátorok és iskola berendezések gyára Budapest 'Vili, Önömvöígy u. 38—40 Telefőnsxttm : Jöisef 312—98 Waldmann Sándor egészségügyi-, kórházi-, víz-, gőz-, légszesz-szerelvé- nyek, műszaki cikkek és fémáruk kereskedése. — Fürdőszoba-, mosdó-, klosett-berendezések n gy választékban. Budapest, VI, Vilmos császár út 61. Tel.: Aut. 102-74 EliÉLYl UBVAPI EÉNYIÍÉPÉSZ PlClNTEZETE IV. HERiiSIT. SmFin WflS I1TC/I 2. SZÁM Ne mulassza e! megnézni, a JOBBÁGY KÁLYHÁK KIÁLLÍTÁSÁT a IV., Muzeum körút 17. szám alatti helyiségben Győződjék meg saját szemével, hogy a Jobbágykályhákban a legsilányabb hazai barnaszén is kitünően ég és olcsó pénzért pompás meleget ad! Nyitva december hó végéig. Magyar Királyi Állami Vasgyárak Kereskedelmi Képviselete Rt. császár út 28