Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-07 / 1. szám

Budapest, 1:031 január 7. Független Budapest M HÉ* Csütörtök Újévi üdvözlések, cilinderek és zsakettek. A beszédek is szépen kivasalva, merj fésülve: nesze semmi, fogd meg jól. Csupa harsogó bizalom- öntés, reménykeltő hangulat, megelégedettség és optimizmusinjekció. Új esztendő, új törvény- hatósági alkotmány, de a hang a régi, mindent unalomig tudunk, mint ahogy ócskák a cilin­derek, meg a kivasalt zsakettek is. A Szilvesz­ter utáni kát zen jam merőm így kezdődött az 1931-es év, amely a grafológusok és jövendő­mondók tükrében époly reménytelen, mint a városházi beszédekben, amelyekből semmi, de semmi újat, jót nem tudunk kihalászni. Sze­rencse, hogy Rothermere lord is megszólalt ezen a napon és a maga szuggesztív erejéből egy kis adagot belénk is át tudott ömleszteni: piros színt a nagy szürkeségbe, amely a város­háza felől áradt ránk az új év első napján. Péntek A kormány és a főváros kiegyezett a kór­házi kérdésben. A kormány mindent megad, a főváros mindent megkap, amiért évekig hiába harcolt. Nagy az öröm, nagy fellélegzés az egész vonalon: végre, végre! Egyszer már a főváros is kap az államtól, nemcsak az állam a fővárostól! Szombat Nem egyezett meg a, kormány és a főváros a kórházi kérdésben: még nem. Majd megegye­zik, megvan rá a reménység, de még várjunk. A kormány olyan kikötéssel állt elő, amely a főváros háztartását súlyos gondok elé állítja: a községi háztartás a fejét vakarja, amikor a nagyszerű békekötés feltételét hallja. Az örven- dezők ennélfogva visszavonják elsietett örömü­ket, a kórházi ügy pedig kezdődik elölről, mintha semmi sem történt volna. Mindebből pedig az a tanulság: a városháza szokjék le az optimizmusról és tanulja meg, hogy ha a kor­mány egyik kezével ad, cikkor a másikkal leg­alább annyit vesz el. Vasáwnap Aláírták a Városi Színház szerződését és most egyelőre nyugalmi helyzet áll be ezen cl fronton. Ferenczy az igazgató és a főváros a „leben und leben lassen“ elve alapján módot ad a Városi Színháznak a további vegetálásra. A szegény kóristák talán megkapják fizetésüket és Ferenczy nagy jóakarattal és még több optimizmussal megkísérli a lehetetlent: feltá­masztani a Városit. De itt felmerül egy kér­dés, amely mindig ott leselkedik, amikor az egymilliós Budapest egyetlen színházára- gon­dol a naív laikus: méltó-e Budapest kultúrájá­hoz ez a színház és megengedi-e a főváros presztízse, hogy a Városi Színház reprezentálja a hivatalos Budapestet színházi téren? Nem lehetne kitalálni valamit, hogy ne csak „fort- vurstlizzon“ a Városi, hanem éljen, fejlődjék és jlyan nívójú legyen, ami méltó Budapest fő- és székvároshoz?... Hétfő Ezen a napon érkezett Kozma Jenő Buda­pestre. Ez az esemény nagy várakozásoknak a betetőzése, mert — állítólag — fordulat vár­ható a városi politikában ettől a naptól kezdve. Felmerült a nagy kérdés: elképzelhető-e, hogy Budapest sorsát ne Wolff Károly intézze? Le­hetséges-e, hogy Kozma Wolff mellőzésével és más pártok segítségével akarja megtalálni az új közgyűlés egyensúlyát? A kérdés felmerült, de ne tessék rossz néven venni, ha mi egy egy­szerű kézlegyintéssel napirendre térünk fölötte: nem tudjuk elhinni, hogy szakadásra kerüljön köztük a sor. Együtt voltak annyi évig jóban- rosszban (mint Szarnék az Erzsébetvárossal) és most egyszerre ne legyenek tovább együtt? Ugyan... Bár... Bár.. Az Erzsébetváros is otthagyta Szemeket, ami nem volt szép tőle, és ezek után most már a lehetetlen is lehet­séges ... * Az új évben új rovatot kezdünk, amely rövid, tartalmas kritikával kíséri a hét eseményeit, csak éppen annyival, hogy ,,fején találja a szeget“. Hétfőtől-hétfőig fogunk végigmenni a hét eseményein : lapzártától-Iapzártáig. REDNER JENŐ mérnök, építőmester, építési vállalkozó Budapest, Vili, Népszínház u. 13. Tel.: i. 394-32 A kereskedelmi miniszter a közszállítások pontos és félre nem érthető kiírására adott utasítást Eredményes volt az iparosok panasza a homályos szövegű versenykiírási feltételek miatt A közszállításokban résztvevő iparosok kö­rében állandó a panasz, hogy a közmunkák versenytárgyalásainak kiírása nem kellő rész­letességgel történik és emiatt a pályázni akaró iparosok egy részé károsodik. A fővárosnál sokszor fordult elő, hogy a pályázatban részt­vevő iparosok különféleképpen értelmezték a munka- kivitelezésének módjait s így a legelté­rőbb alapon készítették árkalkulációjukat. Az iparosság ennek tulajdonítja többek között azt is, hogy egyes pályázatoknál nagyfokú diffe­renciák mutatkoznak az árajánlatokban. Azt hangoztatják, hogy a kiíró hatóságok mulasz­tása okozza az egyenlőtlen versenyt, mert akad­nak mindenütt benfentes vállalkozók, akik ér­tesülnek arról, miként gondolják illetékes he­lyen a munka kivitelezését. A nem teljesen részletes kiírásnál éppen a legjobb munkát szállítani akaró iparosok arra törekszenek, hogy a közhatóság igényét minél messzebbme- nően elégítsék ki és mindenütt a legjobb anya­got kalkulálják. A benfentesek, akik értesülnek arról, hogy esetleg olcsóbb, gyengébb minőségű anyag is megfelel, ilyen adatok birtokában J sokkal olcsóbb árajánlatokat tehetnek. Ez az állapot a vállalkozók nagyrészére sé­relmes, mert ha nincsenek tájékozva a kulissza- titkokról, felesleges munkát végeznek és felesle­ges költségekbe verik magukat, anélkül, hogy reményük lenne a közmunka el­nyerésére. Több ipartestület és ipari érdekeltség ezek­ről az állapotokról Felterjesztésükben kérték a sérelmek orvos­lását. Azt kérték a kereskedelmi minisztertől, adjon ki rendeletét arra nézve, hogy a közható­ságok a versenytáv gyedások kiírásait olyan részletes és félreérthetetlen körülírással intéz­zék, amelyeket minden pályázni szándékozó ipa­ros csak egyféleképpen értelmezhessen és így kalkulációját biztos alapon végezhesse. Ezáltal meglenne a lehetőség arra, hogy az összes pá­lyázók egyenlő feltételek mellett vehessenek részt a versenytárgyalásokon. Az érdekeltségek intervenciójának meglett a kívánt eredménye, amennyiben a kereskedelmi miniszter leiratot inté­zett a fővároshoz és a kívánságoknak megfelelő eljárásra utasította. Egy másik rendeletet a közszállítási ügy­ben a belügyminiszter adott ki, aki iígy intéz­kedett, hogy, ha egy versenytárgyalási hirde­tésben különböző iparágak köréhez tartozó cik­kek szállítását írják ki, úgy feltétlenül meg kell említeni azt, hogy az egyes cikkekre csak kü- lön-külön szabad ajánlatot tenni. Feltétlenül tartózkodni kell attól, hogy az ilyen összevont kiírásba olyan kikö­tés vétessék fel, mely szerint ajánlat csak az összes cikkekre tehető. A miniszter szerint az ilyen kikötés ellen­kezik a közszállítási szabályrendelettel, ezen­felül pedig az egyes cikkek előállításával fog­lalkozó és a legolcsóbb ajánlat benyújtására hivatott vállalatok számára a versenytárgyalá­son való részvételt lehetetlenné teszi és így végeredményben a kiíró hatóságra nézve is hát­rányt jelent. panaszt tett a kereskedelmi miniszter­nél. iíj harc a temetkezési monopóliumért Jl kormány három magánvállalkozónak adott iparengedélyt keayszer-árusításra — M kisipar részt kér a koporsó­szállításoknál A Községi temetkezési Intézet monopóliu­mát minden eszközzel igyekeznek megtörni ^ a mai helyzetbe beletörődni nem tudó magán- vállalkozók. Különösen az iitóbbi időben lep­nek fel nagy aggresszivitással, ami annak tulajdonítható, hogy a kormány támogatja és intézkedéseivel elősegíti a magántemetkezési vállalatok feltámadását. Jelenleg az a helyzet, hogy Jbár Budapest területén a temetkezés és a temetkezési kegy­szerek árusítása hatósági monopólium, mégis most már 3 vállalkozó kapott ipar­igazolványt halottszállításra és temet­kezési cikkekkel való kereskedésre. Az egyik a közismert Bachmanek Kálmán, akinek most egy úiabb ügye foglalkoztatja a hatóságokat, a másik Schröder Ágoston volt pesterzsébeti temetkezési vállalkozó, a har­madik pedig a Községi Temetkezési Intézet egy volt alkalmazottja, aki csak néhány nap előtt kapta meg az engedélyt, amelynek alapjan koporsókereskedést nyithat. A főváros nem nyugszik bele a dolgok ilyen fordulatába, hanem törvényes úton követeli a kiadott iparengedélyek bevonását. A Bachma- I nek-féle ügy most van végső elintézés alatt, Schröder Ágoston ügyében pedig a kerületi elöljáróság most hozta meg elsőfokú íteletet, amelyben 400 pengőre ítélte a vállalkozót es egyheti terminussal kötelezte a koporsókeres­kedés megszüntetésére, valamint a jogosulatlan címtáblák eltüntetésére. A harmadik vállal­kozó még nem nyitotta meg üzletet, de amint ez megtörténik, a főváros ellene is hasonló módon fog fellépni. - , . Mint fentebb is említettük, a temetkezési vállalkozók merész fellépését a kormány báto­rító eljárása támasztja alá. Kállay. Miklós ke­reskedelmi miniszteri államtitkár ep a napok­ban jelentette egy nála járt küldöttségnek, hogy a kormány a Községi Temetkezési in­tézet működési körét csupán a kötelező ravatalozásra akarja szorítani, a kegy­szerárusítást pedig szabad foglalkozassa szándékozik minősíteni. Állítólag a közeljövőben a minisztertanács a főváros temetkezési monopóliumát erre a ha­táskörre fogja leszállítani. A terv ellen a va ros részéről élénken tiltakoznak es nem is hihető, hogy a kormány csakugyan erre szauna 1 magát. A főváros sokmilliós áldozatot hozott a I közegészségügy érclekében, de közrejátszódtak itt kegyeleti szempontok is. Ezeket az érdeke- I két néhány ügyes és a saját érdekében hangu- j latot keltő vállalkozó kedvéért nem lehet most I már figyelmen kívül hagyni, mert a köz érdeke követelte a temetkezés községesítését és a vele kapcsolatos minden tevékenység monopolizálá- sát. Egyébként, mint azt a Független Budapest már megírta, az asztalosiparosok körében nagy az elégedetlenség amiatt, hogy a Fővárosi Fci- árugyár megszűnése ellenére sem szerzi be a Községi Temetkezési Intézet kisiparosoknál koporsószükségletét. Ennek az az oka, hogy amikor a Faárugyár anyagkészletét értékesí­tették, a pályázó cégek csak azzal a feltétellel voltak hajlandók a fakészletet megvásárolni, ha a főváros kötelezi magát az anyagnak fel­dolgozott állapotban való visszavásárlására. Ez meg is történt és egész mostanáig a Köz- j ségi Temetkezési Intézet a megszűnt Faárugyár i anyagából készült koporsókat vásárolt. A kereskedelmi miniszter, akinél az aszta- { losok panaszos küldöttséggel jártak ez ügyben, • a múlt héten leiratot intézett a fővároshoz es utasította, hogy haladéktalanul írjon ki nyil­vános versenytárgyalást a koporsószükséglet szállítására és ezentúl a koporsókat minél több kisiparosnál szerezze be. Az intézet ennek a felhívásnak most eleget is tesz. annál inkább, i mert a Faárugyár anyagkészletét már feldol- j gozták és a jövő héten a kopbrsószállitasi I versenytárgyalási hirdetmény már meg is i jelenik. ] IGÓ LÁSZLÓ m festő- és mázolómester m Budapest, VI, Hungária út 45 Telefon: Automata 929-72 ü (lapvar Szellőző Müvek és Gépgyár Rt. Budapest, VII., Cobor ucca 7—11 Sürgönyeim: Blackman Telefon: Zug ó 72—14 Ventilátorok, exhaustorok, fúvók minden teljesít­ményre ée célra. - Szellőző-, fűtő , hűtő-, szárító-, nedvesítő-, porszívó- stb. berendezések

Next

/
Oldalképek
Tartalom