Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-09 / 36. szám
HUSZONHATODIK évfolyam 1931 szeptember 9 36. szám Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előflzotéel ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 60 fillér Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: UPPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A föDDség felelős! A törvényhatósági tanács két bizottságra bízta a takarékossági intézkedéseket. Ez a két bizottság felfegyverezte magát hatalmas kék plajbászokkal és megkezdte a harcot a számok ellen. Az ellenzék nem vesz részt ebben a munkában. Minden tiszteletünket a bátor és ■ jószándékú harcosoknak, meggyőződésünk, hogy pártatlanság és őszinte segíteniakarás vezeti bátor ceruzájukat, de az igazság — az ellenzék oldalán van. Nem vehet részt az ellenzék ebben a munkában többek közt azért sem, mert nem vállalhatja annak a rendszernek ódiumát, amely most nagy vezeklésre készül. Ha ugyan készül, mert az, hogy most egy sereg „felépítményüket“ leépítik, hogy leszállítanak fizetéseket, elbocsátanak tömegesen munkásokat, még nem beismerés, hanem fölényes és megalázó gesztus. A rendszer a tékozló bőkezűségé volt, valahányszor maguk felé néztek: az ellenzéknek semmi része benne, nem vállalhatja tehát azt a részt sem, amellyel kiakarják rántani a kátyúból a szekeret. Annál kevésbé, mert ezt a szekeret azok, akik belevitték, nem is fogják onnan kiszabadítani. Tele van a városháza hírekkel, amolyan rémhírekkel. A kicsinyek reszketnek a létért, állások dőlnek össze alattuk, a zseniális plajbász megtalálja, kit illik megölni, kit nem. A plajbász tudja az illemet és ehhez mért módon viselkedik. Közben Folkusházy — másfél év harcai és támadásai ellen — még mindig érintetlen fizetése gúnyosan kacag a reszkető emberek szemébe és a többi mammut-íizetés is nyugalommal várja az október 15-ét, amikorra már ré- gesrég elkészült a költségvetés az ő eddigi javadalmaik alapján. Hát nem: ezt a felelősséget, amellyel a rendcsinálás jár, ezt a rendcsinálást nem vállalhatja az ellenzék. Végezzék csak el azok, akik okai mindennek. Az ellenzék pedig várjon és tartsa szárazon a puskaporát, mert nemsokára eljön az ő ideje. Tudják ezt a túlsó oldalon is. De hisznek abban, hogy nemrég voltak a választások, esztendők egész sora áll előttük, tehát biztosítva van a többségük. Hogy mi van a városban? Hogy a tömeg, amely megválasztotta őket, most felocsúdva és riadtan menekül tőlük, mit érdekli az őket? A jövő? Ki beszél itt a jövőről, mikor a jelen kárpótol minden későbbiért?! Nem akarják észrevenni, hogy amikor tesznek- vesznek, osztogatnak és kékplajbászolnak, rendet teremtenek kaszával a költségvetés tételei közt, akkor azt a feladatot végzik, amely a halott Szolimán szultánnak jutott, aki lóra kötözve búzdította harcra katonáit, csak éppen — ezek a katonák már tudják, hogy a rendszer meghalt. Nem lehet úgynevezett „fortvurstlizással“ megmenteni azt, amit elvesztettek a maguk hibájából. Ezt az életet nem lehet tovább tengetni. Akik csődbe, romlásba vitték a világ egyik leggazdagabb városát, azok nem lehetnek bírák a maguk munkájában. A felelősségtől nem lehet ilyen olcsón, ilyen könnyed ceruzagesztussal menekülni. Mert már itt a felelősség órája. Jön, feltartóztathatatlanul és nincs földi erő, amely megállíthassa. A bűnök önmagukban hordják büntetésüket, a diktatúrák születésükkel együtt hozzák világra bukásukat. Ez a bukás nem is tragikus, mert hiányzik belőle a tragikus hős minden magasztos vonása és csupán azok vannak meg benne, melyek elégtétellel töltik el a nézőt. Tíz éves diktatúra végsőt vonaglik: végezze j csak el egyedül. Nem segítünk ebben a vonag- ) lásban. Ők sütötték, egyék meg ők. Az ellenzék feladata más: majd csak ezután kezdődik. A tizenkét éves múlt minden habzsolása és öröme után meglepő önzetlenséggel invitálják az ellenzéket munkára. Viszont az ellenzéknek joga van ahhoz a „sacro egoismo“-hoz, hogy ne osztozkodjék a felelősségben, amely hóhérmunkával jár. A kiküldött bizottságok feladata a szanálás, a leépítés. Az ellenzék pedig likvidálni akar. Ők csak szanáljanak, végezzék el a harakirit saját magukon, úgy sem következhetik más, mint a rendszer teljes bukása, utána pedig a likvidálás. Tarifaemelés nélkül is eí lehet tüntetni a deficitet a főváros űf költségvetéséből Konkrét tervezet a háztartási egyensúly biztosítására Hz üzemi fizetések és munkabérek revíziója Csökkenteni kell az állami terheket A főváros törvényhatósági tanácsa által kiküldött úgynevezett takarékossági bizottságok megkezdték működésüket. Ezeknek a tanácskozásoknak az eredményét nagy érdeklődés előzi meg, minthogy nem kisebb kérdésről van szó, mint a költségvetési tervezet deficitjének az eltüntetéséről. A deficit eltüntetésének problémája egyben a tarifaemelés elkerülésének súlyos problémáját is jelenti. A bizottságok kiküldésére éppen amiatt került sor. hogy< a költségvetési deficitet tarifaemelés nélkül lehessen eltüntetni. Az ellenzéki pártok nem vesznek részt ezeknek a bizottságoknak a munkájában, mert arra az álláspontra helyezkednek, hogy a deficit bekövetkezéséért az a pénzügyi politika felelős, amelyet a két jobboldali párt honosított meg a városházán. A főváros közönségét ezekből a tanácskozásokból az a kérdés érdekli: el lehet-e kerülni a geiz-, a víz-, a villami-, a villamos- és autobusz- viteldíj emelését, igen vagy nem? A főváros polgárságát súlyos adók terhelik. Ezeket a terheket szaporítani veszélyes dolog, mert az adóprés további csavarása katasztrófába zúdíthatja a főváros közönségét. Érthető tehát, ha a városházi pártok egyértelműen állást foglalnak az üzemi tarifák emelése ellen és keresik a módokat: miként lehetne eltüntetni a költségvetési deficitet, anélkül, hogy a közszolgáltatások árát emelni kellene. A Független Budapest munkatársának alkalma volt betekinteni a költségvetési előmunkálatok eddigi adataiba. Megállapítottak, hogy a taka- rékossági szempontoknak valóban rideg és radikális alkalmazásával, továbbá bizonyos állami feladatok teljesítésének elhárításával, illetve a kormányra való visszautalásával jelentékenyen lehet enyhíteni a főváros súlyos költségvetési helyzetét és meg lehet teremteni egy új, reális költségvetési tervezetnek a kereteit. í _ Konkrét tervezet a költségvetési deficit eltüntetésére — tarifaemelés nélkül A főváros költségvetési tervezete ebben a pillanatban nem egészen húszmillió pengő deficitet tüntet fel. A Független Budapest hetekkel ezelőtt elsőnek közölte az ügyosztályi előirányzatok alapján előállott költségvetési helyzetei és már akkor megállapítottuk, hogy a költségvetési tervezetben húszmillió pengő deficit jelentkezik. Akkoriban cáfolták bejelentésünket, most azután maga Sipőcz Jenő^ polgármester volt kénytelen a törvényhatósági tanács nyilvánossága előtt bejelenteni, hogy a deficit húszmillió pengő körül mozog. Valóban nagy összeg ez és joggal lehetne kételkedni abban a feltevésben, hogy ezt a húszmillió pengős deficitet el lehet-e tüntetni közérdekek sérelme nélkül. Illetékes helyeken történt informálódásunk és komoly tanulmányozásunk alapján mégis úgy látjuk, hogy a költségvetési deficit eltüntethető a gáz,, a víz, a villany és a villamos közlekedési egységárainak emelése nélkül. A húszmillió pengős deficit eltüntetésének — a tarifaemelés gondolatának elvetésével — csak két eszköze lehet. Az egyik radikális megtakarítások elérése, a másik pedig a fizetésleszállítás. Nem kétséges, hogy a városházi tisztviselők fizetését le kell szállítani. Ezen most már vitatkozni sem lehet, hiszen a fizetésleszállítást kormányrendelet írja elő. A kormányrendelet a leszállítás mértékét is megállapítja. A pénzügyi ügyosztályban szerzett értesülésünk szerint a tisztviselői fizetésleszállítás a városi közigazgatásnál és a tanszemélyzetnél együttvéve négymillió pengős csökkenését idézi elő a kiadásoknak. Ha az üzemi tisztviselők fizetését is csak a 33-as bizottság által szankcionált kormányrendelet alapján csökkenti a főváros^ vezetősége, egymillió pengő megtakarítás érhető el. Ez összesen már ötmillió pengő. De szó van a városházán az üzemi munkabérek leszállításáról is. Ez a probléma még sok fejtörést okoz, mert hiszen a városházán senki sem nyúl szívesen a munkabérek csökkentésének népszerűtlen eszközéhez. A főváros vezetősége azonban ebben a tekintetben azzal érvel, hogy egyetlen magánvállalkozásnál sincs olyan nagy bére a munkásságnak, mint a fővárosi üzemeknél. Tízszázalékos munkabérredukciót tervez a főváros vezetősége. Ez összesen ötmillió pengő évi megtakarítást eredményez. A tisztviselőfizetések és a munkabérek leszállítása tehát együttesen tízmillió pengővel csökkenti a jövő évi költség- vetés kiadási oldalát. Marad még a deficitből tízmillió pengő. Ennek a tízmillió pengőnek a csökkentése a kiadási oldaláról a következő formában. képzelhető el: A mammutfizetések megszüntetése és az üzemi tisztviselők fizetésének a közigazgatási tisztviselők ' fizetésével való arányosítása egymillió pengős megtakarítást hozhat, A különböző ügyosztályi előterjesztésekben még legalább ötmillió pengős megtakarításokat lehetne kiharcolni, ha a kiküldött takarékossági bizottságok valóban radikálisan, minden mellék- szempontra való tekintet nélkül járnának el. A víznyomásnak a főváros hivatalos