Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-28 / 4. szám

Budapest, 1931 január 28. Független Budapest M HÍJ Alapkőletétel: a mai nappal megkez­dődött az új törvényhatóság műkö­dése, összeült a közgyűlés. Megválasz­tották az érdekképviseleti tagokat. Kiderült, hogy az összes új tagok a Wolff-párt és a Kozma-párt érdekeit képviselik, mégpedig egyenlő arányban. Hát ez is érdekképviselet. Az ellenzéket nem kérdezték, észre sem vették, hogy van, amíg Peyer Károly el nem árulta. Ezen a közgyűlésen ízelítőt kaptunk abból, mi­lyen lesz a jövő. A próbasütés a legszebb párt- diktatúra kilátásait eredményezte. Az uralkodó pártoknak nagyon Ízlett az új sütet, de az ellenzék kijelentette, hogy „ezt a tésztát“ nem veszi be. Tegnap óta nincs főpolgármestere Budapestnek. Meg is látszik a vá­roson. Szomorú, esős, sáros idő, a levegőben úgy lógnak az influenza-bacillus ok, mint a jó háziasszony spajzában a hurkák és kolbászok. Csak annyi a különbség, hogy az influenza-bacillusokból mindenki szakíthat ma­gának egy-kéthétrevalót. Az emberek rosszked­vűek, nincs pénzük: hiába, meglátszik, hogy nincs főpolgármester felettünk. Szerencse, hogy csak egy hétig tart az egész és akkor vége min­den bajnak. Girardi Tibor napja. Kelle­metlen napja. Vádak, gyanú­sítások, ügyészség: hát kel­lett ez neked? Az idő hidegre fordult, az első komoly téli hideg ebben az évben, az igazoló választmány mégis izzad. Százötven tanú! ... Csollán, egy női és egy férfi Arányi... Mennyi jegyzőkönyv, mennyi akta!... Ijesztően nőnek a belvárosi választás arányi... Kiderült, hogy a megszűnt kon­flis-rendszámokon a főváros közel 500.000 pengőt keresett. Nincs többé konflis, eltávozott mind (elég lassan dö­cögtek el), a lapokban elégikus mélabú, roman­tikus búcsú az ócska szardíniásdobozoktól. Mint poént bejelentik, hogy tíz autóbuszt sze­reznek be az 500.000 pengőn: konkurrenciát az autotaxisoknak a saját pénzükön. Ezért érde­mes volt megszűnni, átalakulni és fizetni. Nagy öröm lesz a taxisoknak, amikor majd az új autóbuszokat nézik, a sajátjukat... Pintér kegyelmet kapott, Kiár Zoltán egyelőre még nem. Az igazolóválasztmány az elmidt héten óriási munkát produkált: lekaszálta az összes petíciókat, melyeket szorgalmas kezek annyi munkával vetettek, ápoltak. A választ­mány ülése után az előszobában Kiár azt pro­ponálja, kár a munkáért, egyszerűbb lenne, ha automatagépeket állítanának be, felül bedobják a kérvényt és alul kijön az elutasítás. Meg­nyugtathatjuk Kiárt: úgyis automatikusan utasítanak el minden petíciót, kár lenne ehhez még külön gépet is venni... Csilléry András állítólag nép­jóléti államtitkár lesz. Alig­hanem igazoló választmánybeli kiváló eredményei folytán került kombiná­cióba. Ha államtitkár lesz belőle, megismétlő­dik a népmesebeli eset: Csilléry saját magá­nak lesz a fia. Ő alapította a kurzust, ő volt az, aki rohammal foglalta el a budai várat 1919 augusztusában (össze nem tévesztendő Görgey Artúrral, aki 49-ben vette be), ő tartóztatta le a Peidl-kormányt, ő teremtette meg az új vilá­got Magyarországon. Ezt az érdemét eddig nem honorálták kellőképpen, mert miniszter­sége anakidején csak amolyan pünkösdi király­ság volt. Viszont azt már tudjuk, hogyha most lesz valakiből államtitkár, örökké az marad. Elég sokáig vártak vele, amíg most kombiná­cióba került a neve, úgyhogy már nem is a fia, hanem sajátmagának az unokája. Ezt csinálja utána a népmese. A tisztújítáis hetének kezdete. Egyelőre még homályos a kép, azt se tudjuk, két vagy három alpol­gármestert választ-e majd Budapest, még ke­vésbé tudjuk, hogy áll az ügyosztály szaporítás dolga. Még nincs izgalom, a közgyűlés unott egykedvűséggel néz a tisztújítás elé: soha egy­szerűbb, eseménytelenebb nem volt tisztújítás, mint ez a mostani lesz. A jelöltek és önjelöltek valószínűleg izgulnak, a két uralkodó párt egyes tagjai is buzgólkodnak, hogy a saját embereiket hozzák be, ne a másik pártét, de ez mind kulisszák mögötti láz, a nyilvánosságnak nem jut belőle. Az intimpistáké ez a tisztújí­tás, nem Budapesté, mint ahogy a bennfentesek szerint Miss Hungáriát is kinevezték és nem választották vasárnap a Bogaiban. Néhány nap, egy-két hét és meglát juh:, ki lesz a Miss Wolff és a Miss Kozma... Csuvik és Strojill Első Óbudai Parkett Üzeme Budapest, III., Kiscelli ucca 39. Telefon: Automata 620-56 j VASÁRNAP SZOMBAT | PÉNTEK SZERDA KEDD Az új fővárosi lakbérrendeleí csak augusztusban léphet életbe Harom minisztériumot kell megjárnia az új fővárosi lakbérrendeletnek, amely fokozott lakbér- vedelmet biztosit — Liber tanácsnok kijelenti, hogy a főváros belátható időn belül nem épít lakásokat Még tavaly májusban elfogadta a főváros szociálpolitikai szakbizottsága az új laklbérsza- bályzat tervezetét, sőt a tervezet már a közgyű­lés napirendjére j.s ki volt tűzve. A nyári szü­net bekövetkezése miatt le kellett venni a napi­rendről ezt a szabályrendeletet, amelynek élet­fő város közönsége. Most, hogy kö- belóptetését már régóta várja a zeledik a februári házbérnegyed, a Független Budapest munkatársa érdeklődött a szociálpolitikai ügy­osztályban az iránt, vájjon szó le- liiet-e az új lakbérszabályrendelet közeli életbeléptetéséről. Liber Endre tanácsnok, Líber Endre a szociálpolitikai ügyosztály veze­tője, akihez ebben az ügyben kér­dést intéztünk, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Sajnos, fél éven belül szó sem lehet arról, hogy az új lakbér szabály zat életbelépjen. A tör­vényhatósági bizottság egyelőre a megalaku­ló si formaságokkal és tisztújítással van elfog­lalva, ilyen körülmények között legkorábban csak márciusban vihetjük közgyűlés elé az új lakbérszabályzat tervezetét. Nem lehetetlen, hogy a törvényhatósági tanács is foglalkozni óhajt ezzel a kérdéssel, ebben az esetben az életbeléptetése terminusa még jobban kitolódik. — Az új lakbérszabályzat fokozottabb lakóvédelmet tesz lehetővé és megszünteti a régi szabályrendeletből folyó jogbizonytalanságot. A részletfizetést az egész vonalon engedélyezd, kivéve azoknál, akik lak­bért negyedévenként kapnak. A lifthasználat — más megállapodás hiányéiban — díjtalan lesz. Rendezi az új lakbérszabályzat a házfelügyelők jogviszonyait is. — Magam is azon vagyok, hogy ez a rende­lettervezet mielőbb tető alá kerüljön, de még akkor is hosszabb idő telik el az életbelépteté­sig, ha a közgyűlés a tervezetet magáévá tette. A rendeletet ugyanis jóváhagyás céljá­ból tel kell terjeszteni az igazságügyi-, a népjóléti- és a belügyi miniszterek elé. Az új fővárosi törvény értelmében a jóváha­gyásról hatvan napon belül kell dönteni és így nem lehetetlen, hogy az új lakbérszabályzat csak augusztus­ban léphet életbe. Annyi bizonyos, hogy májusig nem kerülhet tető alá az új lakbórszabályzat, amelynek meg­jelenését minden lakó érthető érdeklődéssel várja. Érdeklődtünk az iránt is, hogy a szociál­politikai ügyosztály foglalkozik-e építkezési tervekkel. Liber tanácsnok kérdésünkre a kö­vetkezőket felelte: — A fővárosnak nem lehet feladata a lakás­építés. A népjóléti miniszter leiratot intézett a fővároshoz — még a nyár folyamán — a lakás- építkezés dolgában és ebben a. leiratban leszö­gezte azt a hivatalos álláspontot, amely szerint a lakásépítés nem állami és nem községi fel­adat. Mi ehhez az; állásponthoz tartjuk magun­kat, már csak azért is, mert nincsen fedezetünk nagyobb építkezések lebonyolítására. A fővá­ros feladata csak szükséglakások építésére ter­jed ki, ezt a kötelezettségünket tőlünk telhető- leg minden esztendőben teljesítjük. A főváros belátható időn belül nem épít lakásokat, bár meg kell állapítani, hogy a lakásínség még mindig nem enyhült annyira, hogy a lakásépí­tési akciót abba lehetne hagyni. Január 1-től visszamenően lép életbe az új üzemi nyugdíj szabályrendelet Közel 30 millió kell az üzemi nyugdíjalapok megteremtésére, ebből 27 millió hiányzik egyelőre Az üzemi alkalmazottak nyugdíjéit rendező szabályrendeletet, hosszas tárgyalások után, jóváhagyta a kormány. Ezzel az intézkedéssel régen húzódó kérdés került nyugvópontra. Az alkalmazottak és munkások jötvő ellátása tehát — papíron — biztosítva van, a. valóságban azonban óriási gondot okoz az üzemeknek a nyugdíjalap előteremtése. Az üzemek ugyanis csak rövid ideje^ foglalkoz­nak a nyugdíj tartalék «ás gondolatával és a legtöbb üzem nem is rendelkezik olyan alappal, melyből az alkalmazottak nyugdíjigényei ki- elégíthetőek lennének. Most, hogy a nyugdíj­szabályzat életbelép, az anyagi szükségletekről is gondoskodni kell. Az összes üzemek kényte­lenek gyors tempóban tartalékolások és dotálá­sok útján saját nyugdíjalapjukat megterem­teni, miután a szabályrendelet nem közös nyug­díjalapot létesít, hanem minden üzem részére külön nyugdíjala­pot ír elő. A biztosítástechnikai számítások szerint 29,648.000 pengő az az összeg, amely az összes üzemek nyugdíjszükségletét fedezi. Erre vi­szont csak 2 millió és egynébányezer pengő áll eddig rendelkezésre, úgyhogy végeredményben 27,616.788 pengő az az összeg, amely az üzemek biztosító alapjainál hiányzik. Az egyes üzemek nyugdíjalap-szükséglete így oszlik meg: Elektromosművek 15,942.056, Gázművek 11,452.222, Autóbuszüzem 377.982, Budai Hegy­pálya 17.606, Gellértfürdő 284.180, Ásványvíz- üzem 13.344, Műszerüzem 219.761, Gyógyszer­üzem 241.334, Községi Temetkezési Intézet 278.273, Élelmiszer árusító-üzem 305.071, Községi Kenyérgyár 217.585, Lóhúsüzem 135,917, Tatter­sall 16.713, Hirdetővállalat 57.441, Tüzelőszerrak­tár 22.655 pengő. Már az új zárszámadásokban minden üzem tekintélyes összeget fog félretenni nyugdíj­célokra és a legközelebbi években hasonló nagy­arányú tartalékolásokat eszközölnek. A köz­ségi alap erősen megsínyli tehát az üzemi nyug­díjpénztárak megszületését, mert egészen bizo­nyos, hogy az üzemek ezeket a kiadásokat a községi alaphoz való hozzájárulások terhére ír­ják és annyival kevesebb felesleget juttatnak majd a központi háztartásnak, amennyivel nyugdíjalapjukat dotálják. Értesülésünk szerint a nyugdíjszabályren­deletek ez év január 1-étől visszamenően lépnek életbe. IRSCH LÁSZLÓ út- és vasútépítési vállalat I, Elek-u. 9a. Tel.: Lá. 18-43 OLNÁR ISTVÁN Telefon: Lá. 11-09 Budapest. I.. Horthy Míhlós út 36 K ÁSS BÉLA épület- és bútor-asztales üzeme BUDAPEST,Vili, KŐRIS UCCA 7 Fischer Zsigmond munkáló gyáros (Volt Wellisch Náthára utóda) Iroda : Budapest, X., Asztalos Sándor u. 5. Tel.: J. 310-89 Nagy raktár épületfában, zsaluzó-anyagban, állványpallóban, gömb- fában és asztalosáruban. Famegmunkál ó-gyáram bérmunkát is vállal CYKI0P /ft /ft ti® Hözép-Európa legnagyobb és legmodernebb auto- Ha »€ UP i-r garagea 500 férőhellyel, zárható boxoK, Központi fűtés, úrvezető szolgálat, éjjel nappal benzin, olaj, műhely Kiszolgálás. Autószalon, bérautók. VII., Kertész ucca 24-28. Portás telefonja éjjel is: József 372-94

Next

/
Oldalképek
Tartalom