Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-19 / 33. szám

6 Független Budapest Budapest, 1931 augusztus 19. Egy feloszlatott városi tizem feltámasztását kérik a főváros alkalmazottal A Központi tüzelöszerraklár megszüntetésének következménye: a fa- és szénárak emelkedése A Független Budapest ismételten foglal­kozott a TUzelőszerraktár megszüntetésének ügyével és hangoztattuk, hogy a fővárosi tiszt­viselők és alkalmazottak nagyon megsínylik ennek az altruisztikus intézménynek a felosz­latását. A Tüzelőszerraktár megszüntetését a nagyvállalkozók követelték abban a remény­ben, hogy ezáltal fogyasztói sorába vonzhatják a sokezer városi közalkalmazottat. Ez az el­gondolásuk nem is bizonyult hamisnak, mert most, hogy a fővárosi Tüzelőszerraktár meg­szűnt, a tisztviselők tömege tényleg kénytelen a magánvállalatok szolgálatait igénybevenni. Csakhogy már az első napokban bekövet­kezett az, amitől a tisztviselők joggal féltek, de ami kimaradt a vállalatok Ígéreteiből. Alig szüntette be működését a főváros tüzelőszer­ellátó intézménye, a magánvállalatok egyszerre szökkenő tempóban felemelték a fa- és szénára­kat, s mivel az igazi szezon még nem köszöntött be, bizonyosra lehet- venni, hogy ez az áremelő tendencia tovább fog folytatódni amint az idő hidegebbre fordul. Az üzem megszűnésének előre sejtett követ­kezménye tudomására jutott a főváros ille­tékes tényezőinek is, akiknél ez ügyben a tiszt­viselők megfelelő formában interveniáltak, így vetődött fel az eszme, hogy a magánkereskedelemben észlelhető in­dokolatlan árdrágítások elleni védelem érdekében a főváros ezen a télen ismét maga gondoskodjék alkalmazottai tii- zelőszerellátásáról. Amint Borvendég Ferenc alpolgármester szabadságáról hazajön, előterjesztést tesznek a tisztviselői tüzelőszerellátás dolgában és az al­polgármestert kérik fel, hogy a megfelelően megokolt javaslatot hozzájárulás végett a tör­vényhatósági tanácsnak bemutassa. Kétség­telen, hogy a törvényhatósági tanács sem zár­kózhat! k el az elő], hogy az alkalmazottakat olcsóbb tüzelőanyagforráshoz segítse, mert semmiképpen sem engedhető meg, hogy egy közüzem megszüntetésével többezer tisztviselő­családot kiszolgáltassanak néhány magánvál­lalkozó mohóságának. A Tüzelőszerraktár feloszlatásának követ­kezményét a főváros vezetői az üzemellenes hangulat leszerelése ellen fogják felhasználni és példaként mutatnak majd rá arra, milyen következményekkel jár az altruisztikus célú üzemek megszüntetése. A főváros különben — hasonlóan a többi feloszlatott üzemhez — a Tüzelőszerraktár megszüntetésére is ráfizetett. A 60 főnyi munkásszemélyzetet szociális okok­ból nem bocsátották el, ezek most tétlenül áll­nak és veszik fel a fizetésüket, a tisztviselő^ személyzetet pedig a Gázgyárhoz osztották be. A rezsi tehát változatlanul megvan, de bevétel nincs. Az egész üzemmegszüntetésre tehát mindenki ráfizet, csak néhány nagyvállalat, szövetkezet igyekszik a helyzetet a maga előnyére felhasz­nálni. Az asztalosipari érdekeltségek erőteljes akcióba kezdtek a hatósági asztalosműhelyek ellen A Szent János kórház asztalosműhelye, mint botránykő A közüzemek ellen változatlan erővel, sőt talán minden eddigit felülmúló vehemenciával folyik az agitáció. Nincs az az iparág, mely konkurrenst ne látna egyik vagy másik köz­üzemben és ne követelné azok megszüntetését. A közüzemek ellen küzdők első soraiban lát­hatók az asztalosok is, akik régen sérelmezik a főváros különböző üzemeinél működő kisebb asztalosműhelyek fennállását. Előbb csak a Fővárosi Faárugyár ellen hadakoztak és mikor ez az akciójuk sikerrel járt, kiterjesztették akciójukat a házi műhelyekre is. Most felfedezték az asztalosipari érdekelt­ségek, hogy a főváros az Uj Szent János kórházban rendezett be újabb házi asztalosműhelyt, melyben jelentős munkákat bonyolítanak le. Úgy jöttek erre rá, hogy amíg azelőtt a kor­ház állandóan foglalkoztatta kisebb-nagyobb munkákkal az asztalosokat, az utóbbi időben teljesen elmaradtak ezek a munkaalkalmak, így derült ki azután, hogy a kórház vezetősége MOENMR ISTVMNÍ villamossági és rádió berendező Budapest, Vl|if ’Wesselényi ucca SI I Imádói i Pyjy., Thélt Endw*e ucca 11 ona Döme és Társa Papír és írószeren gyári rahtára a ..Papirmaiomiioz" ■ BUDAPEST, IV.. AKANYHÉZ UCCA 6 Telelőn. Aul. 877-15 Alapítva: 1790-ben háziüzemre rendezkedett be, famegmunkáló gépeket is szereltek fel a kórházi asztalos- műhelyekben, amivel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy ezeket a gépeket a kórház a városi árverési csarnokból szerezte be, ahová a végrehajtott iparosok vagyontárgyait szál­lítják. Azt hangoztatják tehát, hogy a főváros a tönkretett asztalosok eltranszferált gépeinek üzembeállításával csinál új konkurrenciát a vegetáló asztalosiparnak. Az asztalosipari érdekeltségek, az Asztalos Ipartestület és az Asztalosmesterek Országos Szövetsége most együttesen memorandummal fordulnak a fővároshoz, kérve az eljárás meg­indítását a kórházi asztalosok ügyében, köve­telik egyúttal az összes hatósáigi asztalos­műhelyek azonnali beszüntetését. VersenylárgiiaSdlsi tiirdeiménij . Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a X. kér., Maglóéi hton épülő Horthy Miklós szeretetotthon kerítésépítésé­vel kapcsolatosan szükséges lakatosmunkákra. A bánatpénz tekintetében a fennebb említett „Hiva­talos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai íven­ként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi augusztus hó 14-től kezdve naponta d. e. 12—2 órák között a polgármesteri XIII; (magasépítési) ügyosztály IV., Központi város­háza, III. em, 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek, és minták megtekinthetők) és «i szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II., Szalag ucca 7.) tervező műépítésznél vagy az elő­adónál, a Központi városháza, III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi szeptember hő 5-én (szombat) d. e. Vsll óráig a. polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály III. em. 350. szobájában adandók be. Az aján­latok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermé­ben (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan fel­bontatni. Budapest, 1931. évi augusztus hó 11-én. A polgármester. A jelenkor legjobb tetőfedőanyaga tartós, tűzbiztos, vihar- és fagyálló, könnyű, gazdaságos Eternit pala ETERNIT MÜVEK, Hatschek Lajos, Budapest, VI., Andrássy űt 33 HUTTER SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., Gyömrői űt 80 Városé iroda: VI., Vilmos császár út 63. sz. Telefon : 229-18 ♦ Kerti bútorok Acélbűtorok nagy választékban J mm NÁNDOR és ISA vegyészefi-guár Budapest,IXMLónyayucca27. Telefon: 887-84 I Nay József = Faipari vállalat—Koporsógyár Budapest, X, Füzér u. 28 X. kér., Állomás ucca/14 Kartellen kívüli parketta Tiszavidéki Parketta, Hajópadló és Asztalosárugyár Debrecen, Kórház u. 5. Telefon: 14—67, — Sürgönyeim: Parkettgyár Debrecen. Központi iroda: Budapest, IV., Ferenc József rakpart 11. Telefon: S4-2—59 Szobrász r ^ _ műkő, stucco- (mennye- ~ zeti) és műmárvány mun­kák elsőrangú kivitelben Rákos Manó Budapest, VII., Szt. Domonkos u. 5. Tel.: i.380-37 Vigadó kávéház IV.f Deák Ferenc ucca 2 I Vigadó kioszk V. kerület, Vigadó tér TULAJDONOS : Babócsy Lőrinc SzegecSy Béla Jenő Okleveles gépészmérnök, út-, vasút­építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, II., Margit körút 101 Telefonszám: Automata 553-15 Hertzka és Kaszás ■■■■■ hőszigetelő vállalat Budapest V., Tátra ucca 12/a. sz. — Telefon: 125 — 34 Üvegfonal, parafa és kovaföld szigetelések. Hőszigetelések alacsony nyomású, magas feszültségű, túlhevített gozű cső­vezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Külön­leges szigetelések : Jéggyárak és hűtőberendezések számára Waldmann Sándor egészségügyi-, kórházi-, víz-, gőz-, légszesz-szerelvé- nyek, műszaki cikkek és fémáruk kereskedése. — Fürdő­szoba-, mosdó-, klosett-berendezések tugy választékban. Budapest, VI, Vilmos császár út 61. Tel.: Aut. 102-74

Next

/
Oldalképek
Tartalom