Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-29 / 30. szám
6 Független Budapest Budapest, 1931. július 29. A vasutakba fektetett nagy tőkék kezdik értéküket veszíteni — mondja Zelovich Kornél múegyetemi tanár Több mint háromszor annyi utast szállít a villamos és az autóbusz, mint a MÁV Az autóbusz nem pótolhatja a villamost Budapestnek még nem kell a gyorsvasut A közvéleményt újabban fokozottan érdeklik a közlekedésügyi kérdések. Hatalmas irodalma van már Budapest közlekedési fejlődésének is. Zelovich Kornél műegyetemi tanár most nagyon érdekes feldolgozásban ismerteti a nagyvárosok közlekedés- ügyét és különös súlyt vet ennek keretében a budapesti közforgalom ismertetésére. Zelovich megállapítása szerint a nagyvárosok helyi utasforgalma jóval nagyobb mértékű, mint akár a tátvolsági, akár a környéki utasforgalom. Budapest legutóbbi évi helyi utasforgalma 287 millió személy volt, amivel szemben a környékbeli utasforgalom csak 74 milliót, a távolsági pedig csak 9 milliót tett ki. A BSzKRt és az autóbusz helyi utasforgalma 3.3-szor nagyobb, mint a MÁV egész vonalhálózatának egy évi utasforgalma. A nagyvárosok személyforgalma nagyobb arányban nő, mint a lakosság. Budapest helyi utasforgalma ISSO-iól számított legutóbbi 50 év alatt ll-szer nagyobb mértékben szaporodott, mint a lakosság. Egy világvárosban sincs a helyiforgalomból olyan nagy részesedése a villamosnak, mint Budapesten, ahol a forgalom 95%-át bonyolítják le. Ennek az az oka, hogy Budapesten nincs gyorcvasut és az autóbusz közlekedés is a fejlődés kezdetén van. A világvárosokban a személyautók nagy számukkal arányban álló tömeges forgalmat egyáltalán nem bonyolítanak le, de ennek ellenére az uccai közlekedés hozzájuk igazodik. Budapesten egy-egy lakosra évente 305 utazás esik, ami azonos Hamburg közlekedési arányával, de messze elmarad London és Newyork forgalmával szemben, ahol 490, illetve 560 az utazási arány. Az automobil okozta halálos balesetek száma igen nagy, de különösen megdöbbentő az Egyesült Államokban, ahol egy év alatt 26.613 embert gázoltak halálra az autók, tehát 500fl-el többet, mint amennyi vesztesége volt az Uniónak a világháborúban. Ijesztően nő az automobil áldozatainak száma Európában is, ahol jóval kevesebb az autó. A közlekedés gyorsasága legnagyobb a városi gyorsvasútiakon. Ezeknek sebessége kétszer akkora mint a villamos vagy az autóbuszé. A gyorsvasúttal az autó sem tud versenyezni. Az autóbusz üzemköltsége íOVo-kal több mint a villamosé s ha a villamost autóbusszal akarnék helyettesíteni, 35%-kal több járműre lenne szükség. A villamoskocsik élettartama átlag négyszer akkora, mint az autóbuszé. Újabban nagyvárosok igyekeznek trolleybusz vonalakat berendezni. A trolleybusz sebessége 12%-kal nagyob mint a villamosé' és üzemköltsége a villamos és autóbusz költsége közt van. Gyér forgalom esetén az autóbusz, közepes forgalomnál a trolleybusz, nagy forgalomnál a villamos üzeme a gazdaságosabb. Nagy forgalmú világvárosokban a villamosnak autóbusszal való felcserélése nem segít az uccai forgalom torlódásain, sőt fokozza azokat. Gyorsvasut létesítése csak milliós városokban fizetődik ki. „Rövid földalatti vasutakon, mint például a budapesti, gazdaságos üzem nem remélhető. A gyorsvasut létesítése nagy beruházásokat igényel. Berlinben a háború előtt a földalatti vasút építési költsége 8.5, Párizsban 8, Londonban 9 millió pengő volt kilóméterenként, míg ma 16—20 millióba kerülne egy kilóméternyi vonal megépítése, Európában legfeljebb a párizsi Metro éri, el azt az utasszámot, melynél a gyorsvasut üzeme nem deficites. A párizsi vasút kilométerenként egy évben 7.65 millió utast szállít. Az új közlekedési eszközök nagy versenytársai lettek a vasútoknak és bekövetkezett az, hogy a vasutakba fektetett nagy tőkék kezdik értéküket veszteni. A közúti közlekedési eszközök egységes tarifája helytelen volna. Hamburgban és Berlinben nemrégen bevezették az egységes viteldíjat, de ez alapjában t< üdítette meg a vállalni okai, mert minél jobban szaporodott az utasok száma, annál inkább növekedett a deficit. Az egységes tarifa ma sok helyen népszerű jelszó, alkalmazása azonban kockázatos. Bienensfoch Júzsei és Fia roggifanüa toeiueqzögaiár és vésrcöfti míiin(ézefi —«■■■■■11111111 in || Budapest Vili. Rákóczi uí 27(Rókus kórház melleit) TELEFON: JÓZSEF 421-34 Szegedy Béla Jenő Okleveles gépészmérnök, út-, vasútépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, II., Margit körút 101 Tel e fonsz ám: Automata 553-15 Neusfaúfl Ernő és rial képkeretguárá Alapítva 1892 Budapest, V, Vilmos császár út 56. Telefon: 151-80 • Képkeretek, függönytartók (karnizsok), szentképek, festmények, bútoraranyozások a legolcsóbban! Duhova Lafos épületüvegező és képkeretező IX., Lónyay ucca 48 Telefon: Automata 870—26 Uvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorűs üvegfestőmestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapittatoff 1894 Keppich József tetőfedő vállalata Budapest, VI., Kassai ucca 53. Telefon: 932-19 Vigadó kávéház IV. f Deák Ferenc ucca 2 P Vigadó kioszk V. kerület, Vigadó tér TULAJDONOS : Babócsy Lőrinc I ITT Haverland Antal III M- kir- szab emelőgép-, felvonó- és k I ■ I vasszerkezetek gyára. Budapest, Vili., Nap ucca 22. Tel.: J. 329-66, J. 439-53 Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ rovatának élén közöli általános ajánlati feltételekre, nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, iskolái, üzemei és intézményei részére szükséges surolóruha szállítására, Az ajánlathoz szükséges nyomtatványok Budapest székesfőváros központi anyagszertárában (IV., Központi Városháza III. udvar) kaphatók hétköznapokon d. e. 8—2 óra között. Az ajánlatokat 1931. évi augusztus hó 7. napján d. e. II óráig kell a jelzett hivatalban beadni. A határidőn túl beérkező ajánlatok nem vehetők figyelembe. A beérkezett ajánlatok 1931. év augusztus 7-én d. e. 12 órakor a központi városháza II. emelet 235. ajtószámú helyiségben kerülnek felbontásra, hol az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi július hó 14-én. Székesfőváros polgármestere. HUTTER ES SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., Gyömrői út 80 Városi ifi'oda: VI., Vilmos császár út 63. sz. Telefon : 229-18 ♦ ICerfi bútorok Acélbútorok nagy választékban Súlyos százezreket veszít a főváros a Tattersall átadása folytán Elmarad 40.000 pengő évi tiszta bevétel is — Az Ügetőverseny Egyesületnek juttatott nemzeti ajándék következményei A Kerepesi úti Tattersall tei rilétén nagyban folyik a romboló munka. Nagy' gyorsasággal bontják az épületeket, hogy helyet kapjon az új Ügető verseny pálya, amelyet régi helyéről, az Erzsébet királyné útról kilakoltattak. A lattersall, mint ilyen, ez év végével megszűnik es ezzel ismét kevesebb lett egy fővárosi üzemmel, amely azonban senkinek sem volt útjában, amely talán az egyetlen közüzem volt, amelynek megszüntetését senki sem kívánta. A Tattersall megszüntetése súlyos anyagi veszteséget jelent a fővárosnak, amint azt a Független Budapest mér ismételten kimutatta. Mindenekelőtt elveszít egy órási ingatlanértéket azáltal, hogy hosszú időre, minden ellenszolgáltatás nélkül használatba adott egy ötmilliós telekkomplexumot. Ténylegesen elveszít 200.000 pengő ingatlanvagyont: a Tattersall mérlegében 200.000 pengővel szerepeltek ugyanis a most lebontásra kerülő épületek. Mindezen felül 250.000 pengőt kell befektetnie az új lóvásártér építésébe, amihez ugyan 100.000 pengővel hozzájárul az Ügetőverseny Egyesület. Elmarad a megszűnt Tattersall jövedelme is, ami a mai viszonyok között ugyancsak jelentősen sújtja a fővárost. A Tattersall évente 40.000 pengő tiszta felesleget juttatott a községi alapnak és bizony ma nincs olyan világ, hogy a főváros ezt az elmaradó jövedelmet meg ne érezné. Az új ügetőversenypálya tehát, sok százezer pengőjébe kerül a fővárosnak. Kérdés, vájjon a létesülő intézmény megéri-e ezt a nagy áldozatot. Ügy volt, hogy a Tattersall helyén épülő versenypálya már a jövő év tavaszán megnyílik, de a tárgyalások elhúzódása miatt ez a terminus eltolódott. Esetleg csak 1933-ban, de legkorábban a jövő év őszén készülhet csak el az új lóversenytér. Erre való tekintettel az Ügetőverseny Egyesület és a MÁV között megállapodás jött létre az Erzsébet királyné úti pálya ideiglenes további használatára. A MÁV meghosszabbította a szerződést, de olyan kikötéssel, hogy bármikor 3 hónapos felmondással élhet. A Tattersall a főváros jövő évi költség- vetésében már nem is szerepel. A lóvásártól- építését már augusztusban megkezdik és mire a Tattersall megszűnik, kint a marhavásártér mögötti területen folytatják a lóvásárokat. A Tattersall egész személyzetit, tisztviselőket és alkalmazottakat egyaránt, az Ügetőverseny Egyesület a használati szerződés értelmében saját alkalmazásába veszi át 1932 január 1-jei hatállyal. Szobrász műkő, stucco- (mennyezeti) és műmárvány munkák elsőrangú kivitelben Rákos Manó Budapest, VII., Szt. Domonkos u. 5. Tel.: J.3S0-37 Versenyfárgijalásl hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek az I., Németvölgyi úti elemi iskola és óvoda guinipadozati munkákra. A bánatpénz tekintetében a fennebb említett „Hivatalos Hirdetések“ rendelkezései az irány-adók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi július hó 25-től kezdve naponta d. e. 12—2 órák között a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály IV., Központi Városháza, III. emelet 342 sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Körmendy Nándor (VIII., Üllői út 16/a) tervező műépítésznél vagy az előadónál, a Központi Városháza, III. emelet 337. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 193Í. évi augusztus hó 17-én (hétfő) TI. e. Vsll óráig a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály III. emelet 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. emelet 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1931. évi július hó 20-án. A polgármester rendeletéből. SCHMIDT TESTVÉREK Tel.: Aut. 952-85. Táviratcím : Farbenschmidt Rákospalota. M. Kir. Postatakarókpónztári csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az A n g o 1 Magyar Bank központjánáj Gyárt: Kő-, könyvnyomdái-, valamint offfsetfestélceket. Mint különlegességet készít: Nuomdafcsfóhgyár Rt olajj-mélynyomó, »nilin-guminyomó és bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda; Rákospalota, Pázmány-u. 41