Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-07-29 / 30. szám

Független Budapest 4 Budapest, 1931. július 29. eddigi munkáslétszám további foglalkoztatását a. lecsökkenteti költségvetés inellett is. A munkások azonban elégedetlenkednek és már panaszos küldöttségek _ is keresték fel az intézniíények vezetőségét. 1 iltakoztak az cGen, hogy ebben a válságos időben munkaidő és ber- redukcióval csökkentsék keresetüket. Ezen a héten fog eldőlni a munkások sorsa, amennyi­ben vagy fenmarad a mostani állapot, vagy ha erre nézve a vezetőség nem tud megállapodni, úgy visszaállítják ugyan a régi munkaidőt és a régi fizetést, de ez esetben nagyarányú B lista lesz a munkások közt. Az üzemi munkásság munkaideje és il­letményei tekintetében is revíziót készí­tenek elő a városházán. Bár a nagyüzemekre nem vonatkozott eddig a költségmegtakarítási rendelet es olyan intéz­kedés sem történt, amely a munkásság egyre- szének elbocsátását tenné szükségessé, mégis foglalkoznak azzal a tervvel, hogy az üzemi munkásság munkaidejét es fize­tését mérséklik. Nem takarékossági szempontból tervezik ezt az akciót, hanem azért, hogy a közüzemekben újabb nagyszámú munkást foglalkozicissanak. Ugyanis, ha lehetővé válna az összes közüze­mekben a munkabér és munkaidő mérséklése, úgy a mai költségeik mellett az^ üzemek több munkást foglalkoztatnának és jelentősen enyhíthetnének a munkanélküliségen. Ezt a kérdést a munkásság képviselőivel fogják előbb behatóan megvitatni és csak azok hozzájárulá­sává! kerülhet kivitelre a terv. Ke le Mihály Épületasztalosmunkák, bútorok és iskolaberendezések gyára] Budapesti Vili, m. JiS-'IPj 7e/e/önszím : József 372—9® A LÉGZŐSZERVEK BÁNTALMAINÁL ASTHMA EMPH1SEMA esetén biztos gyógyulást nyújt a Szent MM Gyógyfürdő legtökéletesebb berendezésű Inhalatórsuma és pneumitikus kassája. Speciális autórugók készítése és javítása NIZIK LAJOS Budapest, IX., Tűzoltó u. 38. Telefon: Aut. 379-47 970 méter mélységből 74° melegen tőr elő ama radioaktív hőforrás, amely a Széchenyi Gyógyfürdőt táplálja. C«iiz, ízűi éti gyulladás, ischias ellen páratlan hatású. KÖNIG JÁ okl. gépészmérnök Műszaki iroda, grafikai szaküzlet Budapest, IX., Remete ucca 23 Saját gyártelep. Telefon: József 453 — 58 Q PICIM AL' svéd számológép magyarországi eladási helye DHNEP Budapest,IV, Haris köz 6 Telefon : Aut. 893-85 Versenulargualföi hirdetmény Titulussal _ a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetései rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyi Ya?U versenytárgyalást hirdetek a X„ Maglódi útc ííjjii 1<> Horthy Miklós szeretetotthon berendezéséhez szül séges hu torasztalos- és mázolómunkákra. , , bánartpénz tekintetében a fennebb említett „Hiv; talos Hirdetések rendelkezései az irányadók. A. vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívei ként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi július hó 22-t kezdve naponta d e. 12-2 órák között a polgúrmeste XIII. (magasépítési) ügyosztály IV., Központi Városház III. emelet 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szül séges felvilágosítás megszerezhető Központi Városház III. emelet 383. sz. alatt az előadónál. Az ajánlatok 1931. évi augusztus hó 24-én (hétfő) d ’/Ül óráig a polgármesteri XITI. (magasépítési) ügyős íaly 111. emelel 350. sz. szobájában adandók be. Az :Vjá latok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály ülóste meben (III. emelet 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosa felbontatni. Budapest, 1931. évi július hó 21-én. A polgármester rendeletéből. Már nem tülekednek az üzemigazgatósági tagságokért! A mai gazdasági viszonyok közt szó sem lehet arról, hogy fizetést kapjanak az üzemigazgatóságok — Készül az üzemek működési szabályzata Az üzemi szabályzat megalkotásának kérdése hó­napok óta szerepel a napirenden, de egyéb sürgő­sebb ügyek mindig megakadályozták ennek elinté­zését. A városháza őszi munkaprogram jóinak egyik első pontja lesz az üzemi szabályzatok tető alá. ho­zása. Minden egyes üzem igazgatását külön szabály­zattal rendezik, de nagyjában természetesen azo­nosak lesznek az irányelvek. Épp ezért előbb egy szab ályzattervezetet készítenek el, hogy annak min­tájára készülhessen a többi is. A mintaszabályzat a Gázművek igazgatásáról szól és a munkálatok ennek megszövegezésére már javában folynak. Az üzem mindenegyes ágazatára, az igazgatók és az igazgatóságok hatáskörére, az üzem tevékenységének pontos körvonalazására is kiterjed a szabályzat és ha a Gázművek tervezetét az igazgatóság elfogadja, úgy ennek alapulvétele mellett gyors egymásutánban előterjesztik a többi üzem működési szabályzatát is. A közvéleményt különösen az fogja érdekelni ezeknél a szabályzatoknál, hogy miként preciziróz­zák az egyes üzemek tevékenységét. E szabályzatok keretében majd alkalom nyí­lik egyes üzemek tevékenységének korláto­zására és bizonyos sokat kifogásolt üzem­ágak megszüntetésére. Épp ezért ez a pont ad majd alkalmat a tár­gyalások során a legtöbb vitára is. Az üzemigazga- Ióságok hatáskörének megállapítása szintén nagy- fontosságú, mert az igazgatósági tagok jogköre ed­dig nem volt tisztázva. Egyes üzemeknél például olyan jogokat vindikáltak maguknak az igazgató- sági tagok, hogy inspekciórendszer szerint naponta bejártak az irodába és csak a kezükön átment ügyek elintézését engedélyezték, természetesen az általuk adott instrukcióknak megfelelően. Az üzemek igaz­gatói tiltakoznak az ellen, hogy az igazgatósági ta­gok ilyen széles hatáskört vindikáljanak maguknak és etekintetben éles összecsapás várható a két állás­pont védői és támadói között. Ősszel különben ismét aktuális lesz az üzemigazgatóságok újjáalakítása, inert a jelenelgiek mandátuma csak október közepéig szól. Előreláthatóan számos változás lesz a tagok sorában, mert többen önként lemondanak és külön- j ben sem tapasztalható, már nagy tülekedés ezekért I a stallumokért. Mindkét jelenség kétségkívül össze- í függ azzal a körülménnyel, hogy a főváros mai j helyzetére való tekintettel a tantiéinek ügye végkép elaludt, I | pedig ez volt az a vonzó erő, amely a nagy ver- 1 sengést megindította az üzemigazgatósági tagságo- 1 kért. A gazdasági válság szokatlan ingatlanforgalmat indított meg Az emberek ingatlanokba fektetik a pénzüket — Fellendült a parcellázó-üzlet Ha az ember az ingatlanforgalmat és az építkezési mozgalmat szemléli, olybá tűnik, mintha nem is a gazdasági válság mélypontján élnénk, hanem a konjunktúra legtetején. Az utóbbi hón-afrokban nagy arányok­ban indult meg az egész fővárosban az építkezés és statisztikai adatok szerint a tavalyihoz\ vi­szonyítva, most mintegy 50%-kal több építési engedélyt adtait ki a hatóságok. Érdekes, hogy nemcsak a családi házak szaporodnak, hanem még nagyobb arányban növekszik a nagy bér- házak építése. Amíg a múlt év első felében csak 51 bérház építésére adtak ki engedélyt, addig idén 114 bérház építéséhez fogtak hozzá, tehát az emelkedés ezen a téren 120%-ot tesz ki. Az építkezési kedv fellendülése magával hozta a parcellázási üzlet konjunktúráját is. A városházára hetenkint tömegével érkeznek parcellázási kérvények és a főváros a legliberá- lisabban kezeli ezeket az ügyeket is., Azonban nagy gonddal ügyelnek arra, hogy a parcellá­zások révén a főváros fejlődése ne terelődjön helytelen irányba. Ezért a legliberálisahb ál­láspont ellenére csakis ott engedélyeznek telek- felosztásokat házépítés céljából, ahol az épít­kezés a főváros fejlődése szempontjából is kí­vánatos. A múlt héten a Kaimer Vilmos és Fia cég Kerepesi úti nagy telekkomplexumának parcel­lázásához járult hozzá a főváros és ennek során tekintélyes telekrészeket ki is sajátítottak köz­terület céljára, közel 80.000 pengőt fizetett a főváros a kisajátított telekrészekért, azonfelül, hogy a parcellázásból leadott köteles ingyenrészt is birtokba vette. Tekintve, hogy a fővárosnak nincs annyi pénze, mely elegendő lenne az ilyen kisajátítások finanszírozására, újabban olyan feltételek mellett végzik a kisa­játítást, hogy a telkek árát részletekben fizeti meg a város. Hasonló nagy forgalom tapasztalható mos­tanában az ingatlanforgalom •erén is, ami szintén a főváros pénzügyi hely­zetét segíti elő. Azt gondolták, hogy az ingat- 1 an vagyonátruházási illeték felemelése átmene­tileg visszaesést fog előidézni az ingatlan pia­con, ehelyett azonban a forgalom élénküléséről lehet beszámolni. Hozzáértők szerint a parcel­lázási, építési és ingatlanvásárlási fellendülés szorosan összefügg a gazdasági helyzettel, mert aki csak teheti, igyekszik pénzét ingat­lanba fektetni. A városházán kiadták az utasítást, hogy par­cellázási és építési kérvényeket soronkívül kell elintézni, hogy ezzel is munkaalkalmakat te­remtsenek. Épp ezért a magánépítési bizottság a nyári szünet alatt is állandó permancneiában van és minden héten elintézi az egy-egy hét alatt beérkezett kérvényeket. HJáviilAi* eloktrotechüikai és 1 Li! ItOIIUvI mechanikai vállalata Dudapest. Kazinczy ucca 50 Telefon: József 401 — 96. szám. ♦ Vállalja mindennemű mechanikai és tömeg­cikk gyártá át, szabadalmak kidolgozását WESSELY KAROLY Központi fűtés-, szellőztétés-, vízvezeték-, csatornázás-, fürdő-, egészségügjd- és légszeszberendezési vállalata Budapest, V., Mária Valéria ucca 19. Telefónhívó: 827-82 Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil­vános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, üzemei és intézetei részére szükséges 720/30 faj­súlyú benzinnek szállítására. Az ajánlathoz szükséges nyomtatványok Budapest székesfőváros központi anyagszertárában (Központi Vá­rosháza III. udvar) kaphatók. Hétköznapokon d. e. S—12 óra között. Az ajánlatokat 1931. év augusztus hó 7. napján dél­előtt 11 óráig kell a jelzett hivatalba beadni. A határ­időn túl beérkező ajánlatok nem vehetők figyelembe. A beérkezett ajánlatok 1931. év augusztus hó 7-én d. e. 12 órakor a központi városháza II. emelet 235. ajtószámú he­lyiségben kerülnek felbontásra, ahol az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi július hó 14-én. Székesfőváros polgármestere. A jelenkor legjobb tét «»festőanyaga tartós, tűzbiztos, vihar- és fagyálló, könnyű, gazdaságos E VERMIT MÜVEK, Hatschek Lajos, Eternit pala Budapest, VI., Andrássy út 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom