Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-07-01 / 26. szám

Független Budapest Budapest, 1981 július 1. Friedricfiék Délen9 a Front harca so ft mindenütt peti A választás megsemmisítése mint előrelát­hatóan több panaszt fognak beadni a. közigaz­gatási bírósághoz. A legnagyobb sérelem Friedrich István pártját, a Keresztény Ellen­zéket érte, amelynek a déli kerületben a leg­utóbbi fővárosi választás eredménye alapján teljes bizonyossággal lehetett számítania egy teljes mamiéi tűm ra. Friedrich István, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a követ­kezőket mondotta a Független Budapest mun­katársának. — Brutálisan elütöttek engem attól a lehe­tőségtől, hogy a déli választókerületben harcba indulhassak. A keresztény erkölcs, az igazság, az egyenlőség és a közszabadságok nevé­ben követték el ezt a hallatlan merény­letet déli kerületbeli választóim ellen. Pártom a legutóbbi községi választások alkal­mával, a. belvárosi kerület nélkül, 10.500 szava­zatot kapott. Keni kétséges, hogy belvárosi vá­lasztóim számával együtt a reám eső szavaza­toknak a száma megközelítette volna a 12.000-et ami kétségkívül elegendő lett volna egy tel­jes mandátum elnyeréséhez. A választási feltétlenül petícióval támadom meg, főként azért, mert a bizottság nem is vizs­gálta meg ezeket az aláírásokat, hanem arra az álláspontra, helyezkedett, hogy a mi aláírásaink nem lehetnek jók, mert hiszen a nagypártok­nak előbb éltvizsgált ajánlóívein már annyi alá­írás szerepelt, amennyi az összes szavazók száma. Minket 1100 aláírás pótlására utasítot­tak a déli kerületbéh. Közjegyzői tanúsítvá­nyokkal fogjuk bizonyítani, hogy négy szer­annyi jó aláírással pótoltuk a bizottság által megállapító!t hiánytv Beszéltünk a többi elutasított pártok veze­tőivel is. Pászti János, Schlachta Margit, Hű­vös Iván és Béirczy István nem peticionálnak, ellenben feltétlenül peticionálnak a keresztény- szocialisták és az összes frontharcosok. Perlej/ Lajos, az ellenzéki, úgynevezett független frontharcosok vezéré, egyetlen kerületben sem tudott a startig eljutni. Minden kerületben pa­nasszal támadja meg a választást. Támogatja a peticionálni szándékozókat Bassay Károly, a Szabadelvű és Demokratikus Ellenzék vezére is, akinek e tárgyban elfoglalt álláspontját, va­lamint a lezajlott választásokról alkotott véle­ményét lapunk más helyén közöljük. Friedrich István és a független frontharco­sok még július havában feltétlenül beadják a petíciókat, amelyek fölött legkésőbb ez év vé­gén dönteni fog a közigazgatási bíróság. E sze­rint a jövő év tavaszán újra az urnákhoz kell mennie a főváros választóközönségének, leg­alább is a déli kerületben. Szerdám reggel 8 órakor kezdik számlálni eredmény csütörtökön délre várható Budapest három választókerületében hétfőn reggel kezdődőit meg a szavazás. Hétfőn dél­előtt még feltűnően ritkán jelentkeztek a vá­lasztók, ezeknek a legnagyobb része a munkás­rétegekből került ki. A hétfő délelőtti szavazás vontatottságának nyilvánvalóan az a magya­rázata, hogy a polgársóig Péter és Féd ünnepét a vasárnappal egybekapcsolva vikendezésre használta fel. Különösen Budán volt gyér a szavazók jelentkezése. Buda uccáin meg sem látszott, hogy választás van. A pesti oldalon valamivel élénkebb volt a szavazás és különösen a déli, órákban jelentkez­tek nagyobb számban szavazásra. Különösebb incidens a hétfői nap folya­mán sehol sem fordult elő. Kedden már nagyobb volt mindenütt a je­lentkezőknek a széma, de.a szavazás még így sem érte el azt a mértéket, amit a fővárosi köz­ségi választások alkalmával tapasztaltunk. A szavazást a három választókerület 200 körzeté­ben kedden este 8 és 10 óra ' között rázták le aszerint, hogy sokan várakoztak-e még a lesza­vazásra, vagy sem. Kedden éjszaka a szavazóurnáikat lepe­csételik, jegyzőkönyveket vesznek fel, amelyeket a bizalmiak is aláírnak. A lepecsételt urnákat jel ölt h el y iség ékbe, fogják széimlállni. Búdéin 6, északon 9, délen 10 helyen számlál­ják a szavazatokat. A szavazatok felbontása és összeszámlálása szerdán délelőtt 8 órakor kezdődik a számláló-körzetekben. A számláló-bizottságoknak mindenütt egy bíró az elnöke. Lázár Ferenc, az északi választási bi­zottság elnöke kijelentette munkatársunknak, hogy amennyiben remény van arra, hogy az éjszaka folyaméin be lehet fejezni a számlálást, akkor nem tartanak^szünetet. Ha erre nem volna kilátás, akkor szerdán este 8 órakor a számlálást félbeszakítják és csütörtökön reggel 8 órakor folytatják. Eredményt teliéit csütörtökön délre, lehet várni. A számlálásnál természetesen jelen van minden pártnak a megbízottja. Az egyes szám­lálóbizottságok munkájának eredményéről azon­nal jelentést tesznek a központba, — szintén va­lamennyi megbízott által aláírt jegyzőkönyv keretében. A főváros közjogi ügyosztálya, élén Szlovák Pál tanácsnokkal, — állandóan perma- nenciábau lesz. hogy az esetleg szükségessé váló intézkedéseket idejekorán megtehesse. A főváros közönsége nagy érdeklődéssel várja a szavazás végleges eredményét. Csütörtökön délben már ki fog alakulni a helyzet, de végleges és pontos eredmény legkorábban csak csütörtökön, a délutáni órákban kerülhet beszállítják azokba a ki­állói a szavazatok meg ■ ~ - nyilvánosságra. A főváros egyelőre nem veszi fel a 20 millió pengős kölcsönt A Közgyűlés ma felhatalmazást ad a polgármesterneK a Kölcsön felvételére, de erre csaK végszüKség esetén Kerülhet sor — Egyelőre biztosítva van a fővárosi háztartás zavartalan menete — A pénzpiaci bizonytalanság miatt nehézségeK merüíteK fel a Kölcsön Kamatmegállapítása Körül A^ főváros^ törvényhatósági bizottsága ma, szerdán délután tartja utolsó közgyűlését — a nyári szünet előli. A mai közgyűlés tárgysoro­zatán több érdekes ügy szerepel, köztük annak az előterjesztésnek van legnagyobb jelentő­sége, amely felhatalmazási l:ér arra, hogy a polgármester 20 ni Híj ó pengős•' kölcsönt vehes­sen /el. A legutóbbi napokban az a hír terjedt el, hogy a kölcsönügyct leveszik a napirendről es pedig azért, mert a kölcsön felvétele . bizo­nyos nehézségekbe, ütközik es a fővárosnak ez- id'őszcriní nines is égetően szüksége erre a. pénzre. A Független Budapest munkatársa a legilletékesebb helyeken HÄSY ANTAL bútorgyára Budapest, Vili., Víg u. 22. Tel.: J. 438-64 Lakásberendezések művészi tervek után. érdeklődött e, hír valódisága iránt és azt a fel­világosítást kapta, hogy a kölcsöniigyet llipka főpolgármester nem veszi le a napirendről. Szó sincs tehát arról, mint hogyha a főváros kölcsöntárgyolásai megakadtak volna. Ellen­kezőleg a 20 millió pengős forgótőkékéi csőn felvétele ügyében megindított tárgyalások kedvezően végződte/:. Sipőcz Jenő polgármester a törvényhatósági tanácstól már meg is kapta azt a felhatalmazási, amely feljogosítja arra, hogy az érdekelt hazai pénzintézetekkel vég­leges megállapodási kössön. A törvényhatósági bizottság mai közgyűlése szankcionálni fogja. a. törvényhatósági tanács ej határozását. Erre a. fel ha la Ima zásra, .azért van, szükség, hogy a fő-' ■város rezei őségé a nyári szünet (dalt bármikor perfektnáthassai -a. megállapodási és a felmerülő szükséghez hé ácsi igénj/bevegyc a szóba nförgó kölcsönösszeget„ ! • A ,, . . • A kölcsön felvételét egyelőre két körülmény hátráltatja. Az egyik oka az elhalasztásnak az a bizonytalanság, amely a pénz­piacon uralkodik. Ez a bizonytalanság óvatosságra kényszeríti a főváros vezetőit, akik a mai súlyos viszonyok között nem mernek még végleges megállapodást létesíteni a kamat megállapítására nézve. A másik ok, ami miatt egyelőre nem aktuális a fővárosi kölcsön felvétele, az a körülmény, hogy a főváros háztartásának zavartalan menete egyelőre biztosítva van anélkül, hogy ezt a kölcsönösszeget már most igénybe kellene venni. A főváros vezetői között éppen a legutóbbi napokban beható tanácskozások folytak, ame­lyek azzal az eredménnyel zárultak, hogy a fő­városnak már csak a kamatterhek csökkentése érdekében is várnia kell a kölcsön felvételével. A pénzt csak akkor szabad felvenni, ha másként zavarok következnének be a háztartásban. Egyelőre tehát úgy áll a helyzet, hogy a köl­csön felvételére a polgármester megkapja ugyan a felhatalmazást, de azzal élni nem fog csak végszükség esetében. Illetékes körökben úgy tudják, hogy a 20 millió pengős forgótőke felvételére legkorábban csak az ősz folyamán kerülhet sor. HUTTER ís SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., GyömrSi út 80 Vár®si iroda: VL, Vilmos császár út 63. sz. Telefon: 229-18 ♦ Kerti bútorok Acélbútorok stagy választékiban | (risfoioli Wince I Budapest, VII, Gizella út 31, Telefon: Aüt, 969-07 Használja munkáinál a világhírű EGRESE GIPSZEKET Legjobbak, legkiadósabbak, legjobb kötőképességűek Kaphatók: GIPSZET ÁRUSÍTÓ RT. Budapest V, Erzsébet tér 15. Tel.: A. 805-25. Sürgönyeim: Gipsz Budapest Üvegfestészeíi és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús üvegfestőmestere Budapest,Vili,, Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapittatott 1894 Vásároljon csak műjegot! A műjóg tiszta, higiénikus, egészséges. A miíj ég hűtőkapacitása jobb, mint a természetes jégé. A máj ég az élelmi­szereket nem szárítja, hanem azokat természetes nedvesség tartalmuknál konzerválja. Műjeget minden időben házhoz szállítva szerezhet he, tehát nincs kitéve gépromlásnak és semmi­féle üzemzavarnak. ❖ Mfilegef Korlátlan mennyiségben Kaphat. Budapesti Jégárusító Részvénytársaság Budapest, VII., Nagydiófa ucea 3. sz. Tölofón : József 322—04 '

Next

/
Oldalképek
Tartalom