Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-05 / 9. szám

6 Független Budapest Budapest, 1930 március 5. Az útépítés odisszeája Lehet-e jó utakat építeni harmincszázalékos megtakarítás mellett Újabb, egységárelemzéses versenytárgyalást írtak ki az útépítésekre A költségfedezet szükreszabott volta miatt nagy harcok folytak idén az útépítési pro­gram megállapítása körül. A költségvetésben alig a felét engedélyezték annak az összegnek, amennyire az ügyosztály eredetileg igényt jelentett, ennekfolytán előrelátható volt, hogy a programot erősen meg kell nyirbálni és egész sereg tervbevett útépítkezést el kell halasztani. Már most az egyes kerületek mindent meg­mozgattak. hogy a törlés során minél kevesebb áldozatot követeljenek tőlük és a legfontosabb utak nehéz pénzügyi helyzet ellenére is meg­épüljenek. Minthogy az ügyosztály nem akarta magára vállalni a törlés ódiumát, bizottságot bíztak meg azzal, hogy állapítsa meg azoknak az utaknak a jegyzékét, amelyek a rendelke­zésre álló hitelösszegből elkészíthetők. Ez a bizottság hosszas helyszíni eljárások után elvégezte feladatát, de maga is arra a meggyőződésre jutott, hogy sokkal több út megépítésére van szük­ség, mint amennyi a megszavazott költ­ségből telik. Ezért tehát a programot is bővebb keretben szabták meg és arra hívták fel az ügyosztályt, hogy igyekezzék a munkálatoknál annyi meg­takarítást elérni, hogy minden útépítkezés végreh a fitható l egyen. Ilyenformán a programba hatvan út építé­sét vették fel. A tanács legutóbbi ülésén tár­gyalta ezt a kérdést és az albizottság javasla­tához hozzájárult. Eszerint az I. kerületben az Alkotás, Csörsz, Derék, Enyedi, Királyhágó, Tóth Lőrinc, Város­major ucca, a Bornemissza, Budaörsi, Böször­ményi, Diósárok, Fehérvári, Győri, Hieronymi, Horthy Miklós, Istenhegyi, Kútvölgyi, Lenke, Magyarádi, Németvölgyi, Sashegyi, Széher, Szent Imre herceg út, a Róka ucca, a Prímás- bástya, a Naphegy tér, a II. kerületben a Bimbó, Eszter, Mész ucca, a Drasche-féle in­gatlan, a Pasaréti út, a Pasaréti és a Debrői út közötti szerpentin, a III. kerületben az Áfonya, Laktanya, Raktár ucca, a Bécsi, Perényi, Pusztaszeri. Szentendrei út, az, V. kerületben a Csanádv, Hol Ián, Pannónia, Tátra ucca, a Ru­dolf tér és Rudolf rakpart, a Vigadó előtti és a Margithíd alatti út, a VI/• kerületben az Alpár, Fűrész, Sajó, Szent Domonkos ucca, a Hajtsál* és Kerepesi út, a Vili. kerületben a Horánszky ucca, a IX. kerületben a Soroksári fit, a X. kerületben a Cserkész ucca, a Hungária körút és a Kerepesi út kap új burkolatot. Ezeknek a munkálatoknak eredeti előirányzata 5,396.000 pengő, amire csak négymillió fedezet van. A tanács tehát utasította az ügyosztályt, hogy az 1,400.000 pengő fedezetéről részben a ver­senytárgyalások során elért megtakarításokból részben az építési tervek megfelelő módosításá- ból igyekezzék gondoskodni. Sz mindenesetre nehéz lesz, mert az előirányzatokat most nem szabják meg olyan bőven, és főként 25—30 százalékos megtakarítást még versenytárgya­lások útján sem lehet elérni. A végén tehát mégis az ügyosztályra hárul -a feladat, hogy megállapítsa, milyen sorrendben hajtja végre a fenti keretben az utak építését, illetve melye­ket hagy utoljára. Az útjavítási versenytárgyalások eredmé­nyéről szóló legutóbbi cikkünk vállalkozói és hivatalos körökben nagy feltűnést keltett és mindenütt részletesen kommentálták ennek a pályázatnak a furcsaságait. Az útépítési al­bizottság azután úgy döntött, hogy a verseny- tárgyalást megsemmisíti és néhány pályázót szűkebbkörű versenytárgyaláson való részvé­telre szólít fel. Ez a felhívás már ki is ment és arra szólítja fel a vállalkozókat, hogy új ajánlataikat egységárelemzéssel te­gyék meg, mert a főváros tudni akarja, hogy a vállal­kozók milyen alapon végzik számításaikat és hogyan alakulnak ki az általuk kért átrak. A városházán most nagy érdeklődéssel várják az új útfentartási pályázat eredményét. Nem lehet tudni, milyen meglepetések vár­hatók az útépítés körül. Abban azonban nem nagyon bízunk, hogy harminc százalékos meg­takarítás mellett jó és tartós utak épülnének. Egyébként majd elválik ez az új, egységár­elemzéses versenytárgyalásnál. \ faárugpr 230.000 pengős adósságára nincs fedezet \ magántiifelezöhhel kiegyezett a likvidációs bizottság, de a községi Takarék és a Vásárpénztár negyedmílliös követelését nincs miből kifizetni A Fővárosi Faárugyár likvidációja hetek óta folyik és csak most sikerült végleges meg­egyezést létrehozni. Ez sem jelenti azonban azt, hogy a megszűnt üzem dolga többé nem fog­lalkoztatja a városházi fórumokat. Még sokáig napirenden marad ez a kérdés, mert a mostani elintézés után is jelentős anyagi kérdések ma­radtak még elintézetlenek. Ismeretes, hogy a Fővárosi Faárugyár lik­vidálása nem mehet a legsimábban. Magát a gyártelepet értékesíteni nem tudták, csak a meglevő faanyagot és félgyártmányokat sike­rült eladni, valamint a gyár berendezését, de ez is olyan minimális áron történt, hogy a főváros a gyár adósságait sem tudta a befolyó pénzből törleszteni. A vállalatnak ugyanis meglehetős nagy adósságai voltak, egyrészt magánfelekkel és fakereskedőkkel, másrészt a Községi Takarék­kal és a. Vásár pénztárral szemben. A fel­számoló bizottság tehát mindenekelőtt a magán­hitelezőkkel szemben fennálló adósságot igye­kezett rendezni és heteken át tartó tárgyalások után sikerült is az cgyességet létrehozni. Mi­után minden egyes hitelezővel külön-külön folyt a tárgyalás, más és más megállapodás létesült az egyes felek követeléseinek kiegyen­lítési arányára nézve. Végeredményben átlag 50%-os ügyesség jött létre és ennek alapján mintegy 80.000 pengő kifize­Állandó vevőket biztosíthat magának BOROLI1M SÖSBORSZESZ árusításával. — Ajánlja: „BOROLIN1* Ipari és Kereskedelmi Rt. Budapest, V. kerület, Arany János-utca 7. szám tésével sikerült az összes magánhitelezőket ki­elégíteni. Körülbelül ugyanannyi folyt be a gyár ingóságainak eladásából, úgyhogy e téte­lek kifizetése után a Faárugyár vagyonából már semmi sem maradt. Fennáll még egy 250.000 pengős adósság, ame­lyet a Községi Takarék- és a Vásárpénztár követel a vállalattól, miután a Faárugyár üz­leti összeköttetésben állott a városi pénzinté­zetekkel és igénybevette hitelüket. Hogy ez a negyedmillió pengős tartozás miként fog rendeződni, arra nézve még senki sem tud felvilágosítást adni. Lehet, hogy a községi alap fizeti meg ezt az összeget, de az sincs kizárva, hogy követelései egy részét a két városi pénzintézet veszte­ségként lesz kénytelen elkönyvelni. E kérdés körül még hosszas tárgyalások lesz­nek, mert a tanácsnak nagyon kellemetlen volna olyan javaslattal a közgyűlés elé lépni, hogy a községi háztartás viselje a Faárugyár helytelen vezetéséből származó nagy veszte­séget, viszont a Községi Takarék- és a Vásár­pénztár vezetősége sem szeretné, ha egy városi üzemmel való üzleti összeköttetésükbe ilyen hatalmas összeget kellene ráfizetniük. A főváros különben már érzékeny veszte­séget szenvedett azáltal is, hogy a Faárugyár teljes alaptőkéje meg­semmisült. A likvidációs bizottság egyelőre befejezte a munkáját azzal, hogy a magánhitelezőkkel létrehozta a, megegyezést és most már a taná­cson a szó, hogy ennek a. kellemetlen emlékű iizemmegsziietetésnek utolsó hullámait is el­simítsa. Stobbe Kálmán építőmester Budapest, V., Visegrádi-utca 9. Telefon : 975—93. GRUBER LAJOS oki. gépészmérnök elektrotechnikai és műszaki vállalata Budapest, IX., Mester-utca 9. Telefon: ]. 449-99. Magyar Efektroművek Budapest, VIII., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVlZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon: AüT. 530—03. ANDEZIT útburkoftó követ kocka-, fejkő, járda-, termés- és zúzott követ Dunabogdány csódi és Visegrád-mátyáshpgyi kőbányából vagy Budapest raktárból azonnal szállít KONDOR ÉS FELEDI építő és kőbányavállalat r.-t. Budapest V., Vörösmarty-tér 3. Telefón : Automata 839—18. szám. REICHENBERGER RÓBERT rézműárugyár ' Vörösréz és mindennemű más fémanyagból bármilyen készü­lékek, edények gyártása. Budapest, VII., Sajó-u. 6. Telefon : József 366-14. K&M&R& MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ • ▼ w \ J \ # ▼ M \ VII., Dohány-utca 42. Telefon: József 440 -27. Elsőrendű műsor minden héten!

Next

/
Oldalképek
Tartalom