Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-19 / 7. szám

HUSZONÖTÖDIK jubiláns évfolyam 1930 február 19 7. szám FüggclünBudapesf Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: L3PPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 tn Egu boldog ember A városháza manifesztációja az autonó­mia mellett nem érdekli valami különösen a belügyminisztert. Azok, az engedmények, amelyekre rászánta! magát, nem olyanok, amelyek változtatást jelentenének az eddi­giekkel szemben: a lényeg marad ami volt, a főváros protektorátus alá helyezése, kis­korúvá nyilvánítása, cselekvőképességének megszüntetése. Mindezzel Wolff Károly nagyon meg van elégedve. Nemcsak ő, de az egész jobboldal is. Mert — így mondja Wolff Károly — őt egyetlen vezéreszme igazgatja, a keresztény Budapest, ebből a szempontból pedig kifo­gástalan biztosítékot lát a javaslatban. Wolff egyetlen ellenséget ismer csupán, a szociál­demokráciát és mivel a javaslat — szerinte — megvédi a «keresztény» Budapestet a vö­rös előretörés lehetőségével szemben, tehát a javaslat jó, sőt brilliáns. Wolff Károly boldog ember, mert hisz is abban, amit mond. Jóhiszeműségében egy pillanatig sem kételkedhetünk: ő tényleg csak egyetlen bajt lát, többet nem. Olyan, mint a versenyparipa, amelynek szemén el­lenző van, hogy ne lásson se jobbra, se balra, csak maga elé és ő nem is lát egyebet, mint amit látni akar. Mégis meglepő, hogy frazeológiáját nem tudta kibővíteni és most, furcsa esztendők levitézlett szólamai után még mindig ott tart, hogy előveszi a régi, elkopott jelszót, — mert jelszó és semmi más —- a «keresztény Budapest» hangoztatását. Volt idő, amikor még magyarázni kellett, hogy az, amit Wolf fék hangoztatnak, nem kereszténység, hanem csak politikai furkós- bot, amellyel utat akarnak törni maguknak a hatalomhoz. Ma már annyira megnyíltak a szemek, hogy ezt magyarázni nem kell. A kurzus csúf visszaélései a «keresztény» jel­szóval, kompromittálták — nem a keresz­ténységet, amelyet még ez a csúf korszak sem tudott bemocskolni, hanem a frazeoló­giát, amelyet feltámasztani akarni ma már komikus kísérletnek látszik. Mert vájjon mit jelent a «kereszténység» a városi politi­kában? A Barosséit 250 taxiengedélyét-e? • Vagy a nagy fizetéseket, amelyeket egy­másnak biztosítottak, a jó állásokat, ame­lyeket egyeseknek kreáltak? Mert — ugye­bár — a városi adminisztrációban, az alko­tásokban és ügyvezetésben nem lehet poli­tikai jelszavakat eszkomptálni, csak a kegyek és állások osztogatásánál. Erre már rég rá­jött mindenki, még azok is, akiket elbűvölve tartottak ezek a narkotizáló frázisok, de azóta feleszmélve látják, hogy sem az adójuk, sem a házbérük, die egész ke­serves életük sem lett elviselhetőbb azért, mert idáig az volt a jelszó, hogy Buda­pest — keresztény. De' kár is kortesjelszót csinálni belőle. Vájjon mit szólna Wolff Károly ahhoz, ha most a szocialisták megfordítanák a bunkót és boldogabb végét mutogatnák a maguk közönségének? Ha azzal agitálnának, hogy a «keresztény Budapest» okozta a szörnyű gazdasági leromlást, hogy a keresztény Budapest alatt mentek tönkre az üzletek és gyárak, hogy az az uralom, amelyet az új törvénytervezet, Wolff szerint, továbbra is biztosítani fog, folytatása, lesz az eddiginek és azt jelenti, hogy a munkanélküliség, a nyomorúság ezentúl is fokozódni, napról- napra erősödni fog? Kár kiásni az ilyen fegy* vert, amelyet már befödött a feledés jótékony moha, kár kiásni és megvillogtatni emlékez­tetőül, mintegy mondván: «Mi vagyunk mindezért felelősek.» Mindezt nem látja Wolff és ezért mond­tuk, hogy boldog ember. Nem látja azokat a nagy kérdéseket, amelyeket a háború utáni világhelyzet, a társadalmi és gazdasági vál­ság vetett fel, nem látja a nagy bajokat, ö csak egyet lát, a szociáldemokráciát, ettől fél és ettől félt mindent, mintha egyébként rendben lenne a világ. Világok omlottak össze, dübörög, reszket a föld, tombolnak körülöttünk az elemek és akkor... Wolff Károly Budapestet csak egytől félti: Bánóczy Lászlótól és Peidl Gyulától. A. fővárosi törvény tárgyalása pedig ha­lad a maga útján. A reménység, hogy vala­mit meglehessen menteni Budapest részére, egyre' fogy és nemsokára teljesen el is tűnik, — ha ugyan máris el nem fogyott egészen. Még egy-két hét és. be lesz fejezve a nagy mű, állni fog a guillotine, amely lefejezi Buda­pestet: de ezt nem látja Wolff, mert fő a jelszó, amely a hatalomhoz vezet —■ ma. De mi lesz, ha fordul a világ? Ha más lesz a kormány és más lesz a jelszó? Ha olyan kor­mány jön egyszer, amely máskép gondol­kozik? Ezzel Wolff Károly nem törődik, mert ezt nem látja. Még az új fővárosi törvény életbelépése előtt dönteni kell az ügyosztály-szaporítás kérdésében HíreK arról, hogy a Kormány ellenzi az ügyosztályok! létszámának emelését Tovább foiyiK a műszakiak és jogászok harca A városházán az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, bogy az új fővárosi törvény életbeléptetése után a tervezeti ügyosztály- szaporítást nem csinálják meg, csupán a har­madik alpolgármesteri pozíció visszaállításához járul hozzá a kormány, A hír valóságát nem lehet ellenőrizni, biájr a mai közhangulat alap­ján hinni lehet abban, hogy az ügyosztályok szétválasztására és ennek folyományaképpen az állások szaporítására nem kerül sor. Kor­mánykörökben, sőt a városházán is, főként bizottsági tagok részéről, nagyon sok tenden­ciózus nyilatkozat hangzik el a városházi gaz­dálkodást illetően és állandóan a „túltengő“ tisztviselői létszámot és a tisztviselők javadal­mazásait kifogásolják. Nemcsak a busás vezér- igazgatói stallumokat pellengórezik ki, hanem a tanácsnokokat és egyéb főtisztviselőket is úgy állítják be, mintha valamennyien feje­delmi jövedelmeket húznának, a közvagyonból. Ebben a mesterségesen kiélezett, főváros- ellenes helyzetben igen nehéz az új ügyosztá­lyok és új állások szervezését megvalósítani és tényleg a kormány részéről mutatkoznak is olyan tények, amelyek e tervekkel el­lentéteseknek látszanak. A legutóbbi Lelügyminiszteri leiratokban több­ször kifogásolta a miniszter a városi tisztvise­lők és alkalmazottak nagy számát és a nem­rég engedélyezett líj állásszervezéseket is csak azzal a feltétellel hagyta jóvá., hogy a végle­gessé minősített állásoknál nagyobb számú ideiglenes hivatalnoki állást kell megszüntetni. Különben is úgy az államnál, mint a fő­városnál nagy takarékossági mozgalom van folyamatban, már pedig az ügyosztályok szétválasztása jelen­tős többköltséggel járna. A fővárosi törvény- javaslat nem rendelkezik az ügy osztályok szá­máról, csupán a kerületek szaporításáról. Igaz, hogy az ügyosztályok számumok megállapítása a közgyűlés hatáskörébe tartozik, csupán a belügyminiszter jóváhagyására van ahhoz szükség, mégis remélik, hogy a törvény végre­hajtási utasításában valamilyen intézkedés lesz erre nézve is. A főváros változatlanul ragaszkodik az ügyosztályok szétválasztásához, mert hiába hangoztatnak takarékosságot, ami­kor a lassúság és az. ügymenet hiányossága tetemes károkat okoz. Nagyon szomorú lenne az ügyosztályok s z a p o r í t áis á na k elmaradása a tisztviselői kar szempontjából, mert a régóta várt előmeneteli lehetőségek ez­által újra megakadnának. Mindezek a szem­pontok arra késztetik az. illetékes tényezőket, hogy még most, a törvényjavaslat végleges le- íárgyalása előtt, ismét erőteljes akciót indít­sanak a városházi ügyosztályszaporítás és lel­sz á m em el és é r elekéiben. Ebben az irányban a főváros műszaki tiszíviselőkara fejt ki különös tevé­kenységet. Legutóbbi értekezletükön sajnálattal állapítot­ták meg, begy a törvényjavaslat a főváros mű­szaki szolgálata tekintetében konkrét rendel­kezéseket nem tartalmaz és a műszaki közigaz­gatásnak még az alapelveit sem fekteti le. El­határozták tehát, hogy .széleskörű mozgalmat indítanak abból a célból, hogy a kar kíván­ságai már a törvény javaslat parlamenti tár­gyalása alkalmával figyelembe vétessenek, valamint abban az irányban is, hogy a minő­sítési törvénynek a közeljövőben aktuális reformja kapcsán a gyakorlati életnek meg­felelő és ennek folytán a mérnöki kar jogos aspirációit kielégítő törvényes rendelkezések hozassanak. A mérnökök reflektáltak a jogászok éles támadásaira is és ebben a régi harcban meg­állapították, hogy a főváros közigazgatásának súlypontja az utolsó fél század alatt gyakor­lati, nevezetesen a gazdasági és műszaki vonat­kozású problémák terére tolódott át, ennél­fogva anakronizmus ma a közigazgatás terén a jogi képesítés egyedüliségét hirdetni. A mérnöki kar —mondják — elismeri és meg­becsüli a jogi tudást, de ugyanezt az elismerést követeli saját tudása és munkája részére is. Távol áll a mérnöki kartól az a szándék, hogy a közigazgatás jogi természetű részében vezető szerepet akarjon magának szerezni, azonban a fogalmazási karnak is be kell látnia, hogy << közigazgatás műszaki részében, az út- és csa­tornaépítés, a. középítkezés, a közművek és a közlekedési, problémák terén a mérnöki kar a vezetést joggal követeli magának. Kimondták ennélfogva, hogy Legmodernebb gyógyintézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIÜH BUDAPEST, ¥111. VAS-UTCA 17. SZ. Slív- ÉS ÉRBETTECSEÍCMESK WJ ©S3ETÁI.V Idegbetegek, üdü­lők gyógyhelye, vízgyógyintézet, nap- és légíürdők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom