Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-26 / 47. szám

HUSZONÖTÖDIK jubiláris évfolyam 1930 november 26 47. szám Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési éra a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér Főszerkesztő: B. VIRAGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Rassay Károly és a Dolgozó Polgárok Pártja írta: B. VIRAGH GÉZA A Dolgozó Polgárok Pártjának választ­mánya javaslatomra úgy döntött, hogy a köz­ségi választásokon a Rassay Károly vezetése alatt álló Nemzeti Szabadelvű Pártot támo­gatja minden erejével. Ez azt is jelenti, hogy a Dolgozó Polgárok Pártja ezúttal nem önálló listával vesz részt a választáson. Hosszú, érett meggondolás eredménye ez a párthatározat. Hogy megszületett, annak legfőbb oka az új fővárosi törvény, illetve az azt kiegészítő miniszteri rendelet. Tulajdon­képpen ezek hozták meg ezt az elhatározást, nem pedig a párttagok akarata. Ezer szelvényt kell mellékelni a válasz­tási ajánláshoz. Aki ezt az ötletet kitalálta, megérdemelné, hogy aranyba foglalják a ne­vét, mert olyat produkált, amire még nem volt példa. Akadályversenyre kényszeríti a polgárságot, olyan akadályversenyre, amely­ben még a start őlőtt el kell buknia annak a pártnak, amely nem rendelkezik nagy tő­kével, vagy . .. kellő hatalommal. A szelvényeknek — még ki sem adták őket — már áruk van. A választási boletta pénzt ér, többet, mint egy ezer, vagy ötezer pengős hadikölcsönkötvény és fővárosi köt­vény. Ez utóbbiak értékét nagyon problema­tikusán rendezte a kormány, de a választási szelvény árát remekül szabályozta, anélkül, hogy talán ez célja lett volna. A szelvény arra szolgál elsősorban, hogy az ellenzék le­hetőleg ne tudjon starthoz állani. Hiába kapna a Dolgozó Polgárok Pártja többezer szavazatot az urnák előtt, amikor a polgár és lelkiismerete egyedül vannak a szavazófülké­ben, ez nem elég; előbb szelvény jön, ame­lyet nyiltan kell átadni, néhány napon belül és akinek nincs akkora apparátusa, hogy a szelvényeket a kitűzött határidőn belül össze tudja szedni, az elbukott. Nem a választók, hanem az uralkodó rendszer akaratából, nem a választáson, hanem a mesterségesen kiszá­mított akadályon. A Dolgozó Polgárok Pártja nem állít listát. Nem akar résztvenni abban a piaci zugkereskedelemben, amellybe ' ia törvény kényszeríti. Amikor ezt elhatározta, követ­kezett a másik kérdés: hová forduljon a párt, kit támogasson, melyik az a politikai orien­táció, amely a kossuthi liberális hagyomá­nyokhoz legközelebb áll és a polgári erők szétforgácsolását sem szolgálja. Erre a kérdésre a felelet egyszerű volt. A párt vezetősége azt ajánlotta a választ­mánynak, hogy a Rassay-íéle szabadelvű párthoz csatlakozzék és az a spontán lelke­sedés, amellyel az összesség ezt az indítványt fogadta, bizonyította, hogy teljes a harmónia a párt és vezetősége közt. Boldogság töltötte el a lelkeket, mert a kispolgárság hittel és lelkesedéssel nézi Rassay Károlyék munká­ját, bízik bennük, de volt a boldog félszaba­dulás érzésének még egy oka: nem kell olyan eszközökkel dolgoznia a pártnak, amelyeket idáig a magyai1 közélet, legalább is Budapes­ten nem ismert. Megtehette volna a párt, hogy ragaszko­dik az önállósághoz és külön indul a harcba: hisz ez csak pénzkérdés. De a kisebb pártok­nak sok pénzbe kerül az, amit a nagyobb pártok ingyen kapnak meg: iaz ezernél több szelvény. Ingyen, vagy parancsra. A legvészesebb, legnehezebb időkben állt Rassay Károly a magyar polgárság élére. Merészség, halálmegvetés, egész férfi kelllett hozzá. És amióta elfoglalta ezt a helyet, meg­ingathatatlan hűséggel állja a jobb- és bal­oldali tűz- és szirénhangokat. Düh és csábí­tás egyaránt lepattan az ő rendíthetetlen li­beralizmusának vértjéről, védi a tisztaság, a politikai korrektség, a meggyőződés és jobb jövőbe vetett hit. Rendkívüli képességek predesztinálják vezérré Rassayt. Politikai és szónoki tehetsé­gén kívül megvan benne az a szuggesztív erő, amely nélkül hiába minden akarat, nem lehet a tömegeket vezetni. Budapest lelkét meg­fogta Rassay Károly és ez a lélek engedel­mes hűséggel követi vezérét a szebb jövő felé. Sokan vannak nálunk a hivatottak, de kevesen ia kiválasztottak. Rassayban ilyent ismert föl Budapest szenvedő, csüggeteg- szívü népe, felfigyelt az ifjú vezér szavára^ a magyar liberalizmus vezetőt kapott, aki diadalra fogja őt vinni. A Dolgozó Polgárok Pártja, amikor el­határozta, hogy a maga erejét a Nemzeti Szabadelvű Párt mellé állítja, nem kért ezért ellenértéket. Nem csinált üzletet vele, nem akarta ezzel a veszett fejsze nyelét menteni. Adni akart, mindent amit. adhatott, kapni semmit sem. De talán mégis, valamit. Azt, hogy ha­ladjon tovább is a nemzeti szabadelvűség és demokrácia útján. Tartsa meg tisztán, mo- csoktalanul azt a zászlót, amely a jobb, szebb, szabadabb Magyarország fellé mutat és ne lankadjon azon a tövises utón, amely a dia­dal felé vezet. Ezt kéri a Dolgozó Polgárok Pártja: cserébe ezért szívének egész melegét, szeretetének és bizalmának egész őszintesé­gét adja oda fegyverül abban a küzdelemben, amely a főváros jobb jövőjéért, a polgárság felszabadításáért és egységéért kezdődik az új vezér, Rassay Károly lobogója allatt. Még mindig bizonytalan, mikor lesznek a választások A legújabb kijelentések szerint december 20, 21 vagy december 21, 22 a választások napja — A főváros teljesen elkészült a választások előkészületeivel Egyik napról a másikra, egyik óráról a másikra várja Budapest polgársága a válasz­tások idejének nyilvánosságrahozatalát. A kor­mány titokzatos és érthetetlen magatartása csak növeli az izgalmakat és arra ad alkalmat, hogy a legfurcsább álhírek és kombinációk ke­rüljenek szárnyra. A polgárság egy része meg van győződve arról, hogy a községi választá­sokra idén nem kerül sor, mert a kormány tuda­tára ébredt annak, hogy a mai viszonyok közt ez a választás reá nézve nemcsak kockázatos, de teljes bukást is eredményezhet. Ezért egye­sek szerint, a mostani választási kampány nem egyéb komédiánál, az ellenzék és polgárság félrevezetésénél, mert a választásokat nem fog­ják megtartani. Ügy gondolják, hogy a kor­mány elnémítja a polgárság megnyilatkozásá­nak lehetőségét, feloszlatja a közgyűlést és a törvényhatósági tanácsra bízza a főváros ügyeinek további intézését. Ezekkel a pesszimista híresztelésekkel szemben komolyabb helyeken meg vannak győ­ződve arról, hogy a községi választáso­kat decemberben megtartják — hiszen egy Wolff-párti gyűlésen Ernszt Sán­dor népjóléti miniszter is ilyen értelemben nyi­latkozott — és most már csakugyan órák kér­dése lehet csupán a választás pontos idejének hivatalos publikálása. hivatalos publikálása. Hétfőn délclőttig az a nóvum történt ebben a kérdésben, hogy a bel­ügyminiszter újabb dodonai kijelentést tett. E szerint e hét folyamán kitűzi a válasz!ások napját, amely — ha a kiírás csakugyan meg­történik — december 211. és 21-ike, vagy pedig 21. és 22-ik napja lesz. A városházán, mint egy másik cikkünkben megemlítjük, teljes felkészültséggel várják a választások kiírását. A szavazóigazolványokat beborítéhozták, lezárták és minden boríték mellé átvételi elismervényt csatoltak. A szava­zóigazolványok uccák szerint csoportosítva, do­bozokban vannak elhelyezve és Szendy Károly tanácsnok a gondosan csomagolt okmányokat jegyzék szerint átadta Gaár Vilmosnak, az iga­zolóválasztmány elnökének, akinek hatáskörébe utalta a belügyminiszter a szavazóigazolvá­nyok kézbesítését. A szavazóigazolvány hosszú­kás alakú papírlap, amelyen a választópolgár neve, foglalkozása, lakcíme és illetékes választó- kerületének és szavazókörzetének száma van feltüntetve. Az igazolvány két szélén egy-egy szel­vény van. A baloldali sötétzöld szelvény a kerületi vá­lasztmányi tagok, a jobboldali fehér szelvény a törvényhatósági bizottsági tagok ajánlásához • szükséges. A szavazólapot teljes nagyságának megfelelő sárgaszínű „ablakos“ borítékokban helyezték el és ezen az ablakon át olvasható le a szavazóigazolványról a címzett neve és lak­helye. A főváros sok munkát takarított meg az­által, hogy nem kellett 300.000 borítékot külön megcímezni. A belügyminiszter rendeleté szerint az iga­zolóválasztmány elnöke a választás kitűzése után. legkésőbb azonban a választás napját megelőző 15-ik napon kézbesítheti ki a szavazó­igazolványokat. Az összes szavazójegyeket egyszerre kell postára tenni és a kézbesíttetlenül visszaérkezett szavazó- igazolványokat csakis az igazolóválasztmány elnöke veheti át, aki azokat az illetékes kerü­leti elöljáróhoz továbbítja. A kerületben szin­té]! csak az elöljáró, vagy helyettese személye­sen veheti át az igazolványokat. A kerületi elöljárók a szavazójegyeket zár alatt kötelesek tartani és; azokat csak a szemé­lyesen jelentkezőknek, lakáscímük s egyéb személyi adataik bemondása és sajátkezű alá­Lcgmodernebb gyógyi ntézet sebészi és bel- betegekrészére Dr. PAJOR SANATORIUM Budapest, VISi, j[J[< SZÍV- ÉS ÉRBETEGEKNEK UJ OSZTÁLY Idegbetegek, iidii- gyógyhelye, Vas ucca 17- SZ. vízgyógy intézet, nap-és légfiirdök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom