Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-22 / 42. szám
4 Független Budapest Budapest, 1930 október 22. A főváros mint földesúr rossz árat kap a földek hasznosításánál A telkek egy harmadára egyáltalán nem volt ajánlat, a többiért pedig lényegesen kevesebbet ajánlottak, mint tavaly A múlt héten fejezték be a haszon béres földek idei árverését. Az eredmény igen elszomorító. Az ellenőrző hatóságok és a törvényhatósági bizottság tagjai állandóan a főváros vagyontárgyainak nagyobb jövedelmezőségét követelik és különösen a bérlemények jövedelmezőségével elégedetlenek. A múltban tényleg voltak olyan esetek elég nagy számmal, amikor bizonyos bérletekért, főként földekért és telkekért potom árat fizettek a bérlők, azóta azonban a helyzet megváltozott és fokozatosan felemelték a bérleti díjakat, úgyhogy a multévi árverésen például átlag 90 pengőt értek el holdanként a fővárosi földek bérletei. Az idei árverésen azonban erősen meglátszott a gazdasági válság hatása. Mezőgazdasági cikkek termesztése ma nem üzlet és így a földnek sincs meg a régi értéke. A főváros földjeiért a mostani árverésen a tavalyi 90 pengő helyett nagy- nehezen 50 pengős bérleti díjat kínáltak fel. Még ezen az áron sem akadt azonban gazdára j minden föld, mert 116 parcella közül csak 86 \ földrészt tudtak bérbeadni. A fennmaradt 30 ! parcella hasznosítását most árverésen kívül kísérlik meg, de ha nem akad bérlő, úgy a birtokok parlagon mariadnak. Most kerül új árverés alá a megszűnt konyhákért gazdaság 'pestszentlőrinci 115 holdas hatalmas telke is, melyet a múlt évben nem tudtak megfelelőképpen bérbeadni. Ezért a birtokért csak 25 pengő évi bért akartak fizetni holdanként, de a belügyminiszter ehhez az olcsó bérbeadáshoz nem járult hozzá. Most tehát másodszor kísérleteznek ezen bérlet hasznosításával és a birtokot 12 évre akarják konyhakertészeti, illetve mezőgazdasági megművelés céljára bérbeadni. Az árverést október 30-án tartják a városházán, a pályázók 1500 pengő bánatpénzt tartoznak letétbe helyezni. A törvényhatósági tanács fog* dönteni a birtok bérbeadásáról. A főváros bérleményeinek hasznosítása tehát manapság már nem olyan könnyű dolog és ezen a téren nemcsak a jövedelem emelkedésére nem lehet számítani, hanem ellenkezőleg: az általános gazdasági pangás miatt fokozatosan csökkennek a fővárosnak ilyen forrásból származó jövedelmei. Nqolc százalékos redukció a BSzKRt új költségvetésében 912 tisztviselői illetve alkalmazottat bocsát el a DSzlíRt — Lényegesen csökkentik a dologi kiadásokat is Most jelent meg a BSzKRt jövőévi költségvetése, melyre rányomta bélyegét a súlyos gazdasági helyzet. A BSzKRt-nak nemcsak a rossz gazdasági viszonyokkal kell megküzdenie, hanem a folyton növekvő konkurrenciával is és ez a kettős baj végeredményben oda vezetett, hogy a villamosvasutak igazgatósága a jövő évi költségvetést 5.4 millió pengővel csökkentette. Tulajdonképpen a kiadásokat kerek 6 millióval redukálták, de a törlesztéseknél a befektetett tőke kamatainál felmerülő 650.000 pengős többkiadás ezt a redukciót 5.4 millióra mérsékelte. Eredetileg 5%-kai akarták csak a BSzKRt költségvetését redukálni, de miután a vállalat helyzete állandóan rosszabbodott, a jövő évi költségvetésben végrehajtott redukció 8 százalékot tesz ki A BSzKRt 58,441.000 pengő bevételre számít a jövő évben, míg az idei költségvetésben 63.9 millió volt a bevételi előirányzat. Ezt az összeget azonban aligha éri el a vállalat, mert a bevételek idáig 2.8 millióval csökkentek és az autóbusz, valamint az autótaxi konkurrenciája és a gazdasági viszonyok állandó romlása ezt a bevételi csökkenést állandósítja, úgyhogy a vállalat kénytelen volt inég pesszimisztikusabb előirányzatot készíteni. Vigasztalásként azonban megjegyzi a kísérőjelen lés, hogy más európai nagy városokban 10—20%-kai is csökkent a villamosvasutak bevétele, amíg nálunk csak 4.6%, a csökkenés. Az utaslétszámban 25.9 millió főnyi csökkenésre számítanak, cimi 8.16%-nak felel meg, tekintve, hogy a jövő évi utas létszámelőirányzat 291.6 millió. A bevételek csökkenése folytán a jövő évben cc/i/ kocsikilométer után csak 57.5 fillért fog a BSzKRt bevenni az eddigi, 64 fillér helyett. Figyelemreméltó, hogy a BSzKRt, a bevételek csökkenésének ellensúlyozására, kiadásait nagy mértékben igyekszik redukálni, hogy ezzel pénzügyi egyensúlyát fenntartsa. Elsősorban nagyarányú leépítést terveznek a személyzetben. A költségvetés a jövő évre 912 tisztviselővel, illetve alkalmazottal kevesebb létszámot ír elő. Amíg a személyzeti kiadásoknál 730.000 pengő a megtakarítás, a dologi kiadásoknál közel 1.5 millióval lesz kevesebb a költség. Szintén a takarékossággal függ össze, hogy az alkalmazottak egyenruha-használatát meghosszabbították, úgyhogy ezen a címen a jövő évben 560.000 pengő megtakarítást érnek el. A dunai hidak használatára 88.000 pengő költséget irányoztak elő. Ez a kérdés most van rendezés alatt és előrelátható, hogy a villamosva sutáknak igen tetemes összeget kell majd az államnak fizetniük. Baleseti kártérítésekre 300.000 pengő az előirányzat a sok villamosszerencsétlenség miatt. A BSzKRt a jövő évben már nem fizet a fővárosnak rendkívüli területhasználati díjat, amely a legutóbbi két évben évente 2.5 millió pengőt tett ki. A jövő évben 2.076.000 pengőt fordítanak újítási munkákra. Ennek keretében 623.000 pengő költséggel egészen a Baross térig az úttest közepére helyezik a Rákóczi úton a villamos-síneket és egyidejűleg’ a Baross téren is nagyobb sínátalakításokat végeznek. Az úttest közepére kerül az Üllői-útón is a sínpár, egyelőre a Kálvin tér és a körút között. Ennek a költsége 400.000 pengő lesz. Három kilométer hosszúságban kicserélik a külső Váci úton az Aréna úttól kezdődőleg a sínpárokat 415.000 pengő költséggel kicserélik a Gubacsi út villa- inoisfelérnitnlényét 1.5 kilométer hosszúságban, 253.000 pengő költséggel és 375.000 pengőt fordítanak a villamsoköcsik motorjainak megújítására. Nem bérelte Ki az Idegen- forgalmi Hivatal a Kartner- strassei üzlethelyiséget Bécsben Ki lesz a bécsi propaganda-iroda vezetője ? Megírta a Független Budapest, hogy a fővárosi Idegenforgalmi Hivatal most akarta megvalósítani régi tervét, a bécsi magyar idegenforgalmi központ létesítését. Ez ügyben napokon át folytak tárgyalások, mert sikerült opciót szerezni egy kärntnerstrassei helyiség bérletére, amely kitünően megfelelt volna az expozitúra céljaira. Kovácsházy Vilmos főjegyző, az idegenforgalmi ügyek referense és Markos Béla dr., az Idegenforgalmi Hivatal aligazgatója személyesen is Bécsben jártak, ahol megtekintették a helyiséget, lefolytatták a tárgyalásokat, amelyeknek alapján a polgármester hozzájárult ahhoz, hogy a főváros egy évre bérbevegye a szóban- forgó helyiséget 40.000 schilling bérért és az idegenforgalmi kirendeltség ott beren- dezkedhessék. A polgármesteri felhatalmazás birtokában a főváros kiküldöttei a napokban ismét Bécsbe utaztak, hogy a szerződést perfektuálják. Az volt az utasításuk, hogy a szerződést most még csak egy évre kössék meg, de kérjenek kötelezettséget a háztulajdonostól arra vonatkozólag, hogy további öt évre a fővárosnak elsőbbségi joga van a bérlet meghosszabbítására. Ezt a meghosszabbítási jogot telekkönyvileg akarták lefektetni és ki akarták kötni, hogy amennyiben a háztulajdonos bármily okból ezt a kötelezettséget nem tartja be, megfelelő kártérítést tartozik fizetni Budapestnek. Ez a telekkönyvi feljegyzés azért lett volna szükséges, mert az osztrák lakásbérleti törvények úgy intézkednek, hogyha valamelyik ingatlan új tulajdonos kezébe kerül, a bélietek automatikusan megszűnnek. Mielőtt a szerződést aláírták volna, a főváros megbízottai megvizsgálták, vájjon a kötelezettség be nem tartása esetén van-e kilátásuk a kikötött kártérítésre. Ennek során megállapították, hogy a háztulajdonos 760.000 schilling kölcsönt veit fel a házára, amely ilyenformán túl van terhelve és a főváros kártérítési igénye az ingatlan elárverezése esetén csak c 760.000 schilling kielégítése után nyílik meg. Ilyenformán a főváros kiküldött tisztviselői úgv találták, hogy az üzlethelyiség kibérlése súlyos kockázatot jelent, mert megtörténhetik, hogy az egyévi bérleti idő lejárta után a fővárost kilakoltatják a helyiségből és kártérítési igényét sem érvényesítheti. Miután a berendezésbe is tekintélyes összeget kellett volna fektetni, az egyéves bérleti időre ilyen tetemes beruházás súlyos kockázatot jelentett volna. Ezért a főváros a kärntnerstrassei üzlet- helyiség kibérlésétől az utolsó pillanatban visszalépett. Ezzel nem került le végleg a napirendről a budapesti idegenforgalom bécsi expozitúrá jónak kérdése, mert máris tárgyalások folynak más helyiség bérbevétele iránt. Tárgyalnak egy másik kärntnerstrassei, egy grabeni és más forgalmas helyen lévő üzlethelyiség bérbevételéről. Érdekes különben, hogy bár egyelőre meghiúsult a bécsi idegenforgalmi expozitúra, a főváros mégis határozott a tekintetben, hogy kit biz meg a létesítendő hivatal vezetésével. Értesülésünk szerint Kubinyi dr., a keresztény községi párt titkára lesz a bécsi magyar idegen- forgalmi hivatal főnöke. Krausz Ferenc bnonzöntö — ...... Bu dapest, VJ, Babéi* sí. 80 Telefán : Jf.utoma.ta 932—26. szám. I Gombos Miklós és Tamás Mihály mezőgazdasági, miiszaki és háztartási lemezárutizem, központi fűtések, vlzvezetékcsatoniázás, bádogosmunkák Budapest, VII., Dembinszky u. 29 Telefon : «J. 459-79. Postatakarékpénztári sz. 39267 IWIü'IHWHUij Novotny Vilmos épület-, gép- és autogénhegesztö lakatos Budapest, VI, Ó u. 41. Tel.: A.260-80 Szent Erzsébet Rossz időben megvédi egészségünket! WBSkMlM Minden jobb fűszer? és csemegeüzletben kapható! tápsör