Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-15 / 41. szám
HUSZONÖTÖDIK jubiláris évfolyam 1930 október 15 41. szám Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 60 fillér Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 46476 Választások előtt írta: Posta Sándor Választások szele zúg át Budapest uccáin, körutain és sikátorain. A házak faláról különböző színű és szebbnél-szebb szövegű plakátok csábítják a budapesti polgárt az egyik pártba és intik óva a másiktól. Megindult a pártvacsorák szezonja, beütött a kaszinótojás, borjú- és sertéssült, meg az almás-túrós rétes konjunktúrája, árad a szó, dagadnak az ígéretek, itt szól a politikai nagybőgő, cselló és hegedű, ott pezs- díti a vért a jazz! Ahány röpiratot elolvastam, ahány szöveges plakátot megfigyeltem, ahány agitá- ciós szónoklatot meglestem, mindenütt az a mottó, hogy Budapest dolgozó polgárainak biztosítani kell a munkát és a kenyeret! Nem hiányzik egyetlen szövegből sem (pedig most igazán „sok a szöveg“) a dolgozó polgár, a munka és a kenyér! Valamennyinek van azonban egy közös hibája! Az, hogy kivétel nélkül akként kívánja a kenyérkérdést megoldani, hogy megindíttatja a közmunkákat, legtöbben az építkezéseket. Ehhez a szükséges pénzszerzést részben a kormány által fölveendő hosszú- lejáratú kölcsön, részben belföldi kölcsön előteremtése útján akarja biztosítani. Nem szólva arról, hogy a hosszúlejáratú kölcsön szerzése kizárólag attól függ, vájjon erre a külföldi töke hajlandó-e (ami viszont legkevésbé tőlünk, hanem elsősorban a világ- gazdasági viszonyok alakulásától függ) és arról, hogy belföldi kölcsön fölvétele a hadi- kölcsön sorsa óta aligha ígér százszázalékos pénzügyi eredményt, a kérdést: — a dolgozó polgárságnak megélhetését — nem oldja meg. Nem oldja meg azért, mert a pénzszerzésnek ez a módja a főváros polgárságától független tényezők beavatkozását föltételezi, másodsorban azért, mert a munka mai értéke mellett nem biztosítja a dolgozó polgárság megélhetését. Annyira alászállott nedűnk a munka értékelése, hogy teljesen jogos az a panasz, hogyha van is munka, abból megélni nem lehet! A segítésnek kétirányúnak kell lennie! Nemcsak munkaalkalmak előteremtéséről kell gondoskodni, hanem gondoskodni kell az olcsóbb megélhetésről is! A fővárosi politikának összhangba kell hozni a munkát a megélhetéssel és minthogy a kereset fokozása a mai munkabérviszonyok és munkaérték mellett alig, vagy csupán kis mértékben lehetséges, olcsóbbá kell tenni minden eszközzel és minden (iron a primitív életszükségleteket! Ezzel szemben kerülni kell a főváros költségvetésében minden nélkülözhető kiadást és ebből annyi van, hogy a megtakarításukkal annyi közmunka volna megindítható, amely elegendő lenne addig, amíg a tőlünk független okoktól föltételezett pénzhez hozzájuthatunk! Ki kell harcolni, hogy a Budapestre irányuló élelmiszereket a MÁV rezsiköltségben szállítsa! El kell törölni minden, a fövátros cUtal szedett adót és költséget, amely a Budapestre irányított élelmiszert terheli (fogy asz- tási adó, kövezetvám stb.), rezsiköltségre szállítandó le a vágóhídi díjszabás és a csarnoki árusítóhelyek. A legális élelmiszerkereskedelem bevonásával meg kell szervezni Budapest élelmiszerellátását oly módon, hogy a termelési ár és a fővárosi polgár által fizetendő beszerzési ár között ma fönnálló különbség a minimumra redukálódj ék! A másik tényező, amely a budapesti dolgozó polgár életét elviselhetetlenné teszi: a lakáskérdés! A mai lakbérviszonyok mellett a fővárosi lakbérek a dolgozó polgár áitlagjövedelmének a felét viszik el! Ha a józan és előrelátó várospolitika csak annyit ér el, hogy bölcs intézkedésekkel a lakbér nem tesz ki többet, mint az átlag- jövedelem egy negyede, akkor beszélhetünk arról, hogy a főváros dolgozó polgárságának a megélhetésén könnyítettünk, azt még a mai munkaértékviszonyok mellett is elviselhetővé tettük. Nem tűrhető a tőkének olyfokú rövidlátása, hogy inkább hónapokon át üresen hagyja a lakást vagy üzlethelyiséget csak azért, mert nem kapja meg érte azt a bért, amelyet magának kalkulált. Az üresen cilló lakásokat éppúgy meg kell adóztatni, mintha laknának benne és a nagyobb lakások után progresszív adót kell szedni, mint az egyetlen célravezető útját annak, hogy ‘üresen (dió nagyobb lakásokból, a közszükségletnek megfelelő kislakások alakíttassanak és az általános szegénységben indokolatlan lakbérek, hatóságilag támogatott gazdasági kényszer nyomása alatt önként lejjebb szánjanak! Föl kell deríteni a bérházak háborús, illetve inflációs jellegű nyereségét és meg kell azt a köz javára adóztatni, valamint be kell végre hozni a, régóta, hangoztatott telekért ékadót. Bármennyire népszerűtlen dolog újabb adónemek behozatala, a közszükség oly nagy, a szegénység oly veszedelmeket rejt magában, hogy viselni kell a népszerűtlenséget is, ha azzal a nagy, dolgozó tömegek megélhetését biztosíthatjuk. Kétségtelen, hogy ezek az eszközök magukban is pótolják az élelmiszerekből szgfr- mazó fővárosi jövedelmeket, de azonfelül, — a tisztviselői fizetések racionális rendezésével is oly megtakarítások érhetők el, amelyek fedezik az^ átmeneti időhöz szükséges munkaalkalmak költségeit. Arányosítani kell a tisztviselői fizetéseket a dolgozó polgárság mai életstandardjával! Megállapítható a tisztviselői létminimum, amely kevesebb nem lehet a nőtlen tisztviselőnél, mint egy kétszobás lakás évi bére, egyszerű polgári élelmezés évi közép- arányosa, polgári ruházkodás évi költsége és tíz százalék. Ez a fizetés a családi állapot szerint pótoltatnék, az alap négyszeresénél több azonban egyetlen tisztviselőnek sem jár. Az egyes főtisztviselőknek szerényen és szigorúan megszabott reprezentációs költségeit minden esetben a köz viselné. Racionalizálni kell az üzemvezetést. A szakvezetésen kívül minden igazgatósági fizetés fölösleges többköltség és mindenekfe- lett meg kell szüntetni azt a lehetetlen állapotot, hogy bármely tisztviselő bármily címen többféle jövedelemben részesüljön a várostól! Ha most mindezekhez hozzávesszük azokat a megtakarításokat, amelyek a városi gazdálkodásban bölcsen elérhetők, akkor a közmunkák olyan tömegét lehet megindítani, amely a dolgozó polgárság megélhetését átmenetileg föltétlenül biztosítja. Szegényesen az igaz, de azt kérdem én, hogy kinek van joga Szegény-Magyarország Szegény fővárosában ahhoz, hogy kalácsot egyék, mikor Budapest százezreinek kenyérre van szüksége!? .. . Budapest Dolgozó Polgáraihoz! Hozzátok szólunk, akik nem születtetek bele sem a rangba, sem a vagyonba. Hozzátok, akiknek nincs magas állásban apátok, testvéretek, sógorotok, rokonotok. Hozzátok, akik jöttetek a magyar életbe munkára lendülő karokkal, éveken át kiművelt agyvelővel, akik a magatok és asszonyaitok életét, gyermekeitek jövőjét a becsülettel végzett munka eredményére alapítottátok! Ebben a városban, amelyet apáitok szorgalma, tudása, művészete tett naggyá és széppé, — koldustenyérré aljasul szerszámhoz nevelt kezetek, és gondok fagyasztják dermedt tétlenségre, termelő eszmékre fölkészült agy velőtöket! Keresitek a munkát, amely kenyeret ad, körmeitek a kilincselésben letöredeznek, szátok a hosszas könyörgésben elfárad, és szívetek a reménytelenségben kiszikkad. Munka nincs, — és ha van, az értéke oly kevés, hogy megélni belőle nem lehet! Van-e párt, amely Nektek, Budapest Dolgozó Polgárai, munkát nem ígért, kenyeret nem ígért? Van-e párt, amely Nektek, Budapest Dolgozó Polgárai, munkát adott, kenyeret adott!? Adott a kiváltságosoknak, de Budapest egész dolgozó polgársága csak a saját erejéből szerezheti meg azt a munkát és azt a kenyeret, amely ma hiányzik! Ezért van a DO LGOZü POLGÁROK PARTJA! Legmodernebb I gyógyintézet 1 sebészi és hel- betegekrészére Dr. PA JORSAN ATORIUM SZÍV- ÉS ÉRBETEGEKNEK ÚJ OSZTÁLY _ _ . __BBB Idegbetegek, iidii- Budapest, VIII, |ök gyógyhelye, Vas ucca IT. SZ. víz gyógy intézet, nap-és légfürdök.
