Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-27 / 34. szám

< Független Budapest Budapest, 1930 augusztus 27. Nyilatkozat A Magyar Tógazdaságok Rt. a következő nyilatkozat közzétételére kért fel bennünket: Egyes lapokban közlemények jelentek meg gróf Zichy Jánossal 15.500 pengő iránt folyó polgári jogvitánknak büntető útra való terelé­séről. Addig is, amíg alkalmunk lesz a folya­matba tett akció teljes alaptalanságát bírói li a tár ozat ok k a 1 d okú men t á 1 ni, s ziik séges n ek tartjuk ezen közleményekre a következőket megjegyezni: A följelentést a gróf úr képviseletében dr. Bányai-Bischitz ügyvéd úr tette meg. A sérel­mezett iratlefoglalás egy szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal elbocsátott tisztvise­lőnk szakvéleménye alapján történt anélkül, hogy mi az alaptalan gyanúsítás tárgyában meghallgattatunk volna. Gróf Zichy János úrnak egy fillér követe­lése sem all fenn velünk szemben, amint ez az általa eredménytelenül folyamatba tett polgári per eddigi adataiból is kitűnik. A megtorló lépéseket mindazok ellen, akik a hatóságokat félrevezetni akarták, haladék­talanul folyamatba tesszük, az alaptalan akcióból eredő összes kárigényeinket pedig azonnal érvényesítjük. Magyar Tógazdaságok lit. Gattaringer Ferenc Budapest, III., Laktanya ucca 5. Különböző rendszerű Központi fűtéseK! TRÉS RT. BUDAPEST magyar készítményei az egész világon el vannak terjedve SCHALLY JÓZSEF ÉS FIA ohl. Kőművesmester, vállalkozó Vállal mindenféle épífhezési munhát Budapest. I. Major ucca 19. Saját telepén JAICAB GYULA mOasitalos Modernül felszereli gépüzem Budapest, VII. kerület, Hungária kjrút 204. szám. — telelőn: József 373—81. Fische? és Hartmann mázolómesterek és fastékkereskedők Budapest, IV., Képíró uc<ui 3 — Tel.: Aut. 847-73 Fióküzlet: IX., Tompa ucca 30 — Alapítási év 1344 j Jamisein János és Fia központi fűtés, egészségügyi berendezések, csatornázási vállalat, épületbádogos es horganydíszítmények gyára Budapest, VII., Jó<üka-utca 12. Telefon: ]. 424-68. NAGY GYULA lakatosárugyára BUDAPEST, '/III., Köris-utca 10 sz. Telefon: ]. 348 15 j ILKOVITS J. központi fűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon : 212-07. Zwiiíiiages* Gyula építész II IjBwdapesí, UlI.^Csengery-u. 30 \\Telefon : József 4.5.5-69 Valnicseh Béla és Fia Első magyar gyógyszertárberendező és bútorgyára Budapest. Vili, Erdélyi u. 4. Tel.: J.325 40 “ Műszaki és „■ BllUl Olajkereskedés ezelőtt v. Gyurkovich és Társa Budapest, V., Nádor u. 6 Telefon: 802 29. szám. utániatok új kerületi székhazakra Az új kerületi beosztás a választói névjegy­zékben már megvalósult. de a gyakorlati köz- igazgatási életben csak későbben lép hatályba. A Független Budapest már megírta, hogy fő­ként az elhelyezési nehézségek miatt késik az új elöljáróságok működésének megindulása. A városházán ugyanis g'ondot okoz, hogy hol he­lyezzék el az új elöljáróságok hivatalait. Meg­felelő középületek nem állnak rendelkezésre, új épületek emelése pedig tekintélyes pénzt igé­nyel; amivel pedig a főváros most nem rendel­kezik. Vállalkozók igvekeznek most a főváros szo­rult helyzetén — és mellesleg a maguk hely­zetén is — segíteni, amennyiben újabban ismét érkeznek he ajánlatok elöljáró­ság! épületekre vonatkozólag. A városgazdasági ügyosztályban jelenleg két ajánlat is fekszik, amely fölött komoly tár­gyalások vannak folyamatban. Az egyik aján­lattevő most készül egy nagy bérpalotát építeni a Horthy Miklós köröndön. Ez a környék, mint ismeretes, önálló közigazgatási kerületté vált, amelynek előljárósági épületre is van szük­sége. Az ajánlat benyújtója azt a prepozíciót tette, hogy megegyezés esetén az évülő bérpa­lota egy traktusát oly módon képezi ki, hogy ott az előljárósági hivatalok elhelyezhetők le­gyenek. Azt nem említette meg, hogy mennyi bért kér, miután a bérösszeg* attól függ*, hogy a főváros mennyi és milyen kivitelű helyiségre tartana igényt. Az ajánlattal azonban komo­lyan foglalkoznak és a tárgyalásokba beleszól a középítési ügyosztály is. Az ajánlatot több bizottsági tag és a környék-polgársága is tá­mogatja, mert közös érdek, hogy az új kerület mielőbb megkezdje működését.' Nincs’ kizárva tehát, hogy a kelenföld—lágymányosi előljáró- ság*ot a Horthy Miklós köröndön épülő palo­tában helyezik el és ez esetben működését is rö­vid időn belül megkezdheti. A külső VII. kerület, amely az új fővárosi törvény értelmében szintén különválik, ugyan­csak akciót indított vezető polgárai részéről a közigazgatás mielőbbi önállósítása érdekében. A Zuglóban akadt is egy ingatlantulajdonos, aki házát felajánlotta megvételre a fővárosnak elöljárósági célokra. A főváros az ingatlant előbb megbecsül te ti és azután a pénzügyi ügy­osztálynál érdeklődik, tud-e fedezetet kijelölni ilyen célra. Ha méltányos alapon megegyezésre lehet jutni, úgy a Zugló is mihamarabb meg­kaphatja önálló elöljáróságát. Az egész kérdés megoldása tehát ismét csak pénzügyi kérdéseken múlik, épúgy, mint a dobuccai előljárósági épület felépítése is. Ez az ügy különben kezd ismét aktuálissá lenni, mert rövidesen lejár a Csengery-uccai épület bérleti szerződése és a. főváros inkább szeretné az új előljárósági. palotát felépíteni, mintsem az alkalmatlan bér­ház használati szerződését megújítani. Sokan azt szeretnék, ha a felveendő nagy kölcsönből tordítana a főváros megfelelő összeg'et az ösz- szes felépítésre váró előljárósági épületek cél­jaira. 5681/1930. sz. Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Verseniifdrgijalási Iiirrtetmsnij A Fővárosi Közmunkák Tanácsa nyilvános írásbeli ver­senytárgyalást hirdet a Budapest, I. kér., lágymányosi elzárt Dunaág felső részének feltöltésére, az ennek végrehajtásához szükséges 600.000 köbméter anyag szállításával és mindennemű munkával együtt. Felhívjuk azokat, akik e munka elnyerésére pályáznak, hogy ajánlatukat: ,.Ajánlat a Fővárosi Közmunkák Tanácsá­hoz a Budapest, I. kér., lágymányosi elzárt Dunaág részbeni feltöltésére11 felírással ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borí­tékban az általános vállalati feltételek, valamint az alábbiak szerint kiállítva és felszerelve, ívenként 1 P 60 filléres bélyeg­gel ellátva, magyar nyelven szövegezve, 1930. évi szeptember bó 1. (hétfő) napján délelőtti 10 óráig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa iktatójában (I. kér., Döbrentei tér 4. sz., I. em.) közvetlenül vagy a Fővárosi Közmunkák Tanácsához címezve posta útján adják be. A posta útján beküldött ajánlatok be­érkezése tekintetében a tanács iktatóhivatala által történt át­vétel az irányadó. Ajánlat csak a kiírt teljes feltöltési mennyiségre tehető. Az ajánlat a vonatkozó ajánlati minta útmutatása szerint ki­töltendő nyomtatott ajánlati űrlappéldányok felhasználásával teendő meg. Bejegyzett cég részéről a hiteles cégjegyzékkivonat az ajánlathoz csatolandó. Az ajánlatban kijelentendő, hogy ajánlattevő a kiírási mű­veletet ismeri s annak valamennyi határozmányát magára nézve kötelezőnek elfogadja; továbbá, hogy ismeri a helyszíni viszonyokat, az építési és egyéb irányú rendészeti szabályokat: ajánlatát ezekre való tekintettel teszi meg s a jelzett szabá­lyoknak magát aláveti. Az ajánlatban az egységár nemcsak számokkal, hanem be­tűkkel is kiírandó s ugyanígy beírandó az ajánlati vég"- összeg is. Bánatpénzül készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírok­ban a m. kir. postatakarékpénztárnál legkésőbb 1930. vi szep­tember hó 1. napjáig- leteendő az ajánlatban kitett egységár alapján kiadódó, ajánlati végösszgnek 250.000 pengőt kitevő része után 2 százalék, a 250.000 pengőn felüli része után pedig 1 százalék. A m. kir. postatakarékpénztárnak a bánatpénz letételéről kiállított elismervénye eredetiben csatolandó az ajánlathoz. Az ajánlattevők a végleges döntés megtörténtéig kötele­zettségben maradnak. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az ajánlatok tárgyában legkésőbb 1930 szeptember hó 9. déli 12 óráig fog dönteni. Amennyiben az ajánlattevő a feltöltéshez szükséges anya­got nem a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által megjelölt hely­ről : a lágymányosi téli kikötőből termelné, az ajánlatban meg- nevezendők és részletesen körülírandók azok a helyek, ahol a feltöltési anyag termeltetni fog. Ez esetben, az ajánlattevő okmányokkal igazolni tartozik äzt, hogy a feltöltési anyag a kellő mennyiségben rendelkezésére áll, továbbá azt, hogy a szállítandó anyag a feltöltés céljára alkalmas s evégből mintát is tartozik bemutatni. Azok az ajánlattevők, akik a Fővárosi Közmunkák Ta­nácsa részére hasonló munkálatot még nem végeztek, illető­leg előtte ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat azon ke­reskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni, melyhez vál­lalatuk telepe • szerint tartoznak. Minden ajánlattevő teljesítőképességének elbírálása vé­gett már ajánlatában bejelenteni tartozik azt, hogy mily mó­don és mérvben állanak rendelkezésére azok a szerelvények, berendezések és eszközök, amelyek a munkálatok kiviteléhez szükségesek. A munkálat elnyerője a munkálat teljesítéséhez szükséges új gépeket, eszközöket, berendezési tárgyakat hazai iparosok- i tói vagy gyárosoktól tartozik beszerezni; a munkálatok telje- I sítéséhez magyar honos műszaki erőket, tisztviselőket, iparo- [ sokat, alvállalkozókat, munkavezetőket, munkásokat stb. tar- i tozik alkalmazni; e kötelességek teljesítése tekintetében magát úgy a szállítást vagy munkálatot kiíró hivatal közegei, mint , a m. kir. kereskedelemügyi miniszter szakközegei ellenőrzésé­nek aláveti és az evégből szükséges adatokat az ellenőrző köze­gek rendelkezésére bocsátja. Eme kötelezettségek, avagy azok egyike vagy másika alól a m. kir. kereskedelemügyi miniszter hozzájárulásával a Fő­városi Közmunkák Tanácsa adhat egyes indokolt esetekben (hazai gyártmány, hazai műszaki és munkaerő teljes hiánya, meg nem felelő minőség, nem elegendő mennyiség, túlmagas ér stb., stb.) felmentést és e kötelezettségeknek vagy azok egyikének a m. kir. kereskedelemügyi miniszter ellenőrző kö­zegei által megállapított áthágása esetén a Fővárosi Köz­munkák Tanácsának választásától függ, hogy a szerződést a vállalkozó előzetes értesítése mellett, bírói közbenjárás nélkül felbontsa és emellett a munkálatot a vállalkozó terhére és ve­szélyére más módon biztosítsa, vagy pedig, hogy bírói köz­benjárás nélkül a vállalkozó keresetéből a vállalati összérték, illetve évi érték 20 százalékának megfelelő kötbért vonhasson le és emellett a vállalati érték 20 százalékának megfelelő köt­bér fizetését és a szerződés teljesítését követelje. A kötbér az ipari és kereskedelmi alap javára esik. A hazai származás tekintetében vállalt kötelezettségek bár­melyikének kijátszása vagy a ,munkálat ai lm Imával elkövetett és beigazolt egyéb rosszhisz »mű vagy vétkes gondatlanságból eredő visszaélés, illetve mulasztás esetén a ír., kir, miniszter­elnök a kereskedelemügyi rniniszf.t hozzájárulásával a vállal­kozót a kizárási jogkörébe cső szállításokból és munkálatokból végleg vagy meghatározott időre kizárhatja. A munkálatok az építésvezetőségtől nyerendő felhívás kézbesítése napjától számított 8 pap leforgása után megkez­dendők és 1931. évi augusztus bó 1-éig teljesen befejezendők. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa fenntartja azt a jogát, hogy a beérkezett ajánlatok között, az árakra való tekintet nélkül, szabadon választhasson. Egy ajánlattevő sem követel­heti. hogy a munkálat egészben vagy részben neki ítéltessék oda és a közszállítási szabályzatnak akár az eljárásra, akár az odaítélésre vonatkozó htározmányai megsértéséből netán elő­állott kár (elmaradt haszon) megtérítését az ajánlattevők sem a Fővárosi Közmunkák Tanácsától, sem annak közegeitől netn követelhetik. Az ajánlatnyertes bánatpénzét 8 nap alatt biztosítékul ki­egészíteni tartozik az ajánlati végösszeg teljes 5 százalékára. Ha a nyertes ajánlattevő a hozzáintézett felhívás vételé­től számított 8 nap alatt az előírt biztosítékot le nem tenné és a szerződést alá nem tenné és a szerződést alá nem írná, úgy visszalépettnek tekintetik. Ez esetben a munkálatra vo­natkozó minden igényét elveszti és a Fővárosi Közmunkák Ta­nácsának jogában áll a letett bánatpénzt bírói közbenjárás nélkül visszatartani; az esetben pedig, ha a munkálat más úton csak magasabb egységár, vagy végösszeg mellett lenne teljesíthető. úgy az ajánlatnyertes a különbözetet is meg­téríteni tartozik. Az ajánlatok a benyújtásra kitűzött napon délelőtti 11 órakor a tanács elnökségénél (I kér., Döbrentei tér 4. sz., I. emelet) fognak felbontatni és felolvastatni, amikor is az ajánlattevők vagy képviselőik jelen lehetnek. A munkálatra vonatkozó tervek, vállalati feltételek, aján­lati űrlap, valamint szerződésminta, továbbá a lágymányosi teéli kikötőben végzett talajfúrás által nyert talajminták a Fő­városi Közmunkák Tanácsa mérnöki osztályában, Budapest, I. kér., Döbrentei tér 4. sz., I. em.) hétköznapokon délelőtti 10-—12 óra között megtekinthetők. A munkálatokra vonatkozó tervek, vállalati feltételek, ajánlati minta, ajánlati űrlap és szerződésminta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa segédhivatalában (I. kér., Döbrentei tér 4. sz., I. em) 50 (Ötven) pengőért megszerezhetők. ■ Kelt Budposten, 1930. évi augusztus hó 12-én. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Asztali és KáfrányipariM. Budapest, V., Nádor ucca 12 sz. Telefon: Automata 262—81, 262—82 GYÁRAK: Budapest, IX., Illatos út IS—20 ) ... . , . Szőreg (Szeged mellett) ) saiat -Parvagany. Guth Hermann villanyszerelő, bádo­gos, légszesz- és vízvezeíékberendezö Budapest. VI. Dessewííu u. 28. Tel.: 119 91 Javítások el íotjad tatnak. s Építőanyagok, padló és falburkoló vállalat ebestyén Gyula Budapest, VII., Sajó ucca 4 Telefon: József 330-77 Krisztián Sándor szobrász Műterem: Budapest, VII,, Gyarmat ucca 12. szám Telefon: Zugló 70-80 IHIBHH Szíta lené ípíiömesíer I Budapest Vili, SzeníHírólijí u. 35 Telefon: Jóxsef 429 — 43 Vignáli Rafaello Missis ItlldíUkFCl Lakás: PetneKázy ucca 75 b. PUUQPtM Gyár: VI., Jász ucca 74. sz. Telefon: Automata 919—12. sz. IGÓ LÁSZLÓ mm festő- és mázolómester Budapest, VI, Hungária út 45 Telefon: Automata 929—72

Next

/
Oldalképek
Tartalom