Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-20 / 12. szám

6 Független Budapest 1929. március 20. A dunai helyi hajózás ügyében újabb tárgya­lások folynak a M.F.T.R. és a főváros között. A M.F.T.R. csak megfelelő szubvenció ellenében vállalja a propeller- forgaiom fenntartását. - A Margitszigetet és a többi hajózási vállala­tot is bevonják a tárgyalásokba. A Független Budapest írta meg elsőnek, hogy a dunai helyi hajózás megindulása elé az idén lekiizd- hetetlennek látszó akadályok gördültek, és valószínű, hogy a propellerek ebben az esztendőben nem fog­nak közlekedni. Megírtuk azt is, hogy milyen súlyos differenciák keletkeztek a M. F. T. R., valamint a főváros és a közmunkatanács között a helyi hajózás szubvenciója körül s miután egyik fél sem hajlandó teljesíteni a másik kívánságát, a megegyezésre nem sok a kilátás. A M. F. T. R. már hivatalos kommünikét is tett közzé, melyben hírül adta, hogy nincs módjában a szubvenció lényeges feleme­lése nélkül a nagy ráfizetéssel járó helyi hajó­zási üzemet fenntartani. A városházán erre megjelent néhány vállalkozó, kik készségüket fejezték ki a propellerforgalom új­bóli felvételére, de ezeknek is az volt az első kér­désük, mennyi szubvenciót remélhetnek a hatósá­goktól. Tekintettel arra, hogy az érdeklődök között alig akadt tőkeerős vállal­kozó, a főváros még nem bocsátkozott tárgyalásba az illetőkkel. Újabb hírek szerint bizonyos egyezkedési tárgyalásokkal kísérleteznek a M. F. T. R.-gal, még­pedig olyan alapon, hogy a Margitszigetet vonnák bele a helyi hajózás finanszírozásába, mert elsősor­ban a sziget érdeke a hajóközlekedés. A Margit­sziget bizonyos arányban járulna hozzá a szubven­cionáláshoz, de még ez esetben sem közelítené meg a szubvenció azt az összeget, melyre a M. F. T. R. igényt tart. Épp ezért most olyan irányban tárgyalnak, hogy a hajóstársaság milyen minimális összegben hajlandó fixírozni az általa kért szubvenciót. Ha a megálla­podás most sem sikerül, úgy a propellerforgalom véglegesen megszűnik, mert arra nem lehet számítani, hogy magánvállal­kozók komolyan foglalkozzanak a helyi hajóforgalom felvételének gondolatával. Más értesülésünk szerint arról is szó lehet, hogy a helyi hajózás fenntartására az összes Budapesten működő hajóstársaságok közö­sen vállalkoznának s ez esetben a deficit is meg­osztana, amely egy-egy társaságot alig érzékeny módon terhelné. BKTTO Wj seholaj legyen minden menfőszeferényben. Fertőzéstől megvéd és gyorsan gyógyít. M. kir. népjóléti és munkaügyi M. kir kereskedelemügyi miniszter 72,455/1924. sz. miniszter 92,062/XX 1925. sz. körrendelet. rendelet. Döntött a zsűri az új Szeretetház tervpályázata ügyében. Húsz pályamű közül 19 részesült pályadíjban. Maróthy Kálmán kapta az első díjat, Kertész K. Róbert terve a harmadik díjat nyerte el, A múlt év november 15-én járt le a maglódiúti új Szeretetház térvpályázatának határideje. A magyar építészek körében nagy érdeklődést keltett ez a tervpályázat, amit az is igazol, hogy a legkiválóbb tervezők vonultak fel a pályázaton való részvételre. A megjelölt határidőig 26 kiváló építész 20 pálya­művet nyújtott be a főváros tanácsához és a pálya­művek mindegyike elsőrangú alkotás volt. A zsűri teljes 4 hónapon át tanulmányozta a terveket s csak most jutott hozzá, hogy meghozza döntését. A dön­tést éppen az nehezítette meg, hogy az összes pályá­zatok felülmúlták a legvérmesebb várakozást s bátran lehetett volna kivitelre ajánlani akármelyik tervet. A zsűri beható mérlegelés után a 12,000 pengős első díjat Maróthy Kálmán kitűnő tervének ítélte oda, a 8,000 pengős második díjat Szabolcs Ferenc pályaművének és a harmadik 6,000 pengős díjat Kertész K. Róbert, dr. Rechner Jénő és Sváb Gyula együttes pályamunkájának. 'A bizottság ezenkívül 12 tervet megvásárolt, és pedig Árkay Aladár, Scho- dits Lajos, Neuschloss-Rnüsli Kornél és ifj. Dénes Lajos közös tervét, Weimess Marián és Bauer Emil közös tervét, Tscheuke Hermann, Friedrich Lóránt, Frecska János, dr. Müller Félix, Körmendy Nándor, Fischer József, Gerstenberger Ágost és Árvé Károly közös tervét, valamint Irsik László pályamunkáját cgyenkint 1,500 pengőért. Annak ellenére, hogy a közgyűlés annak idején csak 12 pályamunka megvé­telére adott felhatalmazást a bizottságnak, a zsűri mégis szükségesnek tartotta, hogy a kiváló pálya­munkák közül további négy tervet, darabonkint ugyancsak 1,500 pengőért szintén megvásároljon. Ezeket a pályaterveket Dümerling Ödön, dr. Kotsis Endre, Kracsun Virgil, továbbá Deli Lajos és Faragó Ferenc nyújtották be. Ilyenformán a pályázatra beérkezett 20 terv közül a fővá­ros 19-et részesített pályadíjban, illetve vásá­rolt meg. Megállapította a zsűri, hogy a tervpályázat szokatlan sikerű volt, s azon a főváros legkiválóbb építészei vettek részt. A pályázat eldöntése után az összes terveket a városháza harmadik emeletén, a 354. számú ülés­teremben 8 napig közszemlére teszik és azokat dél­előtt 9—2 óráig és délután 5—7-ig bárki megtekint­heti. A pályamunkákat a városházára való elszállí­tásuk után még 2 hétig a mérnökegyesület, Reál­tanoda-utca 13. szám alatti helyiségeiben állítják ki. Az új Szeretetház építését minden bizonnyal még ez évben megkezdik. A költségek egyrésze már bizto­sítva van s a népjóléti miniszter is nagyobb összeg­gel járul hozzá a költségekhez. HUDETZJÁNOS oki. építészmérnök, építőmester tervező- és vállalkozó-irodája BUDAPEST, VII., ROTTEN BILLER-UTCA 6/b. SZ. Alapíttatott: 1876. Telefon : József 351—54. j SZVETICS JÓZSEF vállalkozó I BUDAPEST, VII, KERÜLET, TELEP-UTCA 8. SZ. | WEISZ MIHÁLY mérnök, építési vállalkozó, csatorna- és mélyépítő BALATON-UTCA 2. — TELEFON: T. 257—66. KAISER HUGO építőmester BUDAPEST, VI., FRANGEPÁN-UTCA 21. SZÁM. Telefon : L. 901- 02. 13 ERÉNYI 1 G-N ÁC épít o nt estei' Budapest, VI. kerület, Nagymező-utca 68. szám. Telefon: Automata 295—64. BIELEK LÁSZLÓ épiiletüvegezési vállalkozó és táblaüvegkereskedő Telefon: József 392-7S. Iroda : Budapest, VII., Nefelej's-u. 45. Lakás: IX., Üllői-út 119. sz. Postatakp. cheque-sz. 57,218. OÓR GÉZA mester Budapest, VI., Reiter Ferenc-utca 103. Telefon : Lipót 911-13. Ifj. HALÁSZ HUBERT építkezési vállalkozó Telefon: J. 390 -50. BUDAPEST, VII., TELEP-UTCA 31. IfDIQ&f A iAAlflQ kőművesmester, l\llldl\H ÜAHUD építési vállalkozó BUDAPEST, L, KAROLINA-ÚT 14. TELEFON. Kapuszta Gusztáv építőmester BUDAPEST, VIII., KISSTÁCIÓ-UTCA 3. Telefon: József 393 08. STABIL ÉPÍTŐ R.-T. Budapest, V., Deák Ferenc-u. 16-18. Telefon: Teréz 140-17. WIHART FERENC építész építőmester BUDAPEST. VIL, COLUM.BUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350—97. SZECHY ENDRE oki. mérnök, építési vállalkozó Budapest, VI., Bulyovszky-utca 12. TELEFON : Automata 269 - 65. fjjcéteáívááSriafo. /őú&óaJ/A. S. 456-os. König* György kőművesmester, építési vállalkozó Budapest, VIL, Hársfa-utca 17. SCHAFFER KAROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, Vili., Aggteleki-u. 17. Telefon: ]. 325-88. Makovsky Ferenc Fülöp Szász-Coburg Oóthai herceg Ő kir. Fensége uradalmi építésze Budapest, VIL, Abonyi-utca 4. Telefon: J. 381-17. Marton és Szalka mesterek BUDAPEST, VIL, Damjanich-utca 38. VIL, Ida-utca 2. szám. Telefon: J. 442-78. Telefon: J. 380-19. HORVATH FERENC Uj takaréktűzhelyek, redőnyök és mindennemű javításo» kát a legjutányosabb árban készítek. BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 2. Alapítva 1911. BRAUN FERENC üveg-, porcellán-, képkere­tező- és üvegezési vállalat Budapest, II., Fő-utca 44. Telefonhívó : Auf. 517-79 BAGI GYULA Ér ítész és építőmester BUDAPEST, Vili., 0RCZY-UT 38. SZÁM. Margalit Andor és Ödön oki. mérnök, építőmester, vállalkozók, vasbetonépítők Budapest, I., Kelen hegy i-út 11—13. Telefon : J. 386—43, J. 429—24 DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester | Budapest, VI., Benczur-utca 17. Telelőn: 263—40. DUNÁNTÚLI MESZ- TÉGLA- ES ROIPM-T. Központ: BUDAPEST, V , GÉZA-UTCA 5. SZÁM. Telefon : Automata 218-05 és 218-06. Sürgönyeim : Dunmész. Szállít : Meszef, mészkövet és bazalfkavicsof. Vállal mindennemű kőfaragó-munkát. ÉDITE Y tisztviselői- és családiházakat, legkedve- CKI I Cl\ zőbb feltételekkel, bankösszeköttetéseim segítségével. Csoportosult tisztviselői építtető érdekeltségek­nek újrendszerű amortizáció. Tervek rendelkezésre KOMÁROMI építész Építési iroda: VIII., Népszínház-utca 19. félemelet 3. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó. Budapest, VIL, Kolumbus-u. 11/a. Telefon: J. 396-78.

Next

/
Oldalképek
Tartalom