Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-11 / 50. szám

9 Budapest, december 11. Független Budapest Bárczy István jobban van. Megírtuk néhány héttel ezelőtt, hogy Bárczy István ny. miniszter, a székesfőváros volt polgármestere, majd főpolgár­mestere, komolyan megbetegedett és már hetek óta a betegágyat őrzi. Most örömmel jelentjük, hogy Bárczy István már a teljes gyógyulás útján vau és csak napok kérdése, mikor hagyhatja el a szana­tóriumot, ahol betegszobáját állandóan valóságos virágoskertté varázsolják a barátok és tisztelők serege. Káhli Jenő ajándéka. Káildi Jenő m. kir. kor­mányfőtanácsos, vezérigazgató, két értékes ado­mányt juttatott a Fővárosi Múzeum részére. A múzeumnak ajándékozta Bruck Lajos olajfestményét a régi párizsi udvarról, mely Pestnek ezt a rég el­tűnt nevezetes épületét ritka érdekes beállításban ábrázolja, továbbá Knopp Imre olajfestményét a piaristauccai bájos Kriszt-házról, a régi pesti barokk-építészet utolsó pompás emlékéről. A mú­zeumra mindkettő igen értékes gyarapodást jelent. Borszéky Károlyt és Kaszper Károlyt megerősí­tik igazgató-főorvosi állásukban. A Rókus kórház és az Uj Szent János kórház igazgató-főorvosi állá­sai, mint ismeretes, üresedésben vannak. Két óv előtt a főpolgármester ideiglenesen Borszéky Ká­rolyt bízta meg a Rókus kórház vezetésével, ez év júliusában pedig Kaszper Károly dr.-ra bízta az Uj Szent János kórház igazgatását. Az igazgató- főorvosi értekezlet előterjesztése alapján a polgár- mester most javasolni fogja a főpolgármesternek, hogy Borszéky Károlyt és Kaszper Károlyt igaz­gató-főorvosi állásaiban véglegesen erősítse meg. Stróbl Alajos „Olvasó leányok“ című szobra a Stefánia úton. Stróbl Alajos „Olvasó leányok“ című szobrát, melyet a székesfőváros a Stróbl-hag-yaték- ból vásárolt meg és amely eredetileg a Jókai-szobor mellékcsoportjának készüli, a najookbau állították fel a Stefánia úton. A szobor két fiatal leányt ábrá­zol, akik Jókai regényeit rajongva olvassák, és az elhunjü mester egyik legkiválóbb és leghangulato­sabb alkotása. A Remington írógép Rt. igazgatósága legutolsó ülésén Mérő Nándor urat, az intézet főkönyvelőjét eddig érdemeire való tekintettel cégvezetővé ne­vezte ki. Két héttel elhalasztották a megszűnt fővárosi konyhakertgazdaság földjeinek elárverezését. A fel­oszlatott fővárosi konyhakertgazdaság két nagyobb földbirtokának, a Kutti dűlőben és a Pestszentlőrine határában lévő közéi 250 holdas birtoknak az elár­verezésére, illetve 12 évi — árverés útján való — bérbeadására szerda délig volt kitűzve a pályázati határidő. Be is érkezett néhány ajánlat, de az ár­verést mégsem tartották meg, hanem technikai okokból két héttel elhalasztották. Villámhárítót minden pesti és budai házra. A budapesti villanyfelszerelő ipartestület beadványt intézett a fővároshoz, amelyben felhívja a figyelmet az utóbbi időkben sűrűn történt villámcsapásokozta károkra és balesetekre. Ezzel kapcsolatban azt a kérését terjesztette elő, hogy szabályrendelettel kö­telezzék az öszes budapesti háztulajdonosokat épüle­teiknek villámhárítókkal való felszerelésére, illetőleg a már meglévő villámhárítóberendezések felülvizs­gálására. A beadvány szerint a technika haladásá­val, a modern találmányok alkalmazásával a villám- csapás veszedelme állandóan nő. Az épületek tető­zetein; emelt transzparensek és fényreklámok, a há­zakon mind sűrűbben elhelyezett rádióantennák, az elektromos légvezetékek, a telefon- és táviróhuzalok hiányzó, vagy elégtelen bevezetése, földelése foly­tán súlyos szerencsétlenségeket és károkat okozhat­nak. Előadás az adózásról. A Budai Társaskörben december hó 12-én este 7 órakor dr. Krivoss Árpád, a kör ügyésze „Az adózás aktuális kérdései“ címmel előadást tart. Előadás a fővárosi gyermekvédelmi intézmé­nyeiről. Krén Margit polgári iskolai tanárnő, az Iskolanő véri Intézmény vezetője, december 13-án délután 6 órakor a Pedagógiai Szeminárium nagy előadótermében (Mária Terézia tér 8. III. em.) a székesfőváros oktatószemélyzete részére előadást tart a székesfőváros gyermekvédelmi intézményeiről. Emeletráépítéssel akarják kibővíteni az Uj Szent János kórházat. Az Uj Szent János kórház sebészeti osztályának épülete gyökeres tatarozásra szorul. A tatarozással kapcsolatban az a terv is felmerült, hogy a 100 ágyas sebészeti osztályt emeletráépítéssel további 00 ággyal kibővítik. A költségvetés szerint az emeletráépítés és tatarozás 518.000 pengőt, a kibő­vített rész berendezése és felszerelése 130.000 pengőt, tehát öszesen 048.000 pengőt igényel. Minthogy ez az összeg ezidőszerint nem áll a főváros rendelkezésére, egyelőre csak a nagyobb átalakításokat és tatarozá­sokat hajtják végre. 16 pengőt tesz ki a karácsonyi segély. A bel­ügyminiszter jóváhagyta a közgyűlésnek azt a hatá­rozatát, amely karácsonyi segély címén 200.000 pen­gőt juttat készpénzben a segélyért jelentkezőknek. Minthogy az egy-egy családnak jutüitott segély 16 pengőben lett megállapítva, 12—13.000 család fog karácsonyi segélyben részesülni. A segélyért az elöljáróságokon kell jelentkezni csütörtök délig. Megjelent a Ivallós-Kompasz 1929—30. évfolya­mának második része. A Pesti Tőzsde kiadásában és Kallós János szerkesztésében most jelent meg ötödik évfolyamában a Kallós-féle „Gazdasági, Pénz­ügyi és Tőzsdei Kompasz“ második része, amely az összes budapesti és vidéki ipari, kereskedelmi, mező- gazdasági, közlekedési részvénytársaságok és bizto­sító intézetek stb. legifjabb és legpontosabb személyi és mérlegadatait tartalmazza. így most már komplett a négykötetes kompasz és a nyáron megjelent első résszel együtt lényegesen ki van bővítve új fejeze­tekkel, melyek közül elsősorban említjük meg a kormányzóság, a minisztériumok, az országgyűlés és a többi állami intézmények legújabb adatait. Űj fejezet az állami, községi és magánkölcsön-kibocsá- tások összeállítása. Ezúttal először közli a kompasz a magánbankházak, bankárok és tőzsdei cégek név­sorát. A cégtulajdonosok és egyéb személyi adatok­kal, a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi kama­rák, a gazdasági vonatkozású szakegyesületek, tes­tületek és vidéki hitelszövetkezetek legújabb ada­tainak ismertetését. Egész önálló) fejezet foglalkozik a Takarékpénztárak és bankok egyesülete (TÉBE) magyarországi hálózatának részletes ismertetésével. A már tavaly is megjelent anyag részletesen kibő­vítve tartalmazza az összes budapesti és vidéki bankok és takarékpénztárak, a budapesti és vidéki szövetkezetek, Budapest székesfőváros és a vidéki vá­rosok legújabb személyi és mérlegadatait. Mint külön, új része szerepel a kompasznak a külföldi vezető pénzintézetek és magánbankházak ismerte­tése. Dacára e nagymérvű kibővítésnek, a kompasz ára a régi és megrendelhető a Pesti Tőzsde kiadó- hivatalában, Budapest, IV, Városház ucca 6. Mind a négy kötet ára együtt 50 pengő. Az új kompaszban eszközölt szenzációs és praktikus bővítések és újí­tások biztosítják a Kallós-féle kompasz döntő sikerét és megmagyarázzák, hogy évről-évre miért nép­szerűbb ez a kompasz. REDOna-karbantartás és javítás m V. Z. Alt. Karb. Váll. Budapest, VIII.. Sziget- vári-u. 7. Tel. J. 363—52 FREUD FRIGYES iíudmpest, V7., Ter’őr.-ftiir’üt 19. Tulefon: Műi. 112-91. Mindennemű csavarok vas-, acél- és sárgarézből wíthw. és milliméter menettel raktáron Schütz Ede épület-, mii- és vasszer- kezet-lakatos Budapest, V77., Thöftöty-üi 23. Tel.i J. 330-45. Építési célokra szolgáló kovácsolt vastárgyak, lépcső- és erkély­rácsok, kapuk, kerti és sír kerítések, saját terv v. küldött minta után STEINER ÉS :: SZIMPER:: Budapest. IX.Üllői út 57. - Telefon : József 306 29 D ísz-, templom-, szobafestők és mázolok LÁNDOE JÓZSEF géperőre berendezett épület- és bútorasztalos üzeme és telepe. Budapest, X., Kőbányai-út 39. Telefon: J. 341-31. Janiséit János és Fia központi fűtés, egészségügyi berendezések, csatornázási vállalat, épületbádogos es. horganydíszítniények gyáia Budapest, VII., Jósika-utca 12. Telefon: ). 424-68. l*l*0€ZOlIor Sitii S í BäI Kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Tel.: Kőbánya 74-84. HZ ÚJ RACIONÁLIS ESZTÉTIKUS VILÁGÍTÁS! Irodák, kórházak, iskolák, munkatermek számára a „POOLS E N“-arniaíúra. Próbalámpákat, vételkényszer nélkül, díjtalanul szerelünk Kérjen egy ,,POULSEN"-prospektust! Blau és Lukács elektromosgyár Budapest, VI., Eötvös utca 38. Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében tekintse meg új helyiségében MÜBCSCPÖ réz-, vasbútorgyár készítményeit. Ágybetétek, kárpitos-áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. Budapest, VII-, Dohány-U. 1., Károly körút mellett. Telefon : J. 424-12. ucnflfi a legtfkéletesetih liLUttU kézitíizoltúkészülék Minden tüzet, így villamostüzeket is veszély nélkül olt. Oltási kárt nem okoz az emberi szervezetre nem ártalmas, abszolút fagyálló. Magyar gyártmány. Gyártási hely: VADÁSZTÓL! ÉNV, GVUTACS ÉS FÉMÁRUGYÁR R.-T., BUDAPEST Egyedárusító : KROPSCH GÜNTHER, BUDAPEST, VIII., SCITOVSZKY-TÉR 2. SZ. Tel.: J. 406-39. Ülőbútor-specialista. Készít garnitúrákat, székállványokat a legkényesebb ízlésig szakszerűen CSUKA GÉZA műasztalosmester Budapest, VII. kér., Francia-út 44. szám. Telefon : József 449 46. iCURZWEIL FESTÉK !! A VEZETŐ MÁRKA !! Stofebe Kálmán építőmester Budapest, V., Visegrádi-utca 9. Telefon: 975—93. HIRSCH KÁROLY OKL. ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐ ESTEK BUDAPEST, VII., DOHÁNY-UTCA 22-24. I. 2. TELEFON ! JÓZSEF 426 — 61. Csányi Pál kőművesmester, építési vállalkozó | /., Tarcali-utca 6. Budapest Baranyi Gyula és Társa Vegyipari vállalata R.-T. Budapest, VII., Izabella-tér 1. Telefon: József 423—89. ■--------------- Fesfékek : hézagmentes padló --------------­ID Tr AAÁTVÁ^ fémöntödéje # Tel.: J. 391 10 1 1-* ■* * r4vj> Budapest, X., Kőbánya, Márga-u. 16. Készít: foszforbronz csapágyfémek, réz- és bronzöntvé­nyeket, fovubbá díszműtárgyakat stb. stb. OÓH GÉZA SSL Budapest, VI., Reiter Ferenc-utca 103. Telefon: Lipót 911-13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom