Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-13 / 7. szám

1929. február 15. Füflaeflen Budapest 11 Közgyűlési közlemények.! A Magyar Általános Hitelbank igazgatósága f. hó 7-én tartott ülésében megállapította az 1928. üzletév mérlegét, mely 7,446,928-64 P tiszta nyereséggel zá­rni, az 1927. évi 6,984,093 pengő 33 fillérrel szemben. Az igazgatóság elhatározta, hogy a f. hó 16-ára egybehívott LXI. évi rendes közgyűlés elé azt a javaslatot fogja terjeszteni, hogy az 1928. évi osz­talék fizetésére, ugyanúgy mint tavaly, 4,554,000 pengő fordittassék olymódon, hogy részvényenként 5-50 P kerüljön osztalék fejében kifizetésre. Az el­ért nyereségtöbblet a bankosztály állandóan fejlődő folyóüzletének, valamint az áruosztály és a belföldi fiókok emelkedett hozamából szármázik. A mérleg­számla főösszege a tavalyi 378-5 millió pengővel szemben 443-9 millió pengőre emelkedett. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Weiss Fiilöp elnöklete alatt folyó hó 5-én tartotta meg 87-ik ren­des évi közgyűlését, amely az igazgatóság összes javaslatait elfogadta. Az igazgatóságba új tagokként dr. Bíró Pál, a R'mamurány-Salgótarjáni Vasmű R.-T. elnöke és dr. Hardy-Dreher Béla, a felügyelő­bizottságba pedig új tagként Stux Sándor, az Első Budapesti Gőzmalmi R.-T. vezérigazgatója válasz­tattak be. A 7 pengős osztalék folyó hó 6-tól kezdve fizettetik ki és pedig csakis az 1928. január 1-én ki­bocsátott új, már pengő névértékre szóló részvények 125. számú szelvényei ellenében. A régi részvények további intézkedésig díjtalanul cseréltetnek át új részvényekre. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület Biró Zsigmond udvari tanácsos, intézeti elnök elnök­lete alatt lefolyt 89-ik évi rendes közgyűlése az igazgatóság valamennyi javaslatát egyhangúlag el­fogadta és elhatározta, hogy a 3,400,388-64 P tiszta nyereségből (tavaly 2,850,127-64 P) f. hó 8-ától kezdve fizettessék minden részvény után 14 P (ta­valy 12 P) osztalék. Ugyanakkor elhatározta a köz­gyűlés, hogy az alaptőke 40,000 drb. egészében a régi részvényeseknek felajánlandó új részvény ki­bocsátásával 16,000,000 P-ről 20,000,000 P-re emel­tessék fel. Az új részvények kibocsátási ára 185 pengő, minden költségtől mentesen. Az igazgatóság Kwdin József és dr. Fábry Géza főtisztviselőket cégvezetőkké, Menczel Lajos és Wydler Tivadar h. főtitkárokat főtitkárokká nevezte ki. A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Bank igaz­gatósága báró dr. Madarassy-Beck Marcel elnöklete alatt megtartott ülésében megállapította az 1928. nzletévröl szóló, fennállása óta 59-ik zárszámadását, amely 2,508,144-66 pengő tiszta nyereséggel zárul, szemben az 1927. évi 2,367,141-37 pengővel. Az igaz­gatóság elhatározta, hogy a február 18-án megtar­tandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a rendes tartalékalapra az alapszabályszerü 5 százalék, azaz 93,741-89 pengő helyett 150,000 pengő, a nyugdíjtar­talék növelésére az előző évivel azonosan 400,000 pengő, a báró Madarassy-Beck Miksa-alap javára 50.000 pengő fordittassék, míg osztalékul a forgalom­ban levő 240,000 darab részvény után, a tavalyi 6-50 pengővel szemben darabonkinl 7 pengő (14 száza­lék), azaz 1,680,000 pengő fizettessék ki. Az igazga­tóság ezen határozata az intézet újabb nagymérvű fejlődését igazolja, amiről a tiszta nyereség gyara­podása és az osztaléknak ezzel kapcsolatos emelke­dése is tanúságot tesz. Ezen megnagyobbodott tiszta nyereség kizárólag a rendes folyó üzletévből eredő .elszámolásokat tartalmazza. A mérleg egyes tételei szerint az összes üzletágak számadatai jelentékeny többletet tüntetnek fel. A Hazai Bank Részvénytársaság igazgatósága megállapította a folyó évi február hó 15-ére kitűzött rendes közgyűlés elé terjesztendő mérleget, amely 1,535,199-45 pengő tiszta nyereséggel zárul, szemben az előző évi 1,053,988 pengő 50 fillérrel. A nyereség­ből a közgyűlés elé terjesztendő javaslat szerint 1.125.000 pengő (előző évben 120,000 pengő) fordí­tandó a lefolyt évben felemelt alaptőke után oszta­lék fizetésére, úgyhogy minden egyes 40 pengő név­értékű részvény után az 1928. üzletévre 4-50 pengő osztalék (11-25 százalék) fog kifizetésre kerülni. A mérleg adataiból felemlíthető, hogy a váltótárca 21,516,400-32 pengőre, a bank által kezelt betétek és idegen tőkék 10,191,413-90 pengőre emelkedtek. Perényi István dr. a Hermes vezérigazgatója. A Hermes Magyar Általános Váltóintézet R.-T. igaz­gatóságának Kovács Géza kincstári főtanácsos elnök­lete alatt február 5-én megtartott ülése foglalkozott Szűcs Géza vezérigazgató azon megmásíthatatlan elhatározásával, hogv tekintettel a Hitelbank-kon­szern keretében való fokozott igénybevételére, kö­zel 40 évi működés után a közvetlen üzletvezetéstől visszavonul. Az igazgatóság, méltányolva ezen indo­kokat, őszinte sajnálattal kénytelen volt. ezen le­mondásnak helyt adni és Szűcs vezérigazgatónak kiváló szolgálataiért, melyeket a gazdasági élet sú­lyos éveiben az intézet felvirágoztatása körül szer­zett, legmelegebb köszönetét fejezte ki. Az igazgató­ság egyben, azon óhajtól vezéreltetve, hogy Szűcs vezérigazgató elismert képességeivel és gazdag ta­pasztalataival az intézetet és az ahhoz közelálló válllalatokat továbbra is aktive támogathassa, őt az administratcur délégué-i tisztséggel ruházta fel. i I i Ugyanezen ülésen Perényi István ár., az intézet vezérigazgatóhelyettese vezérigazgatóvá nevez, etett ki. Az új vezérigazgató az fiatal generáció egyik legtehetségesebb egyénisége. A Magyar Tisztviselők Takarékpénztára r.-t. feb­ruár 6-án tartotta XXII. évi rendes közgyűlését báró Perényi Zsigmond elnöklete alatt. A közgyűlés egyhangúlag tudomásul vette az igazgatóság jelen­tését, amely szerint az intézet az elmúlt évben ör­vendetes fejlődés és kedvező üzleteredményt ért el, amennyiben betétállománya 60%-kal emelkedett, 1928. évi tiszta nyeresége pedig 193,793*37 pengő. A közgyűlés elhatározta, hogy az 1927. évi 10% osz­talékkal szemben az 1928. évre 12%, vagyis a 10 P névértékű részvény után P20 P osztalékot fizet feb­ruár 7-től kezdődőleg. SYGaLL S. motor és gé' gyár Budapest, VJ. kér., Angol-utca 29/a. Diesel-, szívó-, gázmotorok, gőzgépek javítását, szerek sét lei meg ízhatób an felelősség mellett vállalja. Bárrr.e y gyárt­mányú Diesel-motorhoz henger, fedél, dugattyú és egyeb minták raktáron Törött fő ergoly k iavít'sa hosszú szavatosság mellett FÖLKEL ISTVÁN épületlakatos Budapest, X , Halom-utca 30. sz. (Saját házában). Elvállal mindennemű épület- és vasszerkezeti-munkát. „PRECÍZ“ Szerszám , Gép- és Tömegáru-Vállalat BUDAPEST, I., BORS-UTCA 24. Kiválóan berendezett általános gépjavító műhely. Budai MCMFQ RVIIS A Okleveles rádió szaküzlet mLIVÍLO UIULh gépészmérnök BUDAPEST, II. KtRULEf, MARGI i-KORÚT 58. szám alatt, rádió és villanyüzletet nyitott RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK; illany zereles es mindennemű javítások. le GO lc >ób 3 Arak: JLSZÉKESTÖUÁRQSI KÖZMUNKÁKTANÁCSA rendelQtének m adódód FÜSTMENTES IWSZÉN-. MEGffiKAíteöSSL I., ESI 1>M’ÖIil-Í T 70. Egyé-1 gyártmányok: Gőzgépek, gőzkazánok, téglagyári, jéggyári bérén ezések, olaj- és borsajtók. Köitségv éssel díjtalanul szolgálunk. ÉPÜLETVASALÁSOK szerzési forrása! 1SMOE JÁNOS Budapest, VII. kér., Rákóczi-út 72. •Excelsior«-száI!ó épület. IPTT AA ÁT VÁQ ííttlöntidáje * Tel. : 1.391 io. i 1 JL. 1 * nO Budapest, X., Kőbánya, Márga-u. 16. Készít: foszforbronz, csapágvfémek, réz- és bronzöntvé­nyeket, továbbá díszműtargya1 at stb. stb. SZIKRAY DÉNES«-”* Kazánbefalazások, Ipari tűzálló kemencék Gyárkémények, ú. m lágyító, edző, olvasztó, Kazanialazási javítások stb. email égető stb kemencék Budapest, IX., Ráday-utca 38. Telefon: ) 401-04. GAUGUSCH JÁNOS LAKATOSMESTER vállal: épület- és vasszerkezeti munkákat, úgyszintén tomegmunkát is. BUDAPEST. X. KÉR., ZSIVORA-UTCA 5. SZÁM. OETL ANTAL : VASÖNTÖDE ÉS GÉPGVÁR R.-T. , Budapest, X., Asztalos Sándor-út 9. sz. | TELEFON : |ózsef 308—32 és lózsef 308—31. A királyi család bemutatója. (A Vígszínház e heté­nek eseményei.) A Vígszínház e heti jáiékrendjének nagy szenzációja A királyi család premierje lesz, amelyet péntekre, február 15-ére tűztek ki A nagy érdeklődéssel várt amerikai színdarab főszerepeit Varsányi Irén, Góthné Kertész Ella, Gazsi Mariska, Zombory Mercedes, Sitkey Irén, Gólh Sándor, Rajnai Gábor, Somlay Artúr, Gárdonyi Lajos, Hajmdssy Miklós, Makltíry Zoltán, László Miklós alakítják. A hét másik eseménye a Mary Dugan bünpöre 50. elő­adása, amelyet szerdán tartanak meg. Vasárnap, hét­főn, kedden és csütörtökön a Beszterce ostroma, Mikszáth Kálmán és Harsányi Zsolt nagysikerű víg­játéka kerül színre. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írásbeli vei senytárgyalást hirdet az I., Zugligeti-árok középső szakaszából 313 fm 136/115 szelvényű beboltozásra. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatvá­nyok IV., Központi városháza, II. emelet 285. szám alatt kaphatók külön-külön 2 pengő lefizetése elle­nében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatokat 1929. évi február hó 18-án (héttő) déli 12 óráig» kell a tanácsi III. ügyosztály vezetőjénél vagy helyettesénél, II. em._279. ajtószám alatt be­nyújtani. A versenytárgyalás 1929. évi február hó 18-án (hétfő) délután 5 órakor lesz a III. emelet 351—352. számú (ülésterem) helyiségében, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1929. évi január hó 29-én. A székesfőváros tanácsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom