Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-05 / 23. szám

12 Függeilen Budapest 1929. június 5. Nagy textilszállítás a fővárosnál. Miután a köz­gyűlés utasította a főváros tanácsát, hogy a nagy munkanélküliségre való tekintettel az összes aktu­ális közmunkákat és közszállításokat haladéktalanul foganatosítsa, a tanács egymásután írja ki a ver­senytárgyalásokat különféle építkezésekre, úgyszin­tén közszállításokra és ipari munkákra. A tanács legutóbbi ülésén a fővárosi altisztek, takarítónők, a javadalmi őrök és a tűzoltólegénység téli ruhaanyag­szükségletének szállítására is versenytárgyalást írt ki. Sok ezer méter posztóanyag, mintázott szövet, bélésáru és barchend kerül leszállításra. A tanács azért siet a textilszállítás lebonyolításával, hogy a megvásárolt ruhaanyagot mielőbb konfekcionáltat- hassa és miután a fővárosi ruhaüzem megszűnt, a ruhákat kisiparosokkal készíttethesse el. Így a szabó­ipar is nagyobb közmunkához jut a közeljövőben. A tanács a textilanyagok szállítására benyújtható aján­latok határidejét június 17-én, hétfőn délelőtt 11 órá­ban állapította meg. Az ajánlatokat ezideig a város- gazdasági ügyosztályban kell benyújtani. A szállí­tási feltételekről a Dologhjáz-utca 3. szám alatti gazdasági hivatalban szolgálnak felvilágosítással. Versenytárgyalási döntések: A kertészet részére szükséges 2.065 köbméter kavics szállítására Klauber és Vajda kaptak meg­bízást. A kátrányozó és bitumenezötelep részére szüksé­ges bitumenanyag szállítására az Egyesült Újpesti Vegyészeti Gyárak, a Biehn János, Helvey Tivadar és Zsigmondy Béla cégek kaptak megbízást. Az Újlaki-rakpart burkoló munkálatait Heverdle István kapta 59.930 pengőért. Az Ujtemetö átiósútjának burkoló munkálatait Schweiger és Kulás kapták 17,247 pengőért. A Kerepesi temető útjainak makadámszer’ü ren­dezési munkálatait Obendorfer József és Fia kapták 5,775 pengőért. A Kőris-utca rendezési munkálatait a Magyar Aszfalt R.-T., kapta. A Gyógyszerüzeni részére szükséges üvegek szál­lítására a Parádi Üveggyár R.-T. kapott megbízást 11,035 pengőért. A gyáliúti kislakásostelep villanyszerelési munkáit Kaffka és Wagner kapták 3,326-52 pengőért. A Szent László-kórház kőmíves munkáit vitéz Könyves Kálmán kapta 2.708 pengőért. A kerepesiúti temető árkádos sírboltjainak bádo­gos munkáit Papp 7'estvérek kapták 12,113 pengőért. Az Állatkerti transzformátorház összes munkáit Kovács Ferenc kapta 3,563-70 pengőért. A medveutcai polgári iskola hajópadozati munkáit a Parkettázó és Fakercskedelini R.-T. kapta 4,224 pengőért. Három iskola ablakvászon munkáit: Lizsinszky Rezső kapta 3,437-82 pengőért. Az Uj Szent János-kórház mázoló munkáit ifj. Máthé István kapta 3,274 pengőért. A dandárutcai népfürdő központi gőzfűtési mun­káit Rietschel és Henneberg R.-T. kapta 52,904-37 pengőért. A rómaifürdöi elemi iskola föld, kömíves, vas­beton munkáit Méhn Antal kapta 121,840 pengőért. Ugyanott vasgerendák szállítását a Vasgerendákat Árusító R.-T. kapta 13,616 pengőért. Az üllőiúti elemi iskola föld, kőmíves, vasbeton és elhelyező munkáit Morbitzer Nándor kapta 150,293-27 pengőért. Ugyanott vasgerendák szállítását a Vasgerendákat Árusító R.-T. kapta 14,378 pengőért. A lenkeúti elemi iskola föld, kömíves, vasbeton és elhelyező munkáit Németh Zoltán és Társa kapta 143,845-80 pengőért. A lenkeúti óvoda föld, kömíves, vasbeton és elhe­lyező munkáit Grandits Gyula kapta 49,563-52 pen­gőért. A lenkeúti elemi iskola vasgerendák szállítását a Vasgerendákat Árusító R.-T. kapta 13,317-50 pen­gőért. A lenkeúti óvoda vasgerendák szállítását a Vas­gerendákat Árusító R.-T. kapta 4,798 pengőért. A Bakáts-téri kórház szobafestő és mázoló munkáit Remsey Elemér kapta 7,150 pengőért. A Szabó József-utcai autobuszgarázs fedélszékének munkáit a M. kir. Állami Vas- és Acélgépgyár kapta 614,262-60 pengőért. Beérkezett ajánlatok. A Vízmüvek részére szükséges Diesel-motorok szállítására ajánlatot tettek: Fegyver- és Gépgyár R.-T., Motor- és Gépgyár, Martos és Herz, Láng Gépgyár R.-T., Rock Gépgyár, Fleischmann Fülöp Dezső, Dunagőzhajózási Társaság, Ganz és Társa, Danubius R.-T. BERGER S. szobafestő, mázoló és fényező munkák művészies és egyszerű kivitelben. Budapest, VI., ó utca 46. |n9pmfiHp07pfj Telefon: Automata 249—22. IjJul IllUVCijiClI tervezéseit. A Róka-utca csatornázási munkálataira ajánlatot tettek: Obendorfer József és Fia 10,525, Kis J. Jenő 10,317, Heverdle István 10,763, Ámon Antal és Fia 9,902, Halász Hubert 11,168, Hajnal Imre 11,133 pen­gővel. A Ruszti-út rendezési munkálataira ajánlatot tettek: Krausz Ferenc 21,380, Schaffer Antal 29,301, Szántó Ferenc 28,677, Heverdle István 19,970, Obendorfer József és Fia 26,680, Ámon Antal és Fia 22,202, Far­kas Lajos 27,386, Schweiger és Kulás 25,942, Hajnal Imre 27,276 pengővel. A budafokiúti főgyűjtőcsatorna építési munkála­taira ajánlatot tettek: Kárász Géza 251,927, Bier és Wersetz 266,210, Obendorfer József és Fia 320,538, Pollatschek és Epstein 305,641, Országos Építő R.-T. 264,384, Klauber és Vajda 291,595, Schaffer A. 263,448, Rclla N. 245,626, Magyar Építő R.-T. 269,791, Fábián, Somogyi és György 284,413, Hollós Ferenc 276,923, László és Blum 261,291, Hajnal Imre 308,276, Palatínus Építő R.-T. 295.933, Halász Hubert 264,081, König József 242,107, Magyar, Ways és Freitag 335,368 pengővel. ■H1WIIIIM—■BgWBMMIIilMlliMgMM Szobafestő, mázoló és fényező munkákat kiváló kivitelben készít j íü X ** £* 4L» mW ózsef Budapest, VII. kér., Kazinczy-utca 20. sz. Telefon üzenet : József 425—95. A lenkeúti elemi iskola gözfütőberendezési mun­káira: Rufián István 26,697, Rietschíel és Henneberg 27,651, Janisch János és Fia 28,000, Halász Ernő 28,966, Egri és Fia dr. Egri 29,045, Both Ádám 30,367, Riemer Miksa 30,432, Wolf Márk Fia 30,548, Tors és Ormai 31,186, Szepessy Gyula 31,786, Fekete Ödön 31,893, Márton és Tóth 32,112, Bogdány és Társa 32,502, Tollár Lajos 34,953 pengővel. A dandáriiteái népfürdő vízvezetéki, csatornázási munkáira: Kolbányi és Pákozdy 52,049, Wolf Márk Fia 54,698, Egri és Fia dr. Egri 54,804, Kulcsár Kál­mán 55,172, Halász Ernő 55,750, Tors és Ormai 57,522, Rietschel és Henneberg 58,627, VVeisz Simon 59,033, Rohonczi Hugó 59,535, Fekete Ödön 60,252, Bründl János 60,291, Száva Sándor 60,568, Fried Zsigmond 60,741, Janisch János és Fia 65,565, Dávid és Deutsch 65,946, Egyesült Gép- és Fémárugyár R.-T. 9,110 (csak mosodaberendezésre), Magyar Mosó és Fertőtlenítő Gépgyár 10,321 (csak mosodára) pen­gővel. A ceglédi-, bihari- és balkánúti telek földmíves stb. munkáira: Volentics Lajos 22,949, Kolény és Balázs 24,241, Pregitzer és Müller 25,922, Kiss J. Jenő 28,875, Hlavay Kálmán 29,830, Mihályi Lajos 37,265 pengővel. A Szent Rókus-kórház szülészeti osztályának mázoló munkáira: dara Zsigmond 2,501, Benedek János 2,997, Leisen Adolf 3,269, Szabó Andor 3,331, özv. Fratrichevich Istvánná 4,397, Schuller János 4,511, Galbavy Antal 4,705, Schwarz János 6,458 pengővel. Az üllöiúti elemi iskola műkő munkáira: Meloccó Péter R.-T. 5,172, Nagybátony-Ujlaki R.-T. 5,595, Andrea R.-T. 5,884, Kovács József o,386, Barber Károly 6,599 pengővel. A lenkeúti óvoda műkő munkáira: Meloccó R.-T. 1,459, Nagybátony-Ujlaki R.-T. 1,604, Andrea R.-T. 1,751, Barber Károly 1,790, Kovács József 1,815 pen­gővel. A lenkeúti elemi iskola műkő munkáira: Meloccó Péter R.-T. 4,660, Nagybátony-Ujlaki R.-T. 5,320, Andrea R.-T. 5,344, Barber Károly 5,784, Kovács József 5,976 pengővel. A ceglédi-, bihari- és balkánúti telek műkő mun­káira: Kiss J. Jenő 11,550, Meloccó R.-T. 14,800, Andrea R.-T. 15,012, Pregitzer és Müller 15,930, Mihályi Lajos 22,062 pengővel. A Rómaifürdö-telep elemi iskola műkő munkáira: Barber Károly 19,701, Meloccó Péter R.-T. 20,711, Andrea R.-T. 21,238, Kovács József 24,558, Nagy­bátony-Ujlaki R.-T. 25,398 pengővel. A lenkeúti elemi iskola bádogos munkáira: Tollár Lajos 4,053, Hutterer és Kosa 4,420, Farkas Izor 4,454, Lakos Jenő 4,497, Frey István 4,529, Fried­mann József 4,536, Janisch József és Fia 4,565, özv. Müller Henrikné 4,580, Botos Gy. és Társa 4,618, Schiffer József 5,479 pengővel. A lenkeúti óvoda bádogos munkáira: Papp Testvé­rek 2,216, Hutterer és Kosa 2,354, Frey István 2,390, Friedmann József 2,419, özv. Müller Henrikné 2,486, Tollár Lajos 2,496, Lakos Jenő 2,505, Janisch János és Fia 2,609, Farkas Izor 2,647, Schifferer József 3,024 pengővel. Az üllöiúti elemi iskola bádogos munkáira: Fiiegei Béla 4,817, Rufián István 4,930, Rysavy Béla 5,194, Papp Testvérek 5,305, Tollár Lajos 5,651, Hutterer és Kosa 5,765, Friedmann József 5,766, Botos Gy. és Társa 5,830, Lakos Jenő 5,876, Farkas Izor 5,877, özv. Müller Henrikné 5,919 pengővel. A Rómaifürdö-telepi elemi iskola bádogos mun­káira: Botos Gy. és Társa 4,320, Frey István 4,481, Friedmann József 4,761, Tollár Lajos 4,815, Janisch János 5,380, Schifferer József 5,668 pengővel. Az üllöiúti elemi iskola tetőfedő munkáira: Nagy­bátony-Ujlaki R.-T. 5,343, Miskiolczi és Társa 5,590, Kozalik és Társa 5,655, Tóth Lajos 5,837, Mayer Lajos 6,100, Somogyi Béla 6,162, Adler Ernő 6,175 pengővel. A Rómaifürdö-telepi elemi iskola tetőfedő mun­káira: Nagybátony-Ujlaki R.-T. 4,521, Miskolczi és Társa 5,390, Ádlcr Ernő 5,720, Somogyi Béla 6,369 pengővel. A lenkeúti elemi iskola tetőfedő munkáira: Nagy- bátonyi-Ujlaki R.-T. 4,973, Miskolczi és Társa 5,203, Kozalik és Társa 5,263, Tóth Lajos 5,432, Mayer Lajos 5,687, Somogyi Béla 5,735, Adler Ernő 5,747 pengővel. A lenkeúti óvoda tetőfedő munkáira: Nagybátonyi- Ujlaki R.-.T 3,493, Miskolczi és Társa 3,655, Kozalik és I ársa 3,697, Tóth Lajos 3,816, Mayer Lajos 3,995, Somogyi Béla 4,029, Adler Ernő 4,037 pengővel. Az üllőiúti elemi iskola ács munkáira: Marinka Imre 29,356, Dudus E. és Prohászka J. 29,417, Erdei Fajos 29,824, Aschenbrenner János 30,644, Helmrich János 31,358, Cziller József 32,154, Tőke György 32,720, Érti József és Fia 33,070, dr. Wellisch Tibor 33,193, Hellebrand János 34,041, Kozma Pál 35,354, Németh Ferenc 36,424, Kurtán Gyula 36,724, Hegedűs Ferenc. 37,253, Szőllős.y Péter 43,554 pengővel. A lenkeúti elemi iskola ács munkáira: Dudus Ernő és Prohászka J. 25,759, Aschenbrenner János 26,644, Riedel Bertalan és Fia 27,457, Czillér József 27,560, Helmrich János 27,932, Tőke György 27,936, Érti József és Fia 29,154, dr. Wellisch Tibor 29,683, Helle- brand János 30,533, Németh Ferenc 31,584, Kozma Pál 31,820 pengővel. A Rómaifürdö-telepi elemi iskola ács munkáira: Dudus Ernő és Prohászka József 19,136, Helmrich János 19,183, Riedel Bertalan és Fia 19,415, Tőke György 21,232, Kurtán Gyula 21,386, Érti József és Fia 21,910, Németh Ferenc 21,952, Kozma Pál 23,825 pengővel. A lenkeúti óvoda ács munkáira: Dudus Ernő és Prohászka József 19,232, Helmrich János 19,996, Czillér József 20,112, dr. Wellisch Tibor 20,145, Érti József és Fia 21,364, Aschenbrenner János 22,060, Hellebrand János 22,679, Fritz József 22,819, Németh Ferenc 23,013, Kozma Pál 23,597 pengővel. A Bécsi-út útberendezési munkáira: Hajnal Imre 79,539, Schweiger és Kulás 84,407, Obendorfer J. és Fiai 85,119 Gravieser Albin 87,588, Ámon Antal és Fiai 88,445, Spányi Ernő 98,008, Komfort R.-T. 102,900, ifj. Helfenstein K. 107,547, Schaffer György 117,841 pengővel. Új versenytárgyalási kiírások. A tanács versenytárgyalást hirdet: A Gömb-utca 53., a Kertész-utca 30., az Áldás­utca 1., a Nagymező-utca 1. és a fehérsastéri iskolák központi gőzfűtőberendezéseinek átalakítási és bővítési munkálataira. Pályázatok benyújtásának határideje az első három iskola munkálataira június 18-a, az utóbbi két iskola munkálataira június 11-én délelőtt FílO óra. Városháza III. emelet 350. A kiskoronautcai polgári iskola burkoló munkála­taira. Pályázni lehet június 25-én délelőtt A10 óráig. Városháza III. emelet 350. A Szent László-kórház több pavilonjának bádogos munkálataira. Pályázni lehet június 10-én délelőtt /slO óráig. Városháza III. emelet 350. A Szent László-kórház palafedési munkálataira. Pályázni lehet június 10-én délelőtt AlO óráig. Városháza III. emelet 350. A váciuícai Uj városháza központi gőzftitőberende- zésére. Pályázni lehet június 11-én délelőtt AlO óráig. Városháza III. emelet 350. A lenkeúti óvoda központi gőzfütőberendezésére. Pályázni lehet június 11-én délelőtt Alő óráig. Város­háza III. emelet 350. A századosúti angol pavillonos kislakásostelep villanyszerelési munkálataira. Pályázni lehet június 11-én délelőtt 10 óráig. Városháza III. emelet 350. A Halászbástya terraszának szigetelésével kap­csolatos kömíves, szigetelési és kőfaragó munkákra. Pályázni lehet június 11-én délelőtt AlO óráig. Városháza 111. emelet 350. A jánoshegyi Erzsébet-kilátótorony környékének rendezésével kapcsolatos műkő- és kőmíves mun­kákra. Pályázni lehet június ll-én délelőtt A10 óráig. Városháza III. emelet 350. A Teve-utcában épülő tüzörségi laktanya föld, kömíves, vasbeton, elhelyező, vas, ács, bádogos, tető­fedő, műkő, burkoló, asztalos, lakatos, mázoló, üve­ges, tölgyfapadozat, esslingeni és vászonredőny mun­kákra. Pályázni lehet június 12-én délelőtt A10 óráig. Városháza III. emelet 350. A Németvölgyi-úton épülő III. bérház villanysze­relési munkálataira. Pályázni lehet június ll-én dél­előtt 10 óráig. Városháza III. emelet 354. Az iskolaorvosi rendelők részére szükséges szek­rények, asztalok, irat- és fogasállványok, tiiköriive- gek és keretek, valamint kerekdobozú órák szállítá­sára. Pályázni lehet június 13-án délelőtt 11 óráig. Városháza II. emelet 222. A fővárosi altisztek, takarítónők, javadalmi őrök és tűzoltók téli ruházatához szükséges posztóanya­gok, mintázott szövet, bélésáru és barchend szállítá­sára. Pályázni lehet június 17-én délelőtt 11 óráig. Városháza II. emelet 237. A Soroksári-út 58. szám alatti marhaközvágóhídon tervezett húsvásárcsarnok építésénél szükséges bon­tási, föld, kőmives, elhelyező, vasbeton, szigetelő, vasszerkezeti, üvegicliilvilágitó, kőfaragó, ács, bádo­gos, tetőfedő, asztalos, lakatos, mázoló, üveges, padló- és falburkoló, csatornázási, kövezési, szere­lési, keramitahyag szállítási, keramitanyag fuvaro­zási, kályhás, szobafestő, parafukőszigetelési, hűtő- berendezési, magaspálya és hússzállitó kocsik, elektromosvilágitási és erőátviteli munkákra. Pályázni lehet június 28-án délelőtt 12 óráig. Városháza II. emelet 204. A vízmüvek gépi berendezésének kicserélése követ­keztében szükséges több elektromotor szállítására. Pályázni lehet július 13-án délelőtt 11 óráig. Város­háza II. cm. 302. Laptulajdonos: A Független Budapest Lapkiadóvállalat ______Felelős kiadó : Lippay Gyula dr. bám ulatos olcsón saját KGSZIGtflZGtGSrG készítményű vasbúto­rok, rézbútorok, sodronyágybetétek, kárpiiosáruk Herskovits Testvérek VII., Nagydiófa-ii. 22. (NT / ővArosi tisztviselők kedvezményben részesülnek ! TM | Nyomatott a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság (Dr. Fáik Zsigmond) nyomdájában Budapest, V., Hold-utca 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom