Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-25 / 52. szám

1929 december 25 Független Budapest 29 piktora, diákja, a zöldfrakkos akadémikus, a becsü­letrend kis pirosrozettás lovagja, a Notre Dame előtt siránkozó koldus, a köztársaság elnöke, valamelyik kis manneq-uain egy bulevardi áruházból... Egyfor­mán szeretik ma is. Rómának, Londonnak, Moszkvá­nak, Nápolynak, Hágának, Stockholmnak, Krisztiá- niáinak, ahány régi várost csak felsorolni akarunk, 'megvan a maga civitása, megvannak érte élő-haló rajongói. Budapestnek sajnos, nincsenek, legalább is nem elegen. De talán meg is lehet magyarázni, miért. Maga Budapest álig ötven egynéhány éves. A három város, amelyből összerótták: Buda, Pest és Óbuda ősrégiek ugyan, de egyiknek sincs ősi polgársága. Amíg a nyugati városok zavartalan békében virultak, fejlőd­tek, gazdagodtak vagyonban, kultúrában, addig ez a város harctér, rom volt századokon át, a népek csa­táinak ostora alatt vonagló áldozat.. . Buda vára állt már ötszáz évvel a honfoglalás előtt, de hova lettek Buda királyfi vitézei, akik e helyen az első sátorkarót leverték? A később telepített rácok és egyéb nációk is el­tűntek az évszázadok során... A török hódoltság újra kicserélte Buda és Pest népét, csak későbbi tele­pesei a derék, németajkú „argonnauták“ tartottak ki végig. De ezek se igazi budaiak, hisz a dédapáik bölcsője valahol még Thüringiában, vagy a Rajna mentén ringott. Óbuda helyén Aquincum virágzott évszázadokkal előbb, mint Krisztus járt a földön. De hova lettek la­kói, hol váltak porrá a második segédlégió Aquileás vitézei? Pestnek a tizennyolcadik századig alig volt vá­rosi kultúrája. Szedett-vedett országútmenti népség tanyázott benne. A komoly polgári lakosság csak lassan szállingózott, s nincs még mély gyökere ebben a földben. ■ • • így van, hogy a budapesti emberek, nem iga­zán budapestiek. Az egyik fejérmegyei, a másik fel­vidéki, a harmadik somogyinak vallja magáit, a ne­gyedik Erdélybe kívánkozik, az ötödiket a Délvidékre hívogatja haza a szülőfalu. Ide a nagyvárosba, majd­nem mindegyik csak véletlenül sodródott, vagy vala­milyen céllal érkezett, A falu, a kisváros a feleslegét, vagy a törtetőit csak kölcsönadta, de nem engedte át igazán. Stigma- tizálja egy életen át. Az unokák is megőrzik a ha­gyományt, hogy „nem pestiek“, Budapesten valahogy úgy van még ma is, hogy az emberek dicsekszenek azzal, mint valami predikátummal: vidéki szárma­zású vagyok! Asztaltársaságok élnek különböző kis vendéglőkben, kávéházakban, ahol szortírozódnak es­ténként az emberek, vidékek szerint. Nagyon kevesen vagyunk, akik iagzán, feltétel nélkül szeretjük Budapestet. Szegény, drága szép Budapest! Körülrajongnak a hódolók, lelkesedik bájaidon a bámulok serege ... de ha szívet keresel, legtöbb helyen ezt nem találsz, nem sugárzik feléd tömegeiből a gyermeki szeretet hálás, rajongó tekintete . . . Ha sokan megszerettek mégis, abban a Független Budapest muzsikájának nem kis szerepe van. Adja a Mindenható, hogy a második huszonöt esztendő után újra egy boldog Budapestet köszönt­hessen a Független Budapest, s tanítsa meg igazán szeretni ezt a várost, Dunay Ödön, a Magyar Országos Tudósító fővárosi rovatvezetője. Én nem tudok ilyenkor vezércikkezni, csak örülni . . . Amikor egy újság- megjelenésének 25 éves jubi­leumát ünnepli, a cikkírók zengzetes tirádákkal és cikornyás bombasztokkal emlékeznek meg a jubiláns érdemeiről, megfeledkezve arról, hogy a közhelyekből nem érezni ki a szív igazi együttérzését. Én nem tudok ilyenkor vezércikkezni, csak örülni annak, hogy a jelenlegi sajtóviszonyok közt egy fő­városi lap érdemben és becsületben megérte a hu­szonötödik életévet, hogy egy derék, kitűnő ujságír ókollégának 25 éven keresztül sikerült megtartani lelkesedését és puritán szeretetét, áldozatkészségét a közélet iránt. A „Független Budapest“ n y i 1 v á n o s- s á g a, mindig szigorúan ellenőrizte, ami a Városháza berkeiben történt, anélkül, hogy egy pillanatra is szembehelyezkedtek volna a lap kolumnái a lap felzetével. Független maradt mindvégig a Független Bu­dapest és független maradt a lap szerkesztője, a mi kedves, kiváló tehetségű „Géza b ácsi n k“, aki nem azért bácsi, mert lapja a 25-ik évfo­SCHÖNTHEIL RICHARD OKLEVELES ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER Budapest, I., Villánpl-üf 10. szám. Telefonj Lágymányos 19-36 SYGMZL S. MIOTOn- ÉS GÉPGVKK BUDMPEST, VII. KEK., HJVGOE-U.TC7U 29 o. Diesel-, szívó-, gázmotorok, gőzgépek javítását, szerelését legmegbízhatóbban felelősség mellett vállalja. Bármely gyártmányú Diesel-motorhoz henger,fedél, dugattyú és egyéb minták raktáron. Töfüít főtengelyek javítása hosszú szavatosság melletti Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatók és pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ LINGEL KÁROLY ÉS FIAI Első Magyar Faáru- és bútorgyár! Budapest, VII., Rózsa-utca 4—6. szám. Kérjük 120 szobiból álló állandó kiállításunk megtekintését. lyamba fordult, hanem, mert szeretjük valamennyien. Természetesen vele örülünk mindannyian, akik a városháza krónikásai vagyunk és Géza bátyánk kü­lön is büszke lehet arra, hogy íme az is sikerült neki, hogy a mai cím kóros világban őr ü 1 u i t u d j unk valakinek. Fodor Tibor, a Magyar Hírlap fővárosi rovatvezetője. 171 millió betű . . . Dr. Illyefalvy Lajos, a székesfővárosi Statisz­tikai Hivatal kitűnő igazgatC'ja, a napokban egy küldeményt juttatott el hozzám.. Az altiszt a verejtéket törölgette a homlokáról, amikor má- zsányi terhétől megsza­badult, s jómagam szé­dülten lapozgattam azt a számrengeteget, adathal­mazt, táblázati kimuta­tást, összehasonlító cso­portosítást, ami a Buda­pest Székesfőváros Sta­tisztikai és Közigazgatá­si Évkönyvéből felém bá­mult. Az egyes fejezetek szakadatlan folyamatos­sággal követik egymást és elmondható, hogy eb­ben a szörnyűségesen nagyméretű könyvóriás ban minden jelenség fel­lelhető, ami egy világvá­ros mindennapi életében megnyilvánul. Ilyen imponáld mun­kateljesítmény után ma­gam is a statisztikus pá­lyát választanám, ha rendelkeznék mindazok­kal a nagyméretű elő­képzettségekkel, ame­lyek ehez a nehéz hiva­táshoz szükségesek. Sta­tisztikus tehát nem va­gyok s így csak kontár- kodom, komoly akarással igyekezvén egy tábláza­tot összeállítani a Füg­getlen Budapest jubile­uma alkalmából. Első müvemmel nem is me­részkedem Illyefalvy La­jos szigorú, bírálata elé és nagyon örülnék, ha az alanti öszeállítást leg­alább B. Virág Géza atyai barátom megerő­sítené. A Független Buda­pest egy év alatt 52-szer jelenik meg, az elmlt 25 év alatt tehát 1300 alkalommal hagyta el a nyomdagépeket. A siker bátorít, men­jünk egy lépéssel to­vább : A Független Buda­pest a nehéz papírviszo­nyok és a háborús idő­ket beszámítva 8—14 ol­dalon jelent meg, átlag­ban tehát 10 oldalt véve alapul, egy év alatt 520 oldal a terjedelem, ami azt jelenti, hogy a 25 éves Független Budapest 13.000 ólait produkált. Fölényes könnyedség­gel folytatom: Egy oldalon 3 hasáb van s így a jubiláló Független Budapestnek 30.000 hasábja van. Egy hasábon 110 nyomtatott sornak van helye, ami most már feltünteti, hogy a Független Bu­dapest 25 éve alatt 4.290.000 nyomtatott sor látott napvilágot. Végül a mammut-szá- mok birodalmába is el­nyúlok egy adatért: Egy sorban 40 betű van, következésképpen a Független Budapest ne­gyedszázada alatt 171.600.000 betű terjesz­tette az érdekesebbnél érdekesebb híreket és olvasnivalókat. Sajnos, még a statiszti­kai tudomány sem tudja megállapítani azt a szá­mokban nem illusztrál­ható közösséget, amely népszerűség, szeretet és bizalom formájában Bu­dapest közönsége és a Független Budapest vi­szonylatában az elmúlt 25 év alatt kialakult. Szeretettel köszönti B. Virágh Gézát és a Füg­getlen Budapestet a 25. esztendő ünnepén: Illés László, a 8 Órai Újság fővárosi rovatvezetője. Erős hitet továbbra is Sok szeretettel és az erős akaratú harcost illető tisztelettel köszöntőm a jubiláló Független Budapes­tet a szemközti frontról. A politikai elvek különböző­sége, a világszemléleti eltérések nem jelenthetnek akadályt az ilyen ünnepi alkalmakkor, különösen a Független Budapest esetében nem, mert ezt a lapot mindenkor a politikai és világszemléleti különbségek fölé emelte az a szeretet, (talán rajongás is) amellyel a székesfőváros minden ügyét, fővárosunk jövőjét és javát negyedszázadon át szolgálta. Huszonöt óv talán nem nagy idő a főváros életé­ben, de fárasztóan hosszú idő lehet, ha folytonos har­cokkal, küzdelemmel telik el. Én, a köszöntőm végén nem kívánok mást a Füg­getlen Budapestnek és főszerkesztőjének, mint erős hitet továbbra is a tiszta célokért folytatott küzde­lemben . . . Kelemen Géza, az Vj Nemzedék fővárosi rovatvezetője. Példát adott az egész fővárosi sajtónak . . . A munkamegosztás, a gazdasági fejlődés nagy elve mind jobban érvényesül a sajtóban is. Mégis ez­előtt huszonöt évvel meglepődve fogadták a Függet­len Budapest megjelenését. Pedig a speciális fővárosi sajtóra szükség voll s a lap alapítójának és mind­máig szerkesztőjének első érdeme, hogy igen rövid, idő alatt meggyőzte a kételkedőket ennek a sajtónak üdvös hivatásáról. A Független Budapest jelentősé­gét a sajtó terén és a főváros életében legrövidebben talán azzal jellemezhetjük, ha rámutatunk arra a tényre, hogy ez a huszonöt évvel ezelőtt megindult vállalkozás példát adott az egész fővárosi sajtónak s /elköltötte az érdeklődést a főváros iránt az egész magyar társadalomban, Es azt a. hangot, azt az irányt, amely a sajtóban Budapest fejlődésének elő­mozdításához szükséges, a Független • Budapest, min­dig eltalálta és következetesen érvényesítette, ezért a magyar főváros minden barátja a legmelegebb üdvöz­léssel fordul e szép évfordulón a hivatását nagysze­rűen betöltő lap, annak alapító szerkesztője és munkatársai felé. Ormos Ede, a Friss Újság fővárosi rovatvezetője-. Elsőnek vetette fel Nagy-Budapest gondolatát . . . Huszonöt esztendői Ha hozzá vesszük még’ azt is, hogy közben világháború is dúlt és a harcos esztendők duplán számítanak, úgy erő­sen túl vagyunk az emberöltőn. Egy emberöltő nagyon sok még egy újság életében is! Ez a város csak vár esztendővel ezelőtt volt ötvenéves. Amint elkoptatta a gyermek­cipőit, mellette termett a „Független Buda­pest“ és nagy lelkesedéssel ujjongott sikerein, vele sírt a megpróbáltatás éveiben­Akadtak pesszimisták. Amikor ránk zúdul­tak a fekete esztendők, azt hirdették, vége a milliós városnak, a megcsonkított, megnyomo­rított törzsön nem büszkélkedhet tovább a gyö­nyörű fej. A Független Budapest elsőnek vetette fel annak idején a Nagy Budapest eszméjét és op­timizmusa ma se csökkent. Az egymás mellett, glódában álló huszonöt kötet maga a történe­lem. Története egy fiatal nagyratörő, ambició­zus városnak. Budapest jövőjében szilárdan bíznak azok, akik ezt a lapot soha nem lankadó kitartással, újságírói rajongással és a pesti polgár őszinte szeretetével írják. Paizs Ödön, Az Est, Pesti Napló fővárosi rovat­vezetője. ,,Felséges fantasztikum . . Kedves Gézám! Ezen a negyedszázados évfordulón elsősorban kedves lapod címe az, amelyik méltán ejtheti zavarba az embert. „F ügyetlen Budapes t?“ ... Hát van ilyen város a világon? Nem álom ez? Torzonborz szemöldököd, tüskés, dús hajad és néha nagyokat lob­banó lelkes szemed ellenére is tartalak olyan lehig- gadt, okos, reális és tájékozott embernek, aki már nem fut elérhetetlen álmok után. Bocsáss meg, ha netalántán te is jól tudnád és én most itt profán örömmel feleslegesen felfedném előtted, hogy ked­ves lapod címe, amelyet Te olyan őszin­tén szeretsz tiszta lobogónak neve zni, némi ellentétben áll a nyers való­sággal, amelyet Te immár husznöt éve vagy nem akarsz tudomásul venni, vagy pedig botorul töröd, zúzod magad egy olyan felséges fa utas z- t i k u m é r t, mint például a lap címében jelzett Független Budapest. A közigazgatási vérmezőn én, mint sokkal liata- labb (engedd meg!) jóval később kezdtem közérdek- telcn tevékenységemet, mint Te, de amióta például figyelemmel kísérem a sétány ügyi bizottság korszakalkotó és önzetlen működését, vagy amióta fenékig megismertem a közéleti m ozgal m a k a t, azóta én nem találkoztam még soha sem azzal a fentebb idézett Budapesttel, amelyet te olyan kitartóan függetlennek deklarálsz. Nincs itt szó kérlek valami végze­tes misztifikációról, vagy olyan nagy­arányú megtévesztésről, amelynek elsősorban, Te magad, a szerkesztő és az újságíró vagy sajnálatos áldozata? Valóban: Te hiszel abban, hogy egy szabad, nagy világváros önrendel- k e z ő, független, gazdag és hatalmas életét szzolgálo d? Hogy lehet az, hogy hu­szonöt év alatt soha nem estél kétségbe? Hogy lehet az, hogy ilyen hosszú megpróbáltatás alatt, annyi sikertelen harc után nem rohantál be egyszer sem a nyomdába és nem törted össze ezt a büszke fejeimet? Honnan vetted ehez a bámulatos önuralomhoz és dicséretes kitartáshoz az erkölcsi erőt? Hol van az a forrás, amely Téged ennyi idő után is lankadatlanul és bőségesen táplál? Meg tudnád talán magyarázni nekem, a sokkal fiatalabbnak, (engedd meg kérlek!), hogy mi ennek a rejtélynek a kulcsa? Mert hogyha egy zsíros állás, vagy a ha­talom o r mairól intéznéd ilyen tekintélyes idő alatt olthatatlan szenvedéllyel harcaidat az erőszak, az eltiprás, az önkény és a csődbe jutott hirdető- stock ellen: akkor mindent megértenék. Be ezzel szemben bátran rámutathatok eleted második nagy ellentétjére is, mert Te barátom nem nagyon szórha­tod a pénzt, arról se lehet beszélni, hogy valamelyes hatalom ormain állnál, vagy jól henne ülnél — el­lenkezőleg, gondjaid vannak, látsz, futsz, födi* épület-, mű- és vasszer- kezet-lakatos Budapest, VII., THöhöly-űt 23. Tel.t /, 330-43. Építési célokra szolgáló kovácsolt vastárgyak, lépcső- és erkély- | rácsok, kapuk, kerti és sirkeritések, saját terv v. küldött minta után fíiIHan óc RronHan a legtökéletesebb műgrafitos kenő- UllUatj CO ül etillely anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arrn Tnn Áron Qanlit amerikai formálható azbeszt fedS- AILU I UJJ, HlLU-ütMlll, és szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép­viselet : Kun Sándor Budapest, IV., Ferenc József-rakpart 18. az. Alapítási év : 1892. Sürgönyeim: KUNSHIP. Telefon: József 361—23 Roggenbauer Rezső és lakberendező Vászonredőnyök, ponyvák és kórházi matracok vállalata. Szövet- és csipkekülönlegességek. Budapest, V„ Fáik Miksa-u. 12. sz. — Telefon : Lipót 910—82.

Next

/
Oldalképek
Tartalom