Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-25 / 52. szám
1929 december 25 Független Budapest 27 Talbot-árammal táplált egységespárti segédhivatal lesz az autonómia! írta: FRIEDRICH ISTVÁN A Független Éudapest most üli huszonöt- éves .jubileumát, amikor a főváros dolgozó társadalmának az önkormányzata megszűnik és helyette az egységespárti hegemónia vonul be a városházára. Az uniformizált ország-gyűlés mellé, a dicsőségesen uralkodó konszolidáció most testhezálló városi parlamentet is rendez be magának. A kisebbséget megfejelik a kinevezettek, örökös és egyéb egységespárti mamelukhaddal, hogy numerikus többsége legyen. Budapest választói megválaszthatják a városatyákat a választókerületek ravasz geometriai határvonalán b?lül, de többségre a közgyűlésen nem tehetnek szert, mert az a guvcr- nementális kisebbség kiválasztottjai részére van fen tartva. Az álfasiszta — áldemokrácia öszvérén fog belovagolni az egységes pártimpotencia a közgyűlési terembe.Uralkodni fog a demokrácia ez utolsó fellegvárában is. Be fogja plántálni a belügyi vig-adó, a díszórák, lillafüredi palotaszállók, lap- szubvenciók, nyomdavállalatok szanálása és freskós önimádat karakterne- mesítő szellemét. Magukkal hozzák a takarékosság dicséretes kultuszát, hogy stabil legyen a főváros meghamisított autonómiája. Hogy egységespárti titánként álljon ott őrt a Vezérlőakarat új hit- bizományánál. _A Független Budapest akkor lép át a második negyedszázadba, amikor a városházáról kivonul a szabad polgár önkormányzata és helyét az egységespart különítményei fcg:alják el. Amikor a tekintetes Tanács a lomtárba kerül és a mostre-állam képviselője, a főpolgármester a »kormány és a főváros harmóniájá«- nak a biztosítására nagyobb hatáskört kap. Amikor a kereskedelmi miniszter a képviselőházban egyszerűen parancsoló hangon kijelenti. hogy a főváros pedig igenis át fog a venni a Talbot-centrále áramfeleslegét, mert az csak így tud rentábilissá lenni. A kamatter- hekre csak így lehet a garanciákat előteremteni. Nem fontos, hogy az autonómia mit gondol, mit tervez, mit akar csinálni. Város tervez, kormány végez. Muszáj átvenni és punktum. Ez az eljövendő rezsim pattogó hangja, aemlyet mi, ellenzéki képviselők oly régen ismerünk és amelynek hallatára majd nagyokat fognak még nézni, a régi városháza boltívei alatt dolgozó önkormányzati urak. A Független Budapest jubileumakor temetjük az ország fővárosának igazi autonómiáját és kaput nyitunk az egységespárti eljövendő álautonómiának s békés együttműködés korszaka lejár és végtelen harcok sorozata közeledik a távolból. A kormány beleviszi az ő falanszterének zászlóaljait a főváros parlamentjébe, aminek reakciójaként két táborra fognak szakadni a városi pártok. Lesznek korinánytámogatók és ellenzékiek. Ügy tesz, mint a dunaparti palotában. Alíööbség és a valas/.tók töobsé- gét képviselő ellenzék, mint kisebbség. Az önkormányzat szempontjából ez az új el- íendezkedés kétségtelenül kártékony lesz. De ki törődik itt az autonómia érdekeivel? Mi az az autonómia? Az az adag önkormányzatamelyet a kormány engedélyez. Porció, semmi más. Talbot-árammal táplált egységespárti segédhivatal. Remélem, hogy a Függeten Budapest-et a jövőben is az autonómia frontján fogom üdvözölhetni, azon a fronton, amelyen a dolgozó társadalom érdekeit lesz valamennyiünknek kötelessége megvédeni. Legyen a Független Budapest-nelz továbbra is a jelmondata: .,A független sajtó csak a dolgozó társadalom érdekeit szolgálhatja.“ Ez a becsület fárasztó i\tja% de amely elvezet a legszebb jutalomhoz, a város polgárságának elismeréséhez. Tűnjeneh el végre a halálsorompóh! írta: Dr. KEREKES ÖDÖN egészségíigui főtanácsos, tőrvéntjhaföságí bizottság! tag A bomló, foszladozó, lassankint tovatűnő mai törvényhatósági bizottság tagjai között ülve, elmélázva hallgatom a felszólalókat: a hangosokat, a pattogókat, a gúnyolódókat, a nyugodtakat; vájjon a,közgyűlési teremben ülők mindegyike nagy ter- melyikük közülök az eljövendő? Egy bizonyos, hogy a közgyűlési terembe® ülők mindegyike nagy tervekkel, megváltó eszmékkel eltelve érkezett be 1925 május végén, azonban igen nagy részük bizonnyal arra a meggyőződésre jutott, melyet magamhoz hasonlóan őriz lelke mélyén, hogy az akarat, a munka- kedv, a polgártársainkért való harci készség lassanként elvész, eltűnik az áthághatatlan torlaszokra bukkanva, melyek meddővé tesznek minden igyekezetét s igen gyakran a tisztánlátást is meggátolják. Én csak a magam kerületének legforróbb vágyáról — a ceglédi vágányok okozta akadályok megszüntetéséről írok. A közel öt óv tartamú közgyűlésen végig vonuló fájdalmas jajkiáltás sem volt képes a tanácsot lethargiájából felrázni, hogy erélyes kézzel megfogva, pusztítsa el ezt az aoélkígyót, mely bilincsként zárja körül kültelkünk lakosságát. A sorompó kihelyezésének ügye — úgy látszik — megvalósulás elé jut. Előterjesztés, városházi ankét, minisztériumbeli ankét, a kérdés fakultatív megoldásáról írt nagyszerű szakmunka, a vonalbizottsági bejárása reményeket keltett, melyek szertefoszló szivárványnak bizonyultak. Szerte széledünk s a sorompó rendületlenül marad a helyén. Vájjon meddig fog- még az újból megalakult köz- g-yűlések sora összeülni, hányszor fog még a perifériákról beküldött bizottsági tag e kérdésben nekilendülve interpellálni és indítványt benyújtani, hányszor fog még a szaktanácsnok megnyugtató és biztató választ adni, melyről azonban a ceglédi vágányok nem vesznek tudomást. Egy körzetemben rendezett klubvacsorán szólalt fel a sorompóellenes párt, — mert ilyen már 25 éve létezik — egy tagja és elmondotta, hogy Zugló lakossága 20 év előtt megunva a rettentő közlekedési mizériáikat — teljességében ki akart vádorolni Amerikába. A kivándorlók eljutottak a sorompóig, mely azonban le volt zárva; a hosszú várakozást megunva megfordultak és visszatértek Zuglóba. Ez a keserű humor! A valóság azonban igen szomorú! Naponta 50 vonatpár zárja el a munkájától az odaigyekvő fővárosi lakost, munkaidejéből, pihenő idejéből veszít és vájjon ki kárpótolja őt ezért? CORDATIC NAGYOBB ÜZEMBIZTONSÁG
