Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-25 / 52. szám
1929 december 25 Független Budapest / fjekről, több emeletit pincékről, folyosókról, amelyek évszázadokai ezelőtt létesültek, s egy kiterjedt hálózatot alkotnak. Okvetlenül szükségesnek tartom, hogy ezeknek a híradásoknak valódiságát pontosan megállapítsák, s ha ez a földalatti üreglabyrirítus valóban olyan, ami érdeklődésre számíthat, úgy azt járhatóvá, s minden részletében hozzáférhetővé kell tenni. De most már önmagától vetődik fel az a kérdés, hogy micsoda eszközökkel, milyen úton juthatunk el a legkönnyebben, s a leggyorsabban ennek a feladat- szövevénynek k ib o go z á s áh o z ? Bizonyosnak látszik, hogy a mai ötletszerű munka sikerrel nem kecsegtet. Ha csak akkor és azt alkotjuk, javítjuk, tökéletesítjük, amikor és amit a napi események hullámzásai s egyesek esetleges akciói felszínre vetnek, úgy talán Budapest sohasem éri el azt | a kiegyensúlyozott kultúrnívót, ami egyedül biztosít- I hatja az idegenforgalom állandóságát, sőt emelkedését. Programot kell tehát alkotnunk, egységes és összefüggő programot, ami a leendők mikéntjét és egymásutánját pontosan megállapítja, s a propagandának és a reális alkotásoknak harmonikus együttműködését biztosítja, Ha évekig tart is egy ilyen nagyobbszabású Programm végrehajtása, az mit sem von le annak értékéből, sőt csakis az ilyen egységes program tervszerű végrehajtása biztosíthatja a költségeknek a tehető minimumra való leszorítását; mert minden, amit a program kereteiben végrehajtunk, az az egységes terv alkotó eleme lesz, s az előbb végrehajtott munka nem lesz gátlója a később sorra kerülőnek. Dorner Gyula, min. tanácsos. „Legyen e Független Budapest lovaira is lelkes, meg nem alkuvó harcosa Budapest nemzeti, demokratikus fejlődésének Ezt kívánja a jubileum alkalmából dr. Buzáth János h. polgármester f Buzáth János dr. h. polgármester a j következőkben üdvözli a jubileum alkal- j mából a Független Budapestet: i Munkásságának huszonötesztendős jubi- ! leumához érkezett el a Független Budapest és ez a határkő huszonötévi lelkes igyekezetét jelent Budapest székesfőváros érdekében. Huszonöt esztendő hosszú idő egy ember életében és kötelességtudó munkában való eltöltése a Gondviselés kedvezéséről tanús- I kodik. Egy lapvállalat életében, melyet ol- | vasóinak érdeklődése vagy közönye éltet j vagy némít el, még többet igazol: hogy ez a j lap híven szolgált általános érvényű szem- \ pontokat és bátran juttatta sokak közös óhaját kifejezésre (és talán, ismerve a sajtó komoly átütő erejét, nem egyszer megvalósulásra). A Független Budapest jubileumában mindkét nézőpontot együtt látjuk. Üdvözölhetjük ma az embert, aki huszonöt esztendő fáradságos iparkodása után megelégedve tekinthet művére és a művet, a lapot, mely ezt az időt — huszonöt esztendő hányszor hozza körülmények, eszmék és célok váltó- ; zását — meggyőződésének régi erejével, J vezérgondolatának, fővárosunk igaz szerete- ; tének, ébrentartásával nemes ideálok szolga- j tatában töltötte el. Aki kitartóan akar dolgozni, állandó célt, egy vezérgondolatot kell maga elé tűznie. S mi lehet magasabb cél, mint egy hagyományaiban erős, rendeltetésében jelentős közületnek, egy ország nagyrahivatott fővá- j rosának szolgálata a polgári öntudat han- | goztatásával, részérdekeknek a közösség értékei szempontjából való mérlegelésével, eszmék felvetésével, és ha kell, a tények kérlelhetetlen kritikájával. Csak ilyen cél teheti a vélemények harcát emelkedetté, egyeztetheti össze az ellentéteket és vezetheti ugyanazon az úton az ellenfeleket. Jutalmat pedig a törekvések valóra válása és minden törekvés közös tárgyának, a szeretett fővárosnak méltó felvirágzása ad. A pálya során vannak állomások, kerek időszakok elhatárolásai. Ilyen állomáshoz jutott ma el a Független Budapest és a negyedszázados évforduló alkalmat ad mindazoknak, akik működését megbecsülik, hogy visszatekintvén reá, a megmért érdemet ünnepeljék. Ám minden elhatárolás két terület érintkezése. Az egyik a megtett útszakasz, az elmúlt huszonöt esztendő, míg a másik a tovább megnyíló pálya, az eljövendő évek. A Független Budapest nem pusztán bevégzett egy időszakot, hanem ugyanebben a mostani pillanatban már el is érkezett az újnak küszöbére és megkezdette azt. A múlt kötelezetséget támaszt a jövőre nézve. Ezen a napon azt kívánom a Független Budapest-nek, hogy névadó városának nagy érdekei, jobb sorsa, fellendülése legyenek azok az egyedüli tényezők, amelyektől függeni fog és függeni akar. Legyen továbbra is lelkes, meg nem alkuvó harcosa Budxtpest nemzeti, demokratikus fejlődésének, a nemzet egyetemes érdekeivel harmonikus független önrendelkezési jogának, mint eddig is tántoríthatatlan előőrse volt. Üzemi „hozzájárulás“ helyett racionalizálást I Létesítsen a főváros az üzemek által beszolgáltatandó tiszta nyereség egyrészéből általános tartalékalapot — „Lehetetlenség, hogy az egyik üzem tűlgazdag legyen, a másik pedig a tarifeemelés gondolatával rémítse a fogyasztókat Racionalizálás: külföldről importált szó. Valószínű, hogy ez a szó külföldön már ősrégi kifejezője volt annak, hogy miképpen kell gazdaságosan üzemeket vezetni. De hozzánk ez a kifejezés, mintha csak most érkezett volna. Legalább is eddig semmiféle jelét nem adtuk annak, hogy ennek a szónak a létezéséről tudomásunk lett volna. Ehelyett azonban volt nekünk egy teljesen, a hazai rögből kicsirázott és itt termelt, a külföldön ismeretlen kifejezésünk: «hozzájárulás». Ezt pedig exportálni alig fogjuk tudni, mert nem hiszem, hogy a külföld ennek a szónak a használatára reflektálna. ' Hozzájárulás» annyit jelent, hogy az üzemek nyereségük egy részével hozzájárulnak a főváros háztartásához. A «hozzájárulás» folytán minden egyes üzemből állam lelt az államban, vagyis minden cg vés üzemmel a főváros tárgyalni kénytelen aziránt, hogy a főváros pénzén létesített és az ő tulajdonát alkotó üzem nyereségéből mennyit méltóztatik átadni a fővárosnak. Hát lehetséges-e a magángazdaságban, hogy a tulajdonos ne szaluidon rendelkezhessék vállalatának teljes tiszta nyereségével? Nem a tulajdonjog legelemibb követelménye-e, hogy a tulajdonos a vállalat egész hasznára reflektálni .jogosult? A legkezdetlegesebb pénzügyi politika alapfelté- ! Ideivel ellenkezik az a visszás gyakorlat, hogy bár- | I mely üzem jogosítva lenne a fővárost mint tulajdonost megillető összeget visszatartani, ami csak azáltal lehetséges, hogy minden egyes üzem egymaga állapítja meg, hogy mennyi tiszta nyereséget kíván — különböző levonások után — kimutatni. Ezzel szemben racionalizálás alatt értjük- azt a beosztó, helyes és összefoglaló gazdálkodást, amely- lyel az üzemeknek egy vezetés alatt való összevonása által igen nagy megtakarítást lehet elérni és amely j által a tiszta nyereség helyes megállapítása után a főváros az öt megillető nagyobb bevételhez fog jutni. A főváros az összes üzemek által heszolgáltatandó tiszta nyereség egy részéből általános tartalékalapot létesítsen, amelyből az egyes üzemek előre nem látott szükségleteit fedezheti és nem fordulhat elő az az anomália, hogy az egyik üzem túlgazdag, a másik pedig arra szorul, hogy a tarifaemelés gondolatával rémítse a fogyasztókat. Ejtsük el tehát a «hozzájárulás» fogalmát és szó- ! tárunkban iktassuk be, mint új kifejezést, a «ráció- i nalizálás»-t, amelynek segítségével megtehetjük gaz- : dasági életünk egészséges fejlődéséhez a várva-várt | első lépést: az életnek olcsóbbá!ételét. Hann Arnold, törvényhatósági bizottsági tag. Amikor egy zászló alatt küzdöttünk... — Levél a szerkesztőhöz — Kedves Barátom! Elsősorban fogadd szerencsekívánataimat, adja a Mindenható, hogy nemes hivatásodat meg hosszú éveken át teljesítsd és ezen a rögös úton — amelyet választottál — az le- (jjjen vigasztalásod, hogy igaz szívvel é s ’ f „c ' kel szóig ái lód a k ö zü g y et és elsősorban szeretett fővárosunk ügyeit.' Arról az időről beszélek, amikor évtizedek előtt a (j a z g y á r m e g v á 11 á s á é r t folyt a nagy küzdelem. Ennek a küzdelemnek a vezetése az I. kerületi Szabadpolgári Pártnak jutott feladatul, különösen annak következtében, mert a küzdelem élén rendkívül nagy felbe szült seggel Ripka Ferenc Szabadpolgári bizottsági tagtársunk — akkor még gázgyári titkár — állott. A sok népszerű felolvasással es az egész városra kiterjedő propagandamunkával a tempót mi adtuk meg: a V á- zsonyi Vilmos vezetése alatt álló párt nagy többségének támogatása és helyeslése mellett. A küzdelemnek legérdekfeszítőbb momen- tuma volt, amikor a gázgyár megváltását előkészítő 31 tagú bizottságban Márkus József ny. főpolgármester és bizottsági tag a trieszti gazgyár _ társulatának egy ú j a b b a j á n l a- t at terjesztette elő. A bizottság minden tagja ebben halasztást látott, amely a megváltás ügyét erősen veszélyezteti, mert ez az előterjesztés december első napjaiban történt, az átvételnek pedig már január else j e n meg kellett történnie. A rendelkezésre olló idő nagyon rövid volt az ajánlat közügyi- jelentőségének megvizsgálására, amit Márkus •nvei sürgettek, fíárczy szitkozódott, V á- zsonyi pedig elveszettnek tekintette az ügyet. Mi, I. kerületiek azonban nem estünk kétségbe és elsősorban a számaránnyal akartunk tisztába jönni. Mi tizennégyen voltunk, az ellenfelek pedig tizenöten. Ezek közé tartozott Schubert Sándor is, külön halasztó- indítvánnyal. Schubertét az én kérésemre V á- z s on y i szerelte le, én pedig az utolsó pillanatban előkerítettem Botzenha r d t Jánost, úgyhogy mi kerültünk többségbe és a halasztó javaslatok félr étét elével, a gázgyár megváltását most már feltétel nélkül elhatározták. Ezzel azonban még nem nyertük meg az ütközetet. Az ellenfél, amelynek élén a nagy- tudású és nagyhatalmú Heltai Ferenc állott, abban bizakodott, hogy az egész sajtó segítségével a megváltás tervét a kormánnyal megdöntheti. E tekintetben igazán mostohán álltunk. Csak a megboldogult Rózsa Károly, a Budapesti Hírlap rovatvezetője állott mellettünk, szakszerű és nagyon tárgyilagos tudósításaival. Megragadom az alkalmat, hogy néhai Károly barátomról itt is megemlékezzem és kifejezést adjak annak a felfogásomnak, hogy Rózsa Károly — úgyszólván az egész sajtóval szembeálíva — elévülhetetlen érdemeket szerzett a gázgyár megváltása körül és ebben csak' Te voltál, kedves Szerkesztő B a r á t o m, segítségére. Erről beszélgettünk meglehetős komor hangulatban felejthetetlen emlékű Szebeny Antal barátommal egy szerdai napon a Bel- városi-kávéházban. Késő éjszaka villant meg előttünk az a gondolat, hogy a megoldást Heltai Ferencnél k el l e n e keres n i. Talán lehetséges volna őt a vezér igazéi a tói állás r a meghívni. Ezzel a gondolattal mentünk fel másnap a városházára. Tanácsülés volt, amelyen Bárczy elnökölt. Onnan hívtuk ki őt és folytattuk le vele a sorsdöntő beszélgetést. Előzőleg kikötöttük, hogy semmi körülmények között sem fogja elárulni, hogy a terv kiktől származott, második kikötésünk pedig az volt, hogy politikai szempontból Heltai mellé első s e g ít őnek megfelelő e m- b er t ki v á n u n k alkat m a zni. A megváltást előkészítő bizottság a legrövidebb idő alatt összeült és ott Bárczy előterjesztette a Holtaira vonatkozó indítványt. A tervet hihetetlen lelkesedéssel fogadták és Bárczy István szemrebbenés nélkül hallgatta a lelkes kifakadd sokat. „Császár- rágás“, „Napoleon“ „geniális“ és hasonló dicséretek hangzottak feléje. Mi pedig Szebeny vei együtt szívünkből örültünk, hogy most már sikerül az ügyet tető alá hozni. Még csak arról volt szó, hogy megfelelő módon történjék Heltai meghívása. Nem. volt könnyű dolog az ellenfél vezérét megnyerni. Végül is abban állapodtunk meg, hogy az egész bizottság kocsiba ül és Heltait lakásán felkeresni. Így i störtént. Heltai könnyekig meg volt hatva és elfogadta a meg- h í v ái s t. így szereztük meg a gázgyárt... Szírből üdvözöl öreg híved Dr. Platthy György