Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-04 / 49. szám
1929 december 4. 11 Független Budapest A Közszállítcísi Szabályzat magyarázatos kiadása megjelent a Honi Ipar könyvtárában. A 300 oldalas mű nemcsak a Szabályzat hivatalos szövegét és annak magyarázatát tartalmazza, hanem a régi és az új Szabályzat közötti eltéréseket is feltünteti ps közli a közszállítási szempontból óvadékképes papírok jegyzékét. A magyarázatokat Gyárfás Oszkár, a „Honi Ipar közszállítási rovatának szerkesztője írta., előszóval pedig a művet Sugár Ottó, a Honi Ipar felelős szerkesztője látta el, A közszállítók és közszállításokkal foglalkozó* hatósági közegek részére hézagot pótló mű ára 6 pengő. Kapható a Honi Ipar kiadóhivatalában, V, Sas ncca 29. sz. Az Első Magyar Részvény-Serfőződe ma tartotta meg rendes évi közgyűlését dr. Metzler Jenő elnöklete alatt a MOKTÁR tanácstermében. Elnök kegye- letes szavakkal emlékezett meg a vállalat elhúnyt műszaki igazgatójának, Hctuner Frigyesnek elhalálozásáról és indítványára a vállalat szolgálatában eltöltött nagyértékű munkásságának a közgyűlés jegyzőkönyvébe való megörökítése határoztatott el. Az elfogadott zárszámadások alapján a közgyűlés a kifizetendő osztalékot részvényenként 5.20 pengőben állapította meg-. A szelvények folyó évi december hó 3-ától kezdve a MOKTÁR-nál és a Kereskedelmi Banknál válthatók be. OFA Holzindustrie A.-G. gén fi cég e hónap 16-án tartotta meg’ Genfben VII. rendes közgyűlését, mikor is elhatároztatott, hogy az OFA Holzindrnstrie A.-G. részvények 7. számú szelvénye e hónap 23-ától kezdődőleg 6 svájci frankkal (levonva 3% svájci szelvényadó) váltatik be a következő helyeken: Budapesten: a Magyar Országos Központi Takarékpénztár és Magyar Általános Hitelbanknál; Bécsben: az Oest. Kreditanstalt für Handel & Gewerbe; Berlinben: Hardy & Comp.; Zürichben: Comptoir d’Escompte de Geneve és Blankart & Cie; Genfben: Comptoir d’Escompte de Geneve intézeteknél. Laptulajdonos: A Független Budapest Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: LIPPAY GYULA dr, LÁNDOR JÓZSEF géperőre berendezett épület- és bútorasztalos üzeme és telepe. Budapest, X., Kőbányai-út 39. Telefon: J. 341-31. Magyar Elektroművek SZENTiRMAY BÉLA Telefon : J. 422-87. Budapest, Vili., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. Götz Antal parkett vállalkozó, asztalos mester BudaiH^t. a.. SSoci-iitca 24. sz. Telefon: Automata 507—34. Janisch János és Fia központi fűtés, egészségügyi berendezések, csatornázási vállalat, épületbádogos es horganydíszítmények gyára Budapest, VII , ]ósika-utca 12. Telefon: ]. 424-68. HUNGÁRIA GUMMIPADLÓ ízléses, tartós, hygíenikus! Színben, minőségben elsőrangú! Készül sima és márványozott, gyönyörű színekben, folyóméterenként és kockákban. Gyártja : „HUNGÁRIA ti Guttapercha és Gummiárugyár Rt. NAGYTÉTÉNY. (lilfinn PQ fírpaHan a legtökéletesebb műgrafitos kenő- UllUuy Co m! CCUICJy anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arnn-Tnn Arrn-Soplit amerikai formálható azbeszt fedő- Aruu lop, HIbU utjaili., é8 szigetelő anyagok, 10-30 évi élettartammá!, mindenfajta tető számára. Arco 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép- Mllfl Budapest, IV., Ferenc viselet: 1\U1I O&llUv/l József-rakpart 18. sz. Alapítási év : 1892. SDrgBnycIm : KUNSHIP, Telefon : József 361—23 Idomvasablakokat, vasajtókat, vaslépcsőket, rácsokat, biztonsági ollósrácsokat GIL.L.ÁR-I DEÁL B'IEáLK.908-;;92: Kettősüvegzetű vasablakokat készít és szállít MÁRKUS MIKSA épületlakatos-gyára Budapest, VI., Mohács-utca 5 szám. FRATRICSEVICS ERNŐ építőmester, építési-vállalkozó BUDAPEST, VII. KÉR., KAZINCZY-UTCA 8. I. 27. MOLNÁR JÁNOS építőmester, \ építési vállalkozó ácstelepe és asztalosműhelye Budapest, VI., Hungária-körút 118. Telefon: Lipót 903—18. NAGY ISTVÁN BETON-, TERAZZÓ-, PADLÓ- ÉS FALBURKOLÓ MESTER BUDAPEST, VII-, NEFELEJTS-UTCA 53. PARKETTA SZÉK- ÉS FAáRUGYÁR R.-T. azelőtt JAUERNIK. ISTVÁN Budapest, X., Kőbányai-út 41/a. szám. Telefon : József 346—43. Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éttermi asztalok, színházi csapószékek, parkett és szabadalmazott klozett- ülések stb. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó, Budapest, VII., Kolumbus-u. 11/a. Telefon: J. 396-78. PSENICZKA TESTVEREK és szobafestők Budapest, VIII., Baross-utca 123. Telefon: József 446—27. mázolóI Kerékpárzománcozás és türdőkádak BIBI_ BHBBI BBIB um..,. . fényezése SA-ííLIHíbvsjej.. j 381-16. Budapest, VII., Vörösmarty-u. 11/a. és Dob-u. 100, I Szolid áraki Szolid áraki 'GOLDBERG $ÄläHSI^nye-zöüzem Kirchlechner Emil táíkertész Kertészet és iroda Budapest, VI. kerület, Angyalföld, Rákospalotai-út 83-85. Telefon; Lipót 914-45. Ülőbútor-spe cii alista. Készít garnitúrákat, székállványokat a leokényesebb ízlésig szakszerűen CSUKA GÉZA műasztalosmester Budapest, VII. kér., Francia-út 44. szám. Telefon : József 449 46. SÁNDOR M. FERENC „Ideál“ paplangyára Budapest, IV., Kamermayer Károly-utca 1. szám. Állami, városi és közintézmények szállítója. M OOR GÉZA mester Budapest, VI., Reiter Ferenc-utca 103. Telefon : Lipót 911-13. MILLER OF NEIV-VORK AUTOPNEU — BUDAPEST, VI., JÓKAI-UTCA 26. Mérnöki Szaküzlet A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R.-T. ELADÁSI OSZTÁLYA BUDAPEST, IV., Múzeum-kőrút 41, TELEFON: AUT. 860-96. APOR LEÓ FÉM- ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT Budapest, V., Váci-út 10. szám. — Telefon : 277—18, 277—22. VARGA JÁNOS KŐMŰVESMESTER BUDAPEST ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ x., gergelyutca 53. LEPTER JANOS II Budapest, X., Asztalos Sándor-út 8. GYÁRT : mindennemű lifd- és középitési vasszerkezeteket, lakatosárukat, redőnyöket, kováesárukat —- Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak VASSZERKEZET- VASÁRUGYÁR Telefon : József 333-60 Tapétaraktár, mennyezetdísz-gyár ZIMMERMMNN és EOV7ÍSZ festők és díszítők Tel.: J. 424-81. BUDAPEST. VII., ALMÁSSY-TÉR 16. Dipl.Ing. Architekt- VnCíílv DfiÖn okl- építészmérnök- Baumeister iMJOÜíJ UUUll építőmester Budapest, II., Keleti Károly-utca 15 B. Telefon: Automata 570—41. DELMAR BÉLA ohl. mérnöh. építőmester Budapest, VI., Benczur-utca 17. Tel. 263-40 JAUERNIK FERENC asztalos- mester Vállal i építtet- és bú torasztalos munkákat Lakás: Budapest, IX., Ferenc-körtit 23. Műhely: Budapest, IX., Tompa-u. 19. AMON ANTAL ES FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépítési vállalkozók, földmunka, vágány- fektetés, mészkőbánya VIII,. Eutó-utcő 10. Telelőn : J. 303-85 VASBETON TERVEK, stauberJózsef STATíKAI SZÁMÍTÁSOK. R é^tészmé™9k Tanácsadás konstr. kérdésekben, .i1. ' -* . . Gaal-utca 4. szám OLCSÓ ÉS SZOLID MEGOLDÁSOK. TELEFON: 522-09 Q I Í*A ÍA ? nnn/ir és épületlakatos-mester és O I 191 1/ 1 li U i?l L. vasszerkezetek ipartelepe. Sod- ronyfonatok nagybani gyártása Budapest, VII., Thököly-út 89. Telefon: j.394-43. FIiIEIG-li BÉLA BUDAPEST, VIII., VAS-UTCA 7. TELEFON : J. 435-07. Készít épület-, díszműbádogos munkákat és higiénikus fürdőkádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak szerelését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők berendezését CZIBERE ISTVÁN FESTŐ ÉS MÁZOLÓ Budapest, L, Döbrentei-u. 8. Telefon : Aut. 571-35. Könyvkötészet és pa|sirlFeldo!gozó>üzem. I fl törv. véd. Eterna igazolvány-tokok gyártása. I EiERÜS IPARI ES KERESKEDELMI R.-T. Budapest, Vili., József-körút 41. — Telefon; J. 325—74. Bory és Walther építési vállalkozók Telefon: L. 964—14. Rákospalota, Földvári-utca 60. sz. RFílflMYIÍIÍ I Esslingeni faredőnyök, acél görredőnyök, IlLUUli I UK i vászonredőnyök, napellenzők, vasszerkezet legolcsóbb, legjobb kivitelben, javítások jótállással készülnek HAJÓSNÁL Újpest, Ősz-utca 4. sz. A, B, J villamos megálló. Telefon : Újpest 72. Cseri dábcf és Vele lakatosüzeme Budapest, VIL, Király-utca 23. Telefon: József 400-40. PINKAY KAROLY építő-vállalkozó Budapest, IV. kerü et, Királyi Pál-utca 20. szám. Telefon : Automata 864-61. ADDRES30GRAPHamc,"'"‘ MULTIGRAPH Képviselet: Addressogr. & Múlt. Co. VI., Vilmos császár-út 21. I. Telefon: L. 983-50. címírógép amerikai sokszorosító és házlnyomdagépek Vízvezeték lelke a jó szerelvény. Teljesen felesleges a külföldi vízvezetéki szerelvény, ha GOMBOS BENŐ oki. gépészmérnök fémárutelepén készülteket használ. Cím Budapest, VII., Dob-utca 94 96. Telefon : J. 458—32 Vasáruk, szerszámok és mindenféle háztartási cikkek Ura Vas- és SmitorestÉlmi U.-T. Budapest, V., Berlini-tér 4.