Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-30 / 44. szám

8 Független Budapest október 30. A „Független Budapest“ egyes számai minden újságpavillonban kaphatók. Fátli Ferenc fogalmazó gyásza. Súlyos csapás érte dr. Fáth Ferenc fogalmazót, a közgazdasági ügyosztály szimpatikus fiatal tisztviselőjét. Ifjú fele­sége, született Prónay Margit, 25 éves korában szülés következtében nagy szenvedések közben meghalt. Az újszülött kisleány, akit Bűith névre kereszteltek, életben maradt. Fáik Ferencnét szom­baton temették nagy részvét mellett az Újpest- Megyeri temetőben. A mélyen sújtott^ fogalmazó iránt nemcsak szűkebb városházi kollégái közt, de széles körökben is őszinte nagy részvét nyilvánult meg. Ötmilliódolláros kölcsönt ajánlottak fel a főváros­nak az új Rókus felépítésére. A főváros közegész­ségügyi osztályában néhány nappal ezelőtt megje­lent egy amerikai tőkecsoport képviselője,^ s meg­bízói nevében ötmilliódolláros 'Bölcsönt ajánlott fel az áj Rókus-kórház építésére. A kölcsönajánlat kon­kretizálása eddig még nem történt meg. s a részle­tekről csak ezután tárgyalnak. A megbízott ajánlatát állítólag a népjóléti miniszternek is bemutatta. Némethy Béla tanácsnok közlése szerint az ajánlat­tevő az ajánlat megtétele óta nála nem jelentkezett. Ez az egész ügy annyira fantasztikus, hogy kétel­kednünk kell annak komolyságában. A Batthyány-mauzoleum restaurálása. A Kerepesi­ül temetőben a Batthyány mauzóleum az idők folya­mán nagyon megrongálódott. A restaurálással járó nagy költségekre való tekintettel — a munkaiatok mintegy 180,000 pengőt igényelnek — a főváros csak részletekben végezteti a Batthyány-mauzóleum kijavítását. A munkálatokat a középítési ügyosztály vezeti és a tervek szerint halottak napja után. november első felében a restauráláshoz hozzáfognak. Újjá alakul a központi választmány. A törvény értelmében a központi választmányt három évenkint újjá kell alakítani. A testület mandátuma ez év végén lejár és ezért a belügyminiszter leiratban fel­szólította a fővárost, hogy haladéktalanul gondos­kodjék az új tagok megválasztásáról. A választást a szerdai közgyűlés keretében ejtik meg. FEKETE ÖDÖN mérnök vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Zsigmond-u. 1. Telefon: Aut. 514-80. Bj JL | ~ mérnök, műszaki 3ZUCS és vállalati irodája Budapest, Vili., József-körát 69. — Telefonszám: József 373—67. Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és lég­fűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, ön­álló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket. KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyi-u. 25. Telefon: J. 380-30. BRÜNDL JÁNOS udvari szállító, egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Pérerffy Sándor-u. 34. Telefon: J. 315—19. Központi fűtés, melegvíz készítés, vízvezeték, csatornázás, gázderítő-telepek, városok vízművel, városok csatornái. HIRSCH KAROLY okl. építész, építő mester BUDAPEST, m, DOHÁNY-UTCA 22-24. I. 2. TELEFON > JÓZSEF 426—6L KONCZ LAJOS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, I., VERPELÉTI-ÜT 22. SZÁM Telefon i lágy. to—ss. Hirsch László út- és vasútépítési vállalat I., BUDAFOKI-ÚT 22. TELEFON: J. 321-17 Redner Jenő émPSster építési vállalkozó Budapest, IX., Dandár-u. 17.1.5. Tel.: József 394-32 Kurzweil festék !! A VEZETŐ MÁRKA !! TELEFON : AUTOMATA 146 03. Burkolási | | AI | C |||J Burkolási vállalat LINULBU Pl vállalat ROTH ÉS KALMÁR Budapest, VI., Andrássy-út 27. (Az Operával szemben.) ASZFALT ESKATRANYIPAR RT. BUDAPEST, V., NÁDOR-UTCA 12. Telefon : Aut. 262-81., 262-82. GYÁRAK: Budapest, IX., Illatos-űt 18-20. 1 . Szőreg (Szeged mellett) f sajat iparvagány. w ILI dk A LAJOS szobrász elvállal mirtdennemű díszmunkát, úgymint: gipsz-, kő-, műkő-, műmárvány-stuccomennyezeteket klasszikus és modern kivitelben. Budapest, VII., Hermina-út 27. és Hungária út V3. Telefon : 3. 364—76. Fennáll f890. ófa. ROTTER ZSIGMOND TERMÉNYNAGYKERESKEDŐ Telefonszám : A. 297-18., 276-94. Tőzsdei telefon : A. 263-84. BUDAPEST, V., NÁDOR-UTCA 17. SUGÁRY IMRE FŐZELÉK- ÉS HALKONZERVGYÁRA BUDAPEST, VL, SZEGEDI-ÚT 18. TELEFON: LIPÓT 916-99. RÉVÉSZ JÁNOS cement-, márványmozaik- és mflkőgyár, betonipari vállalat Újpest, Ősz-utca lé. — Telefon: Újpest 198. Vállal beton csatornázási munkákat. TELEFON : J. 369-84. A. 133 -65. Dr. KOLLÁR FEDÉLLEMEZ ÉS VEGYI IPAR BUDAPEST, IX. KÉR., ILLATOS-ŰT 3. SZÁM. Kö/ezés, út, csatornaépítés, beton- és lapburkolás. Tervezés, díjtalan költségvetés 1 GR A VIE SE R ALBI \ építési vállalat Budapest, V., Tül Ír-utca 5. szám. Te.efon : Aut. 120—45. SÁNDOR M. FERENC „Ideál“ paplangyára Budapest, IV., Kamermayer Károly-utca 1 szám. Állami, városi és közintézmények szállítója. RAU JÓZSEF ANTAL, TETŐFEDŐ VÁLLALATA Budapest, III., Kiskorona-utca 50. Elvállal mindennemű tetőfedési mun­kákat ú. m. pala- cserép- és eternit-fedések szakszerű kivitelét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom