Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-16 / 42. szám
4 Független Budapest 1929. október 16. Villamosvasúti alkalmazottak harca a véglegesítésért. A Beszkárt nem akarja szaporítani nyugdíjképes alkalmazottainak számát és e miatt elégedetlenkednek az „ideiglenes“ alkalmazottak. A villamosvasútiak fizetésjavítási mozgalma új erőre kapott. Tavasz óta sürgetik a bérek rendezését a kalauzok, munkások és a többi kisebb állású alkalmazottak, de eddig sikertelenül. Haragudtak is a Wolff-pártra, mert annak tulajdonították az akció eredménytelenségét. Sokan kilépéssel fenyegetőztek a keresztényszocialista pártból, de ezeket időközben leszerelték és ígéretet tettek Wolífék, hogy az ősz folyamán a Beszkárfnál kieszközölik a fizetésrendezést. Ernsz't Sándor tárgyalt ebben az ügyben a párt részéről a villamos alkalmazottakkal. Amíg az egyik oldalon a bérrendezés dolgában folyik a harc, a másik oldalon a nyugdíjak körül támadt nagy elégedetlenség. Az érvényben levő szolgálati szabályzat szerint minden villamosvasúti alkalmazottat 3 évi szolgálat A fővárosi tisztviselők és alkalmazottak megindították nagy akciójukat helyzetük javítása érdekében. 26 státus nyújtotta be kívánságait, memorandumba foglalva a FANSz-nak, amely az emlékiratokat feldolgozva egységes, hatalmas előterjesztést dolgozott ki, mellékelte ahhoz az egyes szakok helyzetét szemléltető grafikonokat és kérte a főváros vezetőségét, hogy a tisztviselők és alkalmazottak kéréseit vegye tárgyalás alá és ig.ondoskodjék arról, hogy e kívánságok az új fővárosi törvény megalkotásánál figyelembe is vétessenek. Köztudomású, — mondja a memorandum — hogy az új fővárosi törvény megalkotás előtt áll. Ez a körülmény arra ösztökélte szövetségünket, hogy az egyes karok kívánságait és javaslatait összegyűjtve, a saját álláspontjának ismertetésével együtt a tanács elé juttassa. Memorandumukkal támogatására akarunk sietni a tanácsnak arra az esetre, amikor remélhetőleg beleszólása lesz a fővárosi törvény mikénti alakulásába. Nem tévesztjük szem elől a főváros érdekeit, de egyszersmind arra is törekszünk, hogy az alkalmazottak érdekeit mindenkor kellő- figyelemre nréltassák. Ennek a kettős elvnek szem előtt tartásával foglalkozunk az alábbiakban a fővárosi törvény revíziójával kapcsolatos azokkal a kérdésekkel, amelyek a tisztviselők egyetemét legközelebbről érintik és pedig: a várható fizetésrendezéssel, a létszámszaporítással, a státusok rendezésével, a szervezeti változtatásokkal és a többi kérdéssel, melyek ezzel szorosan összefüggnek. — A tisztviselői kart legközelebbről és legmélyebben érintő kérdésként mindenekelőtt a fizetésrendezés ügyét tárgyaljuk. Köztudomású az a nagy különbség, amely a fővárosi és az állalmi fizetések alakulása közt fennáll. Amíg az államnál az állásokkal arányban emelkednek a fizetések, addig a fővárosnál a legmagasabb fizetések a középállások fölé hirtelen, szökésszerűen emelkednek fel. 1 isztelettel kérjük, méltóztassék a fővárosi törvény revíziójával kapcsolatban a fizetésekre is várható új szabályozás alkalmával biztosítani azt, hogy a fizetések emelkedésének ez a szabálytalansága a jövőben megszűnjék, A létszámszaporítás kérdése a főváros adminisztrációjának egyik legnehezebb pontja. .lói ismeretes mindenki előtt, hogy Budapest nemcsak területileg nem fogyott, hanem lakossága is emelkedett, de e mellett a háborús viszonyok következtében a közigazgatási feladatok is gyarapodtak. Így mindenképen meg lehet érteni, ha jóformán az összes nagyobb szakok szinte egyutóin véglegesíteni kell s az illetőt ez alapon a nyugdíjigénylők közé is felveszik. Az utóbbi időben nagy sérelem érte az 1—2—3 év óta szolgáló alkalmazottak nagy tömegét, amennyiben tudomásukra hozták, hogy a Részkört nem akarja tovább is szaporítani a végleges alkalmazottak számát, mert ez a nyugdíjalapnak nagy terheket jelentene. Ezért a rövidebb ideje szolgáló és az újonnan felvett munkásokat és kalauzokat csak szerződéssel alkalmazzák és ez a szerződés jogot ad az igazgatóságnak, hogy az illetőket bármikor elbocsáthassa. Egy sereg alkalmazott, akiknek az alkalmaztatását most ilyen alapon módosították, az eddig befizetett nyugdíjjárulékokat visszakapta, miáltal elveszítette nyugdíjigényét. Az alkalmazottak nagy tömegét súlyosan érinti ez az intézkedés és most mozgalmat indítottak e sérelem orvoslására. értehnűleg kérik a létszámszapot'ítást. A közigazgatási tisztviselői karok nagyrésze erősen hangoztatja, hogy az egyenlő elbánás és igazságosságból folyólag a státusok nagy részét újólag kellene rendezni. A státusrendezésekre vonatkozó kéréseket az egyes karok különféle érvekkel támogatják. így felhozzák azokat a sérelmeket, amelyek a múlthoz viszonyítva a mai helyzet szerint fennállanak, például a kor- pótlék megszüntetése és az előlépési lehetőség elvonása által. Kétségtelen, hogy a státusok újjászervezésénél elsősorban a minősítés alapját kell helyesen megoldani. Bár kétségtelen, hogy az érvényesülés főleg az egyéni rátermettségtől függ, de nem szabad szem- elől téveszteni mai társadalmi berendezkedésünknek azt az alapigazságát sem, hogy magasabb felelősséggel járó magasabb hatáskörrel és fizetéssel összekapcsolt munkakörökben, általában magasabb képzettségű egyénekei kell beállítani. A fogalmazói kar a státusrendezéssel kapcsolatban kettős javaslatot adott be. Javasolják, hogy a státusrendezés úgy történjék, hogy a fizetési osztályokat és fokokat töröljék el és minden állásra külön állapíttassák meg a fizetés, vagy pedig három illetménycsoport 1 étesíttessék, a szerint, hogy főiskolás, érettségit tett, vagy négy középiskolás státusról van-e szó. Szövetségünk általános elvként kéri és javasolja, hogy a végleges tisztviselők a XL, X. és IX. fizetési osztályban kezdjék pályájukat és általában a VI., V. és IV fizetési osztályt érhessék el. Az előbbrejutási lehetőségekre vonatkozólag helyesnek véli az egyes státusoknak akként való átcsoportosítását, hogy az azonos kvalifikációjú karoknál az egyes fizetési osztályokban egyenlő számú egyén juthasson be. A FANSz a továbbiakban a tisztviselők új fizetési osztályba való besorozásat is kéri, főként a vezető állásban levő tisztviselőkét. Végeredményben a státusrendezéssel kapcsolatban 397 főnyi szaporulatot kér a FANSz. A státusoknak ily módon való átszervezése gyökeresen segítene azon a visszás áiiapoton, mely szerint a mai véglegesített tisztviselői kar mellett túltengőén nagy ideiglenes és havidíjas tisztviselői kar teljesit szolgálatot. Az egyes karok memorandumai azt a kérést is tartalmazzák, hogy a szak vezetőemberei a közgyűlésnek szavazati joggal bíró tagjai legyenek, így többek között a íöszámvevö helyettesei, az adóhivatali igazgató, az adóhivatali pénztári, könyvtári és vegyészeti igazgató. Foglalkozik a memorandum a minősítések kérdésével is. A tüzoltótiszteknél javasolja, hogy részükre kizárólag mérnöki oklevél kiván- tassék meg kvaliUkáiciókéni. A mérnökök kérik a főiskolai pótiék kiterjesztését a havidíjas hivatalnokokra, míg a fogalmazók általában minden főiskolai képesítésű egyénre akarják ezt kiterjeszteni. Több kar memoranduma a külön munkadijak visszaállítását sürgeti. A memorandum ez alkalommal nem érinti a lakáspénz emelésének, a családi pótlék rendezésénen, a gyorssegély adásának, a tisztviselői kar kölcsönnyújtásának kérdését, sem a házépítési akciót, a kereseti adónak a fővárosra való áthárítását, az ideiglenes állásbelieknek, a kedvezményes gáz- és vliianytarifára vonatkozó kérését, az orvos, gyógyszer, ellátás és üdülés ügyét, a vasúti kedvezmény kiterjesztését és nem tér teszt javaslatokat a háborús veszteség leszámítására vonatkozólag sem. Ezekre a kérésekre azért nem tértek ki részletesen, mert azok a fővárosi törvény revíziójával kapcsolatban várható általános reorganizáció kérdésével nem függenek össze. 26 éve fennálló cégem, azelőtt 10 éves művezetői működésem egy nagy varrógép- és kerékpárgyárban, valamint több mint 10 elismert és utolérhetetlen találmányom elegendő biztosítékot és bizalmat nyújt szakképzettségemről, a legjobb varrógép és kerékpár vásárlására és mindennemű műszaki munkák és javítások szakszerű kivitelére 7I^BMal I műszerész, varrógépen E ÍTb €9 8 In és kerékpár-raktára Budapest, I., Krisztlna-körút 151. Telefon .• Automata 509—01. MILLER OF NEW-VORK AUTOPNEU — BUDAPEST, VI., JÓKAI-UTCA 26. AZ ÚJ RACIONÁLIS ESZTÉTIKUS VILÁGÍTÁS I Irodák, kórházak, iskolák, munkatermek számára a „P 0 U L S E N“-armatúra. Próbalámpákat, vételkényszer nélkül, díjtalanul szerelünk Kérjen egy ,,POULSEN“-prospektust 1 Blau és Lukács elektromosgyár Budapest, VI., Eötvös utca 38. Trümmer Miklós automobil- és motorjavító műhelye amerikai autók, Ford, Fordson motorok speciális javítója ! Budapest, IX., Mester-utca 27. Telefon: I. 334-10. tar MojMflilr I (AGA) Budapest, VI., Berlini-tér 3. II. Telefon: Aut. 258—44. GYÁRTELEP: X., NOSZLOP1-UTCA 10-12. (oldott iicetylvn) a legalkalmasabb égőgáz az autogén-hegesztés és vágás eljárásánál. . Raktárak a város minden részében Autogén-hegesztő és vágókészülékek, nyomásszabályozók, égők, tömlők, pótanyagok. Automobilok villamos berendezése : Szerelés, javítás és kiegészítés URNER ÉS BERKOVITS Scintilla, Index, Fenag, Hagen, Kienzle vezérkép v. Budapest, V., Pozsonyi-út 4/f. Tel. Aut. 148-84. ÁMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ES BETON- ÉPITÉS1 VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNY- FEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefen: J. 303-85. PQäiärusitäs,: BUDAPEST, VI., MOZSAR-UTCA 9. SZÄM. Telefon: 76—02, 99—02. Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szövetség-utca 22. sz. Mit követel a FANSz az új fővárosi törvényben? A fővárosi tisztviselők helyzetének javítására nagy memorandumban hívja fel a FANSz a főváros vezetőségének figyelmét. Az új fővárosi törvényben rendezni kell a státust és meg keli oldani az egyéb tisztviselői problémákat.