Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-09 / 41. szám

10 Független Budapest 1929. október 9. A városháza gyásza. Az elmúlt héten ismét aratott a halál a városházán. Watzke Ede műszaki főtaná­csos 58 éves korában, Kopp József számvevőségi főtiszt, a zöldségiizem ellenőre 39 éves korában halt meg. A két tisztviselő váratlan halála nagy részvé­tet keltett városházi körökben. Próbaburkolat-engedélyezés. A főváros tanácsa legutóbbi ülésen engedélyt adott a Magyar Aszfalt r.-t.-nak, hogy a Budakeszi-úton 1,700 négyszögméter nagyságú bitumenes sétányjárdát létesítsen újszerű 11 járással. A „Fonciére“ Pesti Biztosító Intézet a folyó hó 2-án megtartott igazgatósági ülésen Janovitz József ügyvezető igazgató mellé Kun Károly eddigi igaz­gatót ügyvezető igazgatóvá nevezte ki. A Fonciére üzletvezetését ezzel az igazgatóság véglegesen neve­zett ügyvezetőkre bízta. Élénk érdeklődés az osztálysorsjegyek iránt. Már október 26-án kezdődik az új osztálysorsjáték, 'mely­nek játékterve, a nyerési esélye és a sorsjegyek ára maradt a régi. A sorsjegyek mennyisége 84,000, a melyek közül 42,000 számot biztosan kisorsolnak, tehát minden második sorsjegy nyer! A sorsjegyek ára egy-egy osztályra: egész 24 pengő, fél 12 pengő, negyed 6 pengő. A jutalom 300,000, a főnyeremény 200.000 pengő, úgyhogy a legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500,000 pengő. Kisorsolás alá kerül azonkívül 100,000, 50,000, 40,000, 30,000, 25.000 pengő stb. Összesen közel 8 millió pengő kész­pénzben. A sorsjegy iránt óriási az érdeklődés, mert a hirtelen meggazdagodás reményét mindenkiben felkelti. Gross Charles E. Lewis Utódai Központi fűtések, vízvezetékek, egészségügyi berendezések Budapest. Vili., Kisfaludy-utca 7. Telefon : József 323—25. KÁRPITOSMUNKÁT háznál, házon kívül egolcsóbban vállalok Szabó Ferenc, Budapest, VIII., Práter-u. 46. ANDEZIT útburkoló követ kocka-, fejkő, járda-, termés- és zúzott követ Duna- bogdány-csódi és Visegrád-mátyáshegyi kőbányából vagy Budapest raktárból azonnal szállít KONDOR ÉS FELEDI építő- és kőbányavállalat r.-t. Budapest, V., Vörösmarty-tér 3. Telefon: Automata 839—18. szám. Károlyi György kereskedő Budapest, IV. kerület, Deák Ferenc-utca 5. §zám. Telefon : Automata 810—43. * KUNZ JÓZSEF és TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők Budapest, IV. kerület, Szervita-tér 4. Telefon : Aut. 827— 09. Vászon- és asztalnemű. Szállodai és kórházi fehérnemű. HUNGÁRIA 6UMMIPADLÓ ízléses, tartós, hygienikus! Színben, minőségben elsőrangú! Készül síma és márványozott, gyönyörű színekben, folyóméte­renként és kockákban. Gyártja : „HUNGÁRIA“ »„„.p^haJ Gummiérugyár Rt. EFffeNv. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános ver­senytárgyalást hirdet a II. kér., Csapláros-utcában etesiteiido köztisztasági garázs- és mii hely telep föld, komi vés es elhelyező munkáira. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai munkancmenkint 0-80 pengőért kaphatók 1929. évi október hó 9-étől kezdve naponta délelőtt 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Housch László építészmérnök előadónál, a Központi város­haza, III. em. 315. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi október hó 23-án (szerda) délelőtt IAU) óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosz­tály III. cm. 353. sz. szobájában adandók be. Az aján­latok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosz­tály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fog­nak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi október hó 4-én. A székesfőváros tanácsa. KOLLáRIT MŰSZAKI RT. Központi Iroda : Budapest, IX., Kálvin-tér 7. szám. Telefon : Aut. 879—18. és Aut. 851—81. „KOLLARIT“ fedések és szigetelések. Tetőfedések. Szigetelések. Aszfaltburkolások. „Kollmix“ hidegaszfalt. Utak portalanítása stb. KOLLÁR MIKLÓS újpesti és KOLLÁR FERENC és TÁRSA budapesti asztalt- és fedéllemez-gyárainak EGYESÍTETT MŰSZAKI OSZTÁLYA. Csaklós András egyházi szobrász, oltár- építő és egyházmüvészeti templomberendezö Műterem : Budapest, IX., Kinizsy-utca 14. szám. Római katholikus cég. Az első beszerzési forrása a fából és kőből készült temp­lomberendezési tárgyaknak. Nem kereskedő. Kövezés, út, csatornaépítés, beton-és lapburkolás. Tervezés, díjtalan költségvetés I €r It A VIIISK It A L It í IV Építési vállalat Budapest, V., Tükör-utca 5. szám. Telefon: Aut. 120—45. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános ver­senytárgyalást hirdet a X., Simor-utca 43. sz. bér­ház kerítésépítéséhez szükséges lakatos munkákra. A hivatkozott hirdetésekben közölt módozatok sze­rint leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenkint Íh80 pengőért kaphatók 1929. évi október hó 5-étől kezdve naponta délelőtt 11—1 órák között a székesfővárosi tanács 11. (középítési) ügyosztályá­nak, IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szo­bájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető tervező mű­építésznél vagy az előadónál, a Központi városháza, Ifi. em. 336. ajtó alatti hivatalos helyiségben 12 és 2 óra között. \z ajánlatok 1929. évi október hó 21-én (hétfőn) délelőtt K>10 óráig a tanácsi II. (középítési) ügy­osztály Ili. cm. 350. számú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) délelőtt 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi szeptember hó 27-én. A székesfőváros tanácsa. lándor József géperőre berendezett épület- és bútorasztalos üzeme és telepe. Budapest, X., Kőbányai-út 39. Telefon : J. 341-31. SOMOGYI SOMA és FIA köfaragómestar Tel. : J. 415-20. Budapest, Vili., Fiumei-út 9. Alapítva : 1867. Elvállalják minden az építkezési szakmába vágó kőfaragó­munkák készítését. Nagy raktár saiát készítményű Granit- Syenit és M á r v á n y-síremlékekben, egyszerű és díszes kivitelben. T elefon: Schönfeld Zsigmond Telefon; 215 45. műszaki nagykereskedés 215—45. 901 98. Budapest, VI., Podmaniczky-utca 21. 901~98­Gumi, asbest, tömítések, bőr- és teveszőrszíjak, armatúrák* kenőkészülékek, olaj és szerszámok stb. Magyar Elektroművek SZENTÍRMAY BÉLA Telefon : J. 422-87. Budapest, VIII., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-,, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. épület- és mülakatosmesler, takaréktüzhely- és kályhakészítö Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312 — 80. OVRAI I C motor és gépgyár uTUriLL Da Budapest, VII. kér., Angol-utca 29/a. Diesel-, szívó-, gázmotorok, gőzgépek javítását, szerelését legmegbízhatóbban felelősség mellett vállalja. Bármely gyárt­mányú Diesel-motorhoz henger, fedél, dugattyú és egyéb minták raktáron. Törött főtengelyek javítása hosszú szavatosság mellett. SCHAFFER KAROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, VIII., Aggteleki-u. 17. Telefon : J, 325-88. WOLSKY SÁNDOR BÉLA, Wolsky Albert Fia gépüzemű kefe- és ecsetárugyár Budapest, Vili., Magdolna utca 18. sz. — Telefon : József 324—88. n "VArosligetben. Thermá'fürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógytényezők. A LÉGZŐSZERVEK BÁNTALMAINÁL ASTHMA EMPHISEMA esetén biztos gyógyulást nyújt a Szent Gellert Gyógyfürdő legtökéletesebb berendezésű inhalatóriuma és pneumatikus kamrája. csAK_£ternit" védszóvaljelölt pala és cső valódi. ETERNIT MÜVEK HATSCHEN LAJOS. BUDAPEST. ANDRÁSSY-ÚTS3;GYÁR. NVtRGESUJFAlU.

Next

/
Oldalképek
Tartalom