Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-02 / 40. szám
1929. október 2. Független Budapest 7 Füstokádók a Dunán. Továbbra is füstös marad a Dunapart. — A vasúti és hajózási fefiügye- lőség nem tudja megoldani a dunai hajók füstjének problémáját. A főváros különböző bizottságaiban számtalanszor szóvátették azt a lehetetlen állapotot, amit a dunai hajók szüntelen fiisipkádása idéz elő. Közegészség- ügyi szempontból is mérhetetlenül káros a sok piszok és füst és bár a főváros többször átírt a hajóscársa- ságokhoz ebben az ügyben, a füst még mindig ott terjeng a korzó és a dunapart felett. Nem régen a vasúti és hajózási főfelügyelőséghez fordult a íová- los tanácsa ebben az ügyben és a felsőbb hatóságok erélyes intézkedését kérte a füstokádó megrendsza- bályozása érdekében. Most érkezett le a városházára a vasúti és hajózási főfelügyelőség válaszirata a főváros felterjesztésére. Az átiratban a főfelügyelőség közli, hogy a technika mai állása mellett minden rendelkezésre álló eszközt felhasznált már a múltban és igénybevesz a jelenben is, hogy a hajók tűrhetetlen füstölgéséi megszüntesse és a kérdést állandóan figyelemmel kíséri. A kereskedelemügyi és a népjóléti minisztérium is foglalkozik a problémával és e tárgyban már több miniszterközi értekezlet is volt. Az eredmény, sajnos, egyenlő a semmivel, mert eddig-sem sikerült semmiféle olyan hathatós rendelkezést életbeléptetni, amely az állapotok megváltoztatására vezetett volna. A kérdés megoldásánál ugyanis figyelembe kell venni, hogy Budapesten átmenő és helyi hajóforgalom bonyolódik le. Az áthaladó hajók füstölgését. a Duna nemzetközi jellegére való tekintettel, tűrni kell és ez ellen a hatóságok semmi sem tehetnek. A hazai hajósvállalatokat sem kötelezhetik hajógépezeteik átaiakí tusára, mert ez nagy költséggel járna és csökkentené ennek következtében a magyar hajósvállalatok versenyképességét a külföldiekkel szemben. Megkíséi élték ugyan, hogy a helyi hajóforgalomban füstemésztő készülékek felszerelésére és füstnélküli tüzelőanyagok használatára kényszerítsék a társaságokat, de ezzel sem értek célt. Jelenleg ugyanis nem áli rendelkezésre olyan füstemésztő készülék, amely teljesen eltüntetné a hajók füstjét és e mellett a készülékek használata 70%-os üzemanyagfogyasztási többletet igényel. A füstmentes szén pedig csak külföldön kapható, ugyanígy az olaj is, úgyhogy ha ezek használatát kötelezőleg bevezetnék, nemzetgazdasági szempontból az ország súlyosan károsodnék, mert óriási összeg menne e miatt külföldre. A vasúti és hajózási főfelügyelőség a kérdés egyedüli megoldását a mai viszonyok mellett abban látja, ha a hajótársasáigok iskolázott, jó fűtőszemélyzetet alkalmaznak, akik nem törekednek arra, hogy minél nagyobb füstöt árasszanak a város belterületén. Egyébként a főfelügyelőség sem ismer olyan eszközöket, amelyekkel a hajók füstölgését teljesen megszüntethetnék és így, legalább is egyelőre, a főváros lakossága kénytelen lesz tovább is tűrni a hajók altul okozott füstfelhőkét. Ennyit mond a vasúti és hajózási főfelügyelőség. Ezzel szemben áll az a megoldás, amely olcsó is és a füstöt is megszünteti: motoros hajókkal keli a város területén keresztül vontatni a hajókat. Erre a megoldásra nem gondolnak? Október 1-től 15-ig közszemlére kerül a községi választók új névjegyzéke. 297,000 választó szerepel a névjegyzékben — az albérlőket beleértve. Az új községi választások ideje közeledik és úgy a pártok, mint a választó polgárok közuletei nagy propagandával indulnak az őszi várospolitikai szezonnak. Különös figyelem- és érdeklődés nyilvánul meg a választásokra való tekintettel a jövő évi községi választói névjegyzék iránt, mert ha az új tót vény nem írja elő a választók új összeírását, úgy a most készülő jövő évi névjegyzék lesz érvényes a törvényhatósági választásoknál. Eoben a névjegyzékben mintegy 297,000 választó szerepel, ellenben, ha a belügyminiszter terve megvalósul és az albérlők elvesztik választójogukat, úgy ez a szám lényegesen csökken. Az ideiglenes községi választók névjegyzéke most már harmadizben kerül kifüggesztésre. Október 1-én ke/.dödött a közszemle, amely 15-ig tart. E 15 nap alatt a választólista naponta, vasárnap is, reggel 8-tól déli 12 óráig megtekinthető a városházán és a kerületi elöljáróságokon, hétköznap pedig délután 2—6-ig lemásolható. A kiigazítás folytán történt felvétel, illetve törlés elicn felszólalásnak van helye az igazoló választ mányhoz. Ezt kellően megokolva és igazoló iratokkal felszerelve. október 1-től 15-ig az illetékes kerületi elöljáróságoknál kell benyújtani. A felszólaló személyesen is előadhatja bizonyítékait a központi város-- hazán, a közjogi ügyosztályban. A törvényhatósági választók névjegyzéke ellen irányuló felszólalást és közigazgatási bírósági panaszt csak a községi választójog különös kellékének hiányára, illetve meglétére iehet alapítani, vagy pedig arra, hogy az igazoló választmány oly személyt vett fel a község választók névjegyzékébe, aki az országgyűlési kc-p- vise'óváiasztók listájában nem szerepel. ÁMON ANTAL és FIAI IJÖVEZŐMESTEREK, ÚT-, CSATORNA- ES BETON- EPITÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLDMUNKA. VÁGÁNY- FEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó-utca 10. Telefon: S. 303-85. ÉPÜLETVASALÁSOK ÄfArÄl MAJOR JÁNOS Budapest, VII. kér., Rákóczi-út 72. »Excelsior«-szálló épület. Weisz FUlöp fürdőkályhaiizem Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Telefon: lózsef 460-36. Hészít fürdökálybáliat vörösrézből. Mindennemű vörösrézmunkát és cinezést vállal. HIRMANN FERENC rézárugyár Budapest, VII., Csányi-utca 7-9. Telefon: József 460-49. Gyártmányai: Permetezők és ezek összes alkatrészei, rézsúlyok, háztartási mozsarak, gyertyatartók habüstök stb., továbbá »Pax« szab. kézi tűzoltó készülék stb. Transformátorok Szénkefék Motorok illamossáni és Műszaki R.-T. Budapest, VII., Kövér Lajos-utca 26. TELEFON : József 444—16. NOVAK PÄL műszaki és villamossági vállalata tervez és készít elektromos erőátviteli, világítási és gyenge áramú berendezéseket. BUDAPEST, IX. KERÜLET, MES'ER-UTCA 16. SZÁM. Telefon : József 346—56. RPM FQrH F F D P M P elektrotechnikai és OLIN LOLI 1 i LIVIDÉN műszaki iparvállalata Budapest, VII., Baross-tér 18. Telefon : J. 382—27. Vállal : Elektromos jelzőcsengő, telefon és erőátviteli berendezéseket helyben és vidéken. LIFT Mindennemű munkálatok BÁLINT SÁNDOR Budapest, VIII., Főh. Sándor-utca 34. sz. Telefon : József 306 -73. LA8*1 PL ÖDÖÜ műlakatosáru- és vas- . ^ w szerkezeti gyára Budapest Városi üzem: V., Bálvány-utca 14. — Telefon : Aut. 133—16. Gyár: VII., Hungária-körút 178. — Telefon: József 388—93. SCHAFFER KAROLY oki. mérnök, vasút-, út-, beton-építési vállalkozó, kövezőmester Budapest, VIII., Aggteleki-u. 17. Telefon: ]. 325-88. K0LLÄRIT MŰSZAKI RT. Központi iroda : Budapest, IX., Kálvin-tér 7. szám. Telefon: Aut. 879-18. és Auf. 851—81. „KOLLARIT“ fedések és szigetelések. Tetőfedések. Szigetelések. Aszfaltburkolások. „Kollmix“ hidegaszfalt. Utak portalanítása stb. KOLLÁR MIKLÓS újpesti és KOLLÁR FERENC és TÁRSA budapesti asztalt- és fedéllemez-gyárainak EGYESÍTETT MŰSZAKI OSZTÁLYA. IíANDOR JÓZSEF géperőre berendezett épület- és bútorasztalos üzeme és telepe. Budapest, X., Kőbányai-út 39. Telefon: J. 341-31. SOMOGYI SOMA és FIA köfaragómester Tel. : J. 415-20. Budapest, Vili., Fiumei-út 9. Alapítva : 1867. Elvállalják minden az építkezési szakmába vágó kőfaragómunkák készítését. Nagy raktár saját készítményű Granit- Syenit és M á r v á n y-síremlékekben, egyszerű és díszes kivitelben. ■ ■ A LEGJOBB LIBERÁLIS ESTILAP f f • ■ FŐSZERKESZTŐ : RASSAY KAROLY ■ Garő és Györy redőnygyár Budapest, VII., Elemér-utca 31. szám, a Keleti p.-u. mellett. Telefon : József 314-33. Magyar Elektroművek SZENTiRMAY BÉLA Telefon : J. 422—87. Budapest, VIII., Baross-utca 86. szám. Gyártmányai : Villamosfőző-, fűtőkészülékek, porszívó- és padlófényesítőgépek. Kézszárítók. — Magyar gyártmány. FODOR ISTVÁN, műlakatos Budapest, IX , Viola-utca 37/b. Készít mű-, épület-, vasszerkezet-, műszaki-, díszmű-, kovácsolt- és ornament-munkákat. Templom-, kápolna és sírkereszt-rácsokat, portálokat és belső berendezéseket. Elektromos mérőműszerek gyára r.-t. Budapest, VII, Kerepesi-út 46. A legnagyobb speciális gyár e szakmában Magyarországon. SCHÜTZ EDE épület-, mű- és vas- szerkezeí-labafos Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon : J. 330 -45. Építési célokra s olgáló kovácsolt vastárgyak, lépcső- és erkélyrácsok, kapuk, kerti és sírkerítések sajat terv vagy beküldött minta után. HEIZER FRIGYES drótkerítés- és sodronyfonó-ipartelepe BBiiu!iij»est, VBilí., SíalTéiiSterser-iitca 16. Telefon : József 302 36. ALEXI és UHLYARIK Budapest, V., Fáik Miksa-n. 28. Telefon: T. 209-92 és 209-93 r'.rc-z'z-i ,.;iMindenféle villamossági cikkek DISCO Világítótestek. eladása nagyban és kicsinyben. Elvállal mindennemű villamossági szerelést. féniáruQVár TAUB AJLFRED gőz- és vízszerelvények, központi fűtési armatúrák, pincegazdaság;- és szőlészeti-cikkek, egészségügyi szerelvények Budapest, VII.. Derabinszky-utca 20. Telefon: I. 335-65. AYER JANOS MÜÉRCÖNTŐDE BUDAPEST, X., SZENT LÁSZLÓ-TÉR 12. Tél.: J. 431-96. Elvállalja szobor-, bronz-, alumínium- és rézöntvények-készítését. M Az összes V A S A. Jt KJ 14. legolcsóbb beszerzési forrása J5& vaskereskedése Budapest, Vili., Teleky-tér l. szám. épület- és mülakatosmester, takaréktüzhely- és kályhakészítő Budapest, VII., Rózsa-utca 39. . Telefon: J. 312 —SÓ. QVfiAI I Q motor és gépgyár uTUMLL O. Budapest, VII. kér., Angol-utca 29/a. Diesel-,' szívó-, gázmotorok, gőzgépek javítását, szerelését legmegbízhatóbbah felelősség mellett vállalja. Bármely gyártmányú Diesel-motorhoz henger, fedél,: dugattyú és egyéb minták raktáron. Törött főtengelyek javítása hosszú szavatosság mellett.