Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-21 / 34. szám

10 Függeilen Budapest 1929. augusztus 21. Független Budapest A várospolitikai újságírás úttörője, a leg­régibb városi újság a Független Budapest, amely huszonnégy év óta szolgálja azokat az érdekeket, amelyek a vá­rosi lakosságnak egyetemes gazdasági és jó­léti érdekeit szolgálják. Mi világosítottuk fel elsőnek Budapest népét, hogy törődnie és foglalkoznia kell a város ügyeivel, mert ott futnak össze mindazok a szálak, amelyek a város dolgozó lakosságának exisztencfális érdekeit karolják fel. Huszonnégy esztendő alatt soha hajszál­nyira sem távolodtunk el kitűzött célunktól. Kemények, kíméletlenek voltunk, amikor hi­bákat, mulasztásokat kellett ostoroznunk, de ott voltunk mindig az alkotásoknál is, amikor azzal a nagy erkölcsi tőkével, amely közel negyedszázados munkásságunk minden gyü­mölcse, odaállunk az alkotók mellé: buzdítva, bátorítva, lelkesítve őket. Sok üdvös alkotás a Független Budapest kezdeményezésének köszöni létét. A „Független Budapesttel éppen ezért mindenkinek olvasnia kell, aki bármiféle vonatkozásban is van a fővá­rossal. Aki közügyekkel foglalkozik, avagy a főváros ügyei iránt érdeklődik, megtalál e lapban mindent, mert a Független Budapest elsőnek informál, magyaráz, felvi­lágosít mindenről. A vállalkozó, kereskedő- és iparosvilág TÁJKERTÉSZET tervezés és kivitel FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és díszfák, gyümölcs- és díszcserjék, szőllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok elsőrendű minőségben Tost és Molnár és tájkertészet Budapest, VII. kér., Erzsébet királyné-út 39. szám. Telefon: József 396—36. MOLNÁR JÁNOS építési vállalkozó ácstelepe és asztalosműhelye Budapest, VI., Hungária-körút 118. Telefon: Lipót 903—18. T A „Független Budapest“ egyes szá­mai minden újságpavillonban kap­hatók. Egy példány ára 50 fillér. Dr. Purebl Győző fővárosi tanácsnok kezdeménye­zésére és gyűjtése alapján Körmendy Nándor építész tervei szerint és közreműködéséivel Balatonzamárdin, a fiirdőtclepen nagyobbszabású kápolna épült, ame­lyet dr. Rótt Nándor megyéspüspök e hó 18-án, vasárnap délelőtt nagy ünnepélyességek közepette a helyszínen fel is szentelt. Az ünnepségen nagy és előkelő közönség vett részt. Próbapiacot engedélyezett a tanács a Fáy-utcában. A Szent László-út környékének lakossága régóta kéri a közélelemezési ügyosztályt, létesítsen piacot ezen a vidéken, ahol az élelmiszerbeszerzés piac hiányában nagy nehézségekbe ütközik. A tanács leg­utóbbi ülésén teljesítette az érdekelt lakosság kérel­mét s elhatározta, hogy próbaképen a Szent László-út és Tatai-utca között a Fáy-utcában piacot rendez be. A szükséges intézkedésre a vásárcsarnok igaz­gatóságát hívta fel. egyaránt bátor harcosát találja a Független Budapest-ben. A Független Budapest-nek munkatársa minden közéleti férfiú. A Füg­getlen Budapest minden száma közli a fő­városi közmunkákra és közszállításokra vo­natkozó versenytárgyalási hirdetményeket, az ezekre beérkezett ajánlatokat, valamint a pályázatok eredményeit. Nélkülözhetetlen tehát annak, aki összeköttetésben van, vagy akar lenni a fővárossal. A Független Budapest huszonnégy eszten­dős múltja garanciája a jövőnek. További küzdelmünkhöz mindenkinek megértő támo­gatását kérjük. A FÜGGETLEN BUDAPEST szerkesztősége. A Független Budapest előfizetési ára: egész évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Akinek előfizetése december hó végén, avagy már ko­rábban lejárt: szíveskedjék az előfizetés megújításáról gondoskodni. A kiadóhivatal. „GUWY“ az egyetlen kézi tűzoltókészülék, í XIamely minden emberi beavatkozás aL TJi ÁZ&r. nélkül 60° C hőmérsékletnél I automatikusan I működik és a tüzet keletkezése I pillanatában azonnal eloltja. Kizárólagos eladási hely: a VÉRTESS ÉS TÁRSA Jfc. J Budapest, IV., Apponyi-tér 1. Telefon : 834—59. KLIMAY PÁL épületbádogos légszesz-, vízvezeték-, fürdő- és csatornázási berendező Budapest, X., Hölgy-utca 6. — Telefon : Kőbánya : 76-04. Magyar Vasbeton Építési Vállalat KEMÉNY és TISZA Budapest, V., Mária Valéria utca 19. Telefon: Aut. 825—42. Mindennemű vasvázas betonmunka, vízmedence víztorony magas építkezés építése. LEPTEK JÁNOS ÄÄ BUDAPEST, X., ASZTALOS SÁND0S-UTCA C. TELEFON : J. 333-60, 361-69. GVÁRT mindennemű híd-és középítési vasszerkezeteket, j lakatosárukat, redőnyöket, kovácsárukat. — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak. SZALKAY BÉLA gépek, villamos készülékek és tömegcikkek gyártása, villamos berendezések tervezése és szerelése Újpest, Szf. Gellérf- uíca 12 Telefon: Újpest 44—32 és 46 59. Postatakarékpénz- tari csekkszámla : 47,638. Folyószámla a Pesti Magyar Ke­reskedelmi Bank Újpesti fiókjánál. • 1 • ——ma— Budapest, V. kér., Vilmos császár-úf 76. sz. Telefon: Auf. 262-51, 219-53. Budapest székesfőváros úfjaif special-Impregnol-ola- jaival szabadalmazoff eljárás szerint porfalanífja. FJDT) p f W f udvari fényké- L^fxLJL^L^ I 1 pész MŰ INTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM PAPP TESTVÉREK bádogos és szerelő BUDAPEST, II. KÉR., FÖ-UTCA 69. SZÁM. Telefon : 515-65. Hutterer és Kosa épület- és díszműbádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV., Magyar-utca 42-44. Tel.: A. 854-08. FEKETE ÖDÖN- mérnök vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Zsigmond-u. 1. Telefon: Aut. 514-80. TELEFON : AUTOMATA 146-03. Burkolási | DÁI^NI Ciliül Burkolási vállalat klIIULEUrl vállalat ROTH ÉS KALMÁR Budapest, VI., Andrássy-út 27. (Az Operával szemben.) Kövezés,út, csatornaépítés,beton-és lapburkolás, Tervezés, díjtalan költségvetés! ORAV1ESER AI, KIN építési vállalat Budapest, V., Tükör-utca 5. szám. Tciefon: Aut. 120—45. Versenytárgyalási hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írás­beli versenytárgyalást hirdet az J. kér., Horthy Miklós-út (Ercsi-út és Kelenföldi pályaudvar között levő szakasz) 3/4-cs bazalt kockakővel való kocsiút- burkolási munkáira. A hivatkozót hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatvá­nyok a Központi városháza, II. em. 285. ajtószám alatt kaphatók külön-külön 2 pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatokat 1929. évi augusztus hó 26-án (hétfőn) déli 12 óráig kell a tanácsi III. ügyosztály vezető­jénél vagy helyettesénél, II. em. 279. ajtószám alatt benyújtani. A versenytárgyalás 1929. évi augusztus hó 26-án (hétfőn) délután 5 órakor lesz III. cm. 351—354. számú (ülésterem) helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1929 évi augusztus hó 10-én. A székesfőváros tanácsa. 1 Téli cirkusz lesz a városligeti cirkusz. A főváros a Fővárosi Cirkusz megfelelőbb kihasználása és jobb jövedelmezősége érdekében elhatározta az épületnek téli cirkusszá való átalakítását. A jelenlegi bordás vasfalak helyébe kőfalakat építenek és a tetőzetet is átalakítják. Miután a belügyminiszter az erre a célra megszavazott; 60,000 pengős költséget jóváhagyta, a tanács az idei szezon befejezése után azonnal meg­kezdi a cirkusz átalakítási munkálatait. Éppen ezért a cirkusz az idén hamarább is fejezi be előadásait, hogy a munkálatokat mielőbb megkezdhessék. A legutóbbi tanácsülésen már ki is írták a_ nyilvános versenytárgyalást a Fővárosi Cirkusz átalakításá­val kapcsolatos bádogosmunkálatokra és az ajánla­tok benyújtásának határidejét szeptember hó 3-án délelőtt H10 órában állapították meg. Értesítjük olvasóinkat, hogy a lapunk harmadik oldalán hirdetett Déli Vasúttal szemben épülő bér­házban a legmodernebb, minden kényelmet kielégítő kivitelben készülnek a lakások. Módunk volt meg­győződni, a tervező építészek irodájában elfekvő tervekből, hogy a lakások kitűnő beosztásúak és a szobák nagyméretűek. A lakások a mai új házak bérénél jutányosabb áron állnak rendelkezésére a lakásigénylőknek. (Szerk.) EIEGEFt OTTÓ ORGONAGYÁR UJORGONÁK valamint HO ML ORZ A TSIP OK szállítását és orgonáiavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven éves fennállása óta 2,300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X., SZIGLIGETI-UTCA 29. SZÁM. (RÁKOSEALVA) * TELEFON: JÓZSEF 393—45. ÖRNER J. és TÁRSA Gépgyár Részvénytársaság. Malomberendezések — Nyomdagépek — Láncgyár Vasöntöde. Telefon : L. 905-74, 905-75. Budapest, V., Váci-út 48. Alap. 1867. HUNGÁRIA GUMMIPADLO ízléses, tartós, hygienikus! Színben, minőségben elsőrangú! Készül síma és márványozott, gyönyörű színekben, folyóméte­renként és kockákban. Gyártja : „HUNGÁRIA“ Guttapercha és Gummiárugyár Rt. NAGYTÉTÉNY. HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I., BUDAFOKI-ÚT 22. TEL.: J.321-17 REFLE MIKLÓS Építési vállalat Budapest, VII., Erzsébet-körút 39. szám. Elvállal mindennemű beton, gránit, terazzó, padló, falbur­koló és műkő munkát, úgyszintén minden e szakba vágó javításokat. Ajánlatot díjmentesen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom