Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-29 / 22. szám
v \r . -----------y, H«ü*lj»P|WUpi " 1 1"............. ■ w wwmmwmv.^4.* 12 F üggetlen Budapest 1929. május 29. Még ebben az évben újabb négy iskola építését kezdi meg a főváros. A főváros tanügyi ügyosztálya, mint ismeretes, nagy iskolaépítési programmot dolgozott ki, amelynek keretén belül egész sereg új iskola épül. A középítési ügyosztály már most dolgozik három iskola és egy óvoda építésén. Ezeket szeretnék még a szeptemberi tanév elején átadni a használatnak és ezért az építési munkákat a lehető leggyorsabb tempóban végzik. A legutóbbi tanácsülés kiírta a versenytárgyalást a Lenke-úti óvoda vízvezeték, gáz és csatornázási munkálataira, amelyeket Frischfeld Ede műszaki tanácsos vezetésével fognak végezni. Erre a munkára június 4-én, kedden délelőtt fél 10 óráig tehetnek ajánlatot a vállalkozók a középítési ügyosztályon a szokásos feltételek mellett. Egyidejűleg azonban a küzépítési ügyosztály megkezdte az előkészületeket újabb iskolaépítkezésekre is. Már a legközelebb elkészítik a terveket az Erzsébet királyné-út mentén, a Miskolci-utca és a Czobor-utca sarkán, továbbá a farkasréti Érdi-útón, a Németvölgyi-úton és a kőbányai Kápolna-téren építendő új iskola építésére. Ezek költségeire két millió pengőt irányoztak elő és felhasználják a most épülő iskoláknál esetleg fennmaradó megtakarításokat is. Versenytárgyalási döntések: A vágóhidutcai óvoda mázoló munkáit Márton Ferenc kapta 3,132 pengőért. A kamaraerdei szegényház kőmíves tatarozási munkáját Dreiacker Ödön kapta 2,250 pengőért. A bicskei Batthyány-kastély tetőfedési munkáit Urbancsek József kapta 9,196 pengőért. A Felhő-utca 6. sz. alatti Köztisztasági pavilion föld, elhelyező és kőmíves munkálatait Weisz Mihály kapta 63,485-70 pengőért. Az üllöíúti Anya- és Csecsemövédö Intézet burkoló munkáit Hamar Kálmán kapta 3,915-50 pengőért. A Központi Városház anyagszertári teherfelvonó villamosítását Haverland Antal kapta 3,400 pengőért. Az óbudai róni. kath. plébánia templom tornyának rézfedési munkáit Fliegl Béla kapta 9,357 pengőért. A Bakács-téri róni. kath. plébánia templom állványozási munkáit Makovszky Ferenc kapta 7,160 pengőért. The Neuchatel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN. Iroda : VI., Vilmos császár-út 31. sz. Telefon: T. 212—46. Gyár: VI., Váci-út 35. Telefon : L. 914—88. Alapítva : 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val d. Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, valamint a Scafa-San Valentinoi aszfaltbányáknak, Chieti tartományban, Olaszországban. Gyárt és elad : Val de Traversi más- ixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Traversi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. A dandárutcai népfürdő villanyszerelési munkáit Szabó László kapta 5,409-95 pengőért. A bécsiúti bérház vászonredőny munkálatait Korányi és Fröhlich kapták 5,914 pengőért. A Szent István-kórház kőmíves munkáit Kurcsák Gergely kapta 3,960-30 pengőért. Az óbudai temető parcelláinak átrendezési munkálatait Spányi^Ernő kapta 11,693 pengőért. Az útjavítási munkálatokhoz szükséges zúzottkő szállítására: Engelhardt Ferenc. Kondor és Feledi, Építő- és Kőbánya Vállalat és a Somoskői Bazaltbánya kapott megbízást 17,330 pengőért. A köztisztasági hivatal részére szükséges szerszámfák szállítására megbízást kaptak: Fischer Henrik 1,296, Likner és Tausz 1,555, Grosz I. 3,085; méretlemezek szállítására: Schopper R.-T. 2,865; 1,000 métermázsa szörplé szállítására: a Natura Erőtakarmány és Áruforgalmi R.-T. 15,500 pengőért. Kedvező részletre beszerz EL&HE hangszergyár Budapest, 1X./F Üllöi-út 19. szám A köztisztasági hivatal részére szükséges 150,000 kg autóbenzin számítására megbízást kaptak: Magyar Petroleumipar r.-t. 32,850, Mester Adolf 20,000, Hazai Kőolajipar r.-t. 32,850 pengőiért. Ugyanott autókordrúgók szállításai a megbízást kapott: Magyar Acélárugyár r.-t. 7.870 pengőért. Ugyanott sárgarézönlvénvek szállítására megöl zást kapott: Hirmann Ferenc 1,(500 pengőért. Ugyanott esztergagép szállításá a megbízást kapott: Budapest-salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde r.-t. 4,520 pengőért. Ugyunolt Total-rendszcrü íüzoltókésziilékek szállítására megbízást kapott: Ligeti és Biró 1614 pengőért. Beérkezett ajánlatok. A kertészeti hivatal részére szükséges Duna-kaviCS szállítására ajánlatot tettek.: Klauber és Vajda 16,955, özv. Dittrich Nándorné 18,585, Kavicsterindő és Betonáru Vállalat 16,955 pengővel. A Virágárok és Branyiszkói-utca csatornázási, munkálataira ajánlatot tettek: Obendorjer József és F’.a 18,623, Ámon Antall és Fia 18.622, Kolozs Mihály 28,837, Halász Hubert 20,601, Farkas Lajos 22.751, Schaffer A. 19,622, Havas Lajos j9,9/9, König* József 2^,157, Klauber és Vajda 2i,750, Hajnal Imre 23,730 pengővel. A Zách-utca csatornázási munkálataira ajánlatot tettek: Gravieser Albinné 20,583, Sándor Ödön 20,614, Rysavy János 18,430, Obendorfen József és Fia 20,609, Ámon Antal és Fia 23,637, Halász Hubert 17,585, Farkas Lajos 24,229, Havas és Csicseri 24,840, Gratzl Lajos 20,222, Klauber és Vajda 25,219, Hajnal Imre 19,539, Kolozs Mihály 32,628 pengővel. A Bimbó-utca csatornázási munkálataira ajánlatot tettek: Sándor Ödön 13,886, Obendorfen József és Fia 13,025, Ámon Antal 13,740, Halász Hubert 14,962, Farkas Lajos 15,013, Klauber és Vajda 14,416, Havas Lajos 12,928, Székely és Mottl 15,852, Liska Béla 15,140, König József 14,535, Kolozs Mihály 18,558 pengővel. szobafestő, mázoló és fényező munkák művészies és egyszerű kivitelben. Telefon : Automata Iparniivfati tervezések. A Kerék-utca csatornázási munkálataira ajánlatot tettek: Gravieser Albinné 13,950, Kis J1. Jenő 14,629, Sándor Ödön 15,094, Oberndorfer József és Fia 12,360, Ámon Antal és Fia 12,926, Halász Hubert 14,760, Farkas Lajos 15,383, Klauber és Vajda 13,946, König József 14,301, Székely és Mottl 16,770, Gratzl Lajos 14,271, Havas Lajos 14,469, KoWozs Mihály 19,786 pengővel. A X. kér., üllöiúti elemi iskola földmíves munkáira: Teleki, Katona és Varjas 137,222, Hajnal Imre és Társa 150,248, Morbitzer Nándor 150,293, Bier és Wersetz 150,574, Gabos Oszkár 151,286, Halász Géza 152,924, Cziller Antal 153,828, Méhn Antal 155,511, Medgyaszay Gyula 159,950, Havas Ernő 161,021, Németh Zoltán és Fia 161,979, Pollatschek és Epstein 162,831, Paulheim és Weninger 163,688, vitéz Lukóy Emil 164,785, Biró és Moór 165,215, Littke és Tóth 174,426, Frank Emil 176,093, Langer Károly 186,911, Hudetz János 190,791, dr. Wellisch Tibor 194,9S8, Iparosok és Vállalatok Szövetkezete 274,210 pengővel. Az I. kér., Lenke-úti elemi iskola földmíves munkáira: Németh Zoltán és Fia 143,845, Teleki, Katona és Varjas 146,884, Paulheim és Weninger 147,785, Morbitzer Nándor 148,703, Cziller Antal 149,349, Bier és Wersetz 149,543, Medgyaszay Gyula 149,862, Gabos Oszkár 151,335, Várnai Alajos 160,492, Hajnal Imre és Társa 166,266, Havas Ernő 167,638, Méhn Antal 169,152, Mód Lajos 171,148, Niegreisz Béla 171,607, Pollatschek és Epstein 177,978, Frank Emil 186,817, dr. Wellisch Tibor 188,432, Zilahi Balogh Gyula 191,374, Steiner József 194,661, Hudetz János 201,171 pengővel. A III. ker„ Római-fürdő táján létesítendő elemi iskola földmíves munkáira: Mélxn Antal 121,720, Biró és Moór 123,103, Haluskay Sándor 139,368, Paulheim és Weninger 139,765, Morbitzer Nándor 144,712, Havas Ernő 145,459, Németh Zoltán 146,150, dr. Wellisch Tibor 149,504, Haller Ernő 152,251, Mód Lajos 153,389, Iparosok Vállalati Szövetkezete 161,963 pengővel. Budapest, V. kerület, Sas-utca 25. sí. Telefon: 30-71, 108-58, 141—52 Évi teljesítőképesség: 12.000 vagon cement, 5.000 vágón mész, 80,000.000 darab tégla, 8,000.000 darab cserép Portlandcementgyár : Lábatlan. — Mészégető : Lábatlan. Téglagyárak: Buda, Kőbánya, Nyergesűjfalu. A IX., dandárutcai népfürdő vízvezeték, csatornázási stb. munkáira: Kolbányi és Pákózdy 52,049, Wolf Márk Fia 54,698, Egri és Fia dr. Egri J. 54,804, Kulcsár Kálmán 55,172, Halász Ernő 55,750, Tors és Ormai 57,522, Rietschel és Henncberg 58,627, Weisz Simon 59,033, Rokonéi Hugó 59,535; Fekete Ödön 60,252, Bründl János 60,291, Száva Sándor 60,568, Fried Zsigmond 60,741, Janiséit János és Fia 65,565, Dávid és Deutsch 65,946 pengővel. Ugyanott központi gőzfűtés munkáira: Szepessy Gyula 52,478, Rietschel és Henncberg 52,904, Egri és Fia dr. Egri 53,078, Kolbányi és Pákózdy 53,243, Tors és Ormai 53,950, Janisch János és Fia 55,223, Bóth Ádám 55,935, Ruffián István 56,261, Száva Sándor 56,334, Halász Ernő 58,430, Gero N. Nándor 59,370, Fried Zsigmond 60,700, Fekete Ödön 60,887, Wolf Márk Fia 63,742, Rohonci Hugó 67,362, Bründl János 73,409 pengővel. Az I. kér., Lenke-úti óvoda földmíves munkáira: Grandits Gyula 49,563, Fratricsevics Ernő 50,161, Bier és Wersetz 51,144, Katona János 51,148, Halász Géza 51,618, Németh Zoltán és Társa 53,213, Morbitzer Nándor 53,393, Czillér Antal 53,665, Paulheim és Weninger 53,674, Volentics Lajos 55,062, Teleki, Katona és Varjas 55,349, Méhn Antal 56,046, Várnai Alajos 56,212, Medgyaszay Gyula 57,633, Mód Lajos 58,871, ifj. Führer Miklós 58,959, dr. Wellisch Tibor 59,100, Steiner József 61,394. Niegreisz Béla 62,532, Zilahi Balog Gyula 64,328, PollaCsek és Epstein 64,352, Iparosok Vállalati Szövetkezete 69,569 pengővel. Az állatkerti iraiisfot'mdtor összmunkái: Kovacsek Ferenc 3,563, Volentics Lajos 3,603, August József 3,864, Kurcsák Gergely 3,897, .lakobovits Gyula 4,082, Markó Elek 4,657, Láng Adolf 4,993, Lengyel Jenő • 5,570, Méhn Károly 6,002, Hegedűs .1. és Társa 6,804 pengővel, A rákoskeresztúri temető üveglakaios munkái: Soti Zoltán 1,900, Grinz Károly 2,147, Herman János 2,150, Ledniczky és Társa 2,260, Polgár Ignác 2,452, özv. Sallai Nándorné 2,712, óavenda Antal 2,712, Kada Márton 9,718 pengővel. A medveutcai iskola padozati munkái: Parkettázó és Fakereskedelmi R.-T. 4,224, Tőke György 4,231, Helmrich János 4,278, Riedl Bertalan és Társa 4,282, Kozma Pál 4,710, Popper Zsigmond és Társa 4,733, Németh Ferenc 4,920 pengővel. Sírboltépiileti bádogos munka: Papp Testvérek 12,113, Tollár Lajos 12,711, Fliegl Béla 12,802, Hutterer és Kosa 14,114, özv. Müller Heinrichné 14,411, Kácser János 14,559, Ruffián István 14,962 pengővel. A gyáliúti kislakásos telep villanyszerelő munkái: Kaffka és Wagner 3,326, Kainrath Antal 3,400, Kolbányi és Pákozdi 3,875, Bálint Imre 4,564, Juhász és Drechsler 4,572, Mart Ferenc 4,761, Nedelkovics és Társa 5,956, Fischóf Oszkár 6,457 pengővel. A kiskoronautcai iskola burkoló munkái: Gerber József 5,723, Neuhauser Miksa és Társa 5,927, ifj. Cristofolí Vince 6,054, Kraszner József R.-T. 6,112, Meloccó Péter 6,199, Schillings Zsigmond 6,305, Strasser Vilmos 6,340, Zsolnája R.-T. 6,611 pengővel. A Lenke-utcaí iskola vasgerenda t szállítására: Niegrein Béla, 15,381, Vasgerendákat Árusító R.-T. 13,317 pengővel. ..... Sz obafestő, mázoló és fényező munkákat kiváló kivitelben készít «F <9 » S* « iff" Budapest, VII. kér., Kazinczy-utca 20. sz. Telefon üzenet : József 425—95. Az üllőiúti iskola vasgerenda szállítására: Vasgerendákat Ánusító R.-T. 14,378 pengővel. A Lenke-utcai óvoda vasgerenda szállításra: Niegrein Béla 5,541, Vasgerendákat Árusító R.-T. 4,798 pengővel. A Római-fürdői leányiskola vasgerenda szállítására: Vasgerendákat Árusító R.-T. 13,676, Haluska Sándor 18,104 pengővel. Az Uj Szent János-kórház mázoló munkáira: Hantos Testvérek 2,692, ifj. Máthé István 3,274, Márton Ferenc 3,529, Dvorzsák Vince 3,668, Hurm Józset 3,751, Tóth Ferenc 3,916, Reitzer Testvérek 3,965 pengővel. A Szent László-kórház kőműves munkáira: vitéz Könyves Kálmán 2,708, Hochhäuser Ferenc 3,301, Németh Zoltán 3,330, Láng Adolf 3,578, Irsik L. és Vámos J. 3,651, Buzadits Ignác 3,674, Mihályi Lajos 4,473, ifj. Paulheim Ferenc 4,588 pengővel. Laptulajdonos: A Független Budapest Lapkiadóvállalat Felelős kiadó: Lippay Gyula dr. OZALID SZÁRAZ FÉNYMÁSOLÁS. Miniszteri rendeletre a német kataszteri hivatalokban csak Ozalid száraz fénymásolás van. Magyarországi képviselet : Kunsfädfer Vilmos Budapest, VIII., József-körút 7. Tel.: J. 300-58. Fiók: I., Budafoki-űt 9. Tel. : j. 385-20. Gyár: VIII., Conti-utca 23. Tel. : J. 308-33. Q7ÉRRÍ^7 műkő, stucco- (mennyezeti) és mű- ^ D n nOt. márvány munkák elsőrangú kivitelben RÁKOS MANÓ BUDAPEST, VII., SZT. DOMONKOS-UTCA 5. sz. - Telefon : József 380-37 Saválló agyagcsövek 1000 nmt-ig és csatornázási cikkek HUBERT ÉS TÁRSA B. T. Budapest, VI., Liszt Ferenc-tér 4. Telefon : Aut. 222-67. 109-57. Nyomatott a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság (Dr, Fáik Zsigmond) nyomdájában, Budapest, V., Hold-utca 7.